Szepesi Dóra
Simon és Simon – és Hilversum
Nagy Gergely regénybemutatója
Az ANGST után már magam is nagyon vártam Nagy Gergely új könyvét. Kilenc év elteltével fontosnak is tartották megjegyezni a bemutató egyik beharangozójában: „Igen, az a Nagy Gergely, aki a Kimnowak és az Eat Me! basszusgitárosa volt, és aki az ANGST-ot írta! De ez az új regény, a Simon és Simon nem olyan, mint az ANGST, ez most családregény.”
A Simonok, három generáció, építészmérnökök; a történelem a terveikkel, házaikkal együtt az életüket is többször lerombolja. Élettörténeteik fragmentumaiból egy közép-európai családregény áll össze, amelyben többek között ott a folytonos kérdés: menni vagy maradni? A könyvbemutató party napján, június 23-án, pont nem volt EB-meccs és zivatar sem, a helyszínül választott PostBistro bejáratából pedig épp a Moszkva térre nyílik a kilátás, arra a térre, ami többször is megjelenik a regényben, mint helyszín, mint magyar jellemző, mint a változatlan változás jelképe. A szerzővel Mészáros Sándor, a Kalligram kiadó főszerkesztője beszélgetett. A műből Bellus Attila, színész olvasott fel, a zenei atmoszféráról BIOS gondoskodott.
Nagy Gergely
Az est elején megszólaló zene alatt Pilinszky beszélt, az Egyenes labirintust mondta, ezzel a felütéssel jelezve, milyen felhangjai lehetnek a regénynek. Az első felolvasