Alvinczy Nárcisz, a költészet egere

(Hódolat T.S. Eliotnak!)

Egy híres költőnél lakott szegény Alvinczy Nárcisz.
Egy angol költő volt… No hisz – elég bolond, ki mást hisz!
Nem volt Arany, Kormos, Weöres – nem hívták holmi Kafnak!
Komor, kimért volt, s hűvös is, mint vén, oxfordi paplak.
Nem volt magyar költő s egér, miként Alvinczy Nárcisz,
Ki persze versben hirdetett igét, s ha bárki mást hisz –
Magyar volt, s pláne jó egér… Csak oly levert, lehangolt!
Londonban, pállott ködben élt – ciccentve perfekt angolt.

Angol költőnél alkotott s lakott Alvinczy Nárcisz,
S egy angol költő is nyomaszt, ha hírességre vágysz is –
Hogy is hívták? Feledte már… Talán Tamás? Thomas? Ó,
Mindegy! Nem volt barátkozó – csak macskákkal komázó.

     (De ha este a gazda, a ház ura annyira flegmán
     Távozik, angolosan le-lelép, fura partira megy, tán
     Ki-kiruccan a kósza cicák puha farkát megsimogatni –
     Táncol Nárcisz a lyukban… A munkaörömből lesz bizony annyi,
     Hogy Nárcisz alig, de talán ki se bírja – csak írja a verseket egyre!
     Így hat az ihlet a lelkileg újra betelt egerekre!
     Kanyaroghat a kedv, ha a vers meg a rím megered!
     De poéta, ha brit – sose bír egeret.)

Az angol úr rühellte rég… Búsult Alvinczy Nárcisz –
Hiába vagy költő s egér, ha kedvességre vársz, hisz
Úgysem becsül meg kollegád: szigorkodón kioktat!
Így járt Nárcisz – s a kiscicák mögötte jót vihogtak.

Az angol leckéztette, majd meg-meghajszolta Nárciszt.
Egérlyukára gúnyosan kiírta azt, hogy: ARTIST!
Bár ez baráti gesztus is lehetne… Ám lenézte –
A nagy Tom úgy frusztrálta őt, hogy Jerrynek becézte.

Egy angol árnyékában élt és írt Alvinczy Nárcisz.
A szóművészet hasznos és szép, ha mindig árt is.
Ha Nárcisz rágta önmagát, a vers titkába rágott –
Remekre rágta rímeit, s Amerikába vágyott…

(Jaj, Ámerikába, csak Ámerikába kimenni, hajózni!
Megéri – egéri szerencse feledni, mi bánt, s ami rút!
Ropogóbb a kenyérhaj is ott – meg a csipsz, meki, tócsni!
Megéri a préri, ha vár Mickey Mouse, s elegáns Hollywood!
Jaj, Ámerikába, csak Ámerikába, csak ott vár rám a Szabadság!
Várnak a szőke cicák Nevadában, s tán levadásznak a sztár, laza macskák!
Jobb Ámerikában, ahol autós kocsisor rohan át!
Odavágyik a szív, az egéri – megélni a kor rohamát!)

Az angol úr kileste, hogy mit írt Alvinczy Nárcisz,
S rászólt: „Nos, nem túl ötletes, hogy folyton messzi vágysz, hisz
Attól tartok, hogy mindenütt, lábad bármerre bolygott –
Te költő s jó egér maradsz.” Így mondta, míg somolygott.

„Egy angol költő nem beteg s galád! (Gondolta Nárcisz.)
Csak politikus, pap, finánc, rendőr, doktor, szamár hisz
Ilyet poétákról… Dehát a bölcs Tamás se dőre –
Többször pudingra invitált, majd sörre meg cheddar-re!
Egy angol költő pont olyan, mint én, Alvinczy Nárcisz –
A képzelet s a gondolat szintjén, ha nincs is, átvisz!
Vagy mégsem… Ámde verset ír, bár angolul, Tamás is –
Ha náthás, prüszköl, szürke: épp olyan, mint én, ha más is.”

Cincilla Prézli, drága!

(Alvinczy Nárcisz költeménye)

Cincilla Prézli, édes!
Cincilla Prézli, drága!
Amerikának álma, te
Hollywood szép virága!
Te filmiparban sztáregér,
te messzi, mint a préri –
betöltesz, mint ezer mozit,
engem, Cincilla Prézli…

Ki lát, veled van, átkarol –
tán boldogabb egérhím…
Nekem futó filmkocka vagy –
másnak pazar, megélt film!
Ha Oscar-gálákon libegsz,
ezer szempilla nézli –
nekem tévéből integetsz,
szívem, Cincilla Prézli!

Megnéztem összes filmedet –
százszor, Cincilla Prézli!
Szívemben ily szerelmi vágy
talán nincs is – csak érzi…
Cincilla Prézli, édes!
Cincilla Prézli, drága!
Te távol álmok édene,
Hollywood szép virága!

A Sajtkirály, Rágpontfenn

és Surmoá, a rendőrminiszter

Rágpontfenn fecnije Fadruszhoz

(Surmoá egérrendészeti gyűjteményéből)

Nehéz egérmesét írni,
Ha nincs hozzá kezdőmondat –
Se mondandó, se tanulság,
Amit akárki levonhat…
Ám a világ példázattá,
Szavakká alakul át –
Hanem vigyázz, Fadrusz druszám,
Jól megrágd a fabulád!

A Sajtkirály balettozó fabulája

(Surmoá egérendészeti gyűjteményéből)

A francia sajtok földjén,
Hol mindenki sajtot faldos,
Uralkodott a Sajtkirály –
A Tizennegyedik Sajtos.

Franciául úgy hívták, hogy
A Nagy Szurikatorz! Ó,
Szerette őt minden egér,
Agár s úri vadorzó…

Szerette őt minden rend, rang,
Véreb, macska vagy róka –
Oroszlános fejebúbján
Fénylett csavart paróka…

Éljenezte Párizs, Vertszáj,
Sajtbor, Sajtmány vidéke –
Egérnépre csak véle szállt
Harcos királyi béke!

Őt csodálták… Körülötte
Urizáltak ebecskék –
Cicákról sem mondható, hogy
Kutyaszámba se vették.

Ajnározták a Sajtkirályt:
„Minő kedély, bölcsen nyers báj!”
Bármely gáláns ünnepségén
Érte habzott körben Vertszáj!

Ájuldozott cicus, mucus,
Száz udvari csaholló,
Midőn ellejtett előttük
Táncolva, mint Apolló!

Mert Apolló a Sajt, a Tánc,
S Művészetek istene –
Mert Vertszájban folyton fakadt
Műélvezni friss zene…

Balettben ha balul lépett –
Hibázott Nagy Szurikatorz?
Nem! Sosem volt ő botlábú, sem botfülű –
Nyilván, csak a muzsika torz!

Tapsolt tacskó, uszkár, kandúr,
Sok udvaronc pocok, patkány...
„Hadd pörögjön a Sajtkirály –
Csak sajtkukac mozog lanyhán!”

Siker, taps Tizennegyedik
Sajtosnak is csak kijárt –
Üdvözültek, akik látták
Táncolni a Sajtkirályt!

Surmoá rendőrminiszter megjegyzése

(Őfelsége, a Sajtkirály figyelmébe!)

(Sanda Rágpontfenn, a költő,
Ki pimasz és kegyetlen –
Ilyesmiket írt Párizsban,
A víg Majré-negyedben!
Javaslom – alávalóvá
Tán aligha javul át!...
Töröljük a Költészetet!
Tiltsuk be a Fabulát!)

Márszeji víg egerek hadimarsa

Amidőn (hogy mondandómat franciául kezdjem)
Megunták, hogy kutya-macska rájuk fenekedjen –
Fellázadtak az egerek… S akkor sok nagy baj volt
Párizsban, mert bezárt minden szalonnabolt, sajtbolt.

Koplalgattak az egerek… Eleség fogyóban –
Egy büdös sajt sincs a spájzban, az egérfogóban!
Földühödtek az egerek… Na, ha úgy volt – jól van!
Párizsban nagy fortyogás lett macskabugyogókban!

Menekül az egérkirály, Tizenhatodik (XVI.) Sajtos,
Franciául: Szuriszez… És a sok udvarnok sajtós…
Fut rokonság, lyuksógórság, komaság, retyerutya –
Pótkincstárnok, urambátyám, szent kandúr s henye kutya!

Párizs kiált: „Ne fuss, állj meg, Tizenhatodik (XVI.) Sajtos,
Franciául: Szuriszez… Most külső ellenség faldos –
Rajna mentén macskák nyelve orvul, hátulról nyaldos!
Szép Egérhon Macskahon lesz – szálig elveszünk! Sajnos.”

Párizsban a hős egérség hájszen rittig segélyt kért –
S Rágszburg felé maséroztak márszeji víg egérkék!
Párizsban légy egérkirály! Nagyon vacak muri lesz –
Jaj neked, Tizenhatodik (XVI.) Sajtos, azaz: Szuriszez!

Párizsba bévonultak a márszeji víg egérkék –
Lengett a kék-fehér-vörös meg a piros-fehér-kék!
Fejükbe csapták a harcban kiviselt piros sapkát,
Indulót is fújtak hozzá, s íziben kinyomtatták:

„Lázong a hant, dől szét a pátriánk –
Leszúrt dög már, épp alig él…
Kandúrunk bősz haddal vág miránk –
Vérdandár szaglant, farkig ér!
(Vérdandár, ha szaglant, farkig ér!)
Zsarnok szél fúj tiráni pampán,
Gyűl síri macska ellenünk –
Ránktör, s mi harcban elleszünk!
Egérnép! Nincs mit várni bambán!
        Fegyverre, egerek!
        Forrong a Macskahon!
        Harcon harson:
        „Egér nem tűr!
        Már győz a pocikon!
        Bár bősz a hatalom!”