Képzőművészet

 

Sarkany_Gy.jpg 
Sárkány Győző: Trianon anzix I.
(2020; lemezlitográfia, papír; 700×500 mm)

 

Fekete Péter

 

Trianon tükör[1]

 

Trianon tükör. Olyan tükör, amelybe bizonyos időközönként bele kell néznünk – mert magyarok vagyunk. Éljünk bár a fővárosban, vidéken, határainkon innen és túl – vagy messze, elszakadva magyar szülőföldünktől.

Bele kell néznünk ebbe a tükörbe életszakaszonként, életünk mérföldköveit jelentő döntéseink és mély beszélgetéseink alkalmából. És ha belenézünk, elmondhassuk, megérthessük, amit ebben a tükörben látunk, ami ebből a tükörből visszanéz ránk. Legyen mindez a múlt megidézett kincsestára, megélt jelenünk, vagy jövőnk látképe. Mindez visszanéz ránk. Visszanéz az arcra, amelyben láthatjuk, látnunk kell gyökereinket, őseinket, magyarságunkat, hazaszeretetünket, a hazával/hazáért való viaskodásunkat – egész történelmünket. Végső soron mi magunk vagyunk mindezek: emlékeink, gondolataink, érzéseink, összegyűjtött értékeink és lelki, szellemi drágaköveink.

Trianon beszédes tükör: beszél hozzánk és minket is szóra bír. Ha e szavakkal a világ színe elé lépünk, olyan dolgokat fogalmazunk meg, amelyek kimondása a XXI. század magyarjaként kötelességünk: emelt fővel, méltósággal, bátran szembenézni a múlt örökségével és megpróbáltatások, küzdelmek árán elért sikereinkkel.

Másképpen beszél a tükör és másképpen szólunk mi magunk is, ha egymás között vagyunk – itthoniak, itthon. És más a szó, ha az elszakított országrészek magyarjaival találkozunk. Folytonos, mindig megújuló rácsodálkozás arra az áldásra, amelyet közös nyelvünk és kultúránk hordoz. Rácsodálkozás az együvé-tartozásra, az egy vérből valóságra, a testvériségre.

Ereje van a ki nem mondott szónak is. Erő rejlik a hallgatásban, a csendben, a tűrésben, az elfogadásban, a néma lázadásban.

Mindezen túl pedig ott lapul az elhallgatás, a mély elfojtás – és ezek minden rendű és rangú következményei. Ez is lehet egyfajta beszéd… Kötéseivel és oldásaival együtt. Kötés ez – Trianon kötés: hiszen egymáshoz köt minket. Közös sors, gyökér a múltban, közös fájdalom – apró, csak nekünk felismerhető hangsúly a mondatokban.

És oldás is: hisz 100 év elteltével mégis az együtt lélegzés-létezés ül diadalt a fizikai és jogi határok kegyetlensége felett.

A tükör szavainak súlya van, nekünk pedig kötelességünk és nem megkerülhető felelősségünk e szavak kimondása, amikor gyermekeinknek és unokáinknak meséljük, mi történt száz esztendővel ezelőtt.

Nincs távol, hál’Isten – még sokan élnek köztünk rokonaink, honfitársaink, akik számára ez a békediktátum, illetve annak közvetlen történelmi következményei meghatározó életesemények voltak.

Bár már nincs olyan közel, már messzebb van, mint karnyújtásnyira, mégsem hűlt ki. Még nem rideg információ, még hatással van, még kihat a mindennapi élet és a politika, érzelmeink és gondolataink számos területére.

Több magyarázat, felkészültség, mélyebb ismeret, beleérző képesség kell a megértéséhez. Időt és fáradságot kell áldozni rá. Nem adja magát könnyen – sem a megértésnek, sem a megérzésnek.

