Helyszíni tudósítások

 

 DSC_0030.JPG
A Tóth Ilonka színházi plakátja

 

Józsa Péter

 

Tóth Ilonkáért Varsóba

Tudósítás a budapesti Nemzeti Színház ősbemutatójáról

 

Varsó, október 21.

Varsó igen messze van. Békéscsabától több mint 1100 kilométer. Budapest környékén fölveszem a Tóth Ilonka című darab szerzőjét, aki ősrégi barátom és harcostársam, s aki valamilyen érthetetlen és rejtélyes okokból lemaradt a társulatot szállító repülőgép utaslistájáról. A budapesti Nemzeti Színház ugyanis a lengyel fővárosban tartja az ősbemutatót. Szilágyi Andorral rójuk tehát kis Peugeot-nkkal a kilométereket a kiváló autóutakon, már a Kárpátokat is elhagyjuk, de még mindig csak Szilézia iparvárosai kísérnek bennünket. És ezeken a tájakon nincsenek kilométert jelző táblák az utak mentén. Bizonyos szakaszokként egy-egy nagyobb tábla mutatja ugyan az előttünk lévő jelentősebb települések távolságát, de elkeveredni így se lehet. Lengyelország nagy ország, ha itt valaki elindul a célja felé, valószínűleg édesmindegy neki, hogy az hány kilométerre van. Legalább is menetközben. Így nem bosszankodik az ember – oda kell érni. És kész. Akadnak azonkívül az utak mentén kiváló „Zajazd”-ok, fogadók, ahol ízletes főtt csülköt lehet enni tormával, bajor káposztával.

Az esős, szeles, hideg és ködös időjárás ellenére szerencsésen megérkezünk mi is időben a varsói Teatr Polski elé. A varsói Magyar Kulturális Intézet segítségével ugyanis itt lesz a szállásunk, a színház hatodik emeletén, a zsinórpadlás szintjén lévő néhány vendégszoba egyikében. Na, ez jó kezdet, színházban még sose aludtunk! És van még másfél napunk a premierig. Szokhatjuk a levegőjét. Már az is izgalmas, hogy egy magyar színházi ősbemutató lengyel földön lesz, de az esemény különlegességét fokozza, hogy a magyar társulat az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján mutatja be a sokáig elhallgatott vagy éppen tudatosan félremagyarázott mártír medika elítélésének és kivégzésének történetét. Vajon hogy fogadják a lengyelek? Megértik? Szeretni fogják? Tóth Ilonka megnyeri a lengyel szíveket és fejeket? Siker lesz vagy bukás? – ezek a kérdések, általában, mint minden színházi premier előtt, gyötrik az alkotókat. Andoron ez mintha nem látszana, inkább a megilletődöttség vehető észre.

 

DSC_0032.JPG
A varsói Teatr Polski

 

Ez bizony felemelő, pajtás, a színház is, és mi is most a nemzetünket képviseljük! Azért próbálom száraz tényekkel enyhíteni a feszültséget, s elmondom, hogy a lengyeleknek is volt egy „Tóth Ilonkájuk”, az „Inka” fedőnevű fiatal lány, Danuta Siedzikówna, akit a Honi Hadseregben és a háború utáni antikommunista ellenállásban való tevékenyégéért, szintén koncepciós perben ítéltek halálra s végeztek ki a kommunisták 1946-ban, s akinek csak 2014-ben találták meg földi maradványait egy gdanski tömegsírban. És ő is „egészségügyis” volt, ápolónővér. Úgyhogy aggodalomra nincs ok, érteni, érezni fogják a lengyelek az előadást.

És így is lett.

 

M__sorf__zet.jpg
Műsorfüzet

 

De addig még. Érdemes megnézni hol is vagyunk. Járjunk egyet.

