Ütőér

 

Új rovatunk négy szerzőjét arra kértük, hogy írjon nekünk négyhetente egy-egy 4-6 ezer karakteres jegyzetet, tárcát, publicisztikát az irodalomról általában vagy aktuálisan, közös ügyeinkről vagy személyes ügyeiről, friss vagy régi olvasmányáról, alkotói gondjáról stb. Fontos, hogy érdekes, izgalmas, akár provokatív, figyelemkeltő szövegek íródjanak. Tehát arra kérjük, hogy tartsa ujját a kortárs irodalom ütőerén. Emeljen ki, mutasson rá, elemezzen, értelmezzen bármit, amit fontosnak vél napjaink irodalmával, saját munkáival kapcsolatban. Minőségi irodalmi szövegeket várunk az irodalomról. De nem az irodalmi életről, nem az irodalompolitikai vitákról.

 

 PecsiGyorgyi.JPG

 

Pécsi Györgyi

 

„nos költészet egyedül maradtunk”

 

Egy, egyetlen verssel beírni magát a magyar költészet univerzumába, egyetlen verssel stílust törni és stílust teremteni – igen, Domonkos István Kormányeltörésben verséről van szó. Megjelent 1971-ben, az Áthúzott versek kötetben, de én később, nyolcvanegy-kettő körül találkoztam vele, valahogy benne volt az irodalmi közbeszédben, őrült tempóban beszereztem a Gyökér és szárny antológiát, Jugoszláviai magyar költők, 1976, Forum Kiadó, antikvár áron 22,50 Ft-ért. „Több nemzedék tagjai, különböző irányzatok hívei” (fül), 17 költő, köztük Koncz István, Tolnai Ottó, Domonkos István. Ilyen könyvet az ember véletlenül se veszt el, ad kölcsön, most is vakon veszem le a polcról, a könyvjelző ugyanott nyitja, a Kormányeltörésben-nél. Aztán írtam egy összehasonlító-félét négy, azóta kultikussá vált identitásos versről, Szilágyi Domokos Bartók Amerikában, Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben, Márai Sándor Halotti beszéd és Domonkos István Kormányeltörésben – a földrengésszerű élményre emlékszem, ahogy a négy vers meggyomrozott, az írásom megjelent valahol, de látom, egyik kötetembe se tettem be…

            Tolnai Ottó és Domonkos István – főleg ők beszéltek egészen másként a Gyökér és szárnyban, Tolnaival ismerkedtem, Domonkos azonnal hatott. „én lenni / én nem tudni magyar / élni külföld élet / pénz nyelv zászló […] pszichiáter mondani / relex relex magyar / nem gondolni mi volt / nem gondolni mi lesz […] mi meghalni mindnyájan / úgyis téves csatatéren […] nem gondolni kollektív / nem gondolni privát” – a vers datálása: „Djuphult, 1971” [Svédország]. A 2008-as Domonkos-kötet, a Yu-hu-rap előszavában bővebben: „Üzemeltetésem és karbantartásom gondjait családom viselte (viseli) szeretett lányaim Elisabeth Domonkos (Brüsszel), Martina Domonkos (London) és fiam, Carl Domonkos (Párizs). Kösz… Hogy éltem, és hogy még élek, annak imádott feleségem, Thea Ekholm Domonkos (Grönskåra) az oka… Négy nyelvet beszélő unokáimban Londonban él a nemzet! Noah! Lana! Hip-hip hurra!” – D. I., ha látni akarja a családját, körbeutazza Nyugat-Európa legvonzóbb, leggazdagabb városait. [Nagybátyám, nyugalmazott iskolaigazgató arra büszke, hogy tízéves autójával falujától 50 kilométernél távolabb nem utazott („minek mennék?, itthon vagyok”). D. I. otthon van Nyugat-Európában – de otthon van-e?]

            Hogy mi az idegenség, elbizonytalanodás, az identitás megbicsaklása, kificamodása, mi a valódi földcsuszamlás, az tökéletesen benne van a versben. Akkor az infinitívuszok sodortak magukkal (kultusz lett, divat, pódiumokon mondták, szavalták, s rendesen beleszövődött/vérzett az élő költészeti hagyományba), s mindjárt utána ezek a tus-fekete, maró-keserű versek a költő és a költészet „megváltozott” szerepéről : „rimérek poéterek rimászok / ítészek ideászok / kritikászok / miért ástok / a levegőbe futóárkot […] s folyt a nagy irtás / daloltak a pacemakeres pacsirták / volt aki csak állt / és behunyt szemmel szitált szitált / s csodálkozott hogy szitája lyukán / nem fér át a világ” (Kuplé). És a vacogtató, Radnóti-intertextes Der springt noch auf!: „nos költészet egyedül maradtunk / nem ezt akartuk / a napon ülünk és egymásra vicsorítunk / számítók voltunk mindketten / kipécéztél mert szükséged volt rám / élned kellett […] embereket ígértél s most / köveket zúdítsz felém”. E két utóbbi, szintén korszakos vers is a Gyökér és szárny antológiából, egyik sem jelent meg Domonkos önálló  kötetében (Rátka – 1963, Áthúzott versek – 1971, Yu-hu-rap – 2008), csak a ’98-as válogatottban.

