Megkérdeztük Szeghalmi Lőrinczet
Regényed egy orvos életébe kalauzol el Ung vármegyében, az időpont: 1839 és '40. Végig magabiztosan működteted a reformkori nyelvi apparátust, megspékelve az orvostudomány szaknyelvével. A(z egyébként lábjegyzetelt) terminus technicusok is szépen belesimulnak a szövegbe, nem válnak zavaróvá, öncélúvá sohasem. A könyv nyelvének kialakításában alapvetően mire építettél, miből dolgoztál?
A nyelvezet fő forrása, ihletője az Orvosi Tár című folyóirat szöveganyaga volt, több száz oldalnyi cikket olvastam el belőle. Ez a kiadvány volt az első magyar nyelvű orvosi szaklap, megjelenése átívelt az egész reformkoron (előbb 1831 és 1833, majd 1838 és 1848 között adták ki). Nagyon megfogott, hogy ugyanaz a lelkesültség, hév, tenni akarás, jelentőségteljesség vagy épp kritikai él, amit ismerünk és megszoktunk mondjuk Petőfinél, Kossuthnál, egyszer csak felbukkan egy tüdőgyógyászati esetleírásban, vagy egy olyan értekezésben, ami az orvostársadalom aktuális helyzetéről szól, azaz hogy a reformkor szellemisége érzékelhető, felfedezhető ezekben a korabeli szakcikkekben is. Ezeket a szövegeket akkor is szívesen olvastam volna, ha utána nem írok semmit a segítségükkel.
Mi indokolja azt, hogy míg a könyv szerzőjének a helyén Szeghalmi Lőrincz, a copyrightnál Alt Krisztián név szerepel - tehát, hogy leplezed is, meg nem is, hogy ki a valódi szerző? Ritka ez a megoldás, hiszen általában vagy teljesen titkolni szokás vagy teljesen felfedni, ki az író.
Úgy találtuk, hogy Szeghalmi neve, Pintér József szép borítója és a cím együtt jó kapuként, homlokzatként szolgál majd a regény világához, mindhárom annak más és más jellegzetességét érzékelteti, a név épp a történet idejét, helyét (reformkor, Magyarország). Ugyanakkor a copyrightról nem akartam lemondani, hátha még hasznát veszem; illetve a könyv végén van egy tájékoztató és köszönetnyilvánítási rész, ami értelmezhetetlen lenne, ha a főkarakter írta volna alá.
Több szereplőt is a valóságból vettél, illetve az Orvosi Tár című folyóiratból. Maga a kiindulópont is innen van, hogy egy asszony békákat szült? Illetve más történetek is vannak a könyvben, amelyeket innen építettél be?
Igen, onnan származik. A békaszülési esetről két cikk jelent meg az Orvosi Tár 1839. október 13-i számában. Ezeket a cikkeket bárki elolvashatja olyan közkönyvtárakban, amelyek gyűjtőkörébe az Orvosi Tár beletartozik, de a könnyebb elérhetőség érdekében a kötethez készített webhelyre is föltettük őket egy PDF fájlban. Más konkrét orvosi esetet egyébként nem építettem be a regény cselekményébe.
Olvasmányos és roppant élvezetes nyelvű a könyv, sodró történetvezetéssel. Ha némi hiányérzet maradt bennem ennél a kiváló könyvnél, akkor az a cím által is sugallt műfajra vonatkozik. Úgy érzem, nincsenek teljesen kiaknázva a levélregény adta lehetőségek: alig tudunk meg arról valamit, kinek szólnak a levelek; illetve maga a levélírás (a másik félhez beszélés) szituációja is csak egy-egy mondatban jelenik meg az egyes szövegekben, hogy aztán a sztori vegye át rögtön a főszerepet. Most akkor levélregény ez vagy sem?
A címzettet szándékosan hagytam homályban, egyelőre nem szeretném fölfedni kilétét, ezért is található olyan kevés rá vonatkozó utalás a könyvben. Ami viszont a levélírás szituációját illeti, valóban lehettem volna tudatosabb, mert igazán csak a rögzített, teljesen egyoldalú nézőpont és a baráti hangnem érvényesül. Megjelent egy kritika a kötetről Onder Csaba tollából, aki felveti például azt a kérdést, hogy „az igen sodró események közben hogyan is jut ideje Szeghalminak levelet fogalmazni." No igen, ha belegondolok, nekem se az írás jutna eszembe először, ha egy több napig tartó mentőakció során megpihenhetnék néhány óra erejéig. Az efféle építő kritikák jól megvilágítják, hol lehetett volna még finomítani a szövegen.
Ajánlanád-e ezt a könyvet a magasirodalom olvasóin túl a szélesebb közönségnek is? Mert ha a rémregényekbe is illő témáját tekintjük, szerintem könnyen igényt tarthat a nagyobb érdeklődésre; legfeljebb a nyelvezete bonyolultabb annál, mint amihez a szépirodalmat általában nem olvasók hozzá lehetnek szokva.
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki szereti a talányokra és nyomozásra épülő történeteket, illetve nem ódzkodik a régebbi korok magyar népi hitvilágának sötétebb tónusú rétegeitől. Ami pedig a nyelvezetet illeti: hat levelet - több mint 80 oldalt - tettünk teljesen szabadon elérhetővé az interneten, többek közt azért, hogy ezekbe beleolvasva a bizonytalan olvasók eldönthessék, barátságos-e számukra a nyelvezet vagy sem, belevágnak-e a kalandba vagy sem.
A Levelek remekül ütközteti a világnézeteket: a tudományosságot, a racionális következtetéseket a (nép)hittel, a megérzésekkel. Főhősöd egy orvos - kezdetben a racionalitás embere, akit azonban a megtapasztalt dolgok jócskán megváltoztatnak; és a tudományos tapasztalatai mellett az intuícióiban, megérzéseiben is hinni kezd. Szerepel itt látó, javasember; megszólal magától a pianínó, találkozhatunk sikeres ráolvasással, elátkozással. A fák sírásából megállapítható, hogy egy adott helyszínen mi történhetett - és még sorolhatnám. Te magad hiszel abban, hogy létezik az ember által megtapasztalhatón túli világ? Vagy abban, hogy a ráción túl volnának az igazán lényeges dolgok?
Bevallom, nem látom a jövőt, sosem találkoztam még fekete gyermekkel, és nincs az ismeretségi körömben ördögszerető sem (legalábbis nem tudok róla) - a könyvnek az ilyen és ehhez hasonló elemei a magyar népi hitvilágból származnak. Az életben amúgy amolyan tesztelő típusú vagyok, tehát az, hogy mit fogadok el és mit nem, számomra legalább annyira gyakorlati kérdés, mint hitbéli.
Nekünk, Békés megyeieknek rögtön feltűnik, hogy a családnevekben (Endrődy, Szeghalmi) itteni helyneveket is használsz. Van valamiféle Békés megyei kötődésed?
Apai ágon onnan származom. Nagymamám Dévaványán lakott, 14 éves koromig minden nyarat - tehát addigi életem negyedét - nála töltöttem, de később is sokszor utaztam hozzá. Dévaványa szomszéd települései között található Gyomaendrőd és Szeghalom. Apukámmal sokat jártunk gyerekkoromban strandolni és horgászni Gyomaendrődre, az ottani Körös-szakaszoktól kaptam a legfontosabb folyami élményeimet, hangulatokat. Szeghalmon jóval kevesebb alkalommal fordultam meg, összesen talán ha háromszor, ám egyik ottani kirándulásunk során erősen bevésődött emlékezetembe egy épületen található emléktábla, rajta a felirattal: „Ezen a téren égették el 1724-ben az utolsó sárréti boszorkányt." Eléggé megdöbbentem és megszeppentem, amikor kiskamasz fejjel elolvastam ezt, és belegondoltam abba, hogy miféle esemény helyszínén állok éppen.
„Szeghalmi doktor életének további történéseit homály fedi. Elképzelhető, hogy lappanganak még valahol egyéb följegyzései, levelei, esetleg nyoma lehet tevékenységének a hazai levéltárakban; további kutatások szükségesek, hogy életpályáját ennél részletesebben felrajzolhassuk" - olvasható a könyv honlapján (arnyekvilag.magveto.hu). Lesz új könyv? Ha igen: min dolgozol a Levelek az árnyékvilágból óta?
Jelenleg nem írok. Több ötletem is van, köztük ennek a könyvnek a folytatása, a regény elvarratlan szálai is jelzik, hogy a történetben maradt még tartalék. De hogy legközelebb mikor kerülnek elő nagyobb tömegben levelek, nem tudom. Annyi bizonyos, hogy egy nemrég birtokomba került, eddig kiadatlan Szeghalmi-levelet még idén megjelentetünk az említett webhelyen.
(Darvasi Ferenc)
