Garaczi László
Hasítás
(részlet)
Félek a csaptól, nyöszörög a víz, nem tud kijönni. Ebédnél eltakarom a szemem, fúj, okádok. Miért nem rajzolok, kérdi Ica néni, mert nem tudok rajzolni. Gyakoroljak, mondja, de hogy gyakoroljak, ha nem tudom, mit kell gyakorolni. Utánozd a többieket. Lengőfirka: kitámasztott csuklóval besatírozom a papírt. Kétéves szint, suttogja Ica néni. Gyurmázni szeretek, jó megfogni a gyurmát, valami ki akar jönni belőle. Hagyom a babramunkát, kész, mondom Ica néninek. Mi ez? Bámuljuk a formátlan tömböt. Egy villamos elüt egy koporsót, mondom, Ica néni idegesen szusszant. Játssz inkább a műanyag autókkal. Mit játsszak, összeütköznek, felrobbannak, kész. Papírhajtogatás. Szivacsállatkák. Kurva unalmas.
Több lányba is szerelmes vagyok a kiscsoportból. Elmondom otthon, hány feleségem lesz, látom, hogy nem veszik komolyan. Ráveszem a haverokat, hogy másszunk fel a fára, köpjünk tócsát. Van némi presztízsem, ismerem az autókat, el tudom olvasni a rendszámot. Ica néni büntetésből sarokba állít, senki nem szólhat hozzám. Ások egy lukat, Ica néni beleesik, meghal. Miki odajön, ad a töpörtyűkrémes kenyeréből.
Állatokat kell utánozni, cincogunk, ugatunk, kukorékolunk. Végig csak makogok. A fiúk nevetnek, a lányok szörnyülködnek, szót kell fogadni. Azt hitted a tehénre, hogy majom? Megint rajzolás, különböző színű ceruzával telepöttyözöm a papírt. De szép, mondja Ica néni hamis hangon, mi ez? Ica néni szeme, és engem néz.
Javasolja szüleimnek, hogy vigyenek orvoshoz, mert nem fognak beiskolázni. Nem tudok különbséget tenni jó és rossz közt. Rombolom a közösséget. Ha nem vesznek föl, megyek kisegítőbe, dedóból a gyogyóba.
Tavaszi délután látogatjuk meg Mogyorósi Béla gyerekpszichológust a Szent István körúton. A villamosok vidáman csilingelnek, langyos szél fúj a Duna felől. Mogyorósi bácsi egyedül él egy nagy lakásban. Apa szerint burzsuj. Nem tudom, mi az, de nem jó.
A lift zihálva vonszolódik fel a másodikra. Anya igazít a rúzsán, benyálazza a zsebkendőjét, és letörli vele a számat. Fontos találkozók előtt megtisztogat. Zörög a kulcs, köszönni, suttogja a fülembe. Mogyorósi Béla elegáns és frissen borotvált. Vajszínű kardigán, műanyagkeretes szemüveg. Az előszobában egy papagáj ketrecben félrebillent fejjel. Mogyi bá őt is bemutatja, Kornél.
Régi szekrények, polcok tele könyvekkel, lexikonokkal, bőrfotelek, függönyök, párnák. Leülünk, szörpöt kérek, anya kávét. Mogyi bácsi kimegy a konyhába. A képeket nézzük a falon, anya mondja, hogy gobelinek. Az egyiken kastély piros tornyokkal. Tompán hallatszik a körúti forgalom. Bekúszik a kávéillat, összekeveredik a levendulával. A levendula a ruhákat védi moly ellen. Mogyi bának nincs felesége, mégis rend van és tisztaság. Apa nem örült, hogy idejöttünk.
Először hármasban beszélgetünk, második alkalommal kettesben maradok Mogyi bácsival, anya elmegy. Kapok megint szörpöt, a porcelán tálban csomagolt cukorkák vannak az asztalon. Mi a kedvenc édességem, Melba. Ő is szereti. A negrót utálom. Ő is. Kérdezget, nem siet, nem ingerült, vicces, megnyugtató, nagypapás. Elképzelünk dolgokat, mező, ház, folyó, tűzhányó, rózsabokor. Milyen évszak, süt a nap vagy esik az eső. Leguggolok, megérintem a füvet, száraz vagy nedves, fölmegyek a padlásra, kincses ládát találok, elmondom, mi van benne. Nem tudom, mi értelme az egésznek, de jópofa. Néha nem válaszolok. Például, hogy miért nem mondom soha anyának, hogy szeretem. A végén a bújócska az utolsó játék. Bepréselem magam a spájzban a befőttes polcok alá.
Egyik nap elviszem a varázskövemet. Mit lehet vele csinálni, sötétet. Barlanggá változtatja a szobát. Leejtem a földre, koppan, nem törik el. Én találtam, én láttam meg, hogy szép és erős. Ha eltörne, elmenne a varázsereje. Ő küldi az álmot, a jót és a rosszat is. Ha szörnyeket álmodok, reggel beleszúrok a fejembe, és megölöm őket.
Mogyi bá levesz mindent az asztalról, ez most a tenger, a terítőből csinálok szigetet. Behoz egy kartondobozt tele játékkal, rendezzem be. Pálmafák. Süt a nap. Kitört a háború, repülők indulnak bombázni, berreg a motorjuk. Ezek a katonák már meghaltak, azért fekszenek, azok meg most mennek a csatába. Ez én vagyok puskával a vállamon. A lakók a templomba menekültek. Lovakkal viszik nekik az ételt. A krokodil kimászott a tengerből, nézi a tankot. A katonák szomjasan menetelnek, meg kell védeni a szigetet az ellenségtől. Belecsap a villám a templomtoronyba, dzsí!
Álljak fel, mondja Mogyi bácsi, csukjam be a szemem. Tartsam előre a karom. Lehanyatlik, pedig nincs rajta semmi. Feküdjek az ágyra. Tízig számol, elálmosodom, elzsibbad a testem. Hallom, hogy szívom és fújom a levegőt, érzem, hogy a hasam emészti a vajas kenyeret, amit indulás előtt ettem. Egy izom összehúzódva, elernyedve pumpálja bennem a vért.
Képzeljek el egy csigalépcsőt, induljak el lefelé. Félhomály, csak egy résen jön be fény. Vasajtó. Nem tudok bemenni, nincs rajta kilincs. Próbálom benyomni, nem enged. Rozsdás. Megyek tovább, egy kép van a falon, mikor beleestem télen a pocsolyába. Nem sírok. A lányok sírnak, mert levágták a fütyijüket. Egy másik ajtó, ezen van kilincs, bemegyek. Olyan, mint egy vízzel teli lift. Lebegek. Ver a szívem, sípol a tüdőm. Sírok és nevetek egyszerre. Kiabálás, anya nem tud velem törődni, haragszik, túl sokat rúgtam bentről.
Fölfelé is vezetnek lépcsők, látom, ahogy állunk az előszobában, elköszönünk Mogyi bácsitól. A megállóban elkérem anyutól Paprikajancsit és Keljfeljancsit. Harcolnak, püfölik egymást. Jön a villamos, csilingel, kattanás, tam-tara-ram, behajítom őket a sínek közé. Reccsenés a kerekek alól. Mit művelsz, kiáltja anya. Tódulnak ki az emberek, szorítja a csuklóm, lógok a levegőben.
Megyek a csigalépcsőn, kettesével szedem a fokokat, és közben elmesélem Vera nénit, aki ötödikben lesz az osztályfőnököm, az intőket, Telkes Bettit, akit megcsókolok a nyári táborban, és hogy csúnyán leforrázom a lábam.
Többször is játszunk csigalépcsőst Mogyi bácsival, az a neve, hipnózis. Nagyfiú vagyok, felnőtt, elmondom neki Fláviát és hogy író leszek. Mogyi bá kíváncsi, hogy meddig maradnak a kommunisták. Suttogva mondja, kommunisták. Szerinte én már megérem a végét. Nem, nincs vége, a kövér, buta izzadósak helyett jönnek a kicsi, okos idegesek. Ópiumot szüretelek a szlovák határon, gyerekem születik, egy ufószemű kislány, leigazolnak egy berlini focicsapatba, megírom az első könyveimet, és talán Maria Schneiderrel is fogok találkozni.
Mogyi bácsi visszaszámol tíztől egyig, vállamra teszi a kezét, szemembe világít a tolla végén lévő kislámpával. Most mindent elfelejtesz, mondd utánam, mindent elfelejtek.
Utolsó alkalommal anyám fodrászhoz megy. Szemerkél az eső, gyöngysorok ülnek az ágakra. Fáradt vagyok, a bújócska is elmarad. Mogyi bácsi az íróasztalnál ülve jegyzetel. Kérdi, hogy emlékszem-e, miről beszélgettünk. Nem, mondom, nem emlékszem semmire. Megjön anya, a haja be van bodorítva, fényesen csillog. Mogyi bácsi megdicséri. Kérdi anya, hogy minden rendben volt-e. Mogyi bácsi megsimogatja a fejem, ne aggódjon, asszonyom, klassz kissrác ez. A fejére bök: itt egyelőre aktívabb, mint itt, és a szívére mutat. Állnak egymással szemben mozdulatlanul.
Szia, Kornél, mondom kifelé menet a papagájnak. Reccsenve fékez a lift a földszinten. Kenyeret és tejet fogunk venni a Bihari utcai maszeknál. Friss az áru, kedves az eladó. Mehetnénk gyalog, elállt az eső, de a villamos érdekesebb. Anya kirakatot néz, beletapicskolok egy pocsolyába. Két nagy M betű jelzi a megállót. Csúcsforgalomban fürtökben lógnak az emberek a villamosról. Anya kérdi, hogy szeretem-e a doktor bácsit. Elkérem a bábuimat. Verekednek. Jön a villamos.
Anyát nem engedik el délután munkából, sok a meló. Apa eleve fölösleges pénzkidobásnak tartja Mogyi bácsit. A fiúk nem sírnak és nem járnak pszichológushoz. Főleg nem egy burzsujhoz. Az ajtó mögött vitatkoznak, apa hangja felcsattan, anya fojtott hangon védekezik.
Iskolaérettségi beszélgetés a Szemere utcában, ősz hajú, törékeny, szemüveges néni kérdezget. Ismerem, ott lakik a házunkban. Negyed óra az egész. Nemsokára megkapjuk az értesítőt, ősztől iskolába járok.
Megjelent a Bárka 2017/3-as számában.