            D. I. valamikor az idők kezdetén kiment Svédországba, és hol ír, hol nem ír („tengelytöréses jármű”), de inkább nem (a verstöredékek, -törmelékeket tartalmazó Yu-hu-rap nem ér föl az első kettőhöz). Nem egyedüli, aki abbahagyta a versírást, és sokan leírták, hogy „a líra meghalt” (Babits), „a költészet halott” (Székely János), mert eszményekkel indultak az életnek, és persze csalódtak: „hát nem azt hitted te is, hogy eszme nélkül értelmetlen az értelem, és eszmény nélkül világtalan a világ” (Szilágyi Domokos), „Amiben hittem, / többé nem hiszek. / De hogy hittem volt, / arra naponta emlékeztetem magam // És nem bocsájtok meg senkinek.” (Petri György). Domonkos István nem fájlalja az elvesztett eszményeket, hitet, Domokos dühöng, őrjöng, tajtékzik, mert bedőlt a költészetnek, mert átverte a költészet: „feléd fordultam könnyes szemekkel […] s most mit tettél elébem? / két kiló rozsdás szöget / egy kalapácsot és egy üres tyúkketrecet” (Der springt noch auf!), és nem hagy semmiféle kiskaput, egérutat. Amikor leírja, hogy „Pénz helyett íme egy aranyat érő tanács: Gyártsatok bármit, kínai kocsonyát zárdaszüzet gipszből stb., csak verset / NE! / NE! / NE!”, meg azt, hogy „Jóska, Töfe / nem látom értelmét az egésznek / tizenhat éve írok verset / Stb.” –, biztosak lehetünk, hogy nem meghökkenteni akarja a T. Olvasót, nem a „szakmának” szól oda, és nem a kánonképzők felé kacsintgat, hanem egyszerűen tényleg teli van a töke az egésszel.

            Persze, magyarázgathatjuk, hogy D. I. kivonulása privát dolog (no, nem egészen), nem a költészet önfelszámolása, mert lám tengernyi vers íródik azóta is, ma is, eztán is, mert a költészet gyémánttengely meg Pelikán…, de valami mégis csak történt… Akkoriban (mikoriban?) nem tudtam (tudtunk) költészet nélkül élni, ma egészen jól elvagyok (elvagyunk) nélküle, van vagy nincs, mindegy…  egyre kevésbé létfontosságú szervünk a költészet, mintha elég volna, amibe imitt-amott belebotlunk, elég, ami így-úgy ránk ragad, mert amúgy is feldolgozhatatlanul ömlik ránk a (szó)világ… ha választ keresünk, nem a költészetben keressük, bár nem tudom, keresünk-e egyáltalán…

            Nézegetem, forgatgatom D. I. legújabb hagyatéki kötetét, az Allegro bajbajo-t (Forum, 2015), nem áll össze a gyönyörű könyvészeti műremek és a versek abszurdig vitt megszenvedettsége. Baráth Ferenc, a kitűnő (új)sympós grafikus ajándékozott meg vele, a hanyatló titkos társasági tagok kesernyés összemosolygásával, te még tudsz örülni ennek a könyvnek, ezeknek a verseknek…

NOS, KÖLTÉSZET, EGYEDÜL MARADTUNK?


 


Aranyon nem fog a rozsda

 

Az ember néha csak úgy elővesz magának régi verseket. Az én generációm József Attilát, Kosztolányit, Pilinszkyt – de szüleink, nagyszüleink költőit, Aranyt, Petőfit talán soha. Aranyból, Petőfiből elég, ami iskoláskor végéig ránk ragadt. De vagy az oktatás meg a korabeli kommunikáció (családi átörökítés stb.) volt jó, vagy tényleg akkora költők, hogy még így is a vérünkké váltak. Pár vers (Szondi két apródja, Hídavatás, Ágnes asszony, Toldi, őszikék), no lám, nekem is a standard Arany ugrik be. Arany persze egyik legnagyobb nemzeti költőnk, a magyar nyelv legnagyobb mestere, de azzal a lógó nagy bajuszával, örökös aggodalmaskodásával az én könyvespolcom kitüntetett helyén is jobbára háborítatlanul üldögél, s ha egy-egy kortárs költő dolgában leveszem, holtbiztos, hogy az őszikék miatt. Mert minden öregedő, halálra, számvetésre készülő kortárs költőnél, ha kell, ha nem, az őszikék a viszonyítási pont. Mert aranyos őszikéket ír, vagy mert egyáltalán nem aranyosak az őszikéi.

Hunyt mesterünk szobrát megfaragták Gyulaiék, aztán nagyjából úgy maradt. Nemzeti és 19. századi.

Zalán Tibor írja, hogy nem talált a környezetében embert, aki tényleg olvasta volna a Bolond Istókot. Én sem olvastam volna az Elveszett alkotmányt, ha történetesen Szilágyi Domokos nem hivatkozik rá visszatérően a Kortársunk Arany János esszékönyvében, ami pontosan a radikálisan formabontó, avantgárdnak mondott Emeletek… meg az eliot-i, tzarai, új syposionos hatással is bíró Búcsú a trópusoktól kötetek között, 1968-ban jelent meg. Vagyis amíg készülődnek benne az erdélyi líratörténeti fordulat ikonikus versei, azonközben Arany Jánosban is elmerült – személyes érdekeltségből vagy muszájból (kellett a pénz, erre kapott szerződést). „Én eredetileg kötetlen esszét írtam Aranyról, csak aztán a könyv két esztendőt feküdt a cenzúránál, aztán a kiadó, hogy mentse, ami menthető, berakta az induló kismonográfia-sorozatba, ami marhaság, mert vagy monográfia valami vagy nem. Mindegy.” (levél Ilia Mihálynak)

Az Arany-könyv persze nem szabályos monográfia (föl is hördültek páran), a zseni természete, hogy mint a fénylyuk-kártya, bármit fölhasznál, de csak azt veszi észre, ami a saját gondolatmenetébe belevág. Szilágyi becitálja Goethét, Babitsot, Juhász Ferencet, Hirosimát, lubickol a századvég dilettánsainak pojácáskodásában, Lisznyai celebségében stb., víziójában csakúgy nyüzsög, zsibong a 19. század is meg a 20. is, a fő célért, hogy kibontsa a szobor-Aranyból az élő embert, akinek jól áll a csüngő nagy bajusz is, meg az élő költőt… aki ugyanazt valósította meg a nyelvben, mint Bartók a zenében! – Hoppá!

Szilágyi levon még pár következtetést, először, hogy Arany legnagyobb élménye a nyelv volt, másodszor, hogy Arany nem direkt programban, hanem a nyelv kreatív teremtése által formálta meg a nemzeti szellemet, harmadszor, hogy a „sánta múzsa” ihletett művek éppúgy teljes jogú részei nemzeti költészeti hagyományunknak, mint a pátoszosak. – Szilágyi nagy „felfedezése”, hogy ez a nemzetiaranyszobor vígeposszal, veszett szatírával lépett a pályára, az Elveszett alkotmány-nyal, (tessék elolvasni, fantasztikusan dinamikus a nyelvi ereje, kreativitása!), aminek „vaskori” nyelvét Vörösmarty amúgy leszólta. S nosza, aranyira fordítja a petőfisen elkezdett eposzparódiáját, a Bájzengzet-koszorút, és tovább, az Elveszett alkotmány két főalakját, a garabonciást (Hábor) meg a boszorkányt (Armída) önálló versekben alkatához igazítva újrarajzolja. És még tovább, mert Arany még a Toldinál is jobban szerette a Rózsa és Ibolya verses meséjét, Szilágyi sebtiben átkölti Odobescu Mese a vadászó királyfirólját, részben felező tizenkettesekkel, aranyi dikcióval.

Kb. ennyi a közvetlen Arany-hatás.

Mi ebből a tanulság? Az, hogy gondolta a fene!

Hunyt mesterünkön nem fog a rozsda.

Csak úgy nem veszem elő Arany János verseit, de mostanában mégis előveszem, Lövétei Lázár Laci miatt. Írt egy csöpp, negyven oldalas füzetkét, árkádiás-szép, egészen emberi széljegyzeteket Arany János rövid verseihez, hogy ő is megpróbálja „leporolni” az életművet.

Aranyt folyton-folyvást leporolják, Aranyt folyton-folyvást le kell porolni, Aranyt nemigen olvassuk, de valahogy mégis él, néha csak egy sorral, néha meg észre se vesszük, hogy a hangulatunk egészen aranyi. Nemes Arany János ráér elüldögélni azzal a lógó nagy bajuszával, örökös aggodalmaskodásával a könyvespolc hátsó rekeszében, túléli a százéves meg a kétszáz éves meg az akárhány éves születésnapját, előbb-utóbb úgyis jönnek majd újak, és sokadszorra, megpróbálják rendesen lefújni róla a port, hogy aztán tényleg elámuljanak: Aranyon nem fog a rozsda!


 Főoldal

2017. április 10.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Húsvéti fénySzőcs Géza verseiHáy János verseiBotyánszki Ági versei
Prózák
Molnár Vilmos prózáiBeck Tamás prózái Vági János: ViszonyVajda Albert ismét csütörtököt mond
Kritikák
„Csak” a szövegA tétovaságtól az elragadtatásig - Simai Mihály kötetérőlRendezni végre…„mint akit eltakar egy szó” – Darvasi László: Taligás
Esszék, tanulmányok
„… szívébe égették a szabadságot!”Legális drogot árulunkKosztolányi Dezső ismeretlen köteteTűnődések az idei Kossuth-díjak egyikéről
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA