Kiss Petronella
A pénz hatalma
Száraz Miklós György: Osztozkodók
Száraz Miklós György legújabb kötete csak némileg illeszkedik eddigi regényeinek sorába. Az írótól korábban megszokott aprólékosan kidolgozott, képszerű metaforákkal átitatott, hol lassan hömpölygő, hol sodró lendületű, különleges atmoszférateremtő leírások és lélekelemzések ezúttal egy tőle újnak számító műfajban mutatkoznak meg. Az Osztozkodókat ugyanis alaptörténete alapján kriminek vagy detektívtörténetnek is tekinthetnénk, ugyanakkor a regény mégsem kategorizálható be ezen keretek közé.
A cselekmény kiindulási pontja egy családi házat ért betörés, ám már az első oldalakon világossá válik, hogy nem egy tipikus kifosztásos esettel állunk szemben. A behatolók ugyanis nyugodtak, tudják, hogy senki sem zavarhatja meg őket, és elsődleges céljuk nem a házban található pénz vagy az értéktárgyak eltulajdonítása – már ha van egyáltalán céljuk. Ugyan összeszedik a kezük ügyébe akadó ékszereket, elektronikai kütyüket és némi készpénzt, de nem dúlják fel a lakást és nem hagynak maguk után felfordulást. A nyomozónő a furcsa incidens kivizsgálásakor a következőképpen összegzi az addigi eredményeket: „Ezek tudták, hogy senki sem lesz itthon. Nyugodtak voltak. A poharat, amit használtak, elmosták maguk után. A törött tányért kidobták a szemetesbe. Az egészben van valami nem szokványos. Talán éppen a zavarba ejtő kulturáltság. Ami nem profikra, hanem okos amatőrökre vall. Akik semmi nyomot nem hagynak maguk után, csak a kínai piacokon beszerezhető olcsó teniszcipőik tiszta rajzolatú lábnyomát.”
A házba hazaérkező család tagjai (a szülők és öt gyerek) számára nemsokára kiderül, hogy a hűtőre rögzített, kitöltött lottószelvény is eltűnt – amiről akkor még sem ők, sem a betörők nem sejthették, hogy milliárdossá fogja tenni gazdáját. Néhány nappal később váratlan csomag érkezik a családhoz: egy cipős doboz, benne több mint százmillió forinttal. Az eseményeket és a mögöttük húzódó háttértörténeteket azonban nem lineáris rendben tárja elénk a szerző. A regény szerkezeti felépítése remekbeszabott: az időben és a térben ide-oda ugrálva (néha konkrétan meghatározott idő- és térmegjelölésekkel, máshol elmosva szinte minden erre vonatkozó információt), folyamatosan előre- és visszautalva, montázsszerűen bontakozik ki a történet. Az olvasóra összetett, az agytekervényeket megmozgató munka hárul azzal, hogy összeillessze és sorba rendezze ezeket a rövidke epizódokat (néhány évvel ezelőtt Grecsó Krisztián Jelmezbál című kötetének volt ehhez hasonló struktúrája, szintén egy krimiszerű történet, egy gyilkosság ürügyén), szinte vérbeli nyomozóként működve. Az események sorrendje felcserélődik: elsőként olvashatunk például a betörés éjjeléről, aztán a csomag érkezéséről, majd a lottóvásárlásról, utána ismét a betörésről, és csak ezután tudjuk meg, hogy a már emlegetett lottószelvény lett a nyertes. Mindeközben az apa, Ábrahám Attila megismerkedik egy hajléktalannak tűnő csavargóval is, akinek tudomása van a nekik küldött csomag tartalmáról, a százmillió forintról. A „felderítést” az is nehezíti, hogy az egyes fejezetek elején az író sokszor csak első szám, harmadik személyben emlegeti azt a szereplőt, akinek a perspektívájára vonatkozik az adott epizód, így az első sorokban az sem mindig derül ki, hogy nőről vagy férfiről van-e szó, de ezalatt már számos információ elhangzik róla. Érdemes az olvasás alatt lényegre törő kis jegyzeteket készíteni, hogy rendszerezettebben átláthassuk az adatokat, mert könnyen összekeverhető, hogy melyik szereplőre is vonatkoztak.
Száraz Miklós György a befogadó figyelmét a miértekre, a betörés és a nyeremény visszaküldésének indítékaira irányítja, ezzel egy krimi történetébe átültetve a lélektani fejtegetéseket. A regény a karaktereket magányosságukban köti össze leginkább: „Most Ábrahám nézte a lányát, és arra gondolt: »Semmit sem tudunk. Még a velünk élő szeretteinkről sem tudjuk, mi zajlik a fejükben. Ismerjük a természetüket. Hogy mit szeretnek és mit nem. Sejtünk a vágyaikról valamit. Mégsem tudjuk, mi zajlik a fejükben.«” Szinte mindegyikőjüknek a tudatfolyamában megjelennek ehhez hasonló, jól megformált belső monológok, de amorf, tagolatlan gondolatfoszlányok is (az idézett részlet szemléletesen mutatja azt, hogy a szereplők nem találják egymáshoz az utat, bár itt a „mi zajlik a fejükben” ismétlése helyett jobb volna kissé akkurátusabban reflektálni). Betörőben és áldozatban pedig jóval több a közös vonás, mint azt gondolnánk – különösen Timben, az egyik behatolóban és Lizában, a család legkisebb lányában. Mindketten a hegyek és a magasság rabjai, ahová zaklatott lelkiviláguk elől elbújhatnak és megtalálhatják a megnyugvást, ugyanakkor menekülési útvonalat is jelent számukra, ahol veszteségeiket feldolgozhatják. A szerző rávilágít a betörés által okozott igazi károkra, arra, amire a regény egész koncepciója épül: a pénz hatalmára, és ezzel egyidejűleg korlátozott képességeire. „Nem tudták még, hogy a laptopoknál és fényképezőgépeknél értékesebbtől fosztották meg őket, attól a biztonságérzettől, amit az otthon jelent; nem tudták, hogy az ikrek eztán majd még inkább begubóznak, még kevésbé lehet tudni, miféle belső tájakon kalandoznak, amikor magukra csukják az ajtót, vagy olyan engesztelhetetlen, önsanyargató kitartással lapátolnak kajakjukban a Dunán, hogy az edző megrémül, és bekéreti az apjukat, mire az anyjuk megy el, mert noha ő sem érti őket, mégis ő érti őket a leginkább, a két fiút, akik úgy ültek a nappaliban, a csillár ötszáz ragyogó kristálya alatt, mint két hűvös idegen, akiket nem érdekelnek a történések, de jól neveltebbek annál, semhogy jelét adnák érdektelenségüknek.”
Az Osztozkodók kifejezően láttatja azt, mennyire a véletlenek irányítják az életünket, alakítják sorsunkat, és hogy valahol, tetteinktől függetlenül mindannyian emberek vagyunk, akiket érnek veszteségek. A kötet alapszituációja (a különösebb indok nélküli, de jól kitervelt betörésről, a lottó ellopásáról és a pénz nagy részének visszaszolgáltatásáról) ugyan nem túl életszerű, de a pénznek és a hirtelen jött gazdagságnak, illetve annak feldolgozásának van irodalmi létjogosultsága napjainkban, amikor a médiából folyton arról értesülünk, milyen sokan nem képesek a helyén kezelni tehetősségüket, mérhetetlen összegű vagyonukat, s egyáltalán mekkora veszélyt rejt magában az, ha megvehetünk bármit, amit szeretnénk. Gyakran hallunk a kérdésnek arról az oldaláról is, a gazdagságból milyen gyorsan vezet az út a nincstelenségbe, és hogy az élet igazi nagy tragédiáin mégsem képes segíteni a pénz. Ugyanakkor a regénynek ez a szála sajnos kissé kiszámítható és klisés marad, nem igazán tud újdonságot mondani vagy meglepni, s valószínűleg terjedelméből adódóan – alig több mint száz oldal – részleteiben ábrázolni sem ennek a pszichológiai folyamatait. A végkifejlet, miszerint – leegyszerűsítve – a szeretet fontosabb a pénznél, túl érzelgősre, a „tanulság” levonása pedig túl direktre sikeredett. Szintén a regény rövidségéből fakadhat, hogy a szereplők lelki folyamatait nem igazán tudjuk behatóan megismerni, és a karakterek is lehettek volna árnyaltabbak: egyéniségük nem jelenik meg igazán – talán éppen mert a szerző annyira a közös pontokat szerette volna bennük érzékeltetni. Ez alól Tim a kivétel, hozzá képest azonban a többiek némileg háttérbe szorultak. Maga az ötlet és a struktúra tehát remek, de a kötet kis bővítéssel és mélyebb kidolgozással lehetett volna még jobb is. Ahogyan az Apám darabokban és a Lovak a ködben is bizonyította, Száraz Miklós György a nagyregényekben tud valóban hitelesen ábrázolni és nagyot alkotni.
Megjelent a Bárka 2018/4-es számában.
