Berka Attila
Gyereksírás
Szegény gyerek elesett, beütötte a térdét, azért ordít ennyire, gondolja a férfi, akkor ordítanak így, mint a fába szorult féreg.
Kinéz a nyitott metróajtón, de nem lát senkit.
Menjünk már, gondolja a férfi, facsarja a szívem ez a fájdalmas gyerekordítás az éjszaka közepén.
Miért nem nyugtatják már meg azt a szegény gyereket, miért nem indul a metró, gondolja a férfi, és ránéz a feleségére, aki a telefonját nyomkodja.
Téged nem zavar, kérdezi a férfi a feleségétől.
Mi?
Hát ez.
Mi az az ez?
Hát hogy még mindig ordít ez a gyerek.
A nő csak néz.
Nem hallod, kérdezi a férfi. Tényleg nem hallasz semmit?
Te most szívatsz?
Nem, dehogyis.
Az ajtók záródnak, a metró indul, a gyerekordítás eltűnik, a férfi megkönnyebbül.
Éjszaka csecsemősírásra ébred a férfi.
Éhes, gondolja, éhes, és be is kakált a gyerek.
A felesége nyugodtan alszik mellette.
Hát ez meg hogy lehet, gondolja a férfi, hát éhes a gyerek és bekakált.
De hiszen nekünk nincs is gyerekünk, gondolja a férfi, és felül.
Melyik lakásba költöztek kisbabával, gondolja a férfi. Nem költözött senki. Vendégségben vannak. De kinél?
Figyelj csak, mondja a férfi, és finoman, de határozottan megpiszkálja a feleségét.
Mi van, mi bajod van már, kérdezi a felesége ébredezve.
Hallod?
Mit már megint?
A csecsemősírást. Valakinél vendégségben van egy kisbabás család, és most éhes a gyerek és bekakált, és az anyja nem segít rajta. Lehet, hogy nincs anyja?
Miről beszélsz? Hagyj aludni, és te is aludj, éjszaka van, mondja a felesége.
Te nem hallod?
Hagyjál már ezekkel a gyereksírásokkal. Nem, nem hallok semmit, és aludni akarok, úgyhogy hagyjál békén.
A férfi visszafekszik, becsukja a szemét.
Kinyitja a szemét, felül. Épp akkor néz ki az ablakon, amikor villámlik. Várja a mennydörgést, de hiába. Viszont a csecsemő elhallgatott. Jó lusta anyja lehet, gondolja a férfi, szegény kisgyerek.
Visszafekszik, becsukja a szemét, és hamarosan elalszik a férfi.
A nő későn kel, a férje már elment, kávé van. Persze a második korty után érkezik a menetrend szerinti gyomorgörcs.
Miért kell neki bemennie, gondolja a nő, majd biztosan telefonál, hogy nem jön haza időben, én meg megőrülök.
A nő egész nap hiába várja a telefont. Egy ideig a teraszon ül, majd a konyhában, végül a nappaliban. Egészen elfárad, úgyhogy amikor nyílik a bejárati ajtó, hosszú alvásból riad fel.
Ne haragudj, hogy késtem, mondja a férfi, de próbáltam kipuhatolni, honnan jött az a szörnyű gyereksírás az éjszaka.
A nő nem szól.
Az alattunk lévőhöz is becsöngettem, hogy felajánljam a segítségemet, végül is orvos vagyok.
De te állatorvos vagy, mondja a nő.
Az most mindegy. Az orvos az orvos.
A nő a konyhába megy teríteni.
A baj csak az, mondja a férfi, hogy a házban sehol nincs csecsemő. Vendégségben se.
A nő megáll, a hűtőajtóra mágnesezett képeket nézegeti.
A férfi a konyhába lép.
Szóval nem tudom, mi a fenét hallottam, mondja közben, finoman arrébb tolja a feleségét, szalonnát és tojást vesz ki a hűtőből, és megsüti őket.
A nő a konyhapultnak támaszkodva figyeli.
A férfi kettéosztja az ételt, csendben esznek.
Remélem, ennyi volt, mondja a férfi lefekvéskor.
