Karácsonyi Zsolt, Király László, Mile Lajos
Lakatos Artur
A költő nyugodtan lehet költő
a XXI. században is
A versé volt a főszerep Király László 75 éves születésnapi köszöntésén
Király Lászlót nem szükséges különösebben bemutatni a magyar irodalom művelőinek, ismerőinek. A Sóváradon született, élete java részét Kolozsváron töltő író ugyanis hetvenöt év alatt megtette a magáét azért, hogy nevét ismerjék és elismerjék. 1966-ban diplomázott a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar-orosz szakán, majd ezután, rövid ideig tartó tanári pályafutást követően, az Előre napilapnál és az Utunk kulturális folyóiratnál dolgozott. Ekkor már jelentős mennyiségben publikál szépirodalmat, elsősorban verseket, az első átütő sikert számára mégis a Kék farkasok jelentette; ezt a sikert később még rengeteg más is követte. 1990-től a kolozsvári Helikon szerkesztőségi titkára, majd főszerkesztő-helyettese. Hogy egykori munkatársai és ma is aktív utódai a Helikonnál mennyire szerették, értékelték munkásságát, jelzi a tudósításunk témáját jelentő esemény is.
2018. november 19-én került sor Kolozsváron, Magyarország Főkonzulátusának rendezvénytermében, a Helikon kulturális folyóirat szervezésének köszönhetően, Király László köszöntésére, 75-ik születésnapja alkalmából. Az est házigazdája, Mile Lajos főkonzul emlékeztetett arra, hogy Király László hetvenedik születésnapját is ugyanott ünnepelték és reméli, hogy erre még lesz több alkalom is. A szintén irodalmár végzettségű főkonzul azt is elmondta, hogy szerinte az avantgárd, posztmodern egységes megjelenítése fontos eleme az ünnepelt életművének, akinek számos díja közül (Mile összesen 18-at számolt össze) a József Attila- és a Magyarország Babérkoszorúja díjat emelte ki.
A Helikon részéről a lap jelenlegi főszerkesztője, Karácsonyi Zsolt mondott köszöntő beszédet, aki megjegyezte, számára nehéz eldönteni, hogy hivatalos információkat osszon meg, vagy ifjabb pályatársként beszéljen az idősebb kollégáról, akinek egykori székét, amelyen ült, mai napig, egyfajta ereklyeként megtartották a szerkesztőségben. Számára Király László arra vonatkozóan mutat példát, hogy – amint fogalmazott – „a költő nyugodtan lehet költő a XXI. században is” mert, nem mindenki költő, akadnak bőven, akik csak versírók.
A Magyar Írószövetség részéről Szentmártoni János elnök köszöntését Fekete Vince olvasta fel, akárcsak a Király Lászlóról szóló, neki dedikált Világszelídítő című verset is. Mint kiderült, az esten elhangzott versek megjelentek a Helikonban, és habár a számnak menetrend szerint november 25-én kellett volna megjelennie, de a különleges alkalomra való tekintettel, már 19-én, Király László születésnapjára, kihozták a nyomdából.
Az ünnepeltet saját verseikkel köszöntők sorát Egyed Emese költő egyetemi tanár nyitotta meg, aki kiemelte, hogy Király László verssorai, versei kerek, egységes egészet képező mondatokból épülnek fel. Számára a versmondat-szerkezetek révén válnak Király versei „grammatikai poétikává”.
Egyed Emese köszöntője
Őt követte André Ferenc, aki arról is szólt, hogy két hétig lapozgatott Király László-köteteket, hogy megpróbáljon a köszöntésre írott versben „felülni ezeknek a mondatoknak a ritmusára”, ez végül – legalábbis e sorok szerzőjének szubjektív véleménye szerint, valamint a hallgatóság tapsából ítélve is – kifogástalanul sikerült. Őt követte László Noémi, Poétosz című, saját bevallása szerint „formailag elég gyűrött”, de végeredményben jól sikerült versével. A versben tisztelgők sorát Varga László Edgár és Horváth Bence „Benji” zárták.
Ezt követően került sor az est második felvonására, melynek során Mile Lajos és Karácsonyi Zsolt átadták helyüket az asztalnál Lövétei Lázár Lászlónak és Fekete Vincének, a Székelyföld kulturális havilap munkatársainak, akik az ünnepelt szerzővel beszélgetve, ennek Sziklarajz című kötetét mutatták be. Lényegében véve nem került sor hagyományos, megszokott könyvbemutatóra, melynek klasszikus lépései általában meg szoktak ismétlődni mindenütt, sokkal inkább volt ez kötetlen beszélgetés a szerzővel. Akár rejtett könyvbemutatónak is lehetne nevezni. A könyv borítóján található rajz kapcsán Fekete Vince és Lövétei Lázár László véleménye különbözött: Lázár László malomkőnek, Fekete Vince pedig köszörűkőnek értékelte, az oldott hangulat pedig önmagában nem oldotta fel ezt az apró kis részletkérdést. Ugyanakkor könnyen feloldható lenne, ha egyszerűen kerékként értékelnénk a rajzot, ami szimbolizálhatja az idő ciklikusságát, dinamikus, fordulatos múlását, a közepén található fekete lyuk – amelynek Fekete Vince általi nevén nevezése általános derültséget keltett a hallgatóság soraiban – pedig akár az ellenállhatatlan beszippantó erőt, de akár a lehetőségek végtelenségét is.
A beszélgetés oldott, vidám hangulatát még a memento mori motívum szóba kerülése sem tudta beárnyékolni. Sajátos paradoxon ez: egyrészt az örömről szóló ünnepi alkalmakkor nem szívesen beszél róla az ember, másrészt viszont az idő múlásával egyre többen távoznak el környezetéből, sokan az örökkévalóságba. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet az életéből eltávozottakkal, Király László a következő választ adta: aki eltávozott, az is jelen van számára. „Az én életemben mindenképp”, mondta, akárcsak verseiben. Különösen azokra emlékszik, akik „nem tanítottak semmire, csak engedték, hogy tanuljak tőlük”. Ezek a mondatok akkor is alkalmasak arra, hogy idézetként megmaradjanak, ha nem is volt jelen semmi törekvés Király László részéről a pátoszra, a családias-baráti hangulat mindvégig megmaradt. Ez is jelzi, hogy Király László mesterien bánik a szavakkal, mint ahogy azt a Sziklarajz versei is – rengetegszerre – bizonyítják.
