Versek

 

 Voros_meret_jo.jpg

 

Vörös István

 

Petőfivel átiratok

 

Mi lett volna, ha Petőfi nem hal meg a segesvári csatában, hanem tovább él, és a továbbiakban is ő írja a magyar irodalmat, ahogy tette néhány éven át?

Nem hiszem, hogy elkeveredhetett volna Szibériába. De mért ne üthette volna föl a fejét egy-két ál-Petőfi még ott is? Ahogy a világ különböző tájain egyébként is tette, tették, az 1850-es 60-as években. Nem mindig az eredeti híresség nyeri meg a saját hasonmás-versenyét, Petőfit is bizonnyal lekörözik az imitátorai. Ő képtelen az imitációra, még a saját magáéra is. Ennyiben teljes ellentétei vagyunk egymásnak.

Én Ifőtep, ő Söröv. Ifőtep itt van velünk, hagyom egy kicsit játszani, írja át a későbbi magyar irodalmat a saját ízlése szerint. Azt is beleképzelve, hogy milyen lett volna, ha eljut Oroszországba. Mint ahogy nem jutott, akárcsak József Attila sem. Úgy, akkor, a valóságban biztos nem. De most, visszamenőleg, miért is ne?

S ha így van, mért ne segíthetne az én annyiak által elitélt, és ugyanannyian (néha ugyanazok) által kedvelt átírási munkámban? Átírni annyi, mint újraírni. Újraírni, annyi, mint megerősíteni. Megerősíteni annyi, mint kiszolgáltatottnak tartani. Kiszolgáltatottnak tartani annyi, mint kiszolgálni. Az illető mű, a szerző, az irodalom, egyenesen az olvasó igényeit. De előbb ezeket az igényeket meg is teremteni. Az irodalomban sok mindenről nem tudjuk, pontosan hogyan volt. De tudjuk, hogy hogyan nem. És a nem legalább olyan fontos, mint az igen. Itt a nem segítségével eredtünk az igen nyomába. És megtaláljuk a talán-t, a lehet-et, és főleg az is-t. Ez a célunk? Talán. Lehet. Ez is.

 

József Attila helyett:

Elvezető


Túléltem, azt, hogy leszúrtak,
vagy ez a menny igézete?
Halotti ingem véres volt,
a kenyér mindig fekete.
Kinek verséért az élet
öles kondérba hord vizet,
Alexander Petrovič egy-
szer még mindenért megfizet!                                                 

 

Kijev, 1849.

 

Utassy József helyett:

Petőfi feltámadása

 

Mit tudunk a feltámadásról?
Hogy érte el Petőfi Sándor?

Július-vég 49-ben,
ki halt volna meg nála szebben?

Kár, hogy győztek a nagyhatalmak.
Kell, hogy utálják a forradalmat?

Az esély megvan, én úgy látom,
a jog ne legyen puszta álom,

az álom viszont jog lehessen,
egyenlőként lenni életben!

Ezért támadhat fel Petőfi.
Népe hűségét ellenőrzi.

De ha nem találja elégnek,
a földbe könnyen visszatérhet,

nem oda, ahol csak elásták,
a sírja már egy egész ország.

 

Szevasztopol, 1857.

 

 

Babits Mihály helyett:

A százéves üzenete

 

Hol a szem, szememmel farkasszemet nézni?
Hogy nem is haltam meg, azt végül ki érti?
         Mert ez a valóság.
Száz évet megéltem, de száműzetésben
hiába keresem, hol van a térképen
         csonka Magyarország.

Szabadság zászlósa volt mindig a magyar,
bakája, huszára. Hogy most mi, megzavar.
         Sajnos nincs jó híre.
Egy böllér csupán az idők disznótorán,
bármennyit megeszik, ideges és sovány,
         kétes eszmék híve.

Ki engem ünnepel, múltba leső vakond,
nem a kis földhányás itt az igazi gond,
         ma senki sem újít,
csak a régi: érték. Azt védjük meg hamar,
arra használ engem a ravasz hivatal,
         és mindent eltorzít.

Bár nincsen királya, mégis királyság lett
ravasz számításból jobb híján a nemzet?
         Fából vaskarika!
Így nem akaszthatja föl a királyt senki,
a lázadást jobb lesz inkább elfeledni –
         nem sikerül soha.

Én, magyar öregúr szovjet-orosz földön,
többet látok-értek, és postán elküldöm
         vidám üzenetem:
„Az se jó, ha győz a vágyott forradalom!
Bár sok az eredmény, azt súgja szimatom,
         több lesz a félelem."

Vogulnak hisznek itt, pedig tatár vagyok!
Istent megtagadják. Ezért az angyalok
         sorra elköltöznek.
Fogadjátok őket tejjel és kaláccsal,
ahol megjelennek, télen is madárdal
         szól, de fáj a fülnek!                             

 

Petrográd, 1923.

 

 

Füst Milán helyett:

A szellemek utcájából

 

Ma minden az agyamra megy.
Nincs kedvem táncolni se menni,
azt mondják, ez a férfi-hiszti.
A dumát ki hallgatja meg?
Na mégis,
ki hallgatja meg?

Akkor inkább már a zenét!
Az életem sötétbe töltöm,
tulajdonképpen ez is öltöny:
a mélyben rejlő férfilét.
Mért van a
mélyben férfilét?

E sugallat hüvös nagyon.
Mint aki egy veszélyes utcán
járkál éjjel, s borozott is tán,
a szellemeknek átadom
a lelkem,
nekik átadom.

A szellemek utcája ez!
Ne hagyd, hogy kiraboljanak itt,
hívjál inkább gyorsan egy taxit!
Legyen eszed, és védekezz!
Vagy inkább
mégse védekezz?


Még néhány lépés, és elég
közel kerülsz az elmuláshoz,
a túlvilág majd ámulást hoz,
és minden félelmed elég.
Kinyílik
egy újabb al-ég?
A szíved kutyáknak vetik.
bár régóta szolgált neked már,
a hátadon hideg szaladgál,
örök élettel kérkedik.
Mi örök,
mindig kérkedik.

Az elmúlás titokzatos,
de persze nem királyi fenség:
rendőrfőnök, s hogy feljelentsék
nála a jót, azért okos.
Nála a
jó sosem jogos.

Inkább valami jogtalan,
az öröklét már túl nagy luxus.
Ezt történelemből is tudjuk.
Ezért maradtam egymagam.
Mondom, ma-
radtam egymagam.

 

Voronyezs, 1935.

 

Nemes Nagy Ágnes helyett:

Az ég s egy másik ég között

 

A levegőben egy angyal áll –
vagy ez maga a levegő?
Lélegzet emberi formában:
a láthatatlan ferde kő,

mi egy tanknyom alatt beomlik,
az üregből tűz csap elő,
a pokolig látni le, a gondig.
A föld még csupa őserő,

eltévedünk a tűz és víz közt,
a sziklák roppanásai
behallatszanak az álmomba,
mindez túlélni megtanít.

Az ég s a föld között utazni,
túlélni a saját halált,
nem sejteni, hogy a kaland mi.
Tagolatlan feltámadás,

függőlegesek tűrhetetlen
útjai fent és lent között,
persze a vízszintes keretben.
Nem is orosz vagyok, török,

áldozata átváltozásnak –
félelem szava füstölög.
A foglyok milyen gödröt ásnak
az ég s egy másik ég között?

 

Aşgabat, 1947.

 

Vörösmarty Mihály helyett: Közbeszó

 

Mikor még írtak, tiszta volt az ügy,
de újabban nem tiszta semmi se.
A gyanú belénk mászik, mint a hangya:
a lélek nem fehér, de fekete.
Lángost eszik az ész, a szív henyél,
tetszik mindenkinek, mert benne él,
a világ deformált alakja.


Az emberüdvöt mindenki leszarja,
fogynak a természet szépségei,
az ünnep visszájára fordul –
ezt a többség még észre is veszi,
de ugyan mi dolga volna vele,
csak rendben legyen saját élete;
a lelkifurdalás meg se csikordul.

Örömből és reményből nincs haszon,
olvasni megint nagy bátorság!
Lehet tiltott szó, tiltott irodalom:
aztán itt van a gazdasági válság –
nem okozta más, csak a szózatok,
melyekben még egyenlőség ragyog,
a nagyságát száz éven át csodálták,

és száz éve harcolnak ellene.
Az álszabadság eluralkodik,
az álegyetértés mindenkié,
és meg is érti minden harmadik.
Bezár nyárra a világegyetem.
A lázadáshoz engedély legyen!
Így indulunk a jobbik lét felé.


Ki üdvözöl majd, hogyha odaérünk?
A saját beszédünk visszahangjai.
Mi várható, mégis miféle vész?
Minek a dübörgését hallani?
Minek a csendje ármalik be föntről,
miféle dühös túlvilág dörömböl?
Pusztulás épülete az egész?

Könnyű lélegzethez alig jutunk,
a szellemek sötétje, mint a szén,
ha lángra kap, a várost szennyezi –
kigyúl a fény a bajok túlfelén.
Kivívjuk az istenhiány haragját,
az igaz állítás egy újabb korlát,
a filozófia már kétkezi

munka, művelői parasztok,
a művészek persze lumpenprolik.
Egy hülye viccnek tűnik az egész,
aki imádkozni próbál: káromkodik.
Kisiklott szó irtóztató nyomában
suhan sziszegve régóta az állam,
fontos törvénnyé alakul a vész.

Most nincs tél, nincs csend és nincs hóhatár.
Odáig már nem érnek föl hegyek,
haját a Föld régóta festeti.
Kitört szárnnyal hever a képzelet,
e félig angyal, félig bacilus,
egy zord konzílium bár összefut
érte, a jó megoldást elveti.

A halotthoz eljön a fodrász,
még a tollait is lenyírja,
mindent egy zsákba gyömöszöl,
nevetve dolgozik, nem sírva.
A világvége csupán hipotézis,
dicsérni fogjuk csakazértis!
Az elégedetlenség könnyen öl.

 

Huszt, 1973.

 

Megjelent a Bárka 2023/1-es számában.


Főoldal

2023. február 27.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png