Mészáros Sándor, Géczi János, Galkó Balázs
Koncz Tamás
„Úgy tűnt, nincs már kedvem írni”
Géczi János új könyvének az Írók boltjában tartott bemutatóestjéről
2016. 12.16-án, 17:00 óra
A törek egy 1861-es keltezésű értelmező szótár szerint „csépelt vagy nyomtatott gabonaszárak töredezett részei, melyek a szalma lehuzása után az ágyon maradnak, s melyeket úgy nevezett vágó gereblyével tisztítanak el még szórás előtt. A törek között vegyesen üres gabonafejek is vannak, s így együtt a szarvasmarhának eledelül szokták adni.”
A törek mint szó magában is kifejező. Szilánkos, roncsolt alakja egyszerre mutat a múltra és a lehetséges jövőbe: felidézi a széttöretés fájdalmát, de utal a folytatásra is, hiszen a törek már majdnem törekvés – mozdulat egy új cél, teljesülés felé. Géczi János jó érzékkel ezt választotta új kötete címének: a Kalligram kiadó gondozásában megjelent, az elmúlt öt-hat termését összegyűjtő Törek sem gömbölyded versekre épül, hanem olyan töredékekre, amik – a Géczi szavai szerint – „áttörték a mindennapok burkát”, nem hagyták nyugodni teremtőjüket.
Géczi János, Galkó Balázs
„Hat évvel ezelőtt úgy tűnt, nincs kedvem már írni” – magyarázta Géczi az Írók boltjában tartott könyvbemutatón, ahova mintegy harmincan jöttek el. A bemutatót moderáló Mészáros Sándor, a Kalligram folyóirat főszerkesztője pontosan, bár kissé élesen kérdezett, helyenként úgy tűnt, hogy szabályosan vallatja a költő-biológust, aki türelmesen válaszolgatott. Elmondta, magánéleti és szakmai krízisen esett át, ami után már nem érezte magát igazán tudósnak sem, életének tengelye valósággal kimozdult. Az eltávolító erejű tapasztalatok során viszont sokat utazgatott, Marokkóban, Kínában, Horvátországban is járt. Így jött rá arra, hogy saját magát, közép-európai szerencsétlenségét leginkább külföldön – és legszívesebben a horvátországi Murtenben – tudja megélni. „Itt azonos lehetek a környezetemmel, a kis faluval, ahol ötezer év kulturális örökségét egyszerre, egyben látom – a Pompejivel egyidős, víz alá temetett régi várost, a velencei építésű templomot és a görög nevű hegyeket.”
Az új verseket Galkó Balázs színész olvasta fel, köztük a pályatárs és barát Zalán Tibornak írottakat is. Elhangzott az az Élet és Irodalomban már közölt Damaszkuszi, ami a misztikus, zsidónak, arabnak és turistának más-más utat és igazságot nyújtó városról szól – és az identitás bizonytalanságát, átírhatóságát taglaló Lábjegyzet.
„A kapunak, mivel több a neve,
eltérő formái vannak. Áthaladva boltíve alatt
a zsidók Shemenbe jutnak,
hogy onnan érjék el a maguk Damaszkuszát.
S azt a cölöpöt jelöli az arabok Bab AlAmud-ja
ahonnan a távolság önmagát megnevezni kezdi,
mígnem a sivatagi városnál elfogy a szóból.
Az idegenek rajta át érnek a pokolba
vagy a mennyek halványkék alsóneműjű országába.
Így is, úgy is a két oldalon előugró tornyok állnak,
s a fal mögött, benn, az a Neblus utca, amelyen
árulják az illatokat. Mentáét, frissen őrölt kávéét,
oregánóét, mézét és bazsalikomét.”
/részlet a Damaszkuszi című versből/
Galkó otthonosan mozgott a versvilágban, pillanatokra bevonta, megszólaltatta a hallgatóságot is. Értő előadásmódjától függetlenül, a verseket egy idő után kissé nehéz volt követni. Mint Mészáros megjegyezte, hogy a törekek olvasásra és nem annyira felolvasásra termettek, saját belső rendszerükben viszont valódi, komplex levélregényt alkotnak.
Szóba került az is, hogy a Törek vallomásos-szemlélődő versei sokkal személyesebbek, mint Géczi korábbi szövegei – Mészáros Sándor ironikusan felvetette, hogy ez talán „valamiféle időskori ellágyulás lehet”, hiszen az avantgarde-tól neoavantgarde-ig nyújtózó költő fiatalkorában valósággal hadat üzent a személyességnek.
Géczi János
Géczi felidézte a kezdeti időket, amikor még Ilia-tanítványként, Zalán Tibor és Balla Zsófia társaságában harcos és formabontó költészettel kísérletezett: mint mondta, nemrég újraolvasta-nézte régi szövegeit, és kínosan érezte magát – ma már ilyesmit nem merne alkotni, persze, nem lenne aktualitása sem.
A múltidézés itt azonban nem ért véget, felmerült a Vadnarancsok megkerülhetetlen sikere is – a homoszexuális férfiakkal készült, a maga korában botrányosnak számító beszélgető-könyvet először (1982-ben) 150 ezer példányban adták ki – Mészáros Sándor fanyarul megjegyezte, hogy ma az 500 példány is sikertörténetnek számít.
A beszélgetés végére az kiderült, Géczi János az öt-hat szűk esztendő után újra rendszeresen ír, jelenleg egy visszatekintő cikluson dolgozik, amiben az elmúlt 30–40 év meghatározó pillanatait, gondolatait szintetizálja – mintegy használható törekként. A munkához kedvet adhat a lelkes és türelmes olvasótábor is: a dedikálásra váró és vágyó közönség lassan apadt, volt, aki 30-40 percet hajlandó volt várni, amíg az új kötettel Géczi János tolla elé kerülhetett.
Géczi János: Törek, Kalligram, 2016. Budapest, 88 old. 2000 Ft.
