Helyszíni tudósítások

 

 DSC_0030.JPG
A Tóth Ilonka színházi plakátja

 

Józsa Péter

 

Tóth Ilonkáért Varsóba

Tudósítás a budapesti Nemzeti Színház ősbemutatójáról

 

Varsó, október 21.

Varsó igen messze van. Békéscsabától több mint 1100 kilométer. Budapest környékén fölveszem a Tóth Ilonka című darab szerzőjét, aki ősrégi barátom és harcostársam, s aki valamilyen érthetetlen és rejtélyes okokból lemaradt a társulatot szállító repülőgép utaslistájáról. A budapesti Nemzeti Színház ugyanis a lengyel fővárosban tartja az ősbemutatót. Szilágyi Andorral rójuk tehát kis Peugeot-nkkal a kilométereket a kiváló autóutakon, már a Kárpátokat is elhagyjuk, de még mindig csak Szilézia iparvárosai kísérnek bennünket. És ezeken a tájakon nincsenek kilométert jelző táblák az utak mentén. Bizonyos szakaszokként egy-egy nagyobb tábla mutatja ugyan az előttünk lévő jelentősebb települések távolságát, de elkeveredni így se lehet. Lengyelország nagy ország, ha itt valaki elindul a célja felé, valószínűleg édesmindegy neki, hogy az hány kilométerre van. Legalább is menetközben. Így nem bosszankodik az ember – oda kell érni. És kész. Akadnak azonkívül az utak mentén kiváló „Zajazd”-ok, fogadók, ahol ízletes főtt csülköt lehet enni tormával, bajor káposztával.

Az esős, szeles, hideg és ködös időjárás ellenére szerencsésen megérkezünk mi is időben a varsói Teatr Polski elé. A varsói Magyar Kulturális Intézet segítségével ugyanis itt lesz a szállásunk, a színház hatodik emeletén, a zsinórpadlás szintjén lévő néhány vendégszoba egyikében. Na, ez jó kezdet, színházban még sose aludtunk! És van még másfél napunk a premierig. Szokhatjuk a levegőjét. Már az is izgalmas, hogy egy magyar színházi ősbemutató lengyel földön lesz, de az esemény különlegességét fokozza, hogy a magyar társulat az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján mutatja be a sokáig elhallgatott vagy éppen tudatosan félremagyarázott mártír medika elítélésének és kivégzésének történetét. Vajon hogy fogadják a lengyelek? Megértik? Szeretni fogják? Tóth Ilonka megnyeri a lengyel szíveket és fejeket? Siker lesz vagy bukás? – ezek a kérdések, általában, mint minden színházi premier előtt, gyötrik az alkotókat. Andoron ez mintha nem látszana, inkább a megilletődöttség vehető észre.

 

DSC_0032.JPG
A varsói Teatr Polski

 

Ez bizony felemelő, pajtás, a színház is, és mi is most a nemzetünket képviseljük! Azért próbálom száraz tényekkel enyhíteni a feszültséget, s elmondom, hogy a lengyeleknek is volt egy „Tóth Ilonkájuk”, az „Inka” fedőnevű fiatal lány, Danuta Siedzikówna, akit a Honi Hadseregben és a háború utáni antikommunista ellenállásban való tevékenyégéért, szintén koncepciós perben ítéltek halálra s végeztek ki a kommunisták 1946-ban, s akinek csak 2014-ben találták meg földi maradványait egy gdanski tömegsírban. És ő is „egészségügyis” volt, ápolónővér. Úgyhogy aggodalomra nincs ok, érteni, érezni fogják a lengyelek az előadást.

És így is lett.

 

M__sorf__zet.jpg
Műsorfüzet

 

De addig még. Érdemes megnézni hol is vagyunk. Járjunk egyet.

A Varsó belvárosában álló színházat 1909-ben alapította a 27 esztendős Arnold Szyfman, a filozófia doktora. Magánszínházként. Nem éppen a legkedvezőbb körülmények között, hiszen ekkor még nem is volt önálló Lengyelország, és a veszteséges állami színház vagy a filharmónia példáját nézve, senki se hitte, hogy életképes lehet egy magánszínház. Ám alig több mint két esztendő múlva, 1913. január 29-én megtartották az első bemutatót. S a Teatr Polski, a két világháború éveit leszámítva, máig él és működik töretlenül. Szyfman maga pedig, rövidebb-hosszabb megszakításokkal ugyan, de egészen 1957-ig igazgatta az 1949-ben államosított színházát. 2009-ben új kamaraszínházat is építettek mögé. Ebben a kamaraszínházban néztük meg Andorral Varsóba érkezésünk napján Sławomir Mroźek utolsó darabját, a Karnevál, avagy Ádám első felesége című előadást, amely lenyűgöző volt. Evvel a mroźeki katarzissal vettük nyakunkba egy kissé az óvárost másnap, a Nagy Napon, az ősbemutató napján. Még a kellemetlen időjárás ellenére is megérte, mert Varsó méltóan készült ’56 hatvanadik évfordulójára. A Magyar Kulturális Intézet kiváló szervező munkát végzett. Szabadtéri fotókiállítás mutatja be a budapesti forradalmi eseményeket, a Krakowskie Przedmieście még ideiglenesen „Csizma térré” is változott. A Tieschler János vezette intézet egyébként rendezvények sorát tartja, hiszen a jövő év májusáig zajlanak a Magyar Évad eseményei Lengyelországban.

 

DSC_0033.JPG
Lengyel „Csizma tér”

 

A Tóth Ilonka ragyogó siker lett. Az Önök tudósítójának nem feladata kritikát, recenziót írni a darabról, ám arról örömmel számol be, hogy a Vidnyánszky Attila rendezte előadást a lengyel közönség viharos, tízperces állótapssal fogadta. Különösen nagy hatással volt a nézőkre, amikor az előadás végén a darab történetéből kilépve a magyar forradalomban részt vevő szereplők saját történetüket mondják el, tanuvallomásként. Így tett Bodrogi Gyula, Csurka László, Mécs Károly, Voith Ági; Dózsa László még néhány lengyel mondat kíséretében is.

 

DSC_0048.JPG
A Nemzeti Színház művészei és az alkotók
megköszönik a viharos tapsot

 

Az egyik lengyel hetilap munkatársa szerint ekkor válik világossá, hogy nem egy szokványos előadásról van szó, hanem arról, hogy ez a szereplők életévé válik. A darab tiszteletadás a túlélőknek, az eltávozottaknak. Az évek múltával visszafizetett adósság.

            A budapesti premiert megelőző varsói ősbemutatón részt vett Trócsányi László magyar igazságügyi miniszter, Piotr Glinski lengyel miniszterelnök-helyettes, aki civilben egyébként történész, valamint a lengyel kulturális élet több kiemelkedő személyisége. Az előadás utáni fogadáson találkoztunk egy hajdani nemzetőrrel, Zdzisław Dzitko úrral, aki egyike volt annak a harminc Budapesten tanuló lengyel diáknak, akik a forradalom mellé álltak. Kiváló magyarsággal mesélt az eseményekről, még eredeti nemzetőr igazolványát is megőrizte, s csillogó szemmel, de szerényen meg is mutatta. Elmondta még, hogy a magyar kormánytól ő is meghívást kapott a magyarországi ünnepi megemlékezésekre, amit örömmel elfogadott, és hite szerint életének nagy pillanatai lesznek.


DSC_0050.JPG
A szerző Szilágyi Andor (középütt), a tudósító Józsa Péter (balról),
Marek Maldis (jobbról) lengyel rendező társaságában az ősbemutató utáni fogadáson

 

 Tóth Ilonkáért mentünk a lengyel fővárosba. És sokkal többel, gazdagabban tértünk haza. Varsó talán így már nincs is oly távol. Lélekben biztosan nem.


Főoldal

2016. október 30.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Húsvéti fénySzőcs Géza verseiHáy János verseiBotyánszki Ági versei
Prózák
Molnár Vilmos prózáiBeck Tamás prózái Vági János: ViszonyVajda Albert ismét csütörtököt mond
Kritikák
„Csak” a szövegA tétovaságtól az elragadtatásig - Simai Mihály kötetérőlRendezni végre…„mint akit eltakar egy szó” – Darvasi László: Taligás
Esszék, tanulmányok
„… szívébe égették a szabadságot!”Legális drogot árulunkKosztolányi Dezső ismeretlen köteteTűnődések az idei Kossuth-díjak egyikéről
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA