Balássy Fanni
Egy esténk Kosztolányival
Széljegyzet Az ismeretlen Kosztolányi címen megrendezett konferenciához
Október 7-én, úgy 5 óra tájban kinyílt a mennybéli New York Kávéház hatalmas ajtaja, és egy fekete keménykalapos férfi lépett ki rajta. Sietős léptekkel szedte a mennyei grádicsokat, nehogy elszalassza azt a rendkívül fontos eseményt, melyet hatalmas betűkkel és zöld tintával írt fel határidőnaplójába. Cipője orrával egy kis lyukat vájt a lába alatt elterülő felhőrétegbe, amin keresztül tökéletesen lelátott a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtárra, és az annak ajtaján beszállingózó emberekre, akik egytől egyig azért gyűltek akkor ott össze, hogy egy minikonferencia keretein belül megtudjanak pár újabb apró titkot szeretett Dezsőjükről. Emberi természetünknél fogva hajlamosak vagyunk a legapróbb részletességig kutatni az ismeretlent, legyen akár szó a spinszámokról vagy éppen arról, hogy milyen tintahasználati szokásai voltak Kosztolányi Dezsőnek, miért változtatott a versein, ha változtatott, miért nem írt több regényt, mint amennyit, s ha aláírta könyveit, miért csak azt firkantotta a cím alá, amit.
Győrei Zsolt
A mikrokonferencia első előadója, Győrei Zsolt A szegény kisgyermek panaszai című verseskötetet és annak keletkezésmítoszát vizsgálta, illetve rávilágított Kosztolányi rejtett mutyizó képességeire, ugyanis a möster olyan keccsel és eleganciával variálta kötetenként verssorait, akárcsak egy mercator natus. Az est második előadója, Bengi László Kosztolányi Aranysárkányáról mesélt, továbbá azokról a finom, rejtett, szimbolikus motívumokról (pl. sötétség, „egyiptomi” utalások), melyek első olvasásra nem feltétlenül ragadják meg az olvasó figyelmét, mégis nagyon fontos szerepük lehet a történet árnyalásában. Az előadássorozatot pedig Bíró Balogh Tamás, irodalomtörténész/stand up-reménység zárta Kosztolányi dedikációiról szóló értekezésével. Ki gondolná, hogy egy ilyen, a verseiben bátran megnyíló, kreatív költő – legalábbis korai, személyesebb ajánlásai után – igyekezett a legnagyobb inkognitóban tartani az őt körülvevő személyekhez fűződő viszonyát, és nem írt egyebet dedikáció gyanánt, mint három tömör, ám annál velősebb szót: „Szeretettel: Kosztolányi Dezső”.
És hogyan zárult az est? A fekete keménykalapos férfi elégedetten elmosolyodott, majd ákombákomokkal felírta az egyik, éppen a zsebében meglapuló tiszteletpéldány első oldalára a következő sort. „Maradok a Mogyoróssy Könyvtár felé szeretettel: Kosztolányi Dezső.”
