Helyszíni tudósítások

 

 Kezd__dik_az_est.JPG

 

Szepesi Dóra

 

Az idő – Mindig más

 

Jenei Gyula Mindig más című verseskötetének bemutatóját november 27-én rendezték meg a Magyar Írószövetségben. A költővel Pécsi Györgyi kritikus, irodalomtörténész beszélgetett.

 

Egy életmű alakulásában nagyon hangsúlyos az indulás, a kor és a környezet, végül, de nem utolsó sorban a nemzedék tagjainak egymásra hatása. Az esten elsőként a korosztályhoz tartozásról esett szó. Pécsi Györgyi elmondta, ők ketten majdnem egy korosztály, Jenei Gyula 1962-ben született, ő meg ’58-ban, mégsem tartoznak egy nemzedékbe, mert az 50-es években születettek, – például Zalán Tibor, Csordás Gábor, Parti Nagy Lajos vagy Tóth Erzsébet – egy egészen más lelkesedéssel indultak, mint a későbbiek. Meg akarták változtatni a világot, hihetetlen energikussággal léptek pályára, minden harcot megharcoltak már, és a 60-as években születettek elől úgyszólván elvették a cselekvés terét. Kemény István írt a legutóbbi – Lúdbőr című – könyvében arról, hogy nekik itt maradt egy nagy üresség, kénytelenek voltak a magánszférába visszavonulni. Jenei Gyula hozzátette, ő alkatilag is inkább magányos figura, és amikor a 80-as évek közepén elkezdett verseket írni, jellemzően a nála idősebb generációhoz fordult, Simonyi Imréhez vagy Csoóri Sándorhoz vitte a verseit. Indulásakor József Attila, Kosztolányi, Pilinszky után a népi, nemzeti vonal írói kerültek a látóterébe, aztán történt egy váltás, más formákat kezdett próbálni. Legalább kétszer futott neki a pályának, első korszakát a nyolcvanas évek elejétől a 90-es évek végéig, a másodikat a 2002-es Grafitnap című kötetétől számítja, amikor rátalált egy erőteljes hangra. A rendszerváltozás után a közéleti témák elfogytak, és – Kemény István megfogalmazásával –, a 90-es évek óta egy eszménytelen korba kerültünk. Bár az irodalom mindig az alapkérdésekről szól: születés, szerelem, halál, szabadság – és körülbelül ennyi az egész – fogalmazott a moderátor. Jenei a 2000-es években elkezdett a múlt felé fordulni és a személyes gyerekkorra, a falura, ahol fölnevelkedett, a legmeghatározóbb korra emlékező, értelmező versekkel jelentkezett.

 

P__csi_Gy__rgyi___s_Jenei_Gyula.JPG

 

A legutóbbi kötetben lévő emlékezés már nem lineáris időt tételez föl, és nem is a 70-es, 80-as évek újfajta, borgesi időszemléletét, – vagyis a ciklikus időt, az egymásra íródó mitológiai, filozófiai, a valóságos és az álomidőt – boncolgatta Pécsi Györgyi a költő időkezelését, amiről azt gondolja, egyrészt zseniális, másrészt ilyet még nem találtak ki. Újdonság az irodalomban, ahogyan össze-vissza közlekedik időben, emlékekben, nézőpontokban. Orosz István grafikus geometriai tér alakzatait hozta fel példának: amikor is egy látszólag szabályos mértani test súlypontját nem találjuk, mert a kocka sarkát behúzta a tér közepébe, és innentől minden nagyon bizonytalanná válik. Tulajdonképpen mi is így bánunk az emlékeinkkel, csak az időkezelés nem tudatos részünkről. A kötet első versei „bemelegítő gyakorlatok”, aztán minél tovább haladunk az életidőben, egyre instabilabb, szövevényesebb minden. Szóba került az első reflexiók egyike; a Székelyföldben Fekete Vince lelkesen üdvözölte a kötetet, a falusi tárgyú világból, gyerekkorból táplálkozó verseket mintha csak ő írta volna. Az érdekesség viszont az, hogy Jenei egy furcsa nézőpontot választ, abból a korból beszél egy jövőről, amikor még beszélni se tud. A költő ezt úgy fogalmazta meg, hogy, mondjuk, egy embrió-állapotból beszél, a legelső élettörténetek előttről, de bármilyen kisgyerekkori állapotot kijelölhet. Érdekes módon jövő időben vagy feltételes módban szólnak a szövegek, és ahonnan beszél a versbeszélő, onnan gyakorlatilag rálátni arra is, amit el akar mesélni, és ez a későbbi történésekkel is összefolyik. Történnek visszautalások, például az Olló című versben, a nagyanyja fiatalkoráról tesz említést, de azok sem múlt időben jelennek meg, hanem úgy, hogy ne kelljen múlt időt használnia. Múlt ebben a kötetben nincs! – állapítják meg az ellentmondást. A költő mindig egy fix pontot keres, ahonnan beláthatja, értelmezheti, elhelyezheti az életét és magát.  Mi lehet ez a fix pont? Az ember múltja például elég fix, az a kérdés, hogy milyen viszonyban vagyunk vele – válaszolta a szerző. Szerinte a gyerekkor, a fiatalkor az elvágyódásról szól – elmenni máshová, jobb életet élni –, amikor még elhiszi az ember, hogy lehet; egy idő után viszont megbékél a saját sorsával, elfogadja. Onnantól talán azonos magával. A moderátor felvetette, hogy a 60-as években nem volt föltétlenül kellemes gyereknek lenni, ha az ember ki akart lépni ebből a világból, azzal ütközött, hogy elmaradott, vidéki, nem eléggé aptudét; Jenei szerint ez máig jellemző, mint ahogy ezek a szituációk mindig megismétlődnek. Milyen is ez a múlt? Kisvárosi, félparaszti, félmunkás gyerekkor, amelyben a vidék, a falu és város ellentétét nem igazán érezte. Néha az ember felment Pestre, teljesen más nyüzsgést tapasztalt, egyébként meg Kunhegyes, ahol élt, valamikor város volt, az 1890-es években leadta a városi rangot, nagyközség lett, most újból város. (A költő jelenleg is Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Szolnokon él, tanít, és szerkeszti az általa alapított Eső című irodalmi lapot.) Természetes volt számára ez a vidék, a 60-as évek általános szegénysége. De nem is érezte szegénynek magát a hasonló családból jövő iskolatársak között, a különbség fel se vetődött. Hacsak azt nem számítjuk, hogy az agronómus fia farmerban járt, ő meg mackónadrágban. – mesélte.

 

Az emlékezés nagyon izgalmas, nehezen megragadható folyamat. Képes-e visszaemlékezni arra, hogy kicsi gyerekként hogyan gondolt a negyven évvel későbbi énjére? – fejtegették. Nyilván vannak hangulatok, történetek, amik beleíródnak a szövegekbe.  A költő példának felolvasta Pécsi Györgyi egyik kedvencét, az Ollót („nagyanyámnak több ollója is lesz: kisebb, nagyobb, / élesebb – de leginkább azt szeretem majd, aminek / gyűrűi alatt a kiöblösödő, cirádás fémszárakon / egy férfi és egy nő arcképe domborodik. néznek / egymásra száz évig is. … nagyanyám állítja, / hogy az ferenc józsef és sziszi. ő persze erzsébet királynénak fogja mondani, …) Mielőtt felolvasta, felidézték a  Majd amikor című anyavers fogadtatását. Megjelenésekor megbotránkozást keltett, annak ellenére, hogy Tar Sándor, Borbély Szilárd és mások puhították már a levegőt. Addig az édesanyákról tisztelettel, kellő áhítattal, vagy éppen elutasítva írtak, de ez, a kicsit Camus Közönyének elejére emlékeztető nyersesség, elfogadhatatlannak tűnt. A megfogalmazás azt a klisémentességet tükrözi, amellyel korunkban már megváltozott módon tudunk viszonyulni betegséghez, haldoklóhoz, halálhoz. Az említett vers Az időben rend van című 2011-es kötetben jelent meg, és bár Jenei Gyula a „botrányt” kevéssé érzékelte, ezzel kapcsolatban elmesélte, hogy akkoriban fölhívta egy ismerőse és megköszönte a kötetet. Elmondta, hogy nemrégen halt meg az anyja, és hasonló dolgok fogalmazódtak meg benne, de nem gondolta, hogy szabad vagy illik ilyet gondolni.

