Nehéz nyár
Szilágyi András
Babaházak titkai,
a néma összetartozás képi elbeszélései
Ujházi Péter Munkácsy-díjas művész kiállítása a békéscsabai
Munkácsy Emlékházban
A Magyar Festészet Napját 2002-óta rendezik meg. Az évek folyamán országos, sőt határon túlra nyúló, többnapos rendezvénnyé nőtte ki magát a kezdeményezés. Október 18-a Szent Lukács, a festők védőszentjének, patrónusának ünnepnapja is egyben.
A Békéscsabán megrendezett festészetnapi programok közül kiemelkedett Ujházi Péter kamara-kiállítása, amely két magángyűjtő, Kozák Gábor és egy békéscabai magángyűjtő tulajdonában lévő gyűjtemény bemutatásából állt. A tárlat megnyitása előtt Mészáros Zsuzsa múzeum-pedagógus beszélgetett az alkotóval. A beszélgetés során a képzőművész bepillantást engedett az alkotásmód folyamatába és a műhelymunkába. Az érdeklődők ebből megtudhatták, hogy Ujházi Péter a 1960 és 1966 között végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mesterei Bernáth Aurél és Kmetty János voltak. 1940-ben született, és diplomájának átvétele óta szülővárosában, Székesfehérváron él. Így élete, s az immár négy évtizedes művészpálya Székesfehérvárhoz kötődik. 1967-óta kiállító művész. Főiskolai mestereinek hatása, műveinek posztimpresszionista szemléletben, a képi rend és szerkezet szemléletbeli áttünéseiben mindmáig kimutatható. Ugyanakkor kifejezőeszköze már korán, a pálya kezdetén elkülönült nemzedékének új-avantgárd törekvéseitől. Ez az elkülönülés elsősorban a képi fantázia nyelvezetében, a képi elbeszélés jellegében és az expresszionizmus grafikai intenzitásában, illetve nyers színkezelésében érzékelhető. Ujházi annak ellenére, hogy minden festészeti és szobrászati eszközt újraértelmez, hagyományos akvarelleket, nagyméretű táblaképeket és kerámiákat is készít. Ezzel egyidejűleg, már a hetvenes évektől alkotott installációkat, asszamblázs jellegű műveket, amelyben, akár egy színpadi díszletek között felállított babaházat, újra és újra berendezett. Ebből a korai periódusból való a Békéscsabai Szigligeti úti óvodában egy egész falat betöltő „mozaikfreskó” is, ami a gyermeki fantáziát felszabadító színházi jelenetezésű képvilágot idéz.
Életkép
A békéscsabai Munkácsy Emlékház Galériájában kiállított munkák között naplószerű festmények, dobozművek, illetve asszamblázsok, kollázsolt, térbeli papírmunkák, de akvarellek és olajtechnikával készült munkák is láthatók.
A formai elvonatkoztatás általános síkja nem könnyű a befogadók számára, hiszen Ujházi kifejezésének jelrendszere a tizenkilencedik század óta elhasznált szimbólumrendszert próbálja alkotómódon megújítani. Közelebbről: olyan JELKÉP-TRANSZFORMÁCIÓKAT, amelyben a szereplők: törpék, gólemek, szárnyas figurák, bogarak, állatok is jelen vannak. A képhelyszínek pedig: a falvak, a városok, a kocsmák világa. Ebből a sorból kiemelhető egy Székesfehérvár mellett található falu, Nadap. A művész számára Nadap, mint természeti édenkert, mint élettér, a máig tartó lombkép-ciklus kimeríthetetlen forrása lett.
Ezen a nyomvonalon haladva talán nem járunk messze az igazságtól, ha levonjuk a következtetést! A művekben elsősorban a szinesztézia, mint az ÉRZÉKELÉS SOKRÉTŰSÉGÉT hordozó képköltői elem alanyi természete érzékelhető. Ujházi vizuális szellemtere nem elsősorban az adott tárgy leképezésére, hanem a régi, funkcióvesztett tárgyak (képelemek) képköltői érvényesítésére törekszik, amivel a képfelület határait (is) kitágítja. Amikor a kilencvenes évektől a szobrászat felé fordul, már a reális és irreális formaképzés szabad áthatásai, vagyis a láthatatlan centrális erők képi együttélése érvényesül. A valamikori kultúrák, töredékes absztrakt motívumok színtelített, expresszív elrendezésében: egy rá jellemző, a konkrét tárgyi világon túlmutató vizuális szellemteret érvényesít. Éppen ez, a képi látomások eleven, érzéki vizuális szellemtere, vagyis a személyes képvilág öntörvényűnek (is) nevezhető hitelessége marad meg számára. Hiszen az önvizsgálat könyörtelen fogalmi szigora sem tudja, hol végződik a múlt, és hol végződik a jelen? Ki vagyok én, s ki a másik? Az így feltóduló egymást átható képek nem is tudnak logikai (ok-okozati) összefüggést adni, mert ellentétes erők érzelmi motívumait kényszeríti ránk. Ujházi Péter korlátozott (ellenőrzött) képracionalitása tehát nem csupán kiszabadítja a képvalóság múltját, hanem új módon érvényesíti korunk kép-eleven valóságát. Nem tesz mást: elvegyül és kiválik. Alámerül és felszínre ér. Megfigyel és MESÉL, MESÉL, MESÉL…
A modern kifejező formák jelen-idejű viszonya, vagyis a saját önkifejező-színforma esztétikai és etikai hitelessége válik így alkotói próbatétellé számára. Ujházi képi elbeszélései, töredékes képnyelve éppen ezért verbálisan kifejezhetetlen, mert nem felette, hanem alatta van a szavaknak. A TUDATALATTIBAN JÁR: a festő szóbeli megnyilatkozásaiban, önmagát is megkérdőjelező esetlegességeiben, költői metaforáiban, de elsősorban műveiben előtűnik világunk „mélységesen reménytelen” összetartozása. Hiszen amikor kész vagy abbahagyott a mű, akkor azonnal a felejtésbe küldi az alkotó. Pontosabban a művek olyan képtárggyá válnak számára, amelyben már megszűnt a képteremtő varázs személyessége. Vagyis az alkotói folyamatban a következő képi elbeszélés, a következő mű olyan erősen kéri (kéreti) magát létrejönni, hogy kimondva vagy kimondhatatlanul – muszáj helyet adni neki! Ezért a káoszban a művek nyilvántartása sem egyszerű feladat.
A mester a képei közt
Ujházi Péter képalkotásában nem engedi meg magának, hogy beleragadjon a leképezés formaállandóságába. Sőt, éppen a nyitott színforma eleven, érzéki lüktetése vezeti Őt a „titkos találkozások kútjához”. Ebben az értelemben, vagyis a titkos út állomásai között, nem találjuk sem a hazai újszenzibilitás, sem a transzavantgárd, sem a konceptuális irányzatokat, sokkal inkább a szürrealizmus és expresszionizmus között tört úton való átjárás vadnyomát. Ezen absztrakt és figurális hatások szimbolikus erdejében nem feltétlenül stílusszemléletet, hanem olyan egységesítő, radikálisan szubjektív, narratívat képmesét, amely a dolgok esendő és szánalmas világát, a képköltői teljesség megismételhetetlenségét nyújtják. Sőt, az alkotó számára a rejtélyes ok, hogy van, aki többet tud a festészetről, mint aki tanulta, felveti azt a gondolatot is, hogy az elsajátított konvencionális ismeret, nem csupán napi műtermi rutint, hanem a hagyomány által kialakított kulturális gátlást is jelenthet, ami megakadályozhatja a művészetet megújító egyedi alkotások születését. Ujházi Péter művészete éppen ezt az ellentmondást, az irányváltozásaiban is következetes képi irracionalizmus hétköznapi krónikáját meséli el, minden úton lévő ember számára.
