Író az orgonasípok között
– A kisebbeknek már írtál egy mesét, mely a Mátyás-templomban játszódik. Ez a könyv viszont sokkal inkább Te vagy! Lendületes, lenyűgöző. Szeretted írni? Hogyan született? Avass be, kérlek!
– Évekkel ezelőtt határoztam el, hogy írok a Mátyás-templomról egy történetet. Gyerekkorom óta csodálom ezt a különleges épületet, de a végső lökést az adta, hogy megkerestek a templom gondnokságáról a kéréssel, hogy írjak mesét a templomról. Nem térítő, hitkérdésekről szóló könyvet szerettek volna, hanem olyat, ami kedvet csinál kicsiknek-nagyoknak ahhoz, hogy ellátogassanak oda, és megcsodálják kívülről-belülről. Nekiláttam a munkának, eljártam a templomba, könyveket, szakirodalmat olvastam, tanulmányoztam az épület történetét. És aztán záporozni kezdtek az ötletek. Néhány ötletem varázslatosabb, meseszerűbb volt, másokból inkább egy tényeken alapuló krimi körvonalazódott. Mivel fájt volna a szívem kidobni az ötletek felét, úgy döntöttöm, hogy inkább két külön korosztálynak is írok egy-egy templomos mesét. A holló gyűrűje a nagy óvodás-kisiskolás korosztálynak szóló varázslatokkal teli meseregény lett, Az őrzők kamaszoknak szóló krimi.
– Hányszor voltál a Mátyás-templomban terepszemlén?
– Rengetegszer. A templom munkatársai többször is tartottak nekem idegenvezetést, amikor mindent megmutattak, elmeséltek – jártam a tetőtérben a gerendák között, a harangoknál, másztam kívülről a tetőn, kinyitották nekem a lezárt részeket, voltam bent az orgonasípok között, de még a szupertitkos biztonsági központba is bevittek. Hatalmas élmény volt minden ilyen séta, és rengeteget tanultam közben. Volt, hogy hajnalban, egyedül mentem fel a templomba, amit csak nekem nyitottak ki, hogy megnézzem az optikai csodát, ahogy a felkelő nap besütő sugarai mennybe emelik az oltár fölött „lebegő” Máriát. Hallgattam komolyzenei koncertet a kóruskarzatról, és két éve a templom tornyából nézhettem a gyerekeimmel együtt az augusztus 20-i tűzijátékot. Mostanra nemcsak rengeteget tudok a Mátyás-templomról, de komoly érzelmi szálak is fűznek hozzá.
– Szerinted miért "klassz" helyszín ez egy ifjúsági regénynek?
– Az épület nyolcszáz éves fennállása során gyakran volt helyszíne sorsfordító eseményeknek, így segítségével sok izgalmas részletet el lehet mesélni a történelemről, az állammal és függetlenséggel kapcsolatos gondolkodásról, közérdek és személyes érdekek ütközéséről. A templom története kapcsán is gyönyörűen kirajzolódik, mennyire hasonlóan működött az emberi önzés, önérvényesítés, intrikálás és a tömegek félrevezetése ma és nyolcszáz évvel ezelőtt. De rengeteg gyönyörű példát is találhatunk hősiességről, elhivatottságról, hitről és a művészet erejéről. Ráadásul a Mátyás-templom tele van csodával – nemcsak a műkincsekre, szobrokra, üvegablakokra és freskókra gondolok, de a kapcsolódó legendákra, rejtélyekre, mesébe illő eseményekre is.
– Téged vonzanak a nyomozós, detektíves történetek? Szeretsz nyomozni?
– Nagyon szeretem a detektívtörténeteket, krimiket, fél gyerekkorom kincskereséssel, titkos térképek készítésével és szövevényes rablások kitervelésével telt. Általános iskolás barátnőmmel föld alatti járatrendszert terveztünk a Kiscelli kastélytól a Remetehegyi útig, ahol laktunk, és ha már akkor léteztek volna szabadulószobák, szerintem minden szülinapomra belépőjegyet kértem volna egy-egy nehéznek mondott pályára.
– Mi volt a célod ezzel a kötettel?
– Szórakoztatni, mesélni és gondolkodtatni akartam. Fel akartam csalni az olvasóimat a Budai Várba, azt remélem, hogy Az őrzők olvasása után mindenki kíváncsi lesz a Mátyás-templomra, a budavári labirintusra, a középkori épületekre, a Porta Alchemicára, az elásott zsinagógára és a többi szenzációs látnivalóra, amit a Vár tartogat.
– Honnan ismered ilyen jól a mai kamaszok világát? Nekem olyan, mintha közöttük éltél volna, és ismernéd az összes titkukat :-)
– Egyrészt nagyon élénken él bennem saját kamaszkorom, másrészt a gyerekeim is javában élik a felnőtté válás igencsak keserves időszakát. Nagylányom, Lilu, 20 éves múlt, Bori 17 lesz, Dalma 15, Vilmos pedig mindjárt 12. Ráadásul egy házban lakunk a 14 és 12 éves unokatesókkal, és szerencsére a gyerekeim rendszeresen hozzák haza a barátaikat is. Nem ritka nálunk, hogy hat-nyolc kamaszgyerekkel ülök le ebédelni vagy akár este meginni egy fröccsöt a teraszon. Csodás ajándékként élem meg, hogy a gyerekeim beavatnak az életükbe, és ugyan nyilván vannak titkaik, de szívesen üldögélnek és beszélgetnek velem, akár nagyobb baráti társasággal is.
– Ki a kedvenc karaktered a kötetből, és miért?
– Íróként minden szereplőmet nagyon szeretem. Kifejezetten vicces volt írni a nagyszájú, bunkó Szasza beszólásait és a butácska, szempillarezegtetős Kitti elmésségeit is. A francia Renard felügyelőt is szeretem a szívósságával, darabos modorával és a felszín alatt zajló belső vívódásaival, ahogyan nyomozás közben minduntalan az elrontott házassága és elhanyagolt kamaszgyerekei felé kanyarodnak a gondolatai. És persze imádtam elképzelni, mi jár a vérprofi, higgadt műkincstolvaj Hiéna fejében, vagy mi motiválja az idősebb szereplőket, akik a maguk módján mind részesévé válnak a középpontban bonyolódó bűnügynek.
– A regény mely részét volt nehezebb megírnod, ha volt egyáltalán ilyen részlet, és miért?
– Azokat a részeket volt legnehezebb megírnom, ahol a beszélgetésekben sok információ derül ki a templomról vagy a történelem bizonyos korszakairól. Itt az volt a kihívás, hogy a lehető legtöbb tényt adagoljam úgy, hogy a szöveg közben gördülékeny, izgalmas maradjon, és ne öltsön lexikonjelleget. Bora és Dani közös jeleneteinél nagyon sokat finomítgattam a párbeszédeket, hogy lassan és megállíthatatlanul bontakozzon ki köztük a szerelem, de kicsit se legyen nyálas, giccses vagy valószerűtlen. Ugyanígy, Bora és az anyukája közti beszélgetéseket is nagyon alaposan átgondoltam, hogy minden mondat a helyén legyen.
– Melyik részét szeretted leginkább írni?
– A gimis gyerekek párbeszédeit nagyon szerettem írni, főleg, amikor belemerülnek a kísértet keresésébe. Renard felügyelő küzdelmeibe is bele tudtam élni magam, és kifejezetten élveztem azt is, amikor a gazdag német műgyűjtő fontoskodó, dagályos, mégis érdekfeszítő eszmefuttatásait írtam. A templom biztonsági rendszerének kiiktatásához pedig segítségül hívtam hacker barátomat, Dnet-et, aki már a Drifter megírásakor is mellettem állt, hihetetlen informatikai tudásával és meghökkentő ötleteivel.
– Szerinted miért különleges ez a regény?
– Én abban bízom, hogy ebben a regényben sikerült egy szövevényes bűnügy kapcsán összeszőni izgalmas emberi sorsokat, különböző történelmi korokat, és úgy bemutatni a magyar építészet egyik legcsodásabb épületét, hogy az olvasók előtt feltáruljon egy egész ismeretlen világ. Közben pedig – reményeim szerint – egy izgalmas, fordulatos és vicces könyvet sikerült tető alá hoznom.
– Lesz folytatása?
– Érdekes, hogy eddig szinte mindenki megemlítette, hogy jó lenne, ha folytatnám, bár nekem magamtól nem jutott eszembe. Illetve írás közben, már a regény vége felé járva felmerült bennem, hogy talán érdemes volna akár Renard felügyelő további ügyeit, vagy Boráék újabb kalandjait is megírni, de egyelőre nem tervezem még a folytatást. Jelenleg új Ruminit írok, de szeretném folytatni a Két kis dínó és Lengemesék sorozatot, illetve a hatalmas kihívást jelentő Alma és Drifter regények következő részét is tervezem már. Mindezek mellett pedig egyre jobban vágyom arra, hogy megírjam a jelenleg félkész, felnőtteknek szóló regényemet is.
(Schütz Gabriella)
