Papírhajó - Mentőöv

Acsai_Roland_j__.jpg

 

Szepesi Dóra

„Acsai Roland olyan jól ír! Vicces, és közben lírai, nagyon jó olvasni.”

 

Az operamesék írásának nagymestereként említenek. A Csipkerózsika és a Pillangókisasszony után megszületett a Hunyadi László is. Az világos, hogy minden operának van egy meséje, de hogyan és miért lesz egy operából gyerekeknek szóló mese?

‒ Most mondhatnám, hogy egy kis fantáziával vagy hogy nagy fantáziával. Ezt operája is válogatja. Azért a Pillangókisasszony és a Hunyadi László első pillantásra nem tűnnek mesének, aztán másodikra már igen. Valószínűleg a szélsőséges eseteket kivéve szinte minden történetet meg lehetne írni mesésítve is, mindegyikben ott van a mesepotenciál. Volt idő például – Norvégiában –, amikor felnőtteknek szóló verseket írtam, de minden témát megírtam gyerekversnek is, mondjuk egy bálna megjelenését vagy egy hegymászást.

A miért kérdésre pedig az a válaszom, hogy azért, hogy a gyerekekbe minél korábban belevésődjön, beléjük ivódjon az a klasszikus kultúra, klasszikus művészet, amin mi – a szüleik – felnőttünk. Egyfajta értékmentés ez. (Félreértés ne essék, a modern művészetnek is ugyanolyan nagy rajongója vagyok, és szeretem egyben látni a kettőt.) Élővé kell tenni ezeket a műveket.

Aztán íróként azért is különösen fontos nekem, mert ezzel is felhívom a figyelmet az operák irodalmi oldalára is, hogy ezek nem „csak” zeneművek. Bár kerülnek beléjük új karakterek, szituációk, dramaturgiai megoldások – a mese kedvéért –, igyekszem hűséges maradni az eredeti mondanivalójukhoz. 

‒ Milyen visszajelzések érkeznek az operameséid kapcsán?

‒ Szerencsére sok jó visszajelzés érkezett. Az emberek kedvelik ezt a sorozatot, ami voltaképpen egy kulturális misszió, aminek a végeredményei jó esetben nagyon szórakoztatóak és megindítóak. A Pillangókisasszonyról egy ismerősöm azt írta vissza, hogy a lánya kedvenc könyve lett. Aztán ugyanez a könyv egy-két irodalomkedvelő tanárnőnek köszönhetően bekerült pár osztályba, ahol egymás kezéből kapkodták ki a gyerekek, és az egész osztály egyszerre akarta hazavinni. Slágerkönyv lett. Meg gyönyörű képeket rajzoltak hozzájuk.

‒ Jellemző a prózádra a költőiség, de a verseidben is apró történeteket írsz meg. Legújabb, Északi szajkó című köteted versei gyerekeknek és felnőtteknek is szólnak. Elég régen jelent meg líraköteted. Hogyan állt össze ez a könyv?

‒ A legutóbbi verseskötetem ’16-ban látott napvilágot, és most pedig az Északi szajkó. Egyébként a már említett norvégiai gyerekversek ebben a kötetben jelentek meg. Régóta tervezek egy gyerekverskötetet, és most az E-könyvtér pályázatnak köszönhetően sor kerülhetett rá. Vagyis a néhány év alatt összegyűlt, gyerekeknek szóló verseimet tartalmazza, ezek mellé betettem olyan felnőtteknek szóló verseket, amelyek gyerekekről íródtak. Különben ezek a versek apaversek is, amúgy elég ritkák az irodalomban. Az apa-gyerek kapcsolatot jelenítik meg. Szabó Lőrinc nagyszerű Lóci-versei hasonlóak, de ott is kicsit másról van szó, mint nálam. Nálam mintha nagyobb hangsúly esne a meghittségre, a költőiségre, az érzelmekre. Különben az mindig is egy nagy kérdőjel volt számomra, hogy miért nincs hangsúlyosabban jelen az irodalomban a család, a gyerek, a feleség. Nálam mindenesetre jelen van, jelen vannak.     

‒ Két lányod, Zsófi és a tíz évvel fiatalabb Johanna különleges helyzetben lehetnek, hogy édesapjuk író, költő. Érdekes lehet a korkülönbség is, abból a szempontból, hogy milyen meséken nőnek fel a különböző generációk. Mi a tapasztalatod?

‒ Johanna két éves, Zsófi pedig tizenkettő. Johannának most kezdtünk el érdemben mesélni, most ért abba a korba. Ugyanazok a mesekönyvek köszönnek vissza, amiket Zsófinak is olvastam. A könyvesboltban is azokat veszem. Szóval érdemi változást nem történt ezen a téren. Mindössze annyi, hogy nekem azóta több gyerekkönyvem jelent meg, és Johanna ezeket is forgatja. A rajzfilmek nagyrésze is olyan, amilyeneket már Zsófi is nézett, persze vannak újak is. A gyerekeknek egyébként természetes lesz, ha az apjuk író, költő. Eszembe jut az az eset, amikor Zsófi még kicsi volt, és én egy felolvasóestemre indultam, és mondtam Zsófinak, hogy apa most elmegy, hogy felolvasson a bácsiknak meg a néniknek, mire Zsófi azt kérdezte meglepődve, hogy „Miért, nem tudnak olvasni?”

‒ Legújabb ifjúsági regényed a Regény a csodaszarvasról, ebben a legszebb mondánkat írtad át regénnyé. A fülszöveg egy izgalmas, időutazásos „road movieként” harangozza be, főhőse egy mai iskolásfiú, aki eltéved az osztálykiránduláson… Szerintem ez kiváló kikapcsolódás lehet a téli szünetre!

‒ Igen, meg karanténos időkre is csak ajánlani tudom. Izgalmas, szép és fontos monda ez, afféle alapművünk, kályha, amitől elindulunk, ez nem is kérdés, ami voltaképpen a régi, történelmi krónikákban is csak néhány bekezdésnyi hosszúságú. Én sokat gondolkoztam rajta, és gyerekkoromtól érdekelt. Nekem ezt a néhány bekezdést kellett fordulatos regénnyé varázsolnom. Úgy írtam meg, hogy megszólítsa a mai gyerekeket, hogy magukra ismerjenek Hunorban és Magorban meg a hercegnőkben. Bár az időbeli távolság hatalmasnak tűnik, ezt a történetet is be lehet építeni a mai világba. Meg azt sem szabad elfelejteni, hogy a maguk idejében Hunor és Magor is ugyanolyan fiatalosan és modernül gondolkoztak, mint a mai fiatalok, hiszen akkor ők voltak a kamaszok, a fiatal felnőttek. A mondák révén hadd szóljak egy pár szót a népmesékről is! Bámulatos fantázia van bennük, és meglepően abszurdak, a legbátrabban szürreálisak. Szinte minden későbbi, „modern” stílus csírája megtalálható bennük.  Ehhez a könyvhöz kapcsolódóan még annyit mondanék el, hogy szeretem keverni a modernt az archaikussal, a mait a régivel. A humorosat a líraival. A magas művészetet a populárissal. Ez a koktél is egyfajta ismertetőjele az írásaimnak.   

‒ „Acsai Roland olyan jól ír! Vicces, és közben lírai, nagyon jó olvasni” – idézek egy értékelést a moly.hu-ról. Ennél frappánsabban talán nem is lehetne jellemezni írásművészetedet. Mit szólsz ehhez?

‒ Tényleg nem. Meglehetősen pontos, és mindezt néhány szóval. A humor számomra nagyon fontos. Nem mondom, hogy mindig élek vele – néha más stílusban indul el a szöveg –, de gyakran. Gyerekeknek meg különösen fontos. Még az olyan művekbe is lehet humort keverni, amitől első látásra messze állnak – például a Hunyadiba vagy a Pillangókisasszonyba –, és a Regény a csodaszarvasról című könyvemben is a kisördögök lettek a kedvenc alakjaim, ezek a negatív szereplők, akik egyben a könyv bohócai is. Ők képviselik a humort a csodaszarvas-regényemben. Groteszk figurák. Egyébként íróként a negatív szereplőket a legjobb írni meg a mellékszereplőket. Bennünk nagyon sok lehetőség rejtőzik. Ennek a mondának egyébként örök üzenete van.

A líraiságról meg annyit, hogy alapjában véve költő vagyok, költőként kezdtem. Épp a minap gondolkoztam rajta, hogy a költők vannak az írók között talán a legszerencsésebb helyzetben, mert ők a „leguniverzálisabb” tehetségek, ha mondhatok ilyet. Annyit akarok csak mondani ezzel, hogy egy költő gyakran lesz nagyszerű regényíró, meseíró, ifjúsági író, drámaíró etc. Tehát jobban el tudja sajátítani a többi műfajt. Magamnál is folyamatosan ezt tapasztalom. A líra alap. Belőle lett az összes többi műnem.


 Főoldal

2020. december 28.
Molnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcái
21 - Kalmár András Márton: KorkülönbségAcsai Roland verseiKiss Judit Ágnes versei Darvasi László: Lángszámolók vidám dilemmái
Döme Barbara: Angyal a pincébőlOláh András: MulasztásainkEgressy Zoltán: És a te kis szobádFehér Csenge: Éhezik a test
Maruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkája
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA