Szil Ágnes, Kiss László és Cserna-Szabó András
Szil Ágnes
Nem Sömmi –
Cserna–Szabó András Békésen
Vannak olyan írók, akik kevésszavúak, nehezebben szólaltatják meg a saját szövegeiket – nos, abban biztosak lehetünk, hogy Cserna-Szabó András nem tartozik közéjük. A Sömmi. írója Békésen, a Püski Sándor Könyvtár Irodalmi svédasztal klubjában vendégeskedett, beszélgetőtársa Kiss László, a Bárka szerkesztője volt.
Mivel a Békés megyei utak állapota nem volt ismeretes kedves vendégünk előtt, némi spéttel érkezett, így a közönségnek módja volt meghallgatni e sorok írójának tolmácsolásában a Berill című novellát, mely mindjárt témául is kínálkozott. Kiss László megjegyzése, miszerint a Cserna-novellákban észrevétlenül olvad egymásba valóság és legenda, akár ha nem is lenne köztük különbség, annyira helyénvalónak bizonyult, hogy mire a közönség felocsúdott, a szerző következő mondatában már azt taglalta, hogy Petőfi és Rózsa Sándor az Alföld minden településen járt, valamint kiderült, hogy Karády Katalin Kiss László rokona, Szil Ágnesé pedig egy Cserna-regényhős, a betyár Fesető. Ekkor még nem telt el öt perc a beszélgetésből.
Kiss László és Cserna-Szabó András
A Mióta írsz-kérdést Cserna-Szabó magának tette fel, meg sem várta beszélgetőtársa kérdését. A szentesi gimnázium és a bölcsészkar elvégzése után egyértelműnek tűnt, hogy az írást választja, hiszen a bölcsészek tanítanak, ha nem, akkor újságot írnak, és ha azt sem, akkor könyvet. Mivel saját bevallása szerint szerzőnkből hiányzott az újságíráshoz azért elengedhetetlen kíváncsiság, így író lett. (Némileg árnyalja a képet, hogy újságíróként is dolgozik, de erről alább.)
A tanítástól sem szakadt el, hiszen egy íróakadémián oktat szépírást. Megítélés kérdése, lehet-e az írást tanulni-tanítani, Cserna-Szabó elmondta, hogy véleménye szerint nincs olyan író, aki mindent tud: példaképpen Krúdyt említette, akinek műveiben hihetetlen muzsika van, megmagyarázhatatlan líraiság, nem unalmas unalom – épp csak történetet nem tudott írni. A kezdő írók mind azt hiszik, hogy amit leírnak, az kész van, így a húzás módszertanát kell nekik megtanulni. A munkájuk gyónás és terápia (József Attila kapcsán is ezt szoktuk emlegetni). Cserna-Szabó szerint az írás nem örömszerző időtöltés, hanem nehéz és magányos feladat, nincs meg a csapatmunka öröme, az író osztályrésze az iszonyú magány.
A beszélgetőtárs láthatóan jól szórakozik
Kiss László megkérdezte a szerzőt, mennyire van szoros viszonyban a már megjelent műveivel, például a Berill-lel. Cserna-Szabó nagy lendülettel vágott bele a történetbe, hogy terepen élt, Kolozsvárott, épp abban a házban, ahol ez a novella játszódik, a Könnyek palotájában, amely hajdan egy uzsorásé volt – majd a következő mondatban már a Rákóczi úti villanegyed kapcsán, valami furcsa képzettársítás következtében Old Shatterhandról szólt, akit Karl May egy magyar emigráns földrajztudósról, Xantus Jánosról mintázott.
Szó esett még a Sömmi. kapcsán az ö-ző nyelvjárásról, apai- és anyanyelvről, kávéházakban önmagukat játszó megélhetési betyárokról, pacalról és a két Rézi néniről, Platón lakomájáról és a magyar ínyenc írásról – egyszóval mindazon dolgokról, amelyek Cserna-Szabó Andrást foglalkoztatják, s vélhetőleg mi is fogunk még olvasni az írásaiban. A beszélgetést lehetetlen volt mederben tartani, ez azonban élvezeti értékéből mit sem vont le.
A kitartó klubosok igazán jóízű beszélgetést hallhattak.