Egyáltalán nem értelek, mondja a nő, de hagyd abba, kérlek, nagyon unalmas és egyáltalán nem vicces.
Azt hiszem, igazad van, mondja a férfi, hiszen tulajdonképpen semmi nem történt.
Reggel a nő örül a kávénak, úgy megszokta, hogy egyből ihatja. Persze a férje megint bement, hogy ő ma is várhassa a magyarázkodó telefont.
Egy kicsit késik a férfi, amiért udvariasan elnézést kér, de hiába, a felesége belefáradt, hogy fölöslegesen várta a mentegetőző hívást.
Ma nem hallottam gyereksírást, mondja a férj vacsora közben, talán el is felejtem lassan. A metróban azért majdnem megijedtem.
A metróban én tőled ijedtem meg, mondja a nő, még soha nem láttalak ilyennek, de nem is akarlak soha többet. Soha.
Nagyon sajnálom, ha megijesztettelek, de el tudod képzelni, ahogy az éjszaka közepén, a föld alatt gyereksírást hallok úgy, hogy sehol semmilyen gyerek. Másik utast nem látok egyáltalán, még biztonsági őrt se. Sehol senki, és mégis a gyereksírás. Nagyon ideges voltam, ne haragudj.
Jól van, de most már egyszer és mindenkorra hagyd ezt a témát, nagyon rosszul érzem magam tőle, az éjszaka is remegni kezdtem, amikor fölébresztettél a nagy sötét csend közepén.
Igazad van, azt hiszem, biztosan igazad van, mondja a férfi, és hallgatózni kezd.
Nem hagyod abba, igaz, kérdezi a felesége, és a hálószobába megy.
Naná, hogy semmit nem tudok kezdeni ezzel, mondja a férj. Nincs értelme. Csak az én fejemben létezett, csak az én fejemben, csak bele ne bolonduljak már a fejembe.
Ha azt motyogod, amit hallok, szól ki a nő a hálószobából, akkor vedd komolyan, ne csak úgy mondogasd, mert szerintem egy ideje nem vagy százas, és ez nekem nem tetszik, de senkinek se.
Jól van, mondja a férfi, és az ülőgarnitúrára dobja magát, a plafont nézegeti.
A felesége az ágy végét bámulja a hálószobában, és azt mondja, nem bírom én ezt, majd a fürdőszobába megy az arcát megmosni, aztán majdnem felkiált, amikor a tükörbe néz. Hát ez meg mi, kérdezi a tükörtől, hát ezzel meg mi történt. Közelebb hajol, bámulja a saját szemét.
Kiviharzik a férjéhez a nappaliba. Tudod még, hogy milyen színű a szemem, kérdezi tőle.
A férfi felül, a feleségére néz. Miért ne tudnám, mondja, kék.
Hát nem, mondja a nő, hanem zöld.
Már ne haragudj, de soha nem volt zöld, mindig is kék volt.
Hát márpedig zöld, mondja a nő, és egészen közel hajol a férfi arcához, tessék, nézd meg.
A férj ajkai megrándulnak egy pillanatra, a nő visszahúzza a fejét. Na, látod már, kérdezi közben.
Látni látom, de ez csak valami vicc, igaz, kérdezi a férfi, mondjuk, egy vagány kontaktlencse.
Ez nem vicc, mondja a nő, ez nem vicc, ez nem vagány! Ez ilyen, mindig is ilyen volt, én ilyennek éreztem, ilyennek láttam mindig is.
De hát tényleg kék volt, mondja a férj.
Nem. Soha nem volt kék, kiáltja a feleség, soha nem volt olyan, mint az ég, se olyan, mint a tenger, soha! Neked sose csak én számítottam, sose csak én kellettem, hát én meg eldöntöttem, de nagyon is eldöntöttem, hogy akkor nekem meg nem kell ide, ebbe az életbe! Ezért mindig elintéztem, hogy ne legyen, hogy egyikből se legyen, mert egyet se akartam, tőled, én neked nem, soha!
Sajnálom, gondolja a férfi.
Nagyon sajnálom, mondja a férfi.
Megjelent a Bárka 2024/4-es számában.
