Versek

 

 15._Papp_Attila__1_.jpg

 

Papp Attila

 

Öröklét partjai

 

Ha veled vagyok, Mama, ritmusmérő jegyzi,
hogyan játszik tűzijátékot szívem. Egyforma
léptekkel közeledünk egymáshoz, mégis egy
másik partra érkezünk. Hánykolódik a víz, a
hullámokról beszélsz, hogy sötét hajfonatuk
hol kibomlik, hol összeér. Milyen rég hordod
előkészített szobádba öröklétnyi emléked. Így
fogyaszt az idő, szép kortyokban, észrevétlen.

 

Hasonlóság

 

Sokkal inkább az özönvízhez, mint a szárazsághoz.
Nem a puszták, hanem a nádasok. Patakpart helyett
mélyben ülő kövek. Ha rád nézek, ezt látom, Mama.
Leomló gátak. Mégis visszamész kimerülten,
fáradhatatlan karcsapásokkal, sodrással szembe,
hogy újraalkosd saját magad.

 

29378

 

Mikor itt járok, éberebb leszel, kihozod nekem
a nappaliból a villanyégőt, csoszogsz a sötétben,
betűket kotorsz, hogy beszélhess, sötét, feneketlen
kút az éjjel. Belelátsz. Hogyan viselkedik a szív
nem egészen 29400 nappal a hátad mögött?
Mitől másabb, váratlanabb a reggel? Hogyan
gyülemlik az idő, lesz-e egyensúlya? Majd itt
az utolsó, titkos éjjel, addig őrizd magad
békében, kérlek.

 

Örökzöld

 

Közelebb állok a lombhullatókhoz. Nagyjából
ugyanezek a folyamatok alkotnak: kirügyezés,
virágzás, lehullás. Gereblyével tornyozzuk föl
az avart. A Nap szárogatja a kert déli végén,
az udvar dimbes-dombos részén ácsorogsz,
mintha várnál valamit, Mama, egy lassú és
minél hosszabb búcsút, hogy elmondhasd:
egyszer az örökzöldek is elveszítik színüket.

 

Ahogyan a nap

 

Mint a borostyán az ablakod előtt, Mama,
engem is úgy takar valami megnevezhetetlen.
A túlsó kertben ekével mennek végig a földön,
fölszántják, hátha vetés után jobb termést ad,
akár a jövő, mondom magamban. Hajlataid
derengő árnyékában moccan a fiatalkor, és
ott van veled, mint egy második test. Ez itt
a tél, de olyan nyár van, hogy fáj rád nézni,
álmosan világítasz, ahogyan a Nap homálylik.
Ahányszor eljövök, szemed meleg fénye alá
hajtom arcomat.

 

Véget nem érő

 

Csak a halál van, az ő rendeletei, vágyai.
Nincsen másunk, nincsen másunk idelent.
Csak a halál van előttünk, utánunk, közte
a szívbe gyűjtött szavak, fölöttünk lombozat.
Csak a halál van, kicsit élvezhetjük portékáit,
de nehezen mutatja magát e kaparós sorsjegy.
Csak a halál van, belőle születünk, hozzá, ha
máshoz igen is, hűtlenek sohasem lehetünk.
Csak a halál van, javaslatokat, tanácsot nem
tesz, békét nem köt, fejet nem hajt előttünk.

 

Megjelent a Bárka 2020/-ös számában.


Főoldal

2020. október 12.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Átadták a Déry-díjakatHarag Anita kapta a 2020-as Margó-díjatMegnyílt a Frankfurti KönyvvásárLouise Glück amerikai költő és esszéista az idei irodalmi Nobel-díjas
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Simon Réka Zsuzsanna: GyászruhaBagi Iván verseiPoós Zoltán versei Tóth Erzsébet versei
Prózák
Nagy-Laczkó Balázs: KékszínkörMurányi Sándor Olivér: Halak közöttBene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: Hű
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA