Szombaton bekukkantottunk a Margó Fesztiválra: részt vettünk egy rendhagyó krimiórán, megtudtuk, milyen egy 30-as fővárosi értelmiségi nő, majd a Létbüfé kínálatába kóstoltunk bele... Koncz Tamás helyszínije.
Koncz Tamás
A véres tetthelytől az irodalmi büféig
Budapest szombat délután inkább hasonlított őrök nélkül hagyott fegyenctelepre, mint működő fővárosra. A 3-as metrón verekedés érlelődött, még időben szálltam le, hogy ne lássam az első ütéseket. Sietős séta a Nagykörúton, ahol hétvégi polgárok helyett sörös dobozt lóbáló szabadcsapatok korzóztak; a Kazinczy utcában kifordult szemű férfi bégetett utánam, ahogy beléptem a Margó fesztiválnak otthont adó Tesla klub kapuján.
És innen mintha más világ jönne: az irodalmi rendezvénysorozat könyvbarát-látogatók ezreit vonzotta, a Teslát megtöltötték a kiadói pultok között bóklászó, előadást hallgató vendégek. Nem hittem volna, hogy az olvasó, figyelő ember látványa ennyire megnyugtató lehet.
Pedig első választott előadásom témája éppen a hírhedten véres és nyomasztó skandináv krimi volt. Domsa Zsófia műfordító és Varga Veronika moderátor, a Skandináv Ház munkatársa beszélgetett arról, hogy mi az északi siker titka, hogyan vált külön műfajjá ez a krimi-irodalom. Domsa szerint nincs nagy titok, a recept alapanyagai jól felismerhetőek – a következtetésekre építő angol armchair krimi találkozik a mocskos amerikai noir detektívregénnyel, amit a szerzők a nyomozati munka szakszerű bemutatásával spékelnek meg.
Domsa Zsófia műfordító és Varga Veronika moderátor
A sikerhez azonban kell egy nagyon európai ízű adalék is: az aktuális sztárszerzők – Jo Nesbø vagy Camilla Läckberg – egyaránt sérülékeny, földközeli karaktereket alkalmaznak, és perspektívájukon keresztül mutatják be a norvég, svéd társadalom, történelem szennyesét: a szexuális visszaéléseket, a drogfüggés problémáját vagy a náci kollaboránsok ügyeit.
A műfordító arra is emlékeztetett, hogy a jelenlegi sztárok valójában mindannyian a Maj Sjöwall és Per Wahlö köpenyéből bújtak elő, a társadalomkritikus krimit, az úgynevezett „hasfájós realizmust” ugyanis elsőként a szerzőpáros alkalmazta, a Martin Beck-detektívsorozatban. A krimik népszerűségét az is fokozza, hogy a skandináv szépírók nem félnek úgy a műfajtól, mint közép-európai társaik, és szívesen írnak minőségi thrillert is – jegyezte meg Domsa Judit. Másrészt, a piaci szellem ezt a területet sem kerüli el: a skandináv krimire szabályos regénygyár épül, sokan üzleti projektként tekintenek az írásra – jellemző, hogy a világhírű Milennium-trilógiát a szerző, Stieg Larson halála után is „életben tartja” családja, egy írót bíztak meg a sorozat folytatásával.
A krimi után jöhetett a női noir. Szécsi Noémi regénybemutatójára ültem be – a szerzőnő Egyformák vagytok címmel jelentette meg családi-történelmi regénytrilógiája utolsó kötetét. Szécsi hangsúlyozottan női és jelenkori szöveget írt, ami épp csak hajszálgyökerekkel kapcsolódik a Nyughatatlanok és a Gondolatolvasó XIX. századi előzményeihez. A könyv 24 óra történetét és két hősnő, M. és Elza barátságát mutatja be, hogy időnként flashbackekkel térjen vissza a múltba: csalódásokhoz, férfiakhoz köthető fordulópontokhoz, amelyek gyakran elmulasztott lehetőségeket, a női önmegvalósítás feladását is jelentették.
„Ez valahol az Elveszett illúziók női változata ” – magyarázta Szécsi beszélgetőtársának, Réz Anna filozófusnak – „jön két okos vidéki lány nagy arccal, még nagyobb ambíciókkal Pestre, hogy aztán tíz évvel később egy lakásétteremben szembesüljenek önmagukkal, sutba dobott terveikkel és reményeikkel.
Réz Anna és Szécsi Noémi
Réz együttérzően bólogatott: mint mondta, rég olvasott már olyan szöveget, amelyben ennyire szomorúan ismerne saját magára, a 30-as fővárosi értelmiségi nő karakterére. Az Egyformák vagytok könyvcím erre a közös veszteségélményre is utalhat; de ugyanilyen erővel fejezi ki, hogy a férfiak sztereotip, tárgyiasító módon vélekednek a nőkről, és hogy a nők is maguk milyen kíméletlenül ítélik meg egymást, ha legfontosabb tartott témákról: karrierről, gyerekvállalásról, önmegvalósításról van szó.
Szécsi Noémi általában távolságtartóan, fekete humorral ír választott témáiról – az ironikus hangnem itt is megmaradt, de a szerző most közelebb lépett a cselekmények teréhez, személyes élményekkel ruházta fel szereplőit. Kiderült, hogy humora kétélű fegyver, amivel néha magát vágja meg: a tanácsköztársaságról szóló, a Kommunista Monte Cristo című regénye miatt például fejéhez vágták, hogy tiszteletlenül ír a történelemről – a női jogok és méltóság témája pedig legalább ekkora darázsfészeknek számít ma Magyarországon. Az új kötetből Szávai Viktória színész olvasott fel helyenként vicces, helyenként szívbemarkoló részleteket; a közel egyórás beszélgetés végig megőrizte a hallgatók figyelmét, és talán az olvasáshoz is meghozta a kedvet.
Szávai Viktória
Sajnos nem éreztem ugyanezt Parti Nagy Lajos könyvbemutatóján. Annak ellenére sem, hogy a Létbüfét fanatikus rajongók tömege várta, a moderátor szerepét vállaló Morcsányi Géza pedig euforikus lelkesedéssel beszélt az őt hol mennybe reptető, hol pokolba taszító verseskötetről. A probléma éppen a hosszúra nyúló propozíció volt: Morcsányi ugyanis úgy tárgyalt bennfentesként a Létbüféről, hogy a könyvet a hallgatóság jó része nem ismerte; ez pedig – szerző iránti elfogultság ide vagy oda – igencsak lankasztó úgy félóra után.
A ködhámozás később sem maradt abba: a Létbüfé versbetétei csak kísérőként szolgáltak Parti Nagy irodalmi szerepjátékainak boncolgatásához. A szerző 14 év, a Grafitnesz megjelenése óta először publikált verseskötetet, a több száz dalt tartalmazó anyagot pedig két év alatt dolgozta össze. A költő ezúttal is szerepjátékot alkalmazott, a Grafitneszből megismert Dumpf Endrét keltette életre, hogy az (ál)dilettáns (ál)beszélő maszkja mögül kacsintson ki Adyra vagy Bodor Ádámra. A jambikus sorok egy kórházi kert furcsa lakóit mutatják be, rajtuk keresztül pedig az öregedéssel, halállal folytatott küzdelmet.
Mindez azonban nem hangzott el ennyire tisztán, egyértelműen: Parti Nagy, alkotói technikájához híven ugyanis az egész könyvbemutatót a sokszoros és ettől fárasztó szerepjáték bűvkörébe vonta: egyfelől hangsúlyozta, hogy teremtményét, Dumpfot tőle független, határozott karakterű alkotónak tartja, akinek kelléktára is jóval korlátozottabb sajátjánál – ugyanakkor leszögezte, hogy „Bovaryné én vagyok”, magyarán Dumpffal azt tesz, amit akar.
Parti Nagy Lajos és Morcsányi Géza
Az omnipotencia és az akarat szerepek általi elfedése azonban olyan posztmodern szerzői játék, amiből az olvasói szempontokat kihagyják. Ha egy költő számára a techné fontosabb, mint az átadható történet, ha Parti Nagy kimondja, hogy a nyelv sokkal fontosabb, mint a valóság, akkor végső soron minden kötetbeli referenciapont felé (tehát Parti Nagy felé) mutat - akkor is, ha ő éppen eltagadja szerzőségét. Morcsányi Géza sem tudott kilépni a tükörteremből. Ha Dumpfról beszélt, Parti Nagyba botlott, és fordítva, lényegében nem tudott a Létbüféről szólni anélkül, hogy ne a költőt méltassa, aki maga is meglepődve eszmélt rá: verseskötete annyira sokrétű, hogy regényként is olvasható. Mindez kissé soknak tűnt. Ugyan nem hiszek abban, hogy a szerző halott, de jobb szeretek anélkül olvasni, hogy percenként fejet hajtsak (valamelyik alteregójának) virtuozitása előtt. A hallgatóság mindenesetre lelkesen fogadta a pódiumbeszélgetést, hálásan nevettek, ha az idézett versek valamelyikében Juhász Gyula, esetleg József Attila-parafrázisra leltek. Ennyiben tényleg irodalmi büfének számított a könyvbemutató, jól látható helyekre dobott jutalomfalatkákkal – ha pedig a sekélyességet kérné számon valaki, Parti Nagy valószínűleg csak vállat vonna: ezt nem én írtam, hanem a Dumpf Endre.
Persze, inkább három Dumpf Endre, mint egy félóra várakozás a Blahán – jutott eszembe már hazafelé tartva, dülöngélő részegeket kerülgetve: a Margón túli Budapest-éjszaka rideg hely, ha beléd kötnek, nincs az az irodalmi szerepjáték, ami mögé elbújhatnál.
(Mi is az a skandináv krimi? Rendhagyó krimióra kezdőknek és haladóknak; Szécsi Noémi: Egyformák vagytok – a szerzővel Réz Anna beszélget; Parti Nagy Lajos: Létbüfé – a szerzővel Morcsányi Géza beszélget; Margó Fesztivál, Budapest október 21.)
