Móré Tünde

 

Minimalista körkép

 

Fekete Vince: A világ újra. Válogatott és új versek

 

Fekete Vince idén megjelent kötete A világ újra címet kapta, alcíme pedig: Válogatott és új versek. Verskeresztmetszet 1995-2015. A fülszöveget böngészve kiderül, hogy a 2016-ban megjelent Szélhárfa. 99+1 haiku nem került bele a válogatásba, valamint Fekete Vincének 2015-ben is megjelent egy válogatott, valamint új verseket tartalmazó kötete (Vak visszhang, Sétatér Könyvek, Kolozsvár, 2015). Így felmerülhet az a kérdés, hogy milyen mértékben egyeznek meg a két kötet válogatott versei, vagyis ennél a „verskeresztmetszet-nél” igen fontos szerepet kaphat a szerkesztés, a versek tálalása. Maga az alcím visszatérő elem Fekete Vince köteteiben: nemcsak a Vak visszhang, hanem korábban A Jóisten a hintaszékből (2002) is ezt kapta kiegészítésként, amit költészeti fordulatként[1] is értékelt a kritikai visszhang.  

A kötetnek van egy kiadói utószava, amely egyrészt kiragad egyes részleteket a korábbi kötetek értékeléseiből, másrészt kijelöli a jelen válogatás szerepét: „szűkített keresztmetszet-szerű válogatás, reprezentatív összeállítás a kortárs magyar költészet egyedi hangú, erőteljes hatású költőjének egyre jelentősebbé teljesedő költészetéből. A kiadó nemzetközi CONFLUX sorozatában megjelenő kötet idegen nyelvű kiadásai is ennek az összeállításnak a szerkezetét követik.”[2] Az utolsó mondatot azért is emelném ki, mert nyilvánvalóvá teszi, hogy a válogatás távolabbi célja, hogy Fekete Vince költészetét nemzetközi szinten tegye ismertté, a gyűjteménybe válogatott szövegek lehetnek azok, amelyek legjobban képviselhetik a szerző eddigi munkásságát.

Összehasonlítva a 2015-ben megjelent Vak visszhangban közölt anyaggal, jelentős különbség van az első két kötet szerepeltetésében. Úgy tűnik, a szerkesztés során nagy mértékben karcsúsítottak a versanyagon, viszont új szöveg nem került a mostani válogatásba, így az alcím felemás érzéseket kelthet, hiszen a legfrissebb szövegek mind szerepeltek a 2015-ös kötetben is. A cím ennek tudatában értelmezhető irányzékként: egy költői világot ismerhet meg még egyszer az olvasó, bár talán a kronológiai sorrendet meg lehetett volna változtatni. Azonban A világ újra megtartja a köteteket, valamint a ciklusokat is az egységek kialakításakor, ezáltal a versek olvashatóak időrendben, az olvasó megismerheti azokat a fordulatokat, váltásokat, amelyek Fekete Vincét kötetről kötetre foglalkoztatták.

Ezt a technikát annyiban érzem problémásnak, hogy az első két kötet, a Parázskönyv (1995) és az Ütköző (1996) mindössze néhány szöveggel szerepel a válogatásban, ez kifejezetten látványos az Ütköző esetében, amelyből három verset olvashatunk. Ezek a szövegek súlytalannak látszanak a későbbi munkákhoz képest.[3] Noha a ciklikus elrendezés, a tudatos szerkesztettség a korai kötetekre is érvényes, ez nem érzékelhető az itt közölt szövegekből, amelyek inkább mutatványként hatnak.

A 2002-es A Jóisten a hintaszékből válogatott szövegei azokat a jellegzetes megoldásokat, témákat képviselik, amelyek meghatározóak Fekete Vince költészetében, például az irodalmi hagyomány markáns jelenlétét, vagy a táj szerepeltetését. A pályakezdő versek is kapcsolódnak ezekhez a témákhoz, például a Csütörtök, amely Dsida János Nagycsütörtökének átirata, vagy a Mint egy vízesésen. Az újabb szövegek között találkozunk még Dsida-átirattal, így a Tízparancsolattal olvasható együtt a Széljegyzetek, amely amellett, hogy mottójában mutatja meg a referenciaszöveget, annak a töredékeit pótolja ez a szöveg. Az átirat Fekete Vincénél mindenképp szoros szövegi kapcsolatot jelent, egy szövegnél nem korlátozódik egyetlen szerző parafrazeálására, sokszor összefonódnak a különböző költői világok. A verseskötetet böngészve feltűnhet, hogy az irodalmi hagyomány Fekete verseiben leginkább a nyugatos szerzőket és az erdélyi lírikusokat jelenti. A Lövétei Lázár Jánosnak ajánlott Film Babits Mihály Ősz és tavasz közöttjét idézheti meg az olvasó számára, leginkább a természeti képek használata révén. Babits mellett Kosztolányi Dezső (Kérdés), Radnóti Miklós (Tajtékos még) szövegei fontos viszonyítási pontokat adnak az olvasás során, noha természetesen nem csak innen használ pretextusokat a szerző, a már említett erdélyi líra jelenti a másik jelentős hagyományt Fekete Vince költészete esetében (például Tízezer éj).[4]

A Piros autó lábnyomai a hóban (2008) gyermekvers-kötetként[5] jelent meg, ezzel kapcsolatban érdekes a válogatás során szükségszerűen megváltozott prezentáció. Az eredeti kiadás végig illusztrált, a versek egy kislány élményeit közvetítik napló formájában, tulajdonképpen egy lineáris történet bontakozik ki a ciklusokban, amelyből ide az első kettőt válogatták be a szerkesztők. Megkapó a versek tónusa, amely kifejezetten szikár, a gyermekversektől talán kissé idegenül hathat. Az a döntés, hogy az illusztrációkat elhagyták, felerősíti azt, hogy itt gyerek- és felnőttversekről van szó. Olyan szituációk jelennek meg a versekben, amelyek felforgatják a tradicionális értelmezését a gyermek születésének, a születésre várakozásnak, vagy akár a szerelemnek. Erre példa A helyzet…, a Szerelmes vagyok…, vagy az Eljegyzés, polgári esküvő: „Nem úgy, mint a mesékben, ahol / akik szeretik egymást, a királylány / és a királyfi rögtön egymáséi lesznek” (36). A gyermeki hang a versekben az apa és anya kapcsolatát titkokkal teli viszonyként ábrázolja, a harmadik ember jelenléte a megcsalást emeli be a versekbe. A formálódó család kezdeti nehézségeit érzékelteti a gyermek által természetesen használt apám-anyám megjelölés mellett Judit ismétlődő felbukkanása. 

A Védett vidék, ahogy a címe is mutatja, a személyes tereket, vidéket tette meg központi témának, amely alapvetően eltér az eggyel előbbi kötetbe került szövegek megszólalásmódjától, amelyet a dialogicitás jellemez, és az emberi kapcsolatok dinamikáját járja körül. Ezek a szövegek a tájlírát pozícionálják újra. Az ide tartozó szövegeket a Két variáció foglalja keretbe, a természet körforgásának témáját feldolgozva. Az egységet kiemeli az illusztráció is, mivel másik kötethez nem kerültek képek: csupasz falat keretez balról egy kopárabb fa néhány zöld levéllel. Ez a fénykép színesben látható a borítón, amit Dali Endre tervezett. Mottóként Szabó Lőrincet idézi meg Fekete, A hitetlen büntetéséből vett idézet került a versek elé.

A Vargaváros címet viselő ciklus új verseket tartalmaz, Fekete Vince már elég régóta dolgozik ezeken a szövegeken. A szövegek többsége a hagyományokhoz kapcsolódik, legyen az vallási, irodalmi, avagy személyes, hiszen ezek a versek szorosan kapcsolódnak Kézdivásárhelyhez, amely Fekete Vince szülővárosa, a települést a céhek, vargák, udvarterek városának tartják. A nyitóvers (A kőműves fia) mottója a Most segíts meg Mária kezdetű imádság egy sora, amely a mindenkor segítő Szűz Máriához szól. Másik nevén Segítő Boldogasszony, eredetileg a török ellen harcokban fordultak hozzá könyörgéssel, majd az oltalomért, védelemért fohászkodók segítője. A háborút, a járványt és az éhínséget csak az ő segítsége tudta távol tartani, így pestis idején is hozzá fohászkodtak; a lírai én sem véletlenül szólítja éppen a Csíksomlyói Szűzanyát, amelyhez szintén több csodás gyógyulás köthető. A vers a bűnbánó fohásza, hiszen „hogy felnövén, majd félszáz esztendőket így / megérjek háládatlanul, / csak alig gondolva tereád, Szűzanyám!” (89) A vers egyértelműen összeolvasható Babits Mihály Balázsolásával, azonban Fekete Vincénél gyermekkori emlékként marad meg a lírai én számára minden égi támogatás, amit Szűz Máriától kapott. Akkor nagymamája fordult imával a Szűzhöz, ő volt a közvetítő. A lírai én most, évtizedekkel később került abba a helyzetbe, hogy ismét fohászkodjon, immár saját gyermekei érdekében. A könyörgés fokozatosan alkudozássá, majd megnyugvássá szelidül: „Szépen könyörgök, Csíksomlyói Szűzanya, / segíts rajtam, mert még soha / nem voltam ilyen nagy bajban […] Segíts meg, kérlek, Szűzanya, úgy szeretnék / még gyermekeimmel hegyek / és völgyek, dús lankák, sűrű erdőségek, / a környező vidék ölén / járni gombászni, gyógynövényért, vagy csak úgy, / kedvünkre kószálni […] Segíts! Te már mindent tudsz, azt is tudod tán, / hogy bizton segítesz-e […] Csak egy jelet adj, s benne nyugalmamat / megtalálom, csak egy jelet.” (90-91). Nem ez az egyetlen Mária-vers, a Mária, anyácska tömörebb formában gondolja újra az imaformát.

A régmúlt, az emlékezés mozzanata jelenik meg a Stairway to Heaven-ben és a Szárnyvonalban. Az előbbiben az egykori eseményeket, hangulatokat egykor volt útvonalak újbóli bejárása hívja életre, azonban mindez illúziónak bizonyul: „hát igen, / és városokban jár, amelyek / már nem / ugyanazok többé a / parkokban, bisztrókban, vendéglőkben, / az üres csónakokban, kis garniszállók, / motelek és panziók falai között/ kapja fel – hiába – egy-egy ismerős / hangra a fejét…” (105). A Szárnyvonal esetében a vonat mozgása, a fel- és leszálló utasok, az állomások váltakozása alakítja ki a veszteség képeit. A leszállás, az állomások kiszámítható ideiglenessége járul hozzá a vers elégikus hangneméhez, amelyben csupán egy-egy sor jelzi a személyességet.

A világ újra válogatása sokféle hangot és változatot tár az olvasó elé Fekete Vince lírájából, valóban reprezentatív igényű kötetről beszélhetünk. A gyűjtemény azt nyújtja, amit a kiadó utószava ígér: szűk keresztmetszetet Fekete Vince lírájából. Noha a válogatás kissé aránytalan szerkezettel bír, A világ újra pont annyi ízelítőt nyújt Fekete Vince költészetéből, hogy az olvasót a válogatás alapjául szolgáló kötetek megismerésére késztesse.