Balássy Fanni
„A bennem lakó gyerek mindennap köszöni szépen, hogy ez a munkám.”
Beszélgetés Rét Viktóriával
Hajlamosak vagyunk a figyelmünket csupán a könyv borítójára fókuszálni, holott a címnegyedív lapjain olyanok neve rejtőzik, akik rengeteget fáradoztak azon, hogy az adott kötet bejárja az útját a kiadótól a nyomdán át egészen a könyvespolcunkig. A neved is így bújik meg a lapok között, miközben megszámlálhatatlanul sok könyvet köszönhetünk neked mind műfordítóként, mind szerkesztőként.
Egy interjúdban említetted, hogy egyetemistaként kaptad az első fordítói munkáidat. Van ebből az időszakból olyan szöveg, amely meghatározó élmény volt, és amelyen dolgozva az az érzésed támadt, hogy megtaláltad a hivatásod?
Gimis koromban kezdtem el játékból fordítani a Sylvie és Brunót, Lewis Carroll regényét, ami magyarul még nem jelent meg addig. Az egyetemen aztán Géher István műfordító szemináriumára jártam az Eötvös Collegiumba, ahová ebből a regényből vittem egy fejezetet. Lewis Carrollról írtam a szakdolgozatomat, pontosabban az Alice fordításáról, és egy Carroll-konferencián is részt vettem Cardiffban. Szóval igen, mondhatjuk, hogy az ő tanulmányozása és az iránta érzett rajongásom indított el az úton.
Dolgoztál szerkesztőként a General Press és a Helikon kiadónál is, felnőtteknek szánt szövegek is sorra mentek át a kezeden. Látsz-e abban különbséget, amikor az ember gyerekeknek szánt irodalommal foglalkozik, vagy egyáltalán érdemes különbséget tenni korosztály szerint?
Egyébként mindenhol rárepültem a gyerekkönyvekre, azok voltak a szívem csücskei. A General Pressben Szegedi Katalin és Findusz útnak indításában volt szerepem, a Helikonból az egyetlen kisvakond sorozat „nyomában” mentem a Mórába. Alapvetően szerintem nem más a szerkesztés a felnőttkönyveknél sem, de a mentális egészségemnek biztos jót tesz, hogy gyerekkönyvekkel foglalkozom. A bennem lakó gyerek mindennap köszöni szépen, hogy ez a munkám.
Fordítás közben ki tudod-e kapcsolni magadban a szerkesztőt, és szerkesztés közben a fordítót?
Fordítás közben nem kapcsolom ki a szerkesztőt, és ez hasznos. Ahogy telnek az évek, fordításkor egyre közelebb kerül a végeredményhez az, ami elsőre kijön a billentyűzetemből, mert szinte már fejben szerkesztem magam. Szerkesztéskor viszont ki kell kapcsolni a fordítót. A fordításban sok minden szubjektív, és csak azért, mert én valamit máshogy oldottam volna meg, semmiképp nem javíthatok.
A HUBBY shortlistjére idén is felkerült egy fordításod, Katya Balen Október, október című műve. Ennél a könyvnél mi jelentette a legnagyobb fordítói kihívást?
Az Október, Októbert gyakorlatilag személyre szabva kaptam meg, Demény Eszter kollegám találta, és úgy hozta be a kiadóba, hogy szerinte ez nekem való. Igaza lett! Úgy érzem, Katya Balennel egy nyelvet beszélünk, tényleg közel áll hozzám ez a visszafogott, ugyanakkor lírai nyelvezet. Nagyon szerettem csinálni. Az volt nekem a legfontosabb, hogy magyarul ugyanolyan szép legyen, mint angolul.
Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik műfordításra adnák a fejüket?
Azt, hogy házasodjanak gazdag családba! Sajnos nálunk ebből nagyon nehéz megélni, sokan el is hagyták a szakmát az elmúlt években, ami nagyon szomorú. Én például kivételezett helyzetben vagyok azzal, hogy a Pagony szerkesztőjeként is dolgozom, és gyakran ide fordítok. Na, de aki tényleg ezt szeretné, az szerintem, azon kívül persze, hogy gyakorol, olvasson sokat, nagyon sokat, mert a fordításnál magyarul tudni talán fontosabb is, mint amiből fordítunk.
