Farkas Wellmann Éva és Ugron Zsolna
Erős, személyes nézőpontok
Beszélgetés Ugron Zsolnával
Hét évvel ezelőtt jelent meg első regényed, Úrilányok Erdélyben címmel, és szinte azonnal a sikerlisták elejére került. Hogy született meg a könyv, és hogyan élted meg a hirtelen jött népszerűséget?
Nagyon meglepő volt már az is, hogy egyáltalán könyvem jelenik meg, hiszen sosem készültem írónak. Eredetileg szakácskönyvet szerettem volna írni a nagymamám receptjeiből, családi anekdotákkal fűszerezve. Aztán valaki, aki könyvkiadással foglalkozik, érdeklődést tanúsított a készülő szöveg iránt, viszont mikor elolvasta az első részletet, azonnal jelezte, hogy inkább gasztro-regényt tudna elképzelni. Akkor indult a műfaj divatja is. Egy hónapra bezárkóztam, és megírtam a nyers változatot. Ez viszont unalmasnak tűnt a megrendelőnek. Végül egy másik kiadó lecsapott rá, és mindenki meglepetésére könyv lett belőle, és a sorsa is ugyanilyen váratlan volt.
A visszajelzések alapján mi mindennek tulajdonítod a sikert?
A legerősebb visszajelzés az eladási példányszám, az eddigi kiadások alapján több mint százezernél tartunk most. Kétlem, hogy ezt a példányszámot valaha meg tudom ismételni. Azt hiszem, leginkább attól működik, hogy mese. Az emberek szeretnek olyan meséket olvasni, amelyek valami egyértelmű módon kapcsolódnak valahogy a valósághoz. Az Úrilányokban ez a szál a dédszüleim világa, ami már nincs, de azért jó bekukucskálni kicsit hozzájuk.
Milyen módszerrel írod a történelmi tárgyú regényeket?
Nagyon sokat kutatok. Az Erdélyi menyegző előtt két évig gyűjtöttem az információkat, és azt hittem, hogy A nádor asszonyai emiatt könnyebb lesz. Végül ahhoz is legalább másfél-két éves kutatás kellett, hiszen időben annyit változott a világ – hiába, hogy csak harminc év telt el közben. Nem gondolom, hogy a jó történelmi regénynek ragaszkodnia kellene az ismert, hiteles adatokhoz, de nekem fontos. Talán gyávaság, talán a fantáziám hiánya, talán jogász énem, ami keresi a rendszert mindenben. Dobtam ki már szemrebbenés nélkül teljes fejezeteket is, ha kiderült, hogy valami nincs a helyén.
Különösen foglalkoztnak a női karakterek…
Valószínűleg könnyebb is nőkről írnom, de már kezdettől feltűnt, hogy mennyire nincsenek jelen a nők a történelem lapjain, néhány idealizált esettől eltekintve. Ott van például Várdai Katalin, aki nagy felfedezés volt, pedig a maga korában mindenkivel levelezett, aki számított, nyomdát alapított, diákokat taníttatott, és később Esterházy Miklós második anyósa lett – az 1600-as évek közepén. Esterházy Miklós pedig haláláig az anyósától kért politikai tanácsokat. Ha most élne egy olyan vezető politikus, aki az anyósától kérne ilyen ügyekben tanácsot, akkor biztosan meg szeretném ismerni azt az anyóst. Az biztos, hogy a közéletben a férfiak hangosabbak és láthatóbbak – de remélem ez is megváltozik, mire a lányaim felnőnek. Egyébként meg pont a napokban gondoltam végig, hogy végül is a nőkkel mesélek férfiakról. Nem lehet nőkről írni férfiak nélkül, és fordítva. Vagy lehet, de talán nem érdemes, most így látom.
Ugron Zsolna
Szilágyi Erzsébetről – akiről legújabb könyved, a Hollóasszony szól – tényszerűen nagyon keveset tudunk. Számodra hogyan vált megfoghatóvá az alakja?
Még az interneten elérhető adatok sem pontosak vele kapcsolatban. Két dolgot nagyon izgalmasnak találtam vele kapcsolatban: amikor Hunyadi meghal pestisben, az egész Hunyadi birtoknak össze kellett volna omlani, minden történelmi logika szerint. Szilágyi Erzsébet rácáfolt ezekre. Amikor megéli élete szerintem legnagyobb kudarcát (lefejezik elsőszülött fiát), elképesztően reagál. Miközben a másik fia a király fogságában van, ő belháborút robbant ki. Valaki nem érik egyik napról a másikra olyan emberré, aki ilyen döntéseket így tud végrehajtani. Engem az érdekelt, ki lehetett ez a nő, milyen lehetett, és hogyan válhatott azzá az asszonnyá, aki trónra emelete Mátyást, és leiskolázta a királyi udvart meg az ellene szervezkedő országnagyokat, ligákat.
Nem nagyon idealizál a Hollóasszony, és egyetlen szereplőt sem részesít előnyben. Többszólamú narratíva, sok elbeszélővel és nézőponttal. Hogyan gondolkodnak ők?
Több elbeszélői hangot is kipróbáltam, egyik sem állt meg egyedül. Magától lett többszólamú a könyv, azzal próbáltam játszani, hogy különböző perspektívákból összeáll egy olvasat. Mint egy nyomozásnál a tanúkihallgatásokkal. Így távolabb is tartható a narratíva. Hogy a húga hogy látja a nővérét, az például nagyon személyes nézőpont. Egyszer valaki azt mondta, hogy nem szerethető az általam megírt Szilágyi Erzsébet, és én sem szerettem, csak drukkoltam neki, együttéreztem vele, miközben írtam. Nagyon igyekeztem egy kis derűt, örömet írni neki, de nem nagyon hagyta magát.
Most éppen hol tartasz az írói pályán?
Be kell fejeznem az Úrasszonyok-trilógiát. Az Erdélyi menyegző és a A nádor asszonyai olvasói egyre türelmetlenebbül kérik számon, ami persze nagy öröm, hogy ennyire várják. Már a harmadik címváltozatnál tartok, talán ez megmarad, WE.NUS lesz a cím. Szécsi Máriáról és Wesselényi Ferencről – a róluk szóló Gyöngyösi-mű, a Márssal társolkodó Murányi Vénusz volt egyébként az első magyar bestseller. A WE.NUS Wesselényi álneve egy titkos szervezkedésben (a nevének és rangjának eleje és vége, a Wesselényi és a Palatinus adja ki). Gyöngyösinél tehát Wesselényi Vénusz és Zrínyi Mars, akik másokkal együtt szövetkeznek a korona ellen. Emellett egyre jobban érdekel a színház, egy drámát is szeretnék megírni a közeljövőben. A Hollóasszonyt is nemrég színpadra alkalmaztuk, május 30-án volt a bemutató a Várkert Bazárban.
Kérdezett: Farkas Wellmann Éva
Fotók: Rácz Katalin