 

 Dedik__ls.jpg

 

Azon túl, hogy az emlékezés nagyon kellemes érzés és jó játék az idővel, miért jó örökké emlékezni, egyfajta sztoikus nyugalommal, újra és újra végiggondolni, szembesíteni múltat jelennel? Mit jelent kezdeni valamit az idővel? – vetődtek fel újabb kérdések. Jenei inkább úgy érzi, nem ő kezd az idővel valamit, az idő kezd valamit velünk. Kosztolányival szólva, nem foglalkoznék írással, ha nem lenne halál – tette hozzá. A haláltól számolunk vissza mindent az idő-egyenesen, egy olyan valamitől, aminek helyét nem ismerjük. A múlt hozzánk tartozik, részünk, szembenézünk vele vagy nem, de a múlt az a jelen is. Kiderült, attól sem kell tartani, hogy csak a 60-as, 70-es években gyerekeskedő vagy falusi környezetben élő olvasók fogják majd érteni, szeretni a verseit, a fiatalok közül is többen jeleztek vissza pozitívan. Arról van szó, hogy a díszlet, az díszlet, a múlt, az múlt, de a szövegekben mindenkit érintő történeteket, érzéseket, helyzeteket, hangulatokat ír le. Bármelyikünk, bármikor ott lehet egy dögkút előtt (utalt a Dögkút című versére) és ezt érthetjük metaforikusan, bárhogyan.

Egyszerű történeteket, érthetően, világosan, első olvasásra követhetően mesél el, szőtte tovább a gondolatot a moderátor, majd hozzátette, lehetne az az érzésünk, hogy ez próza. Mikor érzi, hogy mégiscsak vers születik és nem próza? Jenei válaszában úgy fogalmazott, hogy az epikus mozzanatok inkább belül vannak, arra szolgálnak, hogy az ember körülnézzen egy kicsit magában. Nyilván érzés, hogy ebből vers lesz. A személyiségben erőteljesebb a szubjektív jelenlét, ő arra hajlana, hogy ezek szabad versek. Az olvasó számára megrendítő lehet az állandóan elmozduló fix pontok keresése, miközben a saját múltunkat is elkezdhetjük szemlélni ilyen módon. „Hol az origó?” – idézte a Babonák című vers elejét Pécsi Györgyi, amelyet ezután fel is olvasott a költő. Az esten még hallhattuk tolmácsolásában a Fényképek, a Rádió, az Átjárók istenhez, és befejezésül az Úttörő című verset. Pécsi Györgyi a beszélgetés végén azt is elmondta, neki borzasztóan tetszik, hogy Gyula ilyen kevés verset ír, és volt türelme az idővel szemben haladva konzekvensen megvárni, amíg benne letisztulnak a dolgok. Az időszemlélet, amelyet az utolsó kötetében találunk, tényleg releváns újdonság. Kötete olvasható történeteivel élvezhető, azonnal fölfogható, olyan víziót rajzol, amiben jó otthon lenni és jó eltölteni az időt – ajánlotta befejezésül a jelenlévők figyelmébe.

 


Főoldal

2018. december 03.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Kántor Zsolt: Tandori Dezső 80 gombjaKerényi Kata verseiVörös István: A Hamletgép vándoréveiGömöri György versei
Prózák
Hernyák Zsóka: TobzoskaTóth Krisztina: A csizma öltöztetSándor Zoltán: Jelenetek egy kivándorló életébőlLackfi János: Beatles ledarálva
Kritikák
Csehy Zoltán: Színek könyveBejárni az írás terét - Krasznahorkai László: A Manhattan-tervMegtalált kötet - Csillag Tamás Megtalált országáról Az értelmezés füstcsíkjai - a Lözsurnál dö Lüniverről
Esszék, tanulmányok
A néző identitása: Mi József Attila Hamletnek?Hamlet: drámák és szövegkönyvek Kazinczy Ferenc Hamlet-fordításárólObjektív helytörténet szubjektív szemszögből
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA