Poós Zoltán
Zuhanóbombázás[1]
(Tankcsapda, Legjobb méreg, 1992)
A Tankcsapda az egyetlen olyan, a rendszerváltás környékén alakult rockcsapat, amely nemcsak megőrizte, de folyamatosan növelni is tudta népszerűségét. Épp oly jól szólnak a Kisstadionban, mint a kisvárosi művelődési házakban, ahol az évi egy Tankcsapda koncerten kívül jobbára cipő- és műanyagvásárokat tartanak.
Mi lehet ennek az oka? A Tankcsapda az, ami: egy mocskos rock and roll banda. Nincsenek allűrök, csak rock and roll tekerés, és tegyük hozzá: az elmúlt 20 évben senki nem írt olyan erős nemzedéki himnuszokat, mint Lukács László. A Legjobb méreget remekül lehet dúdolgatni éjjel, a postavonaton, a vidéki moziknak címzett filmtekercses dobozokon ülve, egyetemi bulikon, vagy glettvassal a kézben a táskás lépcsőházi zománclábazatot kaparászva.
Bár szinte minden településre eljutottak az országban, mégis megválogatják, hol lépnek fel, például nem a motoros találkozókat haknizzák körbe, követve a 4-es úton a Lökd meg a kecskét-játékot szállító IFA teherautókat. Emlékszem, 1991-ben, Debrecenben, a Piac utcában sétálva Kémeri Péter, a zenekar egykori menedzsere magyarázta, hogy ügyelnek arra: évente csak egyszer lépjenek fel a városban, hogy eseményszámba menjen a koncertjük.
A Tankcsapda titka bonyolultabb annál, mintsem hogy egyszerűen a Motörhead és az Auróra közötti gazdátlan térbe száműzzük őket. A Tankcsapda az ország vezető rockzenekara, jórészt vigasztalásokat (Nem kell semmi), bulimeghívókat (California Über Alles), önértelmezéséket (Rock a nevem) írnak. A biblikus látomásokat mindig a megfelelő pillanatban váltja fel egy-egy csajozós vaker („Jó vagyok szólóban, jó vagyok párosban"), médiakritika vagy Lukács Amerika-fixációja. A zenekarnak sikerült elkapnia a hangrobbanásra emlékeztető soundot, a legtöbb számuk olyan, mint egy három és fél perces zuhanóbombázás.
* * *
Sokáig nem vette emberszámba őket a szakma, több aranylemez birtokában, teltházas országos turnék után sem kaptak Aranyzsiráf-díjat, nem játszották őket a rádiók, a tévék, és egyszer csak ők lettek a hiteles zenekar. Pedig nem lettek nemzedéki hordószónokok, és a szociális érzékenységük sem póz, nem olyanok, mint annak idején az őszinte kőkemény rockbandák, akik afféle esélyegyenlőségi hard rock bombasztokkal hülyítették a KISZ-es ifjúságot. Míg a Beatrice a proli Angyalföld himnuszait írta meg 1978-ban, addig a Tankcsapda a vidékiség-életérzést fogalmazta meg a Rohadt a hely című balladában, mely sajnos nincs rajta a legtöbb setlistjükön, de sebaj, több is veszett Woodstocknál. Rohadt a hely, ahonnan érkeztem / Rohadt a hely, én fáztam éheztem... Vagy vegyünk egy később fogant dalt: A szavak úgy jönnek belőlem előre / szólok, hogy senki nem menekül előlem! Mi következik ebből? Lukács dühös, de milyen legyen az ország első számú rockzenekarának frontembere? Mégsem énekelheti, hogy mami blue. A Tankcsapda tudja, hogy a rock az őserőről szól, arról az energiáról, melynek birtokában Kurt Cobain, a Nirvana prófétája egy lendülettel, gitárral a nyakában fejest ugrik zenekara dobfelszerelésébe.
* * *
Az igazi rockkoncert hevülete olyan, mint egy forradalom első napja. Holnapra megforgatják az egész világot, csak addig még egy kicsit jól érzik magukat. A Tankcsapda az egyetlen formáció Magyarországon, mely ezt a közösségi illúziót nyújtja. Hogy irgum-burgum, leszámolunk a fogyasztói világgal. Keresem a bajt, az az én bajom / De legalább nem vagyok divatmajom. Nem kell különösebb szociológiai mélyfúrásokat elvégeznünk ahhoz, hogy megállapítsuk: a Tankcsapda a '81-ben feloszlott Beatrice örököse. Egy Beatrice-koncert 1980-ban olyan volt, mint egy ütközet a kutyás rendőrökkel, a rendezőknek segítő ifjú gárdistákkal. A Beatricéhez hasonlóan a Tankcsapda is rendelkezik az igazmondás erényével. Ha nem hiszed el, hogy életed ajándék / Nézd meg jobban, hogy élnek anyádék. A Szextárgy és az Adjon az ég című mozgósításokat azok is fütyülik, akik a zenekarra egyébként a trágárságok önkéntelen szökőárját zúdítják. A Tankcsapdának többek közt az a titka, hogy képesek a fülbemászó boogie-s dallamokat közös nevezőre hozni a súlyos, a progresszív metál és a punk eszközkészletével, és a sátras kempingezés huncut, bukolikus idilljétől a biblikus látomásokig megénekelnek mindent, ami csak témája lehet a rock and rollnak. Ügyesen variálják a mozgósító nemzedéki himnuszokat, a csajozós boogie-kkal, a filozofikus tételekkel, füvezős számokkal, és a belassult, a Sátánt megidéző doom-metálos témákkal. A zenekar a gyors punkos menetek mellett a modern metál jellegzetességeit, a rágógumi rock és a rap stílusjegyeit is alkalmazásba veszi, és ezzel egy ízig-vérig népfrontos banda illúzióját nyújtják.
* * *
A Tankcsapdát 1989 óta ismerem, ott voltam a megalakulásuknál, egy rövid ideig közös volt a próbahelyünk. A tanítóképző pincéjében mutatta Labi, az akkori basszusgitárosuk a Baj van című számukat. Nem voltam éppen elragadtatva, Labit egyébként sem egy punk fickónak ismertem, hanem egy olyan figurának, aki Kassákról beszél órákig, zakóban, lila, batikolt sálban, majd a megfelelő pillanatban előkapja Hamvas Béla Világválság című könyvét. Volt közös felolvasóestünk is. Aztán egyik nap megjelent zakója hajtókáján jelvénnyel: A PUNK IS EMBER. Vicces volt.
A Tankcsapda viszont néhány buli után már elképesztő tömegeket mozgatott, ősrobbanás lehetett ezeken a koncerteken, mert fél évvel a megalakulásuk után egy Kölcsey Művházban tartott koncertjük előtt már órákkal ott boroztak a Déryné Múzeum előtti parkban a tizenéves punkok, a rockerek, akik mindent három és fél percben képzelnek el - egy popdal hosszát és a szexet is. És valljuk be: a város ún. értelmisége értetlenül állt a jelenség előtt. Most akkor mi van? Itt vannak ezek a srácok, mindenki ismeri Lukácsot, lemezbolti eladó a Vörihari utcában, Labi afféle értelmiségi arc, aki egy hiphop zenekarból jött, amely orvosi (!) tematikára épült rap műsorral szórakoztatta az egyetemi ifjúságot, és most kiforgatják a várost a sarkaiból.
1991 nyarára már Nyíregyházáról és az egész Hajdú-Bihar megyéből jönnek a gyerekek Tankcsapdára, olyan volt, mintha 1978-at írnánk, valami Beatrice vagy P.Mobil-koncert lenne, amikor is a csövik Szűcs Judit űrdiszkós csasztuskáját kántálták a vasútállomástól a Nagyerdőig. Labi továbbra is jófej volt, a mi zenekarunk a stroboszkópot adta kölcsön nekik, Labi a Marshall ládáját. Az nem érdekelte, ha itt-ott megzúzzuk, csak a Marshall-feliratnak kellett sértetlennek maradnia.
* * *
A Legjobb méreg valamikor 1991 végén, illetve 1992 elején született. Nem egy ihletett pillanatban készült el, szép lassan állt össze, egyik sor hívta a másikat. Abban az időben Lukács Laci Méhes János stúdiójában dolgozott, tekergette a kábeleket, tologatta a potmétereket. Egy kazettán hallott egy dobgép alapot, amely annyira megtetszett neki, hogy hazavitte, és otthon megírt rá néhány sort. A dalból egyébként a kurvám, aki soha se nedves, de hozzám mindig kedves sor volt meg először. Tehát egy kántáló, kvázi-rap szöveg formálódott igazi rockdallá. A szöveg többi része egy vonaton született meg. Laci abban az időben Szentesre járt udvarolni, és meglehetősen hektikus volt a kapcsolata az akkori barátnőjével, így a cigifüstös és rántotthús-szagú kupéban pont a megfelelő állapotba került ahhoz, hogy a szöveget végső formába öntse. A Legjobb méreg anyaga sokáig csak kazettán volt hallható, aztán egy CD-n jelent meg a bemutatkozó Punk & Roll-lal együtt. Ennek nem művészi okai voltak, gazdasági megfontolás állt mögötte, a zenekar abban az időben örült, hogy egyáltalán CD-n is megjelenhetett a két lemez.
* * *
A borítón egyébként Szilágyi Ricsi, a zenekar egykori roadja látható. Nem egyértelmű, hogy ki tartja Ricsi fejéhez az egyébként rózsapatronos játékpisztolyt, saját maga vagy más, de Lukács Laci szerint ergonómiailag elképzelhetetlen, hogy valaki abból a szögből fejbe tudná magát lőni. A képpel nem vacakoltak sokat. Ricsi, ideállnál? - tette fel a kérdést Laci. Odaállt, és már kész is volt a lemezborító. A kép külön érdekessége, hogy a művészportrékról elhíresült Szilágyi Lenke készítette. Szilágyi testvére abban az időben együtt járt régi menedzserükkel, Kémeri Péterrel. Egy lendülettel készítettek egy sajtófotó-sorozatot is, amit nem publikáltak - szerencsére, tehetnénk hozzá... Salgótarján mellett két tizenhat éves fiú öngyilkosságot kísérelt meg, közülük az egyik meg is halt. Amikor helyszíneltek náluk, Tankcsapda kazetták kerültek elő a szobából, amiből a helyi sajtó azt a következtetést vonta le, hogy a halálesetnek köze van a Tankcsapdához. Két év múlva Lukács egyik kedvenc előadója, Kurt Cobain fegyverrel a szájában hal meg.
Ahogy elkészültek a lemezzel, két hét múlva megrendezték az első, év végi debreceni koncertet, melyből hagyomány lett. Labinak ez volt a búcsúfellépése. Ezután lemezbemutató turnéra indult a zenekar, amelyen már Cseresznye játszott szólógitáron, Lukács pedig átvette Labitól a basszusgitáros posztot.
A turné után lettek országosan elismert sztárok, amit többek között a Gyűrd össze a lepedőt velem és a Legjobb méreg című számoknak köszönhettek, és annak, hogy nem akartak mást, mint nyomni a piszkos rock and rollt.
[1] részlet egy készülő, popesszéket tartalmazó könyvből