A Varsó belvárosában álló színházat 1909-ben alapította a 27 esztendős Arnold Szyfman, a filozófia doktora. Magánszínházként. Nem éppen a legkedvezőbb körülmények között, hiszen ekkor még nem is volt önálló Lengyelország, és a veszteséges állami színház vagy a filharmónia példáját nézve, senki se hitte, hogy életképes lehet egy magánszínház. Ám alig több mint két esztendő múlva, 1913. január 29-én megtartották az első bemutatót. S a Teatr Polski, a két világháború éveit leszámítva, máig él és működik töretlenül. Szyfman maga pedig, rövidebb-hosszabb megszakításokkal ugyan, de egészen 1957-ig igazgatta az 1949-ben államosított színházát. 2009-ben új kamaraszínházat is építettek mögé. Ebben a kamaraszínházban néztük meg Andorral Varsóba érkezésünk napján Sławomir Mroźek utolsó darabját, a Karnevál, avagy Ádám első felesége című előadást, amely lenyűgöző volt. Evvel a mroźeki katarzissal vettük nyakunkba egy kissé az óvárost másnap, a Nagy Napon, az ősbemutató napján. Még a kellemetlen időjárás ellenére is megérte, mert Varsó méltóan készült ’56 hatvanadik évfordulójára. A Magyar Kulturális Intézet kiváló szervező munkát végzett. Szabadtéri fotókiállítás mutatja be a budapesti forradalmi eseményeket, a Krakowskie Przedmieście még ideiglenesen „Csizma térré” is változott. A Tieschler János vezette intézet egyébként rendezvények sorát tartja, hiszen a jövő év májusáig zajlanak a Magyar Évad eseményei Lengyelországban.

 

DSC_0033.JPG
Lengyel „Csizma tér”

 

A Tóth Ilonka ragyogó siker lett. Az Önök tudósítójának nem feladata kritikát, recenziót írni a darabról, ám arról örömmel számol be, hogy a Vidnyánszky Attila rendezte előadást a lengyel közönség viharos, tízperces állótapssal fogadta. Különösen nagy hatással volt a nézőkre, amikor az előadás végén a darab történetéből kilépve a magyar forradalomban részt vevő szereplők saját történetüket mondják el, tanuvallomásként. Így tett Bodrogi Gyula, Csurka László, Mécs Károly, Voith Ági; Dózsa László még néhány lengyel mondat kíséretében is.

 

DSC_0048.JPG
A Nemzeti Színház művészei és az alkotók
megköszönik a viharos tapsot

 

Az egyik lengyel hetilap munkatársa szerint ekkor válik világossá, hogy nem egy szokványos előadásról van szó, hanem arról, hogy ez a szereplők életévé válik. A darab tiszteletadás a túlélőknek, az eltávozottaknak. Az évek múltával visszafizetett adósság.

            A budapesti premiert megelőző varsói ősbemutatón részt vett Trócsányi László magyar igazságügyi miniszter, Piotr Glinski lengyel miniszterelnök-helyettes, aki civilben egyébként történész, valamint a lengyel kulturális élet több kiemelkedő személyisége. Az előadás utáni fogadáson találkoztunk egy hajdani nemzetőrrel, Zdzisław Dzitko úrral, aki egyike volt annak a harminc Budapesten tanuló lengyel diáknak, akik a forradalom mellé álltak. Kiváló magyarsággal mesélt az eseményekről, még eredeti nemzetőr igazolványát is megőrizte, s csillogó szemmel, de szerényen meg is mutatta. Elmondta még, hogy a magyar kormánytól ő is meghívást kapott a magyarországi ünnepi megemlékezésekre, amit örömmel elfogadott, és hite szerint életének nagy pillanatai lesznek.


DSC_0050.JPG
A szerző Szilágyi Andor (középütt), a tudósító Józsa Péter (balról),
Marek Maldis (jobbról) lengyel rendező társaságában az ősbemutató utáni fogadáson

 

 Tóth Ilonkáért mentünk a lengyel fővárosba. És sokkal többel, gazdagabban tértünk haza. Varsó talán így már nincs is oly távol. Lélekben biztosan nem.


Főoldal

2016. október 30.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Könyvhétzáró irodalmi délután BékéscsabánKincsek cserélnek gazdát az Országos Széchényi KönyvtárbanTöbb mint háromszáz új kötet jelenik meg a 89. Ünnepi KönyvhétreIII. Kolorádó Fesztivál
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Oláh András versei Csillag Tamás verseiBalázs K. Attila verseiTurczi István versei
Prózák
Abafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjaiSoltész Béla novellái Haász János: Üzenet
Kritikák
Sötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatárán
Esszék, tanulmányok
Arany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódjaÚjraragasztott borítékok nyomábanProfán feltámadás, avagy heroikus újrakezdés
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA