Sipos Lajos, Zsávolya Zoltán és Madár János
Jónás Ágnes
„Van remény: a költészet örök”
A Mi a költészet? című kötet bemutatója alkalmából szervezett ünnepi rendezvény és műhelybeszélgetés a Magyar Írószövetség klubjában, Budapest, 2017. május 9.
Idén februárban, a Rím Könyvkiadó gondozásában jelent meg a Mi a költészet? című, verseket, esszéket és tanulmányokat tartalmazó antológia. A kötetbemutatóval egybekötött ünnepi rendezvény, a szerzők közreműködésével tartott műhelybeszélgetés a költészet esszenciájára, mibenlétére keres és ad izgalmas, ám meglehetősen különböző válaszokat.
Közönséggel
Elsőként Kaiser László költő, könyvkiadó, a rendezvény műsorvezetője beszélt a kötet szerkezeti felépítéséről, összeállításának nehézségeiről, s nemes heterogenitású antológiaként emlegette a közel száz szerzőt felvonultató alkotást, hiszen nemcsak költők – például Ács Margit, Baán Tibor, Csoóri Sándor, Lackfi János – művei kaptak benne helyet, hanem olyanok is, mint például Sipos Lajos és Cs. Varga István irodalomtörténészek, vagy a nemrégiben elhunyt Kósa Csaba újságíró-prózaíró, egyszóval olyan kiválóságok, akik valamilyen módon kötődnek a költészethez, mégsem ez az elsődleges profiljuk. „A kötet a nemes befogadás érdekében tudatosan szélesre nyitotta kapuit. Ínycsiklandozó, erőt adó antológia ez, mely felkelti a figyelmet a költészet iránt, s melyben a szerzők személyisége legalább olyan érdekes, mint maga a kötet” – mondta Kaiser.
Ezt követően Madár János költő, a könyv szerkesztője s bevezetőjének írója ragadta magához a szót, és elmondta, hogy évtizedek óta foglalkoztatta a kötet címadó kérdése, azonban az idő előrehaladtával úgy érzi, erre talán sose tud az emberiség pontos választ adni, hiszen ahány alkotó, annyi elképzelés.
Az est egyik közreműködője, G. Komoróczy Emőke irodalomtörténész elárulta, hogy már diákkora óta figyelemmel kísérte a költészet minden vonulatát, ugyanis mindig a költészetben – később az avantgárdban és a neoavantgárdban – találta meg a vigaszt és az egyensúlyt ebben az elferdült világban. Vezérelve József Attiláéval azonos, vagyis szerinte a költészetnek azért van létjogosultsága, hogy el ne görbüljön a világ gyémánttengelye. „A millió csábítás közepette, ami körülvesz minket, rá kell jönnünk, hogyan mozoghatunk úgy, hogy megőrizzük belső szuverenitásunkat, hogy hűek maradjunk önmagunkhoz, hogy megmaradjunk embernek, hogy önmagunkkal harmóniában éljünk, egyszóval, hogy az Isten által kijelölt úton haladjunk. A költészet, véleményem szerint, ebben segít.”
G. Komoróczy Emőke
A fizikus végzettségű, irodalomszerető Albert Béla író révén a zene is szerepet kapott – a G. Komoróczy Emőke által említett belső harmónia keresését Debussy Az elsüllyedt katedrális című prelűdjével illusztrálta, majd Sipos Lajos irodalomtörténész foglalt állást a rendezvény zászlajára tűzött témában.
Ki nevezhető költőnek? Akit annak kiáltanak ki, vagy aki elhiszi magáról, hogy az? – többek között ezekkel a kérdésekkel ejtette gondolkodóba a hallgatóságot. „Meglehetősen nehéz felelni arra, ki költő, s mi a költészet, különösen egy olyan világban, ahol egyre kevésbé fontos a befogadás és a másik iránti érdeklődés, s ahol egyre inkább a kirekesztés dominál” – zárta mondandóját a professzor.
Suhai Pál költő tanárszemmel közelített a kérdés felé, s felhívta a figyelmet arra, hogy az elektronikus médiummal beköszöntött a másodlagos képiség kora, mely kicsit sem kedvez a költészetnek, a szó művészetének. „Habár a 21. századi technikai vívmányok térhódítása miatt egyre nő a távolság befogadó és alkotó között, mindig akadnak emberek, akik igénylik az alkotást és a minőségi alkotások befogadását, éppen ezért hiszem és vallom, hogy van remény: a költészet örök.”
Baán Tibor kritikus Suhai véleményével egyetértve elmondta, hogy a költészet egy olyan összetett képződmény, mely a szivárvány minden színében pompázik, s melynek lényegét a lélektől lélekig terjedő izzóan személyes közlés adja. A világban lezajló folyamatos változások hozadéka, hogy időről időre hiteltelenné válik az addig felépült poétikai kommunikáció, mely aztán előhívja az új mondanivalóra, közlendőre való igényt.
Madár Jánosnál a szó
„Egy versnek az a lényege, amit nem írunk le benne, s mégis ott van, mert odavonzza egy olyan erővonal, amit csak az a vers képes hordozni, amelynek van kohéziója és hitelessége, nyelvhasználat tekintetében a Kazinczy-koncepció mentén halad, s amely mentes mindentől, ami vulgáris – zárta az ünnepi rendezvényt Madár János.
De mi pontosan a költészet? Költői eszközökkel, formai megoldásokkal fűszerezett, állandó változásban lévő képződmény? Alkotó és befogadó közti híd? Lélektől lélekig terjedő kommunikációs csatorna, esetleg betűhalmaz? Nos, a kérdésre ezúttal sem kapott egyértelmű választ a hallgatóság, azonban megismerhetett számos véleményt, aspektust, gazdagodhatott lelket simogató idézetekkel és dallamokkal, valamint egy esszékben, poémákban, illetve tanulmányokban bővelkedő antológiakötettel.
Fotók: Rácz Gábor és Jónás Ágnes
