Találkozás – Kortárs képző- és iparművészeti Eucharisztikus kiállítás
2021.09.02. – 2021.10.10.
Vigadó Galéria – Földszint
1051 Budapest, Vigadó tér 2.
Kurátor: Hauser Beáta
Szervező: Magyar Művészeti Akadémia
Abafáy-Deák Csillag
Kehely és kereszt
Mottó: …kiről nem tudja senki, hol van,/ … kit nem lelek se most, se holtan.
(Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség)
A Pesti Vigadó földszinti termében látható installációban az Eucharisztia misztériuma jelenik meg, a szentség és hit által létrejött Krisztussal való közösség: „ez az én testem, ez az én vérem”. Megújítja, megerősíti, élettel telibbé teszi az Oltáriszentségben jelen lévő, Jézushoz fűződő kapcsolatunkat, a láthatót és a láthatatlant. A hit kapaszkodó és támasz is. Az eucharisztika keretében az ember és az Úr a „szent vendégség” keretében egyesül.
A földszinti kiállítóteremben tizennégy művész együttes alkotásából áll össze az Utolsó vacsora című installáció. A találkozás titka az, hogy érintetté válunk, miként is nyílunk meg a látvány láttán, miként is fogadjuk el, hogy a szellemi és az emberi kapcsolatok mindennél többet érnek.
A műtárgyak a tizenkét apostolt és Jézust szimbolizálják, többnyire nem hús-vér alakjukban jelennek meg, mint Leonardo da Vinci festményén, kivéve Gaál József alkotásánál, aki büsztjét, a megnyúzott Szent Bertalan apostol fejét, bőrből formázta meg (Szent Bertalan apostol, 2021) és Paráda Zoltánt, aki Jézus eszköztelen, nyugalmat sugárzó portréját állította ki (Feszület, 2021).
Középpontban egy fénylő, közel kétméteres kereszt. Hefter László Kereszt című alkotása a bölcsesség, a tisztaság, a fény felé vezető utat jeleníti meg, a bennünk élő Krisztust. A kereszt szélein vörös szín. Vér? Az Úr nem ment el, itt maradt. / Őbelőle táplálkozunk. / Óh különös, szent, nagy titok! (Babits Mihály: Eucharisztia – részlet, 1938). Smetana Ágnes LOVEinfusio című, 2021-es alkotásán a töviskoszorúból nőnek ki a tulipánok (magyar szimbólum), amelyek az apostolokat szimbolizálják, az utolsó vacsorát. Kortárs érzéseket fogalmaz meg, a szeretet infúzióját, igényét.
Ámmer Gergő Bárány (2019) című alkotása profánul hat, bármi lehet a tányéron, szimbolikusan a bárány van ott. Jézus testére, áldozatára utal. Kun Éva Küldetés című alkotása Jézus születését hangsúlyozza, amikor már minden eldöntetett, csak senki sem tudta, mi fog bekövetkezni később. Oláh Sándor Euharisztia című művén a kerek tükörre festi fel Jézus testének sziluettjét, egyszerre látjuk a kereszthalált és önmagunk arcát. Egyek vagyunk Jézussal, a megváltóval.
Kulinyi István „...és Kőben” (2021) című gránitkompozíciója bennem a torinói leplet idézi fel, a lenyomatot, amelynek máig nincs tudományos magyarázata. Utal a sírra is, amelyben nem találták Jézus testét. Simon Zsolt József Kovász (2020) című műve nem csak a kenyér szimbolikáját (a lélek kovászát), hanem egy bárány testét is behozza. Schrammel Imre Keresztelő Szent János feje című alkotása lehetne akár ásatáson megtalált szobor fejmaradványa. Erőteljes arcmimika, az életerő (a halhatatlanság) jeleként tárul elém.
Sipos Balázs Áldozati Bárány (2021) című műve tűzpiros üvegből készült. A piros szín energiát adó, intenzív és tartós, így kitartásra, a szenvedély és a figyelem megtartására és összpontosításra ösztönzi a nézőt. Olasz Ferenc Feszület című digitális nyomata számomra nem csak a kőfeszületet idézi meg, hanem a Budavári Palotában feltárt szobrokat is. Szűcs Miklós Tui: Szívszentély (2001) című alkotása mintha perlekedne a nézőkkel, akik rohanó életet élnek, és az áhítat szelíd fénye kialszik a napi teendők forgatagában. Homokóra formája az időt is szimbolizálja.
