Könyvfesztivál 2017
Kemény István és Fehér Renátó
Szepesi Dóra
Lúdbőr – esszék összetartozó dolgokról
Kemény István könyvében válogatást találunk a kétezres évek elejétől mostanáig született esszészerű írásaiból, ahogy a fülszövegben írja, „Főleg költőkről, versekről, irodalomról, művészetről. És történelemről, politikáról, jövőképről, kivándorlásról. Szabadságról és egyenlőségről, fantasyről és sci-firől. Magyarországról és Európáról. Zrínyi Miklósról és Rejtő Jenőről. És egyéb összetartozó dolgokról.” A Lúdbőr című esszékötet bemutatóján a szerzőt Fehér Renátó kérdezte.
A kötet szövegeit élettörténetként is olvashatjuk, de a moderátor szerint a korszak, korszakforduló, korosztály szavakat is használhatjuk kulcsként az olvasásához. Idézettel indított, ami a korszak kérdéséhez vitt közelebb: „Lehet, hogy csak azért vagyok az átlagosnál érzékenyebb a korszakfordulókra, mert a 21. századot várva nőttem fel, és ezért talán ott is korszakok végét és kezdetét gyanítom, ahol szó sincs ilyesmiről.” Az írásokat egyfajta olvasónaplónak, privát irodalomtörténetnek, szellemi önéletrajznak is tekinthetjük. Önéletrajzi, korszakfordulós emlék a borítón lévő fotó is, Bartis Attila készítette 1989. október 23-án, délután, a Parlament lépcsőjén. Négyen ülnek rajta, köztük a szerző. Innen indul az első írás, szerzője ennek a végét olvassa föl a beszélgetés elején. „A konyha szűk lesz, a bor kevés, és mindenki rohan is tovább mindjárt, de arra mégis mindannyian egész életünkben emlékezni fogunk, hogy ’89 október 23-án táncoltunk Ágiék konyhájában. Felszabadulva, boldogan. Még 25 évet tudok a jövőmből. Folytassam, vagy itt hagyjuk abba.” – A szöveg 2014-ből való, a ’89 óta eltelt korszaknak is izgalmas összefoglalása.
Az első kérdés a szerkesztésre, a mániák fölbukkanására, a búvópatakokra vonatkozott. Megtudtuk például, hogy a legfrissebb búvópatak a Kommunista Kiáltvány volt, amely kimondottan a kötethez készült ötödik fejezetben bukkant fel. Természetesen előkerül Ady mint vesszőparipa. 2005-ben Réz Pál kereste meg, írna-e a Holmiba egy Adyról szóló könyvről. Az Ady-esszé volt az egyik legnagyobb visszhangot keltő esszé, költészete egyik fordulópontjaként kezelik. Kemény István elmondta, az ember általában nem magától fog bele egy esszékönyvbe, viszont egy idő után elkezd úgy tűnni, hogy mégis egy könyvet ír. Az Ady-esszé után kezdett olyan érzése lenni, hogy ebből-utóbb majd lesz egy könyv és szeretné, ha nem tűnne összegereblyézettnek.
Mi határozza meg a szerző olvasási és esszéírási szokásait? A kérdező ehhez egy rövid passzust idézett, két kulcsszóhoz kapcsolva, ezek a naivitás és a kétely, mint fura paradoxon a művekben. „A naivságom sokáig nem volt póz, tényleg naiv voltam, sőt, talán ez az alaptermészetem. De negyvenévesen már akkor is póznak tűnik a naivitás, ha nem az. És attól ijedtem meg, hogy vonz a mogorva vénemberség kényelme. Például kezd véleményem lenni a korszakról, amiben élek.” A kötet az ezredforduló óta eltelt korszak egyfajta lenyomataként is olvasható. Meghatározó korszakforduló nemcsak számára, de számunkra – tette hozzá Kemény. Utólag azt mondaná, hogy 2006 táján kezdett el az ország látványosan szétesni körülöttünk, az utóbbi 2-3-4 év során kezdett olyan érzése lenni, hogy ez már tényleg nem az a korszak, ami ’89-ben kezdődött. Azt nem tudni, hogyan lehet történészileg korszakolni ezt a korszakot, vagy lesz-e értelme. A 2014-ből való, címlaphoz kapcsolódó írás nagyon jól megvilágítja, hogy a ’89 október 23-án a Parlament lépcsőjén ülő Kemény István és az esszékönyvet kiadó Kemény István korszakfelfogásában mik azok a pillérek, amik legjobban mutatják, hogy ez az ország az illúzióival és az ő generációjának illúzióival hogyan jutott el idáig, hogy egy ilyen este egy ilyen szövegnek a felolvasásával kell kezdenünk. Mi lett ebből a generációból és az utánuk következőkből? Mennyiben felelősek a kialakult helyzetért? Erről is gondolkodik esszéiben a szerző. Az előadás címe a programban „A költészet megkopasztása” volt, és valóban, a beszélgetés során műveken és gondolatmeneteken keresztül hántódtak le rétegek a korszakról, egészen a „lúdbőrig”, így válnak korunk szinte tapintható lenyomatává ezek az esszék, amelyek Szókratésztől Erich von Dänikenig rajzolnak ívet. A kötet Szókratésze Fehér Renátót például a Kedves ismeretlen Pataijára emlékeztette. Kiderült, hogy „Szókratész” valóságos személy, Kemény ifjúságából felbukkanó kritikus alak, aki egyik írását szedte ízekre, a nevét nem árulta el. Fehér szerint egy másik felbukkanó „démon” a harmincas szakállas. Konkrét modellje nincs, a 68-as Nagy Generációban sok ilyen típus volt, ők pozitív értelemben bár, de mindig megmondták a tutit, nyomasztva ezzel a fiatalabbakat. „Az én generációm elmenekült a szellemi életből a politikába. Mi adtuk a legtöbb minisztert, államtitkárt. Elég baj az.” – tette hozzá Kemény.
Dedikálás
Az esszék mellett új kísérlet a könyvben az 50 irodalmi pillér-jellegű összeállítás, amely külön műfajként működik. Sipos Balázs kritikus hívta fel a figyelmét William Gass amerikai író 50 irodalmi pillér című esszéjére és javasolta, írjon ő is egy ilyet, amiben kifejti, mi az, ami legjobban leképezi, amit magáról vagy a világról gondol. Nyilván nem csak ez az ötven mű érdekes a számára, 200-300 szerző, illetve cím gyűlt össze, ezt húzta meg ötvenre. A könyvbemutató zárásaként felolvasott szöveg Thor Heyerdahl és Däniken tevékenységét villantotta fel, ebből is kitűnik, hogy a minket érő meghatározó élmények mennyire sokfélék. Nem is könnyű a tájékozódás, de a Lúdbőr szövegei minden bizonnyal segítenek saját gondolati pilléreink megalkotásában.
Kertész Erzsi, Gévai Csilla és Berg Judit
Szepesi Dóra
Kinek a Winnetou, kinek a Révai
nagy lexikona
– meg a Panthera (is)
Hogyan születik az olvasó? – ezt a kérdést járták körül a Pagony Kiadó kerekasztal beszélgetésén a Most ÉN olvasok-sorozat létrehozói. A moderátor, Hajdu Zsanett először arra volt kíváncsi, hogyan kezdtek olvasni ők, és milyen tapasztalataik vannak a mai gyerekekről. Berg Judit, Gévai Csilla és Kertész Erzsi írók, Knézics Anikó vezető tanító, a Tanítók Egyesületének elnöke, Gombos Péter, a Kaposvári Egyetem tanára egybehangzó véleménye volt, hogy fontos a családi háttér, erre épül az iskolai munka.
Pedagógus szüleit sokat látta olvasni Gombos Péter, első osztályosként a Winnetout olvasta ki először. Knézics Anikó a pöttyös és a csíkos könyveket szerette, az Egri csillagokat nem bírta olvasni, ő is az indiánkönyveken keresztül kapott rá az olvasásra. Kertész Erzsi nyaranta a nagymamájával járt könyvtárba, mindenevőként, párhuzamosan olvasott. A kertben, a fa alatt, a konyhaszekrényben, mindenhol volt könyv. Gévai Csilla pedagógus anyukája nem bánta, ha az első időben a gyerekek nem tanulnak meg flottul olvasni. Otthon nagyon sok könyvük volt, szerette a Révai nagy lexikona rövid szövegeit, a hozzájuk tartozó rajzokat. Nem szégyen, ha a harmadikosnak még az anyukája olvassa fel a Ruminit, ha egyszer viszont rákap az olvasásra, nincs megállás – összegezték tapasztalataikat. A Most ÉN olvasok-sorozat lektora, Knézics Anikó szerint az olvasóvá nevelés úgy kezdődik, hogy az ember olvas. Az iskolában ő felolvas a gyerekeknek és amikorra megtanulják a betűket, megkínálja őket könyvekkel. Elmesélte, hogyan született a sorozat: egy kisfiú egyszer egy 8 oldalas könyvecskét választott, és amikor sikerült elolvasnia, büszkén mondta, elolvastam egy könyvet! Akkor jött a szikra, hogy ezzel kell kezdeni valamit. A Pagony vezetőjével, Kovács Eszterrel egy olyan sorozatot terveztek, amelyben a rövidtől a hosszabb szövegekig haladnak, képekkel segítik a megértést, rövid, érthető mondatokkal, ugyanazokkal a szereplőkkel dolgoznak. Így született meg a négy pöttyös sorozat, azaz négy egysége van, egyre hosszabb szövegekkel. Berg Judit, Gévai Csilla és mások is írtak, az volt a cél, hogy többféle stílusú mű szülessen. Az írók munka közben szembesültek azzal, mekkora kihívás tőmondatokból fölépíteni egy olyan sztorit, ami egy 6-7 éves kalandvágyó gyereknek leköti a figyelmét.
Kalandos könyv a Rumini előtt nem nagyon volt a gyerekkönyv piacon, a Lázár Ervin-i hagyomány élt. A rendszerváltás környékén nem jelentek meg új ifjúsági regények. Amíg például Csukás István a felső tagozatosokhoz szólt, a Rumini már egy harmadik-negyedikes gyereket is meg tud szólítani, nem beszélve arról, hogy aki kisgyerekként olvasta a regény első darabjait, nagykamaszként kíváncsi az újonnan megjelent részekre. Érdekes, hogy a külföldi kiadók nagyon lassan csaptak le a Ruminire, úgy gondolták, hogy a kisebbeknek ma már inkább sok kép, kevés szöveg kell. Fantasztikus, hogy meg tudtuk Közép-Európában mutatni: igenis, tud a tízéves gyerek sok szöveget kevés képpel olvasni, ha a szöveg jó! Beszippantja a cselekmény, a kaland izgatja a kis olvasókat, és legyen benne egy pici varázslat is, hagyják, hogy olvasáskor belső képeket alkosson. Berg Judit elmesélte, mi volt a Ruminihoz a fő hajtóereje. Az akkor 5-6 év közötti kislánya szorongó és megfelelni kívánó gyerek volt, de a közös játszások során tapasztalta, milyen boldogan figyeli a rossz gyerekek csínyeit, hogyan oldódik fel a gonosz szerepekben. A Ruminit azért találta ki, hogy legyen egy karakter, akivel a gyereke azonosulni tud, és ki tud lépni a maga által fölépített ketrecből. Rumini azért lett kalandvágyó, csibész, azért kellett, hogy belesodródjon mindenféle buta helyzetbe a saját meggondolatlansága folytán, mert azt gondolta, hogy ezt muszáj kiélnie minden gyereknek. Fontos ráismerni, hogy egy csibésznek nevezett szereplő is lehet értékes, mert közben nagyon jó barát, megbízható és nagyszívű.
Knézics Anikó, Kertész Erzsi, Gévai Csilla
Az olvasóvá nevelésben a motiváció kulcsfontosságú. Minden gyerek olvasónak születik, az iskolában is javult a helyzet. Nem az van, hogy minden harmadikos gyereknek ugyanazt a könyvet kell elolvasnia, a jó tanító tudja, az ő osztályában mi fog menni, mindenkihez meg kell találni a kulcsot. Knézics Anikó több mint tíz évvel ezelőtt elkezdte behozni az első osztályba a kortárs irodalmat, Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika könyvének kezdő soraival indított. Elkezdte mesélni, majd kinyitotta a könyvet, leült egy kisszékre, a gyerekek párnákra, és elkezdte olvasni. Lehet, hogy volt, aki dacosan nem jött oda, de egyre többen érdeklődtek és várták, hogy mi is lesz azzal a szegény Dzsonival és Árnikával? A szakember szerint először hallgatóvá kell tenni a gyerekeket, azután válik belőlük olvasó. Gévai Csilla az olvasóvá nevelésben agilis, mindennap olvas valamit a gyerekeinek. Berg Judit a hármas számú kislánya példáját mesélte el, aki most már hetedikes, de hatodik elején még szótagolva olvasott. A családban aggódtak, ő, az anya viszont tudta, hogy okos, értelmes, imádja a könyveket. Minden este felolvasott neki. Az volt az üzlet köztük, hogyha szeretne még egy fejezetet, akkor annak az első bekezdését olvassa föl. Akkor a kislány megküzdött azzal az egy bekezdésnyivel, szótagolva. Van egy másik szabály náluk, könyvek filmváltozatát csak akkor szabad megnézni, ha a könyvet már kipipálták. Dalmát bosszantotta, hogy a nővérei már látták a Harry Potter-filmeket, és ő még nem. Akkor, hatodikban, a maga szótagoló tudásával elkezdte a Harry Pottert, három hónapig tartott. Volt, hogy egy fejezetnek háromszor is nekifutott, mert nem értette, mit olvas, de amikor három hónap alatt sikerült az elsőt abszolválnia, csaptak egy kis ünnepséget és közösen megnézték a filmet. A többi részt egyre rövidebb idő alatt olvasta ki. Most, hogy hetedikes, több ezer oldallal a háta mögött, épp Nádasdy Ádám fordításában Shakespeare-drámákat olvas. Egészen döbbenetes, mi zajlott le alig egy év alatt!
Arról is szó volt, hogy a digitális kor kihívásaira figyelniük kell a szülőknek. Teremtsék meg az olvasás együttlétét, jó tudni azt is, hogy a hallás után mesélt Grimm-meséktől sem fog megijedni a gyerek, mert úgy képzeli el a farkast meg a mostohát, ami neki még elfogadható. Ám nem nyerő, ha rajzfilmes csatornák elé ültetjük őket, mert azzal a fajta képi világgal nem biztos, hogy tudnak azonosulni, egy hallott mesével ellenben igen. Egy sor olyan készséget, részképességet fejleszt az olvasás, illetve a hallott történetek elképzelése, amelyek segítenek a későbbi tanulási folyamatokban. Olvasni is kell, de a fejből mesélés mindent visz! Egy amerikai olvasáskutató központ felmérése szerint azzal, hogy a gyerek leül és elkezd lapozgatni, a maga fizikai valóságában ott van a könyv, megnyugszik, és tud összpontosítani; amikor képernyőről olvas, ez sokkal nehezebben történik meg. „Dobj el mindent és olvass!” – ez egy nagyon izgalmas szlovák kezdeményezés, amit Gombos Péter is kipróbált a hetedikeseivel. Arról van szó, hogy tanórán, napközben, bármikor, amikor egy jelzés megszólal, minden diák mindent letesz, és könyvet, szépirodalmat vesz elő, az a 15-20 perc az olvasásé. Döbbenten tapasztalta, hogy az, hogy alkalmat adott az olvasásra, elvarázsolta őket. Nyaranta folytatják ezt a gyakorlatot Erdélyben, az olvasótáborban.
Hajdu Zsanett, Gombos Péter, Knézics Anikó,
Kertész Erzsi, Gévai Csilla
„Ezt olvasd a Rumini után és az Időfutár előtt!” – ajánlják a Pantherát, Kertész Erzsi kalandregényét, amelynek már a második része is megjelent. A Ruminihoz hasonlóan a siker egyik titka, hogy uniszex, nagyon jót tesz neki, hogy sorozat. Kismukk nevű szimpatikus elbeszélője nem az a klasszikus hőstípus, mégis egyből megnyeri az olvasót. Hátrányból indul, nemcsak hogy dadog, de a legkisebb az osztályban, emellett egy csomó értéke is van, jó megfigyelő, el tud gondolkodni fontos dolgokon, érdekes, hogyan látja a társait, hogyan néz szembe a veszéllyel. Berg Judit 9 éves kisfia abszolút azonosult Kismukkal, és szuperhősként kezeli, mert Kismukk mindent iszonyú jól lát, nagyon pontosak a megfigyelései, és szuper táblázatokat meg grafikonokat készít. Kertész Erzsi első könyvével kapcsolatban bevallotta, nem ért a hegymászáshoz, könyveket vett ki a könyvtárból, hogy tanulmányozza, de elbűvöli és érdekli a hegymászás. A második rész, a Göröngyös Úti Iskola osztályközössége nagyon vonzó és sokszínű. Pszichológusként ért a csapattag-típusokhoz, elég nagy elméleti tudása van erről, de amikor a gyerekeket kitalálta, próbálta életszerűvé tenni, és nagyon sokszor a saját osztálytársai jutottak eszébe.
Nádasdy Ádám
Szepesi Dóra
„Legyek egy csomag retek”
Maiasítás – avagy királydráma, ma magyarul – Nádasdy Ádám előadása
„Legyek egy csomag retek” – Falstaff feltételes mondatai Shakespeare: IV. Henrik 1. + 2. részében. Ez volt a témája a Magyar Műfordítók Egyesülete „Színház vagy történelem?” címmel rendezett programjának, amelyen Nádasdy Ádám élvezetes előadását hallgathatta meg az érdeklődő közönség.
Nádasdy az utóbbi két évben két egész estés királydrámát fordított, a budapesti Örkény Színház megrendelésére. Feltűnő, hogy ma kevesebbet játszanak királydrámákat Shakespeare-től, harminc évvel ezelőtt nagyon sok ilyesmi ment. Az érdeklődés csökkenését a kosztümigény csökkenése magyarázhatja. Régebben a színházban kaptuk meg a történelmi élményt, a kosztümöt, a díszletet, a régi nyelvet, ma mindezt a film és a televízió szolgáltatja. Más dolog a Rómeót vagy a Hamletet mai nyelvre ültetni, hiszen a bennük lévő konfliktusok mai életünkben is előfordulnak, na de mi van a királydrámával? Egész másképpen merül fel a maiasítás kérdése. A királydráma politikai része – hűség, hűtlenség, párthűség, árulás, fegyelem – továbbra is érdekes, vagyis nem a couleur locale érdekes többé, hanem az általános tartalom. Elmondta, hogy munkájához mintául szolgált a Vígszínházban játszott, Forgách András és Fekete Ádám által erősen modernizált Julius Caesar.
Nádasdy Ádám és kollégái:
Karsai György, Kiss Kornélia és Ádám Anikó
A szemelvények bemutatásában Nádasdy segítségére voltak kollégái, Karsai György, Kiss Kornélia és Ádám Anikó; egy-egy régebbi fordításból (Lévay József 1867-ben, Vas István 1948-ban fordította a IV. Henriket), illetve Nádasdy fordításából olvasnak fel részleteket, közben a közönség a kiosztmányon követhette az idézett sorokat angolul és háromféleképpen magyarul. A darabban Falstaff kulcsszereplő, nyelvi manézsban ugrándozik folyton, akrobatamutatványai vannak. Micsoda nyelvtani katedrálist épít föl például, amikor arról beszél, hogyha nem ismerik el, milyen hősiesen viselkedett, verses dicskölteményt fog kiadni, saját képével a címlapon. Lévay magázva fordította, Vas azonban tegezve, ezzel felkosztümözte; szinte biblikus, ha gátlástalanul mindenki mindenkivel tegeződik. Feltehetően a 40-es években a Shakespeare Bizottság úgy döntött, hogy minden Shakespeare-darabban tegeződniük kell a szereplőknek. Elképzelhető, hogy ezt a szöveget a dramaturg egyetlen vonással kihúzza majd, mert lelassítja az előadást. Ugyanakkor néhány ilyet nyilván megtart, mert jellemző Falstaffra. Tulajdonképpen szemtelen, azzal, hogy nem fejezi be a mondatot és nem hagyja, hogy közbevágjanak, állandóan úgynevezett periodikus szerkezeteket használ. Nádasdy nagyon rafináltan maiasította a szöveget, a mondattan szintjén. Az is érdekes, hogy tele van helynevekkel a darab, amit nem akart beírni a fordításába, csak annyit írt például, hogy „jókora kerülővel ment Yorkba”. Címekkel is tele vagyunk, mylordnak szólítják egymást, ő ezt gróf úrnak írta; a királyt IV. Henriknek hívják, viszont Plantagenet Henrik a neve, de mivel Bolingbroke várában született, Bolingbroke-nak is hívják. (Ez nagyon érdekes, ezáltal jobban meg lehet különböztetni a személyeket. Mintha a fiatalasszonyokat utaztatták volna, hogy máshol szüljék meg a gyerekeiket, és aszerint emlegették őket, hogy hol születtek…) Továbbá Lancasternek is szokták emlegetni, hiszen innen indul az egész Lancaster kontra York történelmi párbeszéd. Valamint IV. Henriknek is hívják, és leggyakrabban csak „a király”-ként emlegetik. Ezekből Nádasdy a Bolingbroke-ot tartotta meg, valamint a királyt, azt nem lehetett elkerülni, de a lázadók nem hajlandók őt királynak nevezni, hanem csak Bolingbroke-nak.
A kocsmai jelenetek szövegei tele vannak megerősítő kiszólásokkal. Ilyeneket mondanak, hogy: „Szavamra, hideg van.” Vagy „A szentmisére mondom, szomjas vagyok.” Vagy „Szűz Máriára mondom, háromnegyed öt.” Látszik, hogy ezeknek semmiféle külön jelentősége nem volt, és nagyon megterhelik a szöveget, néha derültséget okoznak, ma meglepően profánnak hangzanak. Olyan, mintha azt mondaná valaki: „Figyelj, az van, hogy háromnegyed öt.”, vagy azt, hogy „Gyakorlatilag szomjas vagyok.” Nádasdy nem fordította le ezeket a kiszólásokat, Vas István viszont kötelességének érezte, hogy hűen tolmácsoljon, hiszen oda van írva. Nádasdy azt gondolta, egy működő színdarabot kell létrehozni, és akkor már inkább ő gyaluljon, mint a dramaturg.
Falsaff nagyon jó szónok, művelt is, rengeteget locsog, szereti a hosszú, összetett mondatokat, főleg a feltételes mondatokat, és abban is a tagadó feltételest használja. A fordító előadásában felelevenítette az iskolában tanult négyféle feltételes mondatot. Ő úgy egyszerűsít, hogy két tagadásból kivesz egyet (van ahol mindkettőt), ezzel is kevesebb csavart akar hagyni a szövegben. A szóhasználat változására is volt példa: Lévay a banya szót puhány, anyámasszony katonája értelemben használja, Nádasdynál ez beszari alak. Szerinte veszélyes az aznapi szleng leírása is, Vas használja például a tyúk szót a nőre. Lehet, hogy ötven év múlva Nádasdyn fognak így mosolyogni, mint mi ma Vason? Egyébként a fordító sokszor keserves küzdelmet folytat azért, hogy legalább mosolyogjon a közönség, mert az eredeti szóhasználat ma már nem eléggé vicces. Persze a színésztől sok függ majd, úgy tudja, Csuja Imre fogja alakítani Falstaffot, és benne lehet bízni, fizikuma, humora, tehetsége, ha kell, komolysága is van.
Nádasdy Ádám
No de hogy kerül ide a „csomag retek”? Ezt is Falstaff mondja. Nádasdyval így hangzik: „Ha nem ötvennel vívtam, hát legyek egy csomag retek.” Szóval csupa Falstaff-idézetet láttunk Nádasdy előadásán, amelyen megmutatta, hogyan hántotta le róla némely ruhadarabját, logikáját, csavarjait. Ezek persze nagyon jellemzik Falstaffot, de úgy érezte, hogy itt a kevesebb talán több, mert alatta jobban látjuk lelki és szellemi testalkatát.
Sebestyén Ilona, Tasnádi Edit, Hóvári János,
Monostori Imre és Gróh Gáspár
Szepesi Dóra
A Magyar esszék-sorozat legújabb köteteiről
A Nap Kiadó könyvbemutatóján négy könyvet ajánlottak az olvasók figyelmébe, Gróh Gáspár Szemben a felejtéssel, Monostori Imre Válogatott tanulmányok Németh Lászlóról, Ceyhun Atuf Kansu Musztafa Kemal Atatürk, valamint Csokits János Pilinszky Nyugaton című köteteit.
Elsőként Gróh Gáspár esszékötetét Monostori Imre irodalomtörténész mutatta be. „Mert ami egyszer végbement / azon nem másít semmi rend, / sem Isten sem az ördögök: / múlónak látszik és örök” – ezzel a Domokos Mátyás által is szívesen idézett Weöres Sándor-idézettel indítja Gróh Gáspár az első blokkban közölt egyik, 2006-ban írt tanulmányát Domokos Mátyásról. Azt fejtegeti, mit jelent, hogy Domokos Mátyás nincs többé közöttünk, a maga mindenütt jelenlévő mozgékony valóságában, az elmúlt fél évszázad magyar irodalomról való mindentudásával, a szekértáborok közötti átjárhatóságot bizonyító függetlenségével. Öt fontos Domokos-kötetről ír, ebből négyet a Nap Kiadó jelentetett meg. E négy kötetben benne vannak Domokos Mátyás óriásságának meggyőző, elgondolkodtató ismérvei, bizonyítékai. Például az 1948 és1980 között nem létező cenzúra – kacagtató, ám néha még ma is dermesztő bornírtságainak leleplezései, Németh László és Illyés Gyula életművének sajátos és rendkívül termékeny újrafölfedezései. Domokos Mátyás határozottan állította: „merjük végre tudomásul venni, hogy olyanok vagyunk, amilyennek kultúránk tükrében mutatkozunk.” A szellemi és erkölcsi érzékenység eltompulását nehezen viselte, főként, hogy a leépülést éppen a szabadság beköszöntése után kellett megtapasztalnia.
Gróh Gáspár Monostori Imre
esszékötetét mutatja be
A szerző szellemi és szakmai ismeretek birtokában finom empátiával kíséri nyomon tárgyait, témáit. Elemzi például Borbándi Gyula nehezen felülmúlható alapművét, amely Magyarországon elsőként jelenik meg 1989-ben a népi mozgalomról. Gróh újraolvasta, megírta róla kötetének legterjedelmesebb, egyben az egyik legfontosabb tanulmányát. Az ifjabb tudós nemzedékhez tartozó Papp István 2012-ben írt a magyar népi mozgalom történetéről, amelyről szintén olvashatunk tárgyilagos kritikát. Kutatói világának egyik nagy témáját is felvillantja, Szabó Dezső hatását a népi mozgalomra, melynek egyik forrása és kovásza Németh László eszmevilága volt. 2007-ben irodalmi berkekben kisebb fajta detonációt váltott ki A magyar irodalom történetei címet viselő háromkötetes tanulmánygyűjtemény, amelyről 2009-ben konferenciát rendeztek az Írószövetségben. Az ott elhangzott előadások kötetben is megjelentek, Gróh Gáspár erről szóló beszámolója tárgyilagos, színes kommentárokkal kiegészítve. Erről a háromkötetes konglomerátumról szólván nem nehéz a kritikus dolga, úgy véli, az utóbbi idők legbotrányosabb akadémikusi szintű vállalkozásáról van szó. Gróh kötetében találunk még megannyi jól ismert nevet, mint például: Görömbei András, Kiss Gy. Csaba, Márkus Béla, Csűrös Miklós, Szakolczay Lajos, Vasy Géza, Szörényi László, Alexa Károly. Az utóbbi két szerző három-három könyvét elemzi. Az elemzőt szemléző Monostori úgy látja, a szerző egyik erőssége a lényegmegragadás képessége és tudománya, amely tapasztalható a számára is kedves irodalmárok műveinek elemzése során. Görömbeinek szerinte például életművei vannak, de őrzi időszerűségét. Nemcsak hirdeti a népi mozgalom aktualitását, hanem önmagát is ennek folytatójaként látja. Szakolczay Lajos Valóságlátomás című könyvét A sokágú síp összehangolása címmel mutatja be a kritikus, benne a hajdani, Illyés Gyulától származó „ötágú síp” metafora kibővített szellemi és szemléleti elemeit fedezi fel és állítja szintézisbe. Szörényi László unikum a magyar szellemi életben, az ő Nap Kiadónál megjelent esszéköteteit is szemlézi Gróh Gáspár, már-már elragadtatott hangulatban, sokunk intellektuális és érzelmi élményeit foglalja össze az olvasó helyett is.
A következő könyv bemutatása előtt Sebestyén Ilona, kiadóigazgató üdvözölte a közönség soraiban helyet foglaló Németh Magdát, Németh László lányát, és az unokáját, Némethy Lászlót. Monostori Imre Válogatott tanulmányok Németh Lászlóról című könyvét Gróh Gáspár irodalomtörténész méltatta. Németh László kutatása Monostori Imre életének vezérfonala, ez egy olyan fajta életműbe helyezkedést, mély megismerést jelent, amely az évek során a mai szellemi életben Monostorit Németh László műveinek a legalaposabb és legátfogóbb ismerőjévé tette. Az írások további szempontokat is fölvetnek, és ezek nemcsak Németh Lászlót minősítik, vagy illetik, hanem azt a kort, amiben az írások születtek. Király István ellentmondásos szerepéről is szó esett és azokról az időkről, amikor a pártállam berendezkedésének egyik kulcs-pillanatát jelentő Magyar Közösség-perben, az egyik szellemi fővádlott, aki azonban sosem került a vádlottak padjára, Németh László volt. 1958-ban ez a történet azzal a bizonyos népi írókról szóló határozattal folytatódott. Ilyen ideológiai háttér előtt születtek meg Monostori első Németh László-tanulmányai, ez nagyjából meg is határozta azt a szellemi pozíciót, amit mindvégig elfoglalt. Németh Lászlót megpróbálja megismertetni a magyar olvasóközönséggel, egy olyan közegben, amelyben nem lehetett direkt módon, a teljes azonosulás hangnemében írni, kellett ehhez egy bizonyos fokú szellemi bátorság. Irodalomtörténeti kutatásai sok értéket hoztak a felszínre. Kötete olyan munka, amely Németh László ihletésében és gondolatai meghosszabbításában született.
Ceyhun Atuf Kansu Musztafa Kemal Atatürk című könyve látszólag nem illik a bemutatott könyvek sorába, vezette be Sebestyén Ilona a következő művet. Ám ahogyan Németh László szeretett volna ennek a népnek a tanítója lenni, – folytatta, Atatürk is saját népének, a törököknek, egy nagy tanítója volt. Tasnádi Edit műfordító, az idei fesztivál díszvendégének, Orhan Pamuknak a fordítója ültette magyarra ezt a könyvet. Bemutatta a szerzőt, aki 1919-ben született, Atatürk köztársaságában nőtt föl, költőként indult, később kezdett prózai műveket, költői hevületű esszéket írni. Nem szabályos történelemkönyvről van szó, a szerző azt a módszert választotta, hogy egy-egy fényképet mutat be, leírja a képet, de fénykép nincs… A magyar változatba sikerült Atatürk-korabeli fotókat beletenni; a címlapon négy kép szimbolizálja azt az életutat, amelyet Atatürk a hanyatló Oszmán Birodalomtól az általa megalapított Török Köztársaságig vezetett. A neve sok mindent elárul, születésekor csak Musztafa volt, a Kemált matematikatanárától kapta okossága révén, az Atatürköt a török nagy nemzetgyűlés adományozza neki, a családnév-törvény megjelenése után, ez azt jelenti, a törökök atyja. Egy nemzetet akart létrehozni, sok intézményt alapított, például a bölcsészkart, és az elsők között hozta létre a hungarológiai tanszéket, ahol Tasnádi Edit is tanított.
Sebestyén Ilona Tasnádi Editet ürdvözli
Atatürk a 20. század egyik legnagyobb hadvezére és politikusa volt, ezen történelmi ok miatt választotta be a művet a Nap Kiadó könyvei közé. Az utószót író Hóvári János történész a szándék jogosságát meg is erősítette és megindokolta: nekünk, magyaroknak Atatürk élete, példája fájdalmas, kijózanító tükör, hiszen tudjuk, sok minden lehetett volna másképp, ha lett volna magyar összefogás, összetartás, értelem, bátorság. Utalt rá, itt kapcsolódik a téma a magyar népi írókhoz. A könyv érdekes amiatt is, ami most Törökországban zajlik. Musztafa Kemal Atatürk eredményesen elindított egy modernizációt, de a megújulás a kemalista oldalról sikertelen, és Törökországot más erők más irányba viszik, egy több tekintetben globalizációs, modernizációs pályára teszik. Ennek ellenére a kemalizmus Törökországban máig hatóan komoly erő. A kemalista magatartás egyik fő eleme, a nemzet megtartása mellett a népiség volt, a kettő összekapcsolódott. Például Orhan Pamuk is élesen megírja, hogy a szüleik generációja képtelen volt a 70-es-80-as években a kemalista utat továbbvinni, és az országot megújítani, abban az európai, nyugati kontextusban, amelybe Musztafa Kemal Atatürk erővel kényszerítette a törökséget. Törökországnak az igazi útja a kemalizmus megújításából bontható ki. A jövő Törökországának erre az örökségre, ami ebben a könyvben feltárul, szüksége van. – vélekedett Hóvári János.
Utolsóként Csokits János Pilinszky Nyugaton című könyvéről volt szó, amely javított második kiadásban látott napvilágot. A bemutatón megjelent Gvárdián Ferenc szobrászművész is, a könyv borítóján az ő Pilinszky János-szobráról készült kép látható. Monostori Imre személyesre hangolta a kötet bemutatását, jól ismerte a szerzőt. Csokits János 1949-ben menekült el Magyarországról, és kerek 50 esztendőt töltött emigrációban. 1989-ben tért haza, Tatán telepedett le. Költészete klasszikusan kismesteri jelenség, esszéírói munkássága is ezeket a jegyeket mutatja. Csokitsnak volt ereje, hogy ezt a tudatot méltóságteljesen viselje. Párizsi emigrációjában az 59-ben megjelent Harmadnapon kötetet szerezte meg, és nagyon megfogták Pilinszky versei, később személyesen is megismerkedett a költővel. Amikor pedig Londonban élt, kapcsolatba került Ted Hughesszal, ebből a hármas kapcsolatból alakult hosszú évek során egy közös munka: Pilinszky verseiből készítettek egy válogatást, és kiadták angol nyelven. Ennek a hosszú történetnek a kalandjait meséli el Csokits. Negyvennégy Pilinszky-vers angolra fordítása, kiadása kilenc esztendőt vett igénybe. Elsősorban Csokits János szívóssága, akarata és figyelmessége, okossága, bravúros nyelvismerete kellett ahhoz, hogy megszülessenek a fordítások. Ted Hughes azt mondta egy rádióinterjúban, hogy ő sok esetben alig tudott beleavatkozni, olyan tökéletes nyersfordításokat készített Csokits. Elmondható, hogy a 70-es évek közepén megjelent kötet legalább annyira Csokits János munkája, mint Ted Hughesé. Csokitsban többször fölmerült a kérdés, mi is az a lírai műfordítás? Egy angol nyelvű Pilinszky-kötet mennyire Pilinszky? Elmondja, többször párhuzamosan elolvasta a szövegeket, és tökéletesen ugyanannak érezte. De amikor azt játszották, hogy ő olvasta magyarul, Ted Hughes angolul, rájött, a két nyelv teljesen eltér egymástól, így az a hatás, amit ugyanaz a szöveg okoz magyarul, egészen más angolul. A Pilinszky Nyugaton című kötet huszonöt év után újra hozzáférhető.
Mogyoró Kornél, Háy János, Barna Imre, Juhász Gábor
Egy háyjánosos, szomorú könyv
Az öregtó felé egy háyjánosos, szomorú könyv, legalábbis Barna Imre, az Európa Kiadó főmunkatársa szerint, aki az új kötet megjelenése kapcsán kérdezte a szerzőt.
A beszélgetés vontatottan indult, mintha Háy János és beszélgetőpartnere között hiányzott volna valami összhang. Pózokról, szerepekről, szerepjátékról folyt a személytelen, filozofikus beszélgetés, amiből olyasmiket tudhattunk meg, hogy líra nincs lírai én nélkül, hogy a kortárs szerzőnek az az előnye, és hátránya is, hogy létezik, és hogy Kosztolányi minden művészetről szóló írása zseniális, szemben a verseivel.
Tekinthető-e útikönyvnek a kötet? Mindig ugyanazt a könyvet írja a szerző? Háy úgy tekint a kötet verseire, mint egy túrára, ahol néha meg kell állni levegőt venni, mert különben elpusztulsz. Ez indokolja a kötet tagolását is. Álláspontja szerint minden író traumákból dolgozik, és az ő traumái, jellegüknél fogva, minden regény mögé beilleszthetőek.
Háy János és Barna Imre
A kissé hosszúra nyúlt bevezető után a koncert következett. Juhász Gábor gitárral és Mogyoró Kornél ütőhangszerekkel hozta létre az úgynevezett akusztikus teret, amiben a szerző felolvasta verseit. A produkcióhoz egy vers erejéig Mucsi Zoltán színművész is csatlakozott.
Jól megtervezett, szépen felépített előadást látott a közönség, amiről azzal az érzéssel távozhatott, mint – a szerző szavaival élve – „egy jól sikerült nap után, amiben kellő mennyiségű élmény volt, hosszú, de tartalmas gyaloglás, szemet kápráztató látvány a hegycsúcsokról.” (Háy János: Perfect day)
Őze Áron, Nagy Koppány Zsolt, Pál Dániel Levente, Kovács Vanda
Ármos Lóránd
Szilvaízű keserű
A szerző színes parókát tett a fejére, és elmondta, hogy a történet 2050-ben kezdődik, amikor egy Kamilla nevű, immár öreg és csúnya hölgy emlékezik vissza fiatalságára, és egy, a kétezres évek elején élt poétára.
Így kezdődött Pál Dániel Levente Az Úr nyolcadik kerülete című könyvének bemutatója.
A bevezetőből megtudtuk, hogy a Szigony utca és a Dankó utca sarkán a hetvenes évek elején egy étkezde állt. Itt történt az ország első etnikai célzatú gyilkossága, amikor egy helyi roma srác szerelemféltésből meggyilkolt egy afrikai diákot. Ezt a házat pár hónapja lebontották ugyan, de Az Úr nyolcadik kerülete emléket állít a folyamatos változásban lévő teljes nyolcadik kerületnek, vélekedett a szerző.
Pál Dániel Levente a színészekkel
A felolvasószínház jellegű bemutató Őze Áron és Kovács Vanda színművészek, valamint Nagy Koppány Zsolt, a kötet szerkesztőjének aktív részvételével valósult meg. Ha kellett, felolvastak, ha kellett, parókát cseréltek, letérdeltek és felálltak, ahogy a szerepük megkívánta.
Emelje fel a kezét az, aki nem tudja, mi az az ampulla – vonta be a közönséget a szerző, majd egy csíkos nejlonzacskóból kétdecis röviditalokat húzott elő. Ezek tehát az ampullák, magyarázta, és egy-egy szilvaízű keserű ampullával köszönte meg a színészek, a szerkesztő, és a kiadó képviselőinek a segítséget.
A rövid jelenetekben a nyolcadik kerület nagymamái, fiatal srácai, kurvái, rendőrei, és sztriptíztáncosai elevenedtek meg. Aki a bemutatót követően könyvet is vásárolt, matricát is kapott, „Hogyan írjuk rovásírással, hogy liberális?” szöveggel.
Beöltözős zárlat
A zárszó pedig méltó volt az előzményekhez. Az épp felolvasott műben három idős hölgy énekelte a himnuszt, ezt a pódiumon állók kendővel borított fejjel imitálták. Majd egyikük abbahagyta az éneklést, és elkiáltotta magát: „Nincs Isten! Kétezer éve nem lakik senki a templomokban!”
Üdvözlünk minenkit az Úr nyolcadik kerületében! – zárta le a bemutatót Pál Dániel Levente.
Kert
Ármos Lóránd
Egy fura óra margójára
„Drága barátaim! Ez fura egy óra lesz!” Ezekkel a szavakkal indította Vámos Miklós Lehetetlen + Rögtön (Európa Könyvkiadó, 2017) című könyvének bemutatóját, és igaza lett.
Az egy óra elteltével megtudtam ugyanis, hogy a szerző jelenleg épp Paul McCartney Mother Nature’s Son című számát gyakorolja gitáron, már négy éves korában is történeteket fabrikált, és azt is, hogy az egész élete egy rögtönzés. Nos, ez a bemutatón is meglátszott.
Vámos Miklós és Rudolf Péter
Igaz, ami igaz, a közönség nagyon jól szórakozott. Mind a szerző, mind beszélgetőpartnere, Rudolf Péter színművész kiváló mesélő, és történetekben nem volt hiány. Kiderült, mekkora volt Vámos Miklós első mobiltelefonja, mi volt az eddigi legszellemesebb kritika, amivel Rudolf Péter játékát illették, továbbá az is, miért nevezi Vámos jajongónak a rajongókat.
A bemutató felénél kezdtem csak sejteni, hogy a könyv címének első fele Vámos Lehetetlen című televíziós műsorára vonatkozik. Ekkor derült ki ugyanis, hogy a könyv valamennyi szereplője ajándékpéldányt kap.
Közönséggel
De ajándékkönyvet kapott a közönség két tagja is. És hogy melyik kettő? Improvizatív volt maga a kiválasztás is. A teremben helyet foglaló legfiatalabb, zongorázni tudó személy kapta az egyiket, a másikat pedig az a valaki, aki kitalálta, melyik személy szerepelt Vámos Lehetetlen és Rögtön című műsoraiban is. Innen tudtam meg, hogy a cím második fele, a Rögtön is egy műsor címe.
Az egyik anekdota szerint Rudolf Péterről azt írta valamikor egy kritikus, hogy kerékpáron érkezett a színpadra, de a szerepet kint hagyta. Ezen jót nevettünk, de kicsit ez történt a bemutatón is. Vámos Miklós és Rudolf Péter könnyed, szellemes, laza beszélgetését még órákig el tudtam volna hallgatni, a könyvről viszont szinte semmi nem derült ki.
Megnyílt az idei rendezvény
A régió egyik legfontosabb könyvvásárává váló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál több mint két évtizedes története bizonyítja, hogy olvasni jó, és a leírt szó semmivel sem pótolható – mondta el Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár az idei rendezvény csütörtöki megnyitóján a fővárosi Millenárison.
A vasárnapig tartó, 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégei idén a visegrádi országok, Lengyelország, Szlovákia és Csehország. Az államtitkár kiemelte: Közép-Európa mítosz, szellemiség, életérzés, sors-és értékközösség is egyben. Mindez mélyen összeköti a visegrádi országokat, minden létező érdekellentét és történelmi sérelem ellenére is.
„Irodalmaink úgy egyediek, hogy közben egymásra is reflektálnak, egymásból is merítenek” – fűzte hozzá Íjgyártó István, aki szerint az irodalmon keresztül tárulkozik fel legteljesebben egy ország kultúrája, történelme, mentalitása és észjárása.
„A magyar kortárs irodalom sosem volt még olyan ismert külföldön, mint ma” – hangsúlyozta az államtitkár, kitérve arra is: 2016-ban Kertész Imre, Esterházy Péter és Csoóri Sándor halálával nagy veszteségek érték a magyar irodalmat.
Íjgyártó István úgy látta: a könyvfesztiválok és vásárok világszerte azt mutatják, hogy a könyvnek, szépirodalomnak új reneszánsza jöhet, az olvasás, a könyv szeretete minden aggodalom ellenére sem hagy alább.
Az államtitkár bejelentette a Balassi Műfordítói Nagydíj megalapítását is. A minden évben a fordítók világnapján, szeptember 30-án kiosztandó elismerés feladata az olyan külföldi műfordítók díjazása lesz, akik évtizedek óta segítik munkájukkal a magyar irodalom külföldi megismertetését.
Pawel Lewandowski, a lengyel kulturális és nemzeti örökség minisztérium helyettes államtitkára hangsúlyozta: Lengyelország kiemelte célja támogatni, hogy irodalma eljusson minden érdeklődőhöz a visegrádi országokban. Ezért is fontos, hogy a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon nagyon sok visegrádi országból érkező kiadó, szerző és műfordító vesz részt különböző beszélgetéseken, találkozókon.
A megnyitón Pro Cultura Hungarica-díjat vehetett át Jü Cö-min kínai-magyar fordító, aki a kortárs magyar irodalom számos szerzőjének – Kertész Imre, Esterházy Péter, Márai Sándor - műveit ültette át kínai nyelvre.
„Büszke vagyok rá, hogy Kínában képviselhettem ennek a szép kis országnak a nagy, csodás irodalmát” – fogalmazott az 1964-ben Pekingben született műfordító, aki a kilencvenes években költözött Magyarországra.
A 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon dedikálásokkal együtt csaknem 500 program, köztük könyvbemutatók, felolvasások, író-olvasó találkozók, koncertek és kiállítások várják a közönséget. Mintegy 850 vendég, köztük művészek, írók és tudósok részvételével zajló rendezvényen idén 28 ország képviselteti magát, és mintegy 150 kiállító könyvkínálatából válogathatnak az érdeklődők vasárnapig.
Az idei díszvendég-író az irodalmi Nobel-díjas Orhan Pamuk.
(MTI)
