Egy városi gyerekkönyv: Lámpaoltó Pöttyös
néni
Kiss Noémivel Szepesi Dóra beszélgetett
– Gondolom, hogy az ikreket a gyerekeidről mintáztad, de kicsoda Pöttyös néni? Bors néni vagy Csudálatos Mary távoli rokona? Hogyan született a figura?
– Amikor esténként nem szerettek volna lefeküdni és elaludni a gyerekek, nem volt mit tenni, mint egy mesealakot kitalálni. Így született a Lámpaoltó néni, aki minden este rendre lekapcsolja a városban a villanyokat. Csakhogy Pöttyös néni szeszélyes, kalandos figura, így nem mindig sikerül a kapcsolás, a lámpaoltás. Szerettem volna egy kedves, idős nénit formálni, aki egyszerre jó boszorkány, szeretnivaló és esendő is, és persze belefér az életünk reális részébe: a Bosnyák tér felett lakik. Ja, persze imádom Bors nénit, a kedvenc verseim.
– A kalandregény – amellett, hogy generációk barátságos együttélését mutatja meg – városismertető, mesés állat- és növényhatározó (az ikrek barátja egy Gülü nevű béka). Pöttyös néni repül és varázsol, varázserejét gyerekkorában, a fűvészkerti tóban nyíló tündérrózsától kapta. Elmeséli, hogy ebben a tóban fürdött kedvenc regényhőse, Nemecsek, A Pál utcai fiúkból… Viktóriához, a tündérrózsához is elrepülnek hőseink, és alszanak egy jót óriási levelén. Az epizódokhoz Nagy Norbert készített csodaszép illusztrációkat. Hogyan dolgoztatok együtt?
– Nagy Norbert munkáit ismertem, vagánynak tartottam. Őt Kovács Eszter, a kötet szerkesztője kereste meg, és ajánlotta a szöveghez. Nagyon örültem. A könyv készen volt, hisz Budapesti történetek címmel ez egy rádiójáték alapján íródott, ami le is ment két éve a Kossuthon.
– „Kint csípős szélhideg, a szobában meg szívmeleg” – nagyon tetszett ez a költői megfogalmazásod a gyerekszobával kapcsolatban. Érdekes módon a Rongyos ékszerdoboz című útirajzokban is találkoztam ezzel a két szóval, a grúz hegyi otthont jellemezted így: szélhideg és szívmeleg. Nyilván, ugyanaz a szerző, mégis, hogyan jött át ez az érzés onnan, a gyerekregénybe?
– Igen, a szókincsen nem szeretnék változtatni, mikor gyerekeknek írok. A gügyögés, butítás nem áll jól az irodalomnak. Épp olyan nyelven beszélgetek velük, mint más írásaimban, csak még felszabadítóbban, mert még több fantáziát enged meg ez a munka. Nagyon szeretem a városokat, és azt előre elhatároztam, hogy egy városi gyerekkönyvet szeretnék írni. Na, de ha eljön a folytatás ideje, akkor Amál és Dodó elmennek majd Pöttyös néni falujába is… Nagyon jó volt elmenni a Füvészkertbe és Nemecsek Ernőt odaképzelni, és nagyon jó volt a Római parton biciklizni, hogy aztán abból is mese legyen. Akár az „igazi” útirajzaimban, itt is végül a képzelet írta meg a történeteket. Rengeget tanultam a gyerekektől, hogy milyen furán lehet látni egy várost gyerekszemmel.
– A lámpaoltó mint foglalkozás, a villany le- és fölkapcsolására utal, és Pöttyös néni feladata, hogy este lekapcsolja, reggel fölkapcsolja a villanyt a városban. A történetben ezáltal elrejtve, a világ létének alapelveit, a világost és a sötétet sejtem… Van ebben valami?
– Az anyaság reggeltől estig tartó foglalkozás, és mióta gyerekeim vannak, a nappal kelek, este pedig hullafáradtan bújok ágyba. Egészen megváltozott a természethez és a világhoz való viszonyom, a régi már sosem fog visszatérni. Nagyon jó a kérdésed, mert ez az élet újabb és újabb világmagyarázatokat is szül. Igen, ez is beépült Pöttyös néni világába. Szerettem volna a mi kis univerzumunkat megírni – a kicsi lakásunkat, szobánkat Zuglóban, ami persze csak kívülről olyan kicsi, mert valójában széles, tág, végtelenül gazdag világ.
– A Rongyos ékszerdoboz – Utazások Kelet-Európában Bukovina, Galícia, a Balkán, a Kárpátok és a Kaukázus tájain című könyv valósággal beszippantott, és kellemes meglepetés volt számomra a Pöttyös néni. Nemrégiben Romániában jártál – készül az újabb útirajz? Vagy mesekönyv lesz a következő?
– Ha Pöttyös néni és az ikrek kalandjai tetszenek az olvasóknak, akkor lesz folytatás. (Szerintem lesz.) Idén nyáron úgy utaztam el Gyimesbe, Erdélybe, hogy nem írok róla. De ezt nem fogom tudni betartani, mert igen megható volt, tele különös találkozásokkal. Épp ezt szeretem az irodalomban, hogy nincsenek határok, se fogadalmak. A gyerekirodalom pedig még azt is megengedi: ahol egy utazásnak vége a valóságban, ott még simán lehet folytatni. Ez a belső utazás lényege a mesék világában.