Szemadám György Vas feszület, Pléhkrisztus művével kapcsolatban a művész szavai szerint: A végtelenség illúziójának a felkeltése volt a célja évszázadokon át minden perspektivikus mesterkedésnek. Hiteles eközben mégis csak az útszéli pléhkrisztus volt, meg a szegények fohásza, a lelki szegényeké.
Az áhítatot ragadja meg Kulinyi István Empor 2. (1992) és Stefanovits Péter műve, a Sursum corda (2019), azaz „emeljük fel szívünket”. A mellette szereplő Feltöltés (2019) című alkotással, a feltöltődéssel együtt két pólust mutat, a sötétségből felemeljük szívünket, és ez sem egyszerű út. Schrammel Imre Kulturhalmaz (1980-as évek) című alkotása a hit múltban gyökerező sokféleségét jeleníti meg, de utal a konkrét korra is, a hittől való eltávolításra. M. Novák István Európa (2021) című, fára festett alkotása a legtalányosabb mű. Egyszerre utal a keresztény Európára és annak a magyar hont is magában foglaló részére.
A láthatatlant idézik meg parázsló színnel Kárpáti Tamás Angyal feszülettel, Éden és Feszület című festményei. Hegyvári Bernadett Asztal (2018) című, üvegből készült monumentális hatású installációja, az Utolsó vacsorát jeleníti meg, sok részlettel.
Szücs Miklós Tui Vér és víz (2012) című műve a kettősség, egység és a transzcendencia kifejezése. Möbius szalag, vérátömlesztéssel. Vallási értelemben a Virágvasárnap, a Nagyhét absztrakt megjelenítése. Gajzágó Sándor Köntösömre sorsot vetnek (2020) című műve utalás arra, amikor a katonák fölfeszítették Jézust, ruhadarabjait négy részre osztották. Köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Megegyeztek egymás közt: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.” Így teljesedett be az Írás: (János evangéliuma, 19. fejezet)
Mondják, hogy Isten nélküli korban élünk. A tárlat az átlényegülés magasztos pillanatát, benne a megtestesülést, az Utolsó vacsorát (Eucharisztia), a keresztre feszítést, a feltámadás és a mennybemenetel jeleit, a keresztény tradíciót értelmezi, dolgozza fel, állítja középpontba, a művész belső látásmódjára irányítva figyelmünket. Miként is hatja át a műveket az imagináció, az inspiráció és intuíció, a jövőbe való hit. A tárlat a létezés rendjét és örömét, a világ szépségét és jóságát sugározza, igenli a teremtést és az életet, amelynek alapja az Istennel való szövetség.
A bemutatott művek megállásra, befelé fordulásra, elgondolkodásra késztetik a nézőt, aki szemben találja magát annak kérdésével, hogyan is élünk, mi a fontos, a lényeges az életünkben.
Kölüs Lajos
Van itt valami ennivalótok?
Mottó: Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad, és én őbenne
(Jn 6:56)
Az Úrvacsora installáció szobrok, objektek, büsztök, üvegtárgyak együttese, tizennégy művész alkotásával, üzenetükkel, a hit igazságtartalmával, Jézussal való kapcsolatokkal szembesülhetünk. Felajánlás és ajándékozás ez, a néző is részese, aki szabadon jöhet, szabadon mehet, anélkül, hogy meg kellene vallani hitét, meggyőződését. Ez az Úrvacsora nyitott, nem a gyülekezeten belül zajlik, hanem kívül, ahol bárkinek lehet közössége Jézussal, hívőnek és nem hívőnek is. Isten a keresztség nélkül is tudja, hogy mi van az emberek szívében. Jézus csak hitvalló követőinek osztott úrvacsorát.
Az installáció középpontjában Hefter László Keresztje áll, mint Jézus jelképe. A kereszt a keresztény kultúrkörben Jézus megváltó szenvedésének és Isten tökéletes szeretetének a jele. Hefter a fény- és üvegkeresztjét (függőlegesen hét, vízszintesen öt osztatú és négyzetekből áll, közülük néhány nem egyenlő szárú, ennek ellenére harmónia árad az alkotásból) a magasba helyezi, mintha templomablak lenne, tompa fénye a világosságot hordozza, a kereszt anyaga a lélek és a test törékenységére, ill. Jézus keresztútjára utal.
A kereszt alatt Szőcs Miklós Tui műve látható. A Szívszentély (2001) a kehely, mintha a fénykereszt szerves folytatása lenne. Színe a föld, a homok színe, időtlenséget sugall. Mondják, hogy az élet lényeges dolgai a nyitottá vált szívszentély csendjéből és tisztaságából születnek. Hosszan belenézek, nincs zűrzavar és a nyugtalanságom is lecsendesedik. A nyugalom és csend nyomán mintha minden érzékem elcsitulna.
Gaál József Szent Bertalanja kőkemény alak (Szent Bertalan apostol, 2002). A keresztény hagyomány szerint elevenen megnyúzva szenvedett vértanúhalált. Gaál József archaikus módon nem szentet, nem bálványt, hanem embert ábrázol, akinek arcát szegecses bőr védi. Ajka nyitott, mintha azon keresztül venne levegőt. A lehunyt szem megnyugvást jelez, Szent Bertalan fejfedője fölfele mutat, büszkeséget hordoz, ezt az embert megtörni, elpusztítani nem lehet.
Sipos Balázs az üveg anyagának és a hozzá alkalmazott technikáknak alapos ismerője. Áldozati Bárány (2021) című törékeny, 21x42x13 cm-es plasztikája üvegszobor (porcelánnak hittem), piros színével is jelzi a vért, Jézus vérét. A kerekded testen megcsillanó fény kiemeli a domborulatokat. A mű egyszerűségével, humoros, naturalisztikus formájával, a pozitív és negatív formák együttes hatásával lefokozza az esemény tragikumát, a racionálison túli világból földközelbe hozza azt.
A szuterénban a kereszt motívum kerül leginkább előtérbe. Zidarics Ilona Múlt-Jövő-Időablak című intim és lírai alkotása Schaár Erzsébet műveit (ablakait, ajtóit) is eszembe juttatja. Légiesség és hétköznapiság fonódik egybe, átlátunk az ablakkereten, amit kereszt formájú fátyol fog össze. Nincs ház, nincs fal sem. Messze láthatunk, talán a jövőbe, talán a múltba. Kovács Péter Befejezetlen (2019) és Összerakott rajzok (2007–2016) című munkái a hittel való küzdelmet ábrázolják. Gaál József Korpusz (1999) című alkotása égi jelnek tűnik számomra. A testet vésett egyenes, ferde, görbe, cikkcakkos árkok (díszítések, geometriai vésetek) hálózzák be, mintha a földbe vésték volna őket. A figura testbeszéde olyan jel, amely rejtett üzenet hordoz, a lepelbe burkoltságot. A feltámadt testet.
Archív fotókat applikál művébe Prutkay Péter (Átlényegülés, 2018), egyfajta mementót hozva így létre. Stefanovits Péter Sursum Corda (2019) című művében a piros szív kiragyog a temetőt idéző tájból, a halhatatlanság és a szabadság kérdéskörét állítja célkeresztbe. Sok vidámabb hely van a világon, mint az őszi temető, de hát nem lehet mindig csak szőlődombok, piros tüzű, hordóhangú vendéglők szüretjeire járni... Van olyan idő is, amikor a temetőbe kell menni (Krúdy Gyula: A budai gavallér).
Szemadám György Szent Mihály című műve ikonszerű alkotás, stilizált, jelszerű, a győztes harcost mutatja, aki mérleget, nem fegyvert tart a kezében, és a jót és gonosz lelkeket állítja a serpenyőbe. Önfeledten mérlegel. Arca láthatatlan, lélekszkafandert visel, az Isten iránti hűsége megingathatatlan, lábánál a legyőzött sárkány. Minden (a figura, a keret) aranyszínű, kék háttérrel, a megtalált teljesség világa ez.
Kótai József Szent Elígiusz (1977) figurája olyan szentet ábrázol, aki előbb patkolókovács, fémműves volt, majd II. Chlotar, a frank király ötvösmesterévé és tanácsadójává emelkedett. Az ötvösök védőszentjét most püspöki díszben látjuk, négy alakban, aranykehellyel, derűt sugárzó arccal, testtartással.
Az emmauszi tanítványok, amikor a feltámadt Jézus rájuk köszönt, úgy vélték, hogy szellemet látnak. A hitetlenségük láttán Jézus váratlanul megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle.
Ez a kiállítás közel visz az Igéhez, a testet öltött művek által, amelyek szellemi étkek a nézők számára. Ahhoz, hogy életben maradjunk, ennünk és innunk kell, ma is, holnap is. A feltámadt Jézus már mentesül ugyan ennek szükségességétől, és mégis eszik a sült halból, hogy meggyőzze a tanítványokat, higgyenek csak a szemüknek, a fülüknek, jól látnak, jól hallanak.
A szentségben való emberi hitüket erősíti meg a Találkozás című tárlat mindazokban, akik látták vagy még látni fogják... A művészek és a kurátor tették a dolgukat, és mi, nézők épülünk általa, ez a mi föltámadás-hétköznapunk a Pesti Vigadóban.
