Dettike tarol!
Néhány éve a Csimota Kiadó antológiájában olvastunk egy mesét Dettikéről és képzeletbeli barátjáról, Balambérről, aki a kulcslyukban lakik. Rögtön azt gondoltuk, de szívesen olvasnánk tovább! Nem is kellett sokáig várni, és megjelent a Dettikéről és más istenekről című regény. Írója, Elekes Dóra elnyerte a HUBBY Magyar Gyerekkönyv Fórum Az Év Gyerekkönyve 2016 szerzői díját, majd 2018-ban az IBBY Honour List-re is felkerült.
Elekes Dórával Szepesi Dóra beszélgetett.
– Úgy tűnik, Dettike tarol! Mit szólsz a díjakhoz?
– Mindkettő komoly szakmai elismerés. Örülök kollégáim és különösen a zsűri tiszteletbeli elnöke, Péterfy Gergely elismerésének – az ő személye és lelkes gratulációja nekem garancia arra, hogy a Dettikéről és más istenekről a „felnőtt” szépirodalom kontextusában is olvasható.
– A narrátor, Balambér szemszögéből furcsa, szürreális módon látjuk a világot, a szöveget nyelvi bravúrok és humor jellemzi. Hogyan született ez a figura? Mi ihletett a regény megírására?
– A figura a Csimota Kiadó felkérésre született az Egyszervolt 2 antológiához. A gyerek- és a felnőttszoba határán, a kulcslyukban élő képzeletbeli barát-narrátor volt a legelső ötletem, és rögtön annyira megtetszett, hogy narrátor-ügyben nem is gondolkoztam tovább. A furcsa, szürreális világlátás pedig valószínűleg az én világlátásom – vagy nem is csak az enyém, hiszen a világ tényleg furcsa és szürreális. A nyelvi humor meg valahogy szintén az agyműködésem része, egyfajta neurotikus tünet, amin a hétköznapi életben muszáj uralkodni, ha az ember nem szeretné szaporítani azoknak a figuráknak a sorát, akik minden komoly beszélgetést széttrollkodnak a szóvicceikkel. Írás közben is figyelnem kellett, hogy ne vessem el a sulykot – egy csomó öncélú hülyéskedést ki is húztam, és ami még ezek után is benn maradt, azt kihúzták a szerkesztők.
– „Újabban sokat töprengek a semmiről… de nem sikerül, mert csak a valamire tudok gondolni, a semmire nem”; „A világvége ezek szerint nem is olyan rossz. Lehet, hogy simán csak eltűnni sem olyan rossz?” – olvassuk például Az univerzum és az istenek természetéről fejezetben ezeket a filozofikus gondolatokat. A gyerekek nyitottak az elvont, érzékfeletti dolgokra, a spiritualitásra. Az információdömpingben kérdéseikre sokszor nem könnyű válaszolni. Mi a véleményed erről?
– A könyvben ezeknek a soroknak megvan az indokuk: Balambér egy ponton rájön, hogy halandó, sőt, nemsokára meg is fog halni. Végül persze nem hal meg, mert az már szétrobbantaná a műfaj kereteit, de mindenesetre szembe kell néznie a halál gondolatával és az ezzel járó egzisztenciális szorongással, depresszióval. Én a saját gyerekeimnél azt tapasztaltam, hogy ez a felismerés olyan öt-hatéves koruk táján jött el, akkor rengeteget kérdeztek a halálról meg a túlvilágról meg az istenekről meg a semmiről, és nekem nagyon jó volt velük ezekről beszélgetni. Csomót nevettünk is. Azóta is sokat „filozofálunk”. Válaszolni persze én sem tudok a kérdéseikre, de szerintem nem is kell: nekik kell kialakítaniuk a maguk válaszait.
– A szöveg mellett hangsúlyos szerep jut Treszner Barbara rajzainak. Hogyan dolgoztatok együtt az illusztrátorral?
– Treszner Barbara már a kész szöveget kapta meg, én pedig a kész rajzokat – csak egy-két ponton kértem módosítást, ahol úgy láttam, hogy az illusztrátor félreértett valamit, vagy elsiklott valami felett a figyelme. Illetve még egy: a munkafolyamat elején több vázlat is készült Balambér alakjához, de valahogy mindegyik kilógott a rajzok világából. Aztán egyszer csak rájöttem, miért: a szövegben végig Balambér szemével látunk mindent, ezért aztán ha Balambért is megjelenítjük a rajzokon, azzal olyan perspektívába helyezzük az egészet, amely a szövegből szándékosan hiányzik. Ezért javasoltam, hogy Balambér egyáltalán ne jelenjen meg a képeken – egyetlenegy helyen lett volna indokolt, ahol a tükörbe pillant –, Treszner Barbara ezt el is fogadta, és aztán már végig ennek a koncepciónak a mentén dolgozott.
– A kortárs gyerekkönyveknél szinte forradalmat élünk át, egyre több tabudöntögető, fonákos, karikírozott mesével találkozunk. A Világvége alsó című antológiába például egy királylányról írtál, akinek nincs kedve férjhez menni, megszökik a (sajnos már csak) háromfejű sárkányhoz. Miért pont róla?
– Talán azt próbáltam végiggondolni, milyen lehetőségei vannak egy királylánynak akkor, ha fellázad az apja ellen. A klasszikus mesékben is sokszor megjelenik a királylányok lázadásának motívuma – gondoljunk csak például a Rigócsőr királyra –, de ezeket a lázadásokat az apák rendre leverik. Az én mesémben a lázadás sikeres, a királylány tényleg megszökik, tényleg lerázza a kérőket, és tényleg elköltözik a sárkányhoz – de hogy ez hosszú távon jó ötlet-e, abban azért nem lehetünk egészen biztosak. A magányos lázadások általában kudarcra vannak ítélve, és a királylányok általában magányosak.
– Neked fiaid vannak. Mit tapasztalsz, mi a különbség a fiúk és a lányok fantáziája, meseigénye között?
– Nem tudom, mert nekem csak fiaim vannak. De a lányok biztos tényleg ritkábban rajzolnak tankokat és zombikat.
– Remélem, nem árulok el nagy titkot, ha megemlítem, a könyv végén megtudjuk, hogy Dettikének „ksts”-ja, azaz kistesója született, ő pedig beírja a naplójába, hogy „folyt. köv.” Tényleg? Várhatjuk a folyatást? Ezen kívül milyen terveid vannak még?
– Lehet, hogy írok majd folytatást is, de egyelőre nem tervezem. Most inkább rövidebb meséken meg verseken gondolkozom. Meg „felnőtt” szövegeken.
(Szepesi Dóra)
(Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről, Treszner Barbara illusztrációival, Csimota Kiadó, 2016., 130 oldal, 2690 Ft)