Gyermekeinknek és unokáinknak kötelességünk beszélni Trianonról. Ide érnek majd az iskolai történelem-anyagban, elindulnak majd első felvidéki, délvidéki, kárpátaljai vagy erdélyi osztálykirándulásukra. És szembejönnek velük bejegyzések és módosított profilképek a facebook idővonalán most, a megemlékezés napjaiban. Szembejön, hogy száz éve történt. Száz éve történt valami, ami fontos, ami fáj, ám egyben megsokszorozza az elszántságot és az erőt. Valami, ami hitet ad az összekapaszkodva, egymásba karolva, egymást átölelve álmodott jövőben.

Amikor utódainkhoz szólni készülünk, újra bele kell néznünk a tükörbe. Fel kell idézni ismereteinket, fel kell fűzni gondolatainkat, szembe kell nézni érzéseinkkel és szándékainkkal. Megannyi családi emléket tisztogatunk le: tárgyakat és fotókat, meséket, újságcikkeket, déd- vagy nagyszülői örökséget. Kézzel és lélekkel fogható emlékeket. Megállunk és döntünk: mit kötünk gyermekeink lelkére, lelkéhez, és mit oldunk fel benne.

Engedjék meg itt egy személyes, megélt tükör-beszélgetés felidézését. Sok-sok évvel ezelőtt, egy békés, csendes családi ebéd közben került szóba gyermekeinkkel a Délvidék, ahol jómagam gyakran jártam. Törvényszerű volt a természetes rácsodálkozás részükről arra, hogy ott is magyarok, nemzettársaink élnek. Magyar családok, épp, mint a miénk. Ekkor született meg az elhatározás, hogy töltsünk el hosszabb időt köztük, megtapasztalva, megmutatva, megélve helyzetüket. Két felejthetetlen hónap vált így családunk, gyermekeink sorsává – iskolai élményekkel, eltéphetetlen emberi kötelékekkel gazdagodva.

Ahogy minden, amit utódainknak szeretnénk adni, úgy Trianon emléke és emlékezete is akként hagy bennük nyomot, ahogyan először beszélünk róla. A felvetés, a bevezetés, a gondoskodó magyarázat, a türelmes válaszok – megkerülhetetlen felelősség és kötelesség. Ne bagatellizáljunk, ne relativizáljunk. Találjunk hozzá olyan nyelvet, amelyen képesek vagyunk szólni a ma fiataljaihoz. És ezt a nyelvet – szavainkat – töltsük meg olyan érzésekkel és rendeljünk hozzá olyan gondolati súlyt, amely egy életre ég be a szívbe és az értelembe. Ésszel és szívvel. Józanul és nem szégyellt szenvedéllyel. Bizalommal és bizakodva.

Nem csak kötelességünk tükörbe nézni, és beszélni arról, amit látunk ebben a Trianon-tükörben: hanem ennél valamivel több is. Mert akár beszélünk erről, akár nem, akár elhessegetjük, akár belemélyedünk, ezt a tükröt, ezeket a memória-szilánkokat, Trianont magát, és ezen túl magyarság- és nemzettudatunkat, hon- és hazaszeretetünket mindenképpen örökül fogjuk hagyni gyermekeinkre.

Akarjuk vagy sem, tükreinket, köztük ezt is, megtalálják majd éjjeliszekrényünkön, a komód tetején, egy láda mélyén vagy a padláson. Azon múlik majd, hogy letörlik-e és belenéznek ők is, hogy mire tanítottuk, mire neveltük őket, miként szóltunk hozzájuk minderről. Ne hagyjuk, hogy visszadobják a tükröt porosan, törötten a lomok közé.

Lássák a szemünkben a tüzet, érezzék az izzást, értsék az okát, és őszinte, mély hittel ők maguk legyenek a közös, magyar jövő.



[1] Elhangzott Sárkány Győző Trianon anzix című kiállításának megnyitóján 2020. június 4-én, az A38 Hajón.

 

Megjelent a Bárka 2020/4-es számában.


Főoldal

2020. szeptember 07.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Lajtos Nóra: kórtermekGaraczi László: Cioran-dalokAczél Géza: (szino)líraFalcsik Mari versei
Prózák
Nagy-Laczkó Balázs: KékszínkörMurányi Sándor Olivér: Halak közöttBene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: Hű
Drámák
Maruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkája
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA