Bukott angyalok

Grendel Lajos írót, a Pozsonyban és Budapesten is működő Kalligram Kiadó egyik alapítóját hívták meg az X beszélget Y-nal – Párbeszélgetés február 13-ai programjára. A beszélgetőtárs Mészáros Sándor, a Pesti Kalligram igazgatója volt. Az esten közreműködött a Szépírók Társasága és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös sorozatának szerkesztője, Havas Judit irodalomtörténész, előadóművész.

Grendel Lajos

A szerző jeles művei közül elhoztak néhány kötetet, többek között a legújabbat, a Bukott angyalokat. Szerzője ezt a címet adta az estnek is, melynek első részében Mészáros Sándor az elismert prózaíró írásművészetéről, a magyar irodalomban elfoglalt helyéről értekezett. Grendel Lajost nyelvi, prózaírói tekintetben az egyik legműveltebb magyar írónak tartják, mégis úgy érzékeli, sokan nem értik. Ezúttal szinte egy kis szóbeli esszében világított rá írásművészetének fontosabb momentumaira, mindezekből csak néhány gondolatot emelnék ki. Bár nem kizárólagos módon választ prózaeszményt, a magyar és a világirodalmi tradícióknak mély ismeretéről tanúskodik, ahogyan megalkotta pályáját. 1981-es regénye, az Éleslövészet a megújuló próza posztmodern áramlatába tartozik, joggal robbant be vele az irodalomba. Miközben leszámol az idejétmúlt, nagyrealista hagyománnyal, a példázatos elbeszéléssel, amely a kisebbségi magyar irodalmakat és a magyar prózát is fogva tartotta, a történelmi traumákat nem összefüggő magyarázattal, hanem groteszk, ironikus módon mutatja be, fürkésző attitűd jellemzi. Sokat tanult az újítóktól, például a 60-as évek cseh prózájából, vagy Mészölytől, így műveiben a traumatikus történeteket – Trianontól a ’47 utáni kitelepítésig, a kisebbségi sors traumájáig – nem feltétlenül csak a tragikus elbeszélés, az önsajnálat modalitásával ábrázolja. Művei értelmezéseiben az a paradoxon, hogy vagy nagyon erőteljesen a kisebbségi magyar irodalom jeles képviselőjeként látják, vagy egy olyan írónak, akit a kisebbségből beemeltek a magyar irodalmi kánonba. Mészáros utalt arra, hogy egyetlen magyar író sem csak saját tradícióból táplálkozik, Grendelnél, a cseheken kívül megemlítette a 70-es, 80-as évek irodalmában meghatározó közép-európai groteszket, míg a Bőröndök tartalma kötetének novelláit például Cortázar inspirálta. Pályáját nem lehet egyetlen ívbe rendezni, sokféle írótól tanult, kísérletezett, viszonylag hamar meglelte saját hangját is. Mostani pályaszakaszának kezdete a 2011-es Négy hét az élet című regénye, és utolsó kötete a 2017-es Bukott angyalok.

Honnan indult? Mit jelent számára a polgári tradíció? Az utolsó írói szakasz ennek a fölszámolását vagy hiányát regisztrálja? Ezeknek a kérdéseknek a mentén kezdett beszélni életéről a szerző. Apja jogász volt, 1945 után többé nem folytathatta hivatását. Egyik napról a másikra a nagyanyjához költöztették őket, ez az állapot a 60-as évek elejéig tartott. Szülei szenvedéséről ő szinte semmit nem érzékelt, csodálatos gyerekkora volt. Matematika-fizika szakra készült, két szemesztert el is végzett, majd a bölcsészkar magyar-matematika szakára jelentkezett, de – ki hinné? – a magyar nem sikerült. A mai napig sajnálja, hogy a fizikát nem szerette. Harminc-negyvenéves kora között jött rá, hogy ez az egyik legcsodálatosabb tudomány, de akkor már író volt… Az 1968-as események hatására konzervatív-liberális szemlélete baloldalivá vált. Dubček-pártiként ’89-ben az az illúzió kerítette hatalmába, hogy megismételhető 1968. A baloldaliság 56 éves koráig erősen foglalkoztatta. A Négy hét az élet nemcsak új írói korszakának, újfajta látásmódjának kezdete, megírásával rejtett módon a baloldaliságot is fölszámolta. Szó került arról is, hogy éppen e regény megjelenése előtt kapott súlyos agyvérzést. Drámai módon, bizonyos értelemben elveszített két nyelvet, az angolt és a szlovákot. Ma sem tud írni jobb kézzel, meglehetősen nehezen beszél, de szerencsére írásban ez kevéssé érzékelhető. Egy évig tartott, amíg úgy, ahogy rendbejött, újra kellett tanulnia járni, beszélni. Ez a könyv a gyógyulásfázis része volt. A kisváros, Pozsony, végül is az otthona, valamiképpen idegenként jelenik meg a regény világában, leszámol az otthon illúziójával, miközben egy érvényes világot építget. Grendel és nemzedéke számára még természetes volt a környező kultúrák és nyelvek ismerete. Hraballal például az első pillanattól fogva, 21 éves kora óta, amikor a Táncórák idősebbeknek és haladóknak című novelláskötetét olvasta, rokonságot érzett. Mindig is hangsúlyozta kötődését Mészöly Miklóshoz. Mészöllyel tanult meg írni; vagyis úgy írni, hogy nem közöl többet a szükségesnél. Mándyt máig imádja, elárulta, hogy az első kísérletei a 70-es évek elején Mándy-utánzatok voltak. Persze, marha rosszak! – tette hozzá. Később jött rá, mit nem fogott fel benne: Mándynál a részvét és az irónia egyesül, nála pedig vagy a részvét volt túlságosan hangsúlyos, vagy az irónia. A Mándy-korszak után leesett ez a teher a válláról, ekkor alakult ki saját stílusa. Szóba került Mikszáth átértelmezése, a New Hont-trilógia, leginkább ezt olvassák tőle. Elemezgették Mikszáthot, ő az egyik legjobban írni tudó magyar író, hihetetlen kedélyes és hihetetlen cinikus, vagy inkább éleslátó, átlát a szitán. Másrészt sajnos, a nagy formákban nem olyan jó, regényei nem érik el elbeszélései színvonalát. A regény megújítói közül Füst Milán, Krúdy, Kosztolányi neve hangzott el. Aztán arról beszéltek, hogy akire rásütik: játékos, ironikus, az tulajdonképpen azt jelenti, nem komoly. Egy kicsit Grendelt is vállon veregették, mondván: olyan játékos, ironikus dolgokat ír, meg is komolyodhatna végre, de egyelőre nem akar… A magyar irodalmi hagyományban azt sem kedvelik túlzottan, ha különböző hangnemek keverednek, ha nem tisztán tragikus vagy komikus a szöveg. Bár Örkény groteszkje óta ez már nem teljesen érvényes. Csodálja is a 60-as években írt novelláit, azt, hogy nem ideológiák mentén ír, az ember természetét fürkészi.

Mészáros Sándor és Grendel Lajos

A hallgatóság egy kicsit közelebb férkőzött a Grendel-művekhez, amikor Havas Judit a Bukott angyalokból olvasott fel két részletet. A regény háttértörténete az 1945. júniusi pozsonyligetfalusi tömegmészárlás. A már békeidőben történt tragikus eseményről mind a magyar, mind a szlovák történetírás megfeledkezett, máig feldolgozatlan, különösen Magyarországon kevéssé ismert. Az író elmesélte, 1998-ig ő sem tudott erről a tragédiáról. Éppen a PIM-ben volt egy műsor, Balassa Péter beszélgetett vele, amikor a közönség soraiból felállt egy úr és megkérdezte tőle, mit tud a pozsonyligetfalusi mészárlásokról. Megdöbbent, mert soha nem hallott róla, Balassa oda is súgta neki, hogy ez egy őrült, ne törődjön vele. A dolog azonban tovább foglalkoztatta, otthon elkezdett kérdezősködni és kiderült, igaz, amiről a férfi beszélt. Nem hagyta nyugodni a történet, és sok év után, 2016-ra eljött az a pillanat, hogy a maga módján megírja. A mű témája a lezáratlan múlt, a különböző pályák, a kollaboráció, a besúgás történetei, a múlt leküzdhetetlensége. A regényben négy elbeszélő keresztezi egymást, az ő sorsukon keresztül válik ez a tragikus esemény nyilvánvalóvá. A szerzőt a bűn és a bűnhődés kérdése is izgatta. „Bűnös vagy, vagy áldozat, vagy mind a kettő”… „A vélt és a valós igaz között is nehéz volt igazat tenni” – idézem a felolvasott szövegből.

Az est végén Mészáros Sándor arra emlékeztetett, hogy Grendel Lajos a Kalligram egyik alapítójaként azzal az elképzeléssel hozta létre 1991-ben a kiadót, hogy a magyar irodalmat egységként, egy nyelvként, és nem kisebbségi gettóba zárva gondolja el. Talán kevesen tudják azt is a nemsokára 70 éves íróról, hogy megjelent könyve oroszul, és más nyelveken is. Kevés magyar szerző van, vagy tulajdonképpen nincsen, akinek egy másik kultúrában az életműve majdnem hiánytalanul hozzáférhető, köszönhetően Karol Wlachovský kitűnő szlovák műfordítónak, Grendel Lajos barátjának, aki eljött erre a programra is, és a közönség soraiból figyelte a beszélgetést.

Főoldal

2018. február 19.

Vissza