2018. november 7-én a Budapesti Építészeti Központban, a Művészeti Kávé- és Teaház programsorozatának újabb rendezvényén Bodor Ádám Kossuth-díjas íróval Tatár Rózsa író, újságíró, a sorozat szerkesztő-műsorvezetője beszélgetett. A sikeres programsorozat az V. kerület támogatásával jött létre, védnöke Wohlmuth István, kulturális tanácsnok.
Abafáy-Deák Csillag
Madárles
Nincsen madaras osztagunk. Mivelhogy itt madarak sincsenek. Voltak, de amikor valakik kezdték tűzoltófecskendővel lemosni a fákról a fészkeket, balsejtelmük támadt, és a nyár kellős közepén fogták magukat és elköltöztek.
Bodor Ádám: Verhovina madarai
Kalandozni fogunk, egyrészt Bodor Ádám életében, másrészt műveiben, írói világában. Láthatjuk életrajzából, hogy édesapja élete meglehetősen rávetült az író fiatalkori életére is. Apját összefüggésbe hozták egy összeesküvéssel. Mesélne erről, vezette be Tatár Rózsa első kérdésével a beszélgetést.
Örülnék, ha ezzel kapcsolatban kérdéseket kapnék, mert ha elkezdek beszélni erről, akkor a rendelkezésre álló idő alatt se érnénk a végére, szólt az író. Tatár Rózsa jól irányított kérdésekkel terelte a beszélgetést, visszautalva az elhangzottakra, azokból új kérdéseket indítva.
Bodor Ádám apját Kolozsváron, a múlt század ötvenes éveiben, teljesen ártatlanul, ún. hazaárulási perben elítélték, öt évet ült. Apja kiszabadulása és még érettségi előtt, tizenhét évesen őt is letartóztatták és elítélték államellenes röpiratok terjesztése miatt, szintén öt évet kapott, de csak kettőt ült le, tizenkilenc évesen szabadult. Vasesztergályosként dolgozott, később, esti líceumban tehette le az érettségit. Egyetemre felvételizni nem próbált, mert politikailag megbízhatatlan egyénként nem volt esélye, a teológiára azonban felvették, és ezt el is végezte. Nem bánta meg, ez akkor szellemi menedékhelynek számított. A kolozsvári egyházkerületi levéltárban kapott munkát, de így is kenyérgondokkal küzdött. Négy év után elment egy másoló-fordító irodába „gépíró kisasszonynak”, ami nagyrészt iratmásolást jelentett, néha hivatalos iratokat fordított román, latin és német nyelvre.
A rövid életrajzi bemutatkozás után az íróvá válással kapcsolatos kérdések kerültek középpontba. Első novelláját közel harmincévesen, 1965-ben írta. Az Utunk irodalmi hetilap közölte az írást. Ha konkrét biztatást nem is kapott, mégis úgy érezte, sejtetik vele, hogy nem hiábavaló ezzel foglalkoznia. Tatár Rózsa rá is kérdezett, mi volt az, ami elindította az írás felé, volt késztetése erre korábban is, vagy felháborodás indította el a folyamatot? Később került-e főállásba laphoz?
Drasztikus példával élve, válaszolt Bodor Ádám, az atomtöltetnek is kell egy plusz neutron ahhoz, hogy felrobbanjon. Az indulat prózában nem jó, talán versben igen. Inkább az írói szemléletben állt be egy olyan pillanat, hogy valamit meg mertem fogalmazni, vagyis inkább a művészeti szemléletnek kellett kiérlelődnie. Politikai elítéltként a sajtóban nem volt helyem, még a politikai enyhülés időszakában sem. A későbbi írások honoráriumából és az akkori Irodalmi Alap kiszállási díjaiból sikerült fenntartanom magam. Az Alap nagyvonalúan osztogatott pénzt az íróknak riport írása címén, vasútjegy, napidíj járt, ezekkel el se kellett számolni.
Novellásköteteit olvasva, jegyezte meg Tatár Rózsa, arra gondolok, mennyi témát meríthetett ezekből az utakból, tehát születtek írások annak ellenére, hogy ezt nem kérték számon. Azok a tájak, amelyeket leír, mennyire a valóságos Románia tájai vagy mennyire a Bodor Ádám által kitalált ország? Mennyire kitaláltak a személyek?
A hely hangulata, de talán az sem. Inkább az a fontos, amit ráruháztam a tájra. Mikor írok, sohasem konkrét tájra gondolok, de elkerülhetetlen, hogy létező elemekből összetett, kitalált vidék jöjjön létre. Én az alakjaimat is mindig kitalálom.
82-ben települt át Magyarországra, mi volt az oka ennek (ezret tudnék fölsorolni), és itt hogyan tudott az írói világban helyet találni és közölni?
Éreztem, hogy becsukódnak előttem a közlési lehetőségek, és miután eljöttem, szinte bizonyossá vált, hogy a kialakult politikai és társadalmi viszonyok légkörében aligha lett volna közlési lehetőségem. Ezek itt rendelkezésre álltak, közéleti szereplést sohase vállaltam. Nem érdekel a közlésen túli szereplés, ha írok egy könyvet, abban minden benne van, amit el szerettem volna mondani.
A Sinistra körzet alcíme: Egy regény fejezetei. Regénynek szánta, vagy novellafüzérnek, mindegyiknek van címe, egy-egy embernek az életteréről szól, általában egy személy áll a középpontban, aztán egyre több a szereplő lesz. Hihetetlen kemény, szigorú és nyomasztó világot alkotott meg, a Romániában megélt sok nehéz élethelyzet sugározta ezt a saját életéből?
Ez regény, amennyiben egy helyszínen játszódik, nagyjából azonos szereplők körül zajlanak a leírt események, nem a hagyományos értelemben vett lineáris alkotás, kimaradt egy-két helyen két részlet között egy másik rész. Ebben az én életemből nem sok van, kitalált helyzetek, kitalált állapot, és ha bármelyik kelet-európai helyszínre, helyzetre emlékeztet, az annál jobb. Nem Románia, Magyarország se, általában a hatalom erkölcséről szól.
És az emberek belenyugvásáról, egészítette ki Tatár Rózsa. Magát a hatalom megtestesítőjét sose látjuk, ki az a valaki, aki sugallja, mit kell tenni, csak egy utalás van, intézd el, öld meg, vagy ne. A személytelen hatalom a legfélelmetesebb. A Verhovina madarai hasonlóan felépített regény, a fejezetekben egy-egy ember életének részletei mutatkoznak meg. Szintén rideg táj, embertől elidegenedett környezet.
Nem kaptunk választ arra, az író most milyen művön dolgozik, szerinte, amíg nem készült el egy könyv, addig nem létezik.
De mi reménykedünk, hogy rövidesen létezni fog. Kitalálhatnál valamit, amivel visszacsalogathatod legalább az énekesmadarakat. (Bodor Ádám: Verhovina madarai)
Fotók: Bubrják András Balázs
