Nádasdy Ádám Gyulán, a Shakespeare Fesztiválon
Megkérdeztük Nádasdy Ádámot
(előzetes)
- Az idei könyvhétre jelent meg a Jól láthatóan lógok itt című verseskötete. Aranyt és Adyt nevesíti a könyv, egy-egy alkalmi vers róluk szól, valahogy mégis Babits létösszegző verseit idézi fel az olvasóban. Arany és Babits abban is hasonlítanak, hogy fiatalon is írtak rezignált verseket, míg Adyról ez nem mondható el. Hogy van ez az ön esetében?
- Babits fiatalon is öreg volt. Én nem hiszem, hogy öreg voltam fiatalon. De milyen érdekes… Ady, az sosem volt öreg, de nem is élt sokáig. Nem is az a típus volt. Arany, ő szépen volt öreg, de nem úgy öregedett meg, mint Babits. Babits szoborrá alakította magát. Ezt én nem akartam csinálni. De hisz nem maga mondta, az előbb, hogy valami kamaszos van ezekben? Ugye látja? Ezt nem tudom letagadni, kétségtelenül mindig is volt bennem valami játékos vagy fegyelmezetlen vagy szabálytalan… Jó, fiatalon én szerettem volna szabályos lenni és nyakkendős és öltönyös. De rá kellett jönnöm olyan huszonöt-huszonhat éves koromban, hogy az nem fog menni, akkor érdektelen leszek… hát mit csináljak? Finom hasonlat következik: mint amikor egy színész rájön, hogy ő tragikusnak nem jó, komikusnak viszont igen. Akkor el kell menni komikusnak. Nem kell forszírozni a komolyságot, a filozofikus tartalmat. Remélem, hogy amiket most írok – ha tetszik, kamaszos szabálytalansággal -, azokban van filozofikus mélység, csak hát mintha oldalról jönne, mintegy ellenőrizetlenül szivárog bele a szövegbe.
- Az egyik versében úgy fogalmaz: „cipekedés a kijárat felé”. Ezt örökre lehet folytatni, vagy valami visszahúzódás (visszavonulás) érzékelhető?
- Nem tudom, nem tudom… persze a kijáratot lehet az élet végének érteni. Az az ajtó ott van a távolban, ha behunyom a szemem, akkor is ott van, hát akkor mért tegyek úgy, mintha nem volna ott? Sok más költő is nagyon szépen nézett szembe azzal idős korában, hogy az élet véges. Azt is jelenti, hogy nyugdíjba mentem, a tanítást abbahagytam, nem kell már hétről hétre, vagy legalábbis kéthétről kéthétre Magyarországon lennem, ezért át tudom tenni súlyomat, hogy úgy mondjam, Londonba, ahol az élettársam él, és akivel szívesen lennék sokkal többet együtt, mint az elmúlt években, amikor ő mint orvos munkát vállalván kiköltözött. Én ingáztam, ő nem tudott ingázni. Már belefáradtam. Egyébként van, aki ezt úgy értelmezte, hogy én elhagyom Magyarországot. Kérem, írja bele az interjúba, hogy én nem hagyom el Magyarországot! Csak többet leszek kint, mint itt. Két hónap London, egy hónap Magyarország.
- Műfajilag sokszínű, de hangulatában egységes versek alkotják a Jól láthatóan lógok itt-et, mégis kilóg a kötetből Az igazi Márk-változat, amely alcímében is Esterházy-evokációként határozza meg magát.
- Ismertem és szerettem Esterházyt, bár barátok nem voltunk. Nagyon örültem, hogy ő létezik, és nagyon sajnáltam, hogy hipp-hopp meghalt. Egy évvel a halála után a Magvető Kiadó, amelynek dolgozott, ahogyan én is, szervezett egy estet, amelyre felkért szerzőket, hogy olvassanak fel valamit, amit erre az alkalomra írtak. De azt kérték, hogy ez mind legyen kapcsolatban Esterházynak a Semmi művészet című könyvével, ami az anyjáról szól. Valójában ez a szöveg, ahogy észrevette, anyámról szól, aki csodálatos és rendkívüli nő volt, de persze szól a szerelemről is, bizonyos Márk nevű is szerepel benne, a kettőjük találkozásai vannak benne összeszőve, és mivel Esterházynak van ilyen könyve, hogy a Márk változat, hát gondoltam, hogy akkor azt a címet adom, hogy Az igazi Márk-változat. Ez egy prózai szöveg, de eléggé költői. Egy régebbi kötetemben viszont hasonlóképpen egy prózai szöveget írtam az akkori, majdnem húsz évig tartó élettársam, Iván halálára (vagy halála után), aminek az volt a címe, hogy Az úr hegedűje. Azt gondoltam, hogy ha az benne van, akkor ezt a következőt is beleírhatom. Hát Márkkal már tizenöt éve vagyunk együtt.
- Visszatérve a beszélgetés végén a verseskötetre, még megkérdezem, némileg tiszteletlenül, de hát idézve a Padlizsán című verset, ami épp nálunk, a Bárkában jelent meg: „Lesz itt még, öcskös, eufória”?
- Lesz, lesz, én például nem tudok sokáig szomorú lenni. Igazából nem ismerem a depressziót – ez talán jó, néha irigylem, mert azok olyan finom emberek, akik tudnak depressziósak lenni, mint a hervadó liliom, ehhez képest én néha mintha gyomnövénynek érezném magam, mindenhonnan kibújik, és mindenhol megkapaszkodik, szóval mit csináljak? Nem tudok tartósan szomorú vagy levert lenni. Az eufóriában benne van, hogy kicsit indokolatlan jókedv vagy felsrófoltság, nem tagadom, hogy arra inkább hajlamos vagyok, anélkül, hogy visszazuhannék vagy lezuhannék annak ellentétébe. Hát, így van ez.
Nádasdy Ádámmal Szil Ágnes beszélgetett, a teljes interjú folyóiratunk 2019/6. számában, majd az online felületen is olvasható lesz.
