Kerek évfordulók Békéscsabán

Tudni lehet, hogy született ennek a kiállításnak a gondolata, volt ugyanis egy művészettörténeti előzmény húsz évvel ezelőtt. A 2001-ben ötven éves alkotók akkor is helyet kaptak a Munkácsy Mihály Múzeumban. A nagy rendező közben magához szólította Slezák Lajost, aki már egy másik dimenzióból figyeli a történéseket. Az idő lassan folyik, alig hömpölyög a Körös csatorna csabai szakszán. Magával sodorja az elmúlt két évtized történetét, képzőművészeti eseményeit és csendesen szemléli a kiállítók megmutatkozását. A hetven évessé lett képzőművészek nem akartak egy nagy visszatekintő tárlaton megmutatkozni, inkább a friss törekvéseikről adtak számot a publikumnak. Különbözések és hasonlóságok nehezen tapinthatók ki Gnandt János, Lonovics László festőművészek és Széri-Varga Géza szobrászművész munkásságából, de az elmondható, hogy mindhárman tanítottak művészeti középiskolában vagy főiskolán. Nem is egymás mellé rendelt műegyüttesekről van szó, hanem külön teremben láthatók a képek, szobrok. A nézők végiggondolhatják, amit eddig a kiállítókról tudtak, mert intelligens és főleg új művekkel találkoztak, izgalmas művészi élménnyel szembesülhettek. Lássuk tehát betűrendben a hetvenesek művészi megnyilvánulásait.

Gnandt János: Geometria, Élek,
2020

Geometrikus szimfóniák tételei

Gazdag és sokrétű Gnandt János életműve, mert alkotói tevékenysége mellett pedagógiai munkája eredményességét mutatja, hogy végzősei közül sokan váltak diplomás alkotóművészekké. Színházi díszletek is létrejöttek tervei alapján, Aradon, majd Békéscsabán a Jókai Színházban. Immáron három éve a komoly alkotókat tömörítő, több mint negyedszázados szellemi műhely, a Békéstáji Művészeti Társaság elnöke. Ebben a minőségében sokat tett az Ívek, pályák, alkotások kiállítás megszervezésében és maga is bemutatta a legutóbbi időszak termését a hetvenedik életévet betöltöttek között.

Alkotómódszerének lényege maga a keményvonalú, tiszta síkkonstruktivizmus. Képeinek tárgyát illetve témáját mértani alapformákból és alapelemekből komponálja egésszé. Ezek a síkmértani formák, jelek szenvedélyessé válnak a festői átlényegítés által. Képalkotásának célja az, hogy azt, ami személyiségében van, amit fontosnak érez, kifejezze, továbbadja.

A nyelv a szavak birodalma, míg az imaginárius szféra pedig a képeké, a képzeteké. A valósághoz képest mindkettő formálódik, mert hatások érik, és így alakul áthatások füzérében. Valahogy ezen az úton tudunk eljutni Gnandt művészetéhez is. Az alkotóművész, a szubjektum létrehozza saját önazonosságát a többi szubjektum, tehát a befogadó számára. Így válik az alkotásokkal való közvetlen és természetes kapcsolat magasrendű, emelkedett emberi tevékenységgé. Ezt a minőséget, szenvedélyességet olvashatjuk ki alkotásaiból. Nevezetesen az életigenlést. Hisz az élet maga a mozgás. Ezt fogalmazza meg minden műve, annak ellenére, hogy első látásra statikusnak tűnnek képei. Csak azoknak tárul fel kompozícióin a lüktetés, akik alaposan és következetesen koncentrálnak a látványra. A világban látható dolgok szerkezete érdekli, de nem apró dolgok elemeiből építkeznek alkotásai, hanem a nagylélegzetű hangsúlyok ragadják meg.

Tartalmi megközelítésben művei vizuális tételek, amelyek a nonfiguratív festészet ihletésében születtek. Kassák Lajos egyenesági leszármazottai közé sorolhatjuk. Egyike és továbbvivője annak a tradíciónak, ami visszavezethető a síkkonstruktivizmus harmadik nemzedékéhez. Ők azok, akik a második világháború után született korosztályhoz tartoznak. A kilencszázhetvenes évek második felében Békéscsabán grafikai művésztelep volt olyan alkotók részvételével, mint Bak Imre, Deim Pál, Fajó János, Hencze Tamás, illetve Nádler István. Őket tekinthetjük a második nemzedék azóta klasszikussá vált képviselőinek. Nem nehéz egyetérteni Pataki Gáborral, aki a kiállítás megnyitásakor egy „békéscsabai iskoláról” szólt, felsorolta az ide tartozó geometrikus művészeket. Ugyanis Fajó mellett Bohus Zoltán, Lukoviczky Endre, Mengyán András, Pátkai Ervin – félbe maradt életművével – Gubis Mihály mellett ide sorolható Gnandt János és Lonovics László is.

Aradon tevékenykedett még akkor Gnandt János, ugyanis csak 1990-től tette át lakhelyét a viharsarki megyeszékhelyre. Temesváron felsőfokú vizuális ismereteket szerzett. Az ottani egyetem több tanára is az avantgárd Sigma Csoport és a 111-es Csoport tagja volt, akik realitásokból szintetizálódott képekkel, a látvány redukciójából született kompozíciókkal hoztak létre műalkotást. Ezen az úton kapcsolódott mestereihez. Innen eredeztethető kötődése az absztrakt felfogáshoz. Elvont akril képein gazdag változatossággal idézi meg a természet színeit és szimmetrikus alakzatait. Alkotásai határozott munkák, amelyek szabályos, kemény élű színkompozíciók. Előszeretettel alkalmaz élénken fénylő sárga, kék, zöld, vörös koloritot vagy fekete alapot. A mértani testek egymáshoz való viszonyát, helyzetét megváltoztatja, így mozgatja meg a teret. Ha folyamatosan nézzük a Gnandt műveket, minden kép elmozdul és visszamozdul. Működnek ezek a festmények látható, hogy alkotójuk mindent megtanult a geometrikus felfogásról. Ha hosszabban elidőzünk a munkák előtt, rendkívül feszült képmezőt tapasztalunk, szinte meggyújtja a szemet olyan dinamikus a felület. A befogadó dialógusba kerül a művekkel és a finom villanások két értelemben is megragadják. Egyfelől egy-egy formajel, másfelől a kontúrok figyelése által keltett pulzálás ad számunkra interaktív lehetőséget. Gnandt néha drasztikusan léptet elő egy formát, erőteljesen kontúrozza az éleket, hogy a színmezők öleléséből a forma szinte leugorjon a képről. Hol felmelegíti a háttér színeit, hol szürkében-feketében vagy sárgában tartja azt, de lényeg, hogy a színmezők áttörő hatása érvényesüljön.

Hosszú és következetes utat járt be, messziről kezdte a valóság átírását alkotásain Gnandt János. Nála a kiindulás a látvány valósága. Ezután következik a képpé formálás, a rögzített valóság, a műalkotás létrehozása. Gondolkodó festőként azt emeli ki a külvilág szerteágazó kínálatából, ami az alkotói programját gazdagítani tudja. A tájak vagy építmények számos estben válnak a képi elemzés tárgyává. Kilépnek ezáltal az indukáló mezőből a motívumok, hogy egy egészen más párbeszéd részévé váljanak. Sík Sándor írja Esztétika című könyvében: „Az ember voltaképpen nem képes tökéletesen utánozni az érzéki világot, mert hiszen már magában az érzékelésben is benn dolgozik szellemünk: egyrészt a képzelet, másrészt az emlékezés, amely a legközvetlenebbül felfogott tárgyat is átalakítja; szerkeszti.” Gnandt János természetelvű gondolkodását elfogadva, megtapasztalhatjuk analizáló és egyben a dolgokat együvé ötvöző habitusát. A természetben rend van, aminek a szétdarabolása, majd újraszerkesztése igazi művészi feladat. Foltban, vonalban, ritmusban elbeszélve kapunk így vizuális gondolatokat.

Az elmúlt évek anyagát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy kialakította az egymástól távoli meleg és hideg színek kombinált alkalmazását. A tiszta geometria nem mereven, racionális felületként jelenik meg munkáin, hanem szimbolikus vonásokat is beleláthatunk, hiszen címet is ad a munkáknak. A képcímek azonban idézőjelben vannak, annak érzékeltetésére, hogy mire is gondolhatunk a műveket nézve, de szó nincs az úgynevezett ábrázolásról. Például, ha a következő műveket szemléljük, mint Architektúra, Egységben, Megbontott egység, Építmény vagy Torony, akkor épületek szerkezetére asszociálhatunk. Máskor a Sugárzás az egy fókuszból induló mozgást juttatja eszünkbe. Csavarodás, Labirintus, Színorgona, Hajtogatás, Élek, Sor és Geometria I.–II. képek esetében a színek és formák éppen a felszabadult, talán játékosnak is mondható hangulatot képviselik. A felsorolt alkotások akril képek, de tudni kell, hogy évtizedekig a fotó alapra helyezett pasztell volt a leginkább használt technika számára. A tárlaton bemutatott képeknél értékhierarchiába helyezni a korábbi művek eredményeit, így egységes a szemlélete. Sikerül megőriznie korábbi önmagát, sikerül azok között az elképzelések között maradnia, amelyeket alkotói egyénisége megteremtésekor fontosnak tartott. Az ide sorolható munkák szabályosan szerkesztett strukturális elemekből felépített kompozíciók, melyeken általában a szimmetria feszültségét alkalmazza. Gnandt János akkor érzi művészi mondanivalója működését, ha képei által a néző kilép személyes énjéből és felfedezi az általánost, az egyetemest, az örökérvényűt.

Lonovics László: Fénydimenziók V.
2018, számítógépes grafika

Fények, ódák, stációk

A különböző tudományok eredményei, a technikai civilizáció tárgyai komoly befolyásoló hatással bírnak a művészetre és az alkotókra. A képzőművészet számára új világot teremt a makro- és mikrovilág törvényeinek egyre mélyebb megismerése. Érzelmi és értelmi megközelítéssel, kreatívan feldolgozva az alkotók birtokba vehetik a technika mindig megújuló eszközeit. Lonovics László szakmai indulását tekintve már fiatal alkotóként, de egész munkássága alatt, szembe találta magát a tudomány közvetítette vizuális élményekkel és azokkal a technikai leleményekkel, aminek következtében új alapokon bontakoztatta ki művészetét. Gondoljunk csak bele, átélte az ember világűrbe, majd Holdra szállását, az egész életformánkat megváltoztató számítógép és mobil telefon mindennapos használatát. Sőt mindezeket birtokba véve a művészetébe beépítette, aminek eredményként a látvány és a mögöttes tartalom egységéből vált életműve egésszé. Ebben a munkásságban központi szerepet kapott a fény. A fényt a hagyományos festészetben a színekkel és formákkal lehet megjeleníteni. A fényt a színkontrasztok segítségével ki tudjuk vászonra, képernyőre vetíteni. Minél nagyobb a kontraszt, annál nagyobb a drámai megjelenítése annak a fénynek, amit átélünk. A tudósok szerint, ezen belül minden szín egy speciális hullámhosszal rendelkezik és ránk ennek következtében különbözőképpen hat. Schumann a nagy zeneszerző pedig azt vallotta: „Küldjetek fényt az emberi szívek mélyére!” A lírai és drámai megközelítési módot is lehetővé teszi Lonovics László alkotói egyénisége. Művészete sohasem volt illusztratív igényű, inkább felhasználta azokat a szinte jelképszerű formákat, amelyeket a fény témakörében alkalmazni tudott. Azokat új rendbe állítva, a tér feszültségeit és a fény energiáját, művészi üzenete szolgálatába állította.

A kilencszázhetvenes évek második felének műveit jellemezve, síkkonstruktív korszakáról beszélhetünk, amiben a szitanyomás technikája játszott döntő szerepet. Huszonéves alkotóként együtt vett részt az említett Békéscsabai Grafikai Művésztelepen az akkor még „tűrt” kategóriába sorolt, azóta Kossuth-díjassá lett nemzedékkel. Ezeken az absztrakt grafikákon a tér, a térben metszettség, a mozgás, a konstruktív elrendezés dominált.

Lonovics László korai munkáitól nézve a legfrissebb alkotásokat, megállapíthatjuk, hogy az erő és a látványosság mindig jelen van képein. Egy belső világot vetít ki, ahol a fény tükröződése központi szerepet kap. A fényt sokszor a sötét színek által jeleníti meg, máskor meg a világos teremt feszültséget. Magától értetődik, hisz mindig más és más nézőpontból tudjuk megfigyelni a jelenségeket, környezetünket vagy akár önmagunkat. A geometrikus és organikus meglátások, illetve a gesztus erejét mutató formák hol egyszerre, hol egy egész alkotó korszakot betöltően jelennek meg művein.

Változatosan dolgozott fel egy-egy formajelet a kilencszáznyolcvanas évek elején alkotott grafikákon. Ezek a vonalas térformák a jing-jang ellenpárokra utalnak, sűrítetten fejeznek ki mozgalmasságot és statikusságot. A hatásnak azonban párhuzamosan kell a dinamikát és a visszafordíthatatlanságot, a befejezettséget sugároznia, amit sikerrel meg is valósít. Grafikáit manuálisan rajzolt gesztusszerű vonalstruktúrákból, fotózással átalakított vizuális elemekből alkotta egésszé a nyolcvanas években. A színek, tónusok szimmetriába rendezésével jöttek létre a látványos fénygrafikák, amelyeket szitanyomással sokszorosított. E munkáinak köszönhetően lett a Nemzetközi Kepes Társaság tagja, szimpóziumainak és kiállításainak rendszeres résztvevője, többek között Csáji Attila, Bohus Zoltán és Mengyán András társaságában.

Munkásságának szerves folytatása a következő etap. Korunk mindennaposan használt és a legfejlettebb emberi tudást felmutató technikai szerkezete a számítógép, ami képes a földi létezésünk alapjaira hatni. Lonovics Lászlót sem hagyta érintetlenül ez a műfaj. Izgalmas, innovatív és sok mindenre használható, pozitív és negatív értelemben is ez a szerkezet. Számítógépes munkái arról győznek meg bennünket, hogy ezek a grafikák önálló vizuális dokumentummá tudnak emelkedni. A komputer ebben az esetben nem több mint az ecset a festő kezében, segédeszköz, másodlagos elem. Az érzelmi és értelmi újrafogalmazás minden pillanatban lezárhat egy képet, ha Lonovics úgy találja, kész az attraktív munka. A Digitális jelstruktúrának nevezett korszaka folytonosságot mutat az előző két időszakkal. A környezetünket áthatja a nem művészi céllal létrejött vizuális jelek sokasága. Lonovics László a művészi jelhasználat részévé teszi a számítógép adta képi elemeket. Keresi az új meg új kontextusokat, amikor az egyes képrétegeket a többi elem mellé rendelve alkotja meg.

A Szín-tér-fény korszak alkotásai az esztétikum teremtésének tudatos lenyomatai, hamisítatlan Lonovics-művek. Még dinamikusabb, a képalkotásban még izgalmasabb kompozíciók jöttek létre keze nyomán. Ezek a festmények is értelmezik a világot, hordozzák a művészi gondolatot. Rétegek címmel látta el a következő alkotói korszakban létrehozott műveit. Az olajfestés technikája mellett a számítógép is művészi eszköztárak része. Érezhető ezeken a kompozíciókon, hogy az ecset mellett olyan intelligens alkotótársnak kezeli a számítógépet, egy technikaként, amely bármilyen mondandó kifejezésére alkalmas. Az Áldozat sorozat képeit is az említett arzenállal alkotta, kompozícióvá ötvözte a grafikai tételt és az ecsetpontokat. Fájdalmas és valahogy mégis fenséges, mély jelentéstartalmú ezeknek a szakrális műveknek a hangulata.

Lonovics László szívós, megfontolt körültekintéssel és intenzív intellektuális töltekezéssel építette, építi szuverén művészetét. Az említett művek a Munkácsy Mihály Múzeumban rendezett jubileumi kiállításán is szerepelnek, amelyen zömmel az utóbbi három évben készült munkáit mutatja be, de néhány emblematikus kép is helyet kap a tárlaton. Sokszor fontosnak tartja, hogy a kép tartalmára utaló címet adjon munkáinak. Így például A megváltó fényre várva, Égi fények és a Transzcendencia című művei szakrális tartalmakat fejeznek ki, továbbá az Érintés és Szakítás grafikája akár az emberi kapcsolatok vizuális megfogalmazásai lehetnek. A Vírus I–II. művei pedig a járványhelyzetre reflektálnak. Nem csupán eligazítást, hanem viszonyulási, értelmezési lehetőséget kínál a befogadónak, túl azon, hogy Lonovics álláspontja már ebben is manifesztálódik.

A hasonló elektrografikával foglakozó alkotó közül kiemelkedik, mert egyfelől organikus egységet fedezhetünk fel munkáin, másfelől a fény mindig megcsillan, vibrál, hullámzik, lüktet, sőt teljesen betölti a műalkotást. Jelentős szerep jut kompozícióin a ritmusnak is. Ezzel együtt a fényeffektusokkal telített grafikái, olajképei immanens mozgékony változatossággal vallanak munkái zeneiségéről. Az anyagok és technikák kreatív alkalmazásának eredményeként látvány és elvontság, komolyság és könnyedség fegyelmezettség és felszabadultság egyaránt érzékelhető művein.

Plasztikai etűdök variánsai

A legkülönfélébb anyagok felhasználásával olyan műalkotásokat hoz létre Széri-Varga Géza, melyek belső, lelki folyamatokat képesek elindítani az emberben. Az anyag különös tulajdonságról ezt írja Hamvas Béla A láthatatlan történet című írásában: „A természetben tulajdonképpen nincs anyag, mert ott minden atomnak az alkotó világszellemtől megjelölt helye és a természet minden atomjának szellemi tartalma és értelme van. Anyag csak a természetben, vagyis a spirituális kozmoszon kívül van, kaotikus rendetlenségben, összekavarva és az eleven világból kisöpörve.” A kiállító természetesen mégis ezt a földi anyagot munkálja meg, amikor műalkotást hoz létre. A világ változik, civilizációk, kultúrák jönnek-mennek. Az ember is változik, de valami állandóság mégis benne rejlik az eleven testben és a lélek mélyén. Kérdés, milyen morális magaslaton közelítünk a világhoz. Széri- Varga Géza magas erkölcsi fokon közelít minden témához, legyen szó személyiségekről, emberi szituációkról vagy emlékművek, történelmi, bibliai, vallási történések szoborba álmodásáról. Arról vallanak munkái, hogy mi húsból, vérből és lélekből való lények érzékenyebbek vagyunk a világra, mint a legbonyolultabb műszerek. Mindent felkutatunk, átkutatunk, megismerünk, ha kell akár ellenőrzünk is: a világot akarjuk uralni.

Komolyan veszi küldetését, vagyis a világ sokoldalú felmutatását Széri Varga Géza. Lírai feszültség és szenvedélyes átélés, mértéktartó stílus és az archaikus szobrászi örökség tisztelete jellemzi interpretációit. Minden művét, még a legelvontabbakat is, az élethez kapcsolja eleven mozgalmassága, expresszív lendülete és a kompozíciók tiszta szerkesztésének megvalósítása. Keresi az arányrendszereket, latolgat, erősen gondolkodó és érző ember, mint a régi mesterek. Annak lehetünk szemtanúi, hogy szellemi erőfeszítése és a kéz munkája összecsiszolódik, s így műalkotás születik.

A Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányok után elég hamar kialakította egyéni látásmódját, kereste a természetelvűségből kiindulva a formák törvényszerűségeit. Ha szemügyre vesszük az 1976-os Pulykakakas című munkáját, amely a csabai múzeum tulajdona és a legfrissebb, 2021-es Bohóc mutatvány opuszt, akkor tetten érhetjük a kontinuitást. Mindkét alkotás a formavariációk lehetőségeit kutatja a bronz szépségének tálalásával. Szobrászatának értékét növeli az a tény, hogy nem egyenes megbízással, hanem pályázatokon nyerte el a kivitelezési lehetőségek legtöbbjét. A megmérettetések sokasága és az elnyert megbízások mutatják: minőségi életutat tudhat maga mögött.

A közel fél évszázados művészi munkássága úgy kiteljesedett ki, hogy eszköztára gazdagodott, mondhatni színesebb és súlyosabb lett. Az egyre mozgalmasabb és egyre karakteresebb plasztikáiban még nagyobb szerepet kapott a játékosság és a szakmai alapossággal megmunkált szerkezetesség. Alkotásain a figurativitás, a felismerhető látványhoz való kötődés jellemzi, azonban nem idegen tőle a szürreális megközelítés sem. Igazából nincsenek vissza-visszatérő motívumai. Ironikusnak mondhatjuk felfogását a Maszkos lány és a Lány kutyával című kisplasztikák esetében is, mert az elsőn a gazda és kutyája is eltakarni kénytelen száját, orrát, míg utóbbinál mintha az eb vinné sétálni a gazdát. Ezt a hangot üti meg az Ábi megnevezésű kisplasztika tálalásánál is, ahol a gnóm alak természetellenesen a kerékpár első kerekén egyensúlyoz.

Minden műve a világ jelenségeire való reagálás, az atomizálódott világ elleni felkiáltójel. A meghökkentés és a harmónia eszközeivel hat a szemlélő érzelmeire. Ugyanakkor kiemelten kezeli a szobor és környezete közötti megfelelő kapcsolatot, szolgálja ezt akár egy posztamens, akár a növényekkel vagy a fénnyel történő látványhatás lehetőségének kihasználása.

Nem maradhat el egy szobrász életművéből az érmek sorozata sem. Plasztikai alkotásainak jelentős csoportját adják ezek a bronz munkák. Ennél a műfajnál a személyekhez illetve eseményekhez kapcsolódó előlapok komolyabb tárgyilagosabb hangvételűek, de a hátlapok szabadabbak, változatosabbak az érem tartalmának, jelentésének megfelelően. A sokféle szép betűforma közül mindig a legodaillőbbet választja, amit a mondandó megkíván.

Szívesen alkot sorozatokat azonos műfajon belül. Például a legutóbbi időszakban a cirkuszok világa ihlette meg. A légtornászok, artisták, bohócok megjelenítése egy keretbe zárt, kissé egyiptomias, szinte képszerű tálalást kapott. A teátrális megközelítés és a plasztikai ötletesség láthatóan alkotói ösztöne kiteljesedését hozta meg. Nem idegenkedik a történelmi személyiségek alakjának megformálásától sem. Batthyány portréja esetében az erőteljes egyéniségét emeli ki. Széchenyi sétája című kisplasztikáján a Lánchíd torzója jelenik meg. A korabeli polgárok sziluettje adja hátterét a Széll Kálmán szobortervnek. Sétáló kavicsok sorozata a játékosság mellett a fájdalmas kiszolgáltatottság érzést is sugallja. A történések csendben, az álmoknak, az érzelmeknek, az emlékezetnek a valóságnál bonyolultabb, de kifejezőbb terében mennek végbe. A korunk életérzését kifejező groteszk felfogás nagyon sokszor megjelenik művein. Még az olyan komoly iparteremtő személy esetében is bátran alkalmazza az enyhén ironikus hangot, mint a gyulai kolbászt kikeverő Stéberl András 2020-ban pályázaton elnyert és megvalósított szobrán ezt láthatjuk is. Az elmúlt évben Balmazújváros Fő terén felállított Csók című szobráról pedig leolvashatjuk az emberit, az esendőt, az erotikus szépséget.

Portréin az anyag, a forma és a megjelenített személy belső világa ötvöződik egységes műalkotássá. Az antik római elődökhöz kapcsolódva többnyire a büszt formáját választotta, mert az arcban benne van a személyiségre jellemző minden jegy. A fejtartásban, a szem, szemöldök, bajusz, szakáll és minden más vonás kifejezően ábrázolható. Érzékelhetjük ezt Budapesten Bibó Istvánról, Mezőberényben Orlai Petrics Somáról, Békéscsabán Mohácsy Mátyásról, Gyulán Semmelweis Ignácról és még sok más személyiségről készült alkotásán.

A második világháborús és az 1956-os emlékművek műfaja különösen kényes, mert nehéz megfelelni a megrendelőknek és a közönségnek. Ízléses, impozáns, ám kifejező munkákat alkotott ebben a témakörben Békéscsabán és Körösladányban. A fővárosban a Katinyi mártírok és a Kitelepítettek című komplex alkotásai, milyen bátran alkalmazza a különféle anyagokat: követ, bronzot, betont, üveget, fényeffektet.

A változatosságon keresztül valóban meg tud minden témát szólaltatni. A kisplasztikák is általában összetett kompozíciók, mint a nagyobb köztéri munkák. A tárgyak és a figurák egymást kiegészítő és feltételező elemként működnek. Az átírás, a tárgyi világtól való eltávolodás azonban soha sem veszélyezteti a felismerhetőséget. A másik emberre történő szellemi ráhatás művészetének lényege. Ezzel segíti a befogadó gondolatainak, művészet iránti attitűdjének kiteljesítését. Plasztikái többek, izgalmasabbak, mint csak ábrázolások, ugyanis mértéktartó erő, bölcsesség és az alkotás szigorú elvei sugároznak belőlük. Felfokozott, megszólító erővel bírnak munkái, mert az értékeken és érzékeken át közvetítenek művészi gondolatot.

A Körös-csatorna mélán csordogál tovább, szemlélve a világ történéseit. Talán egyszer azt látja, hogy nyolcvan éves, ifjonti hévvel alkotó képzőművészek tartanak tárlatot a Munkácsy Múzeumban 2031-ben, és az alábbi, velük egykorú műítész akkor is papírra /ha ír még valaki papírra/ veti sorait.

Megjelent a Bárka 2021/5-ös számában.

Főoldal

2021. október 15.

Vissza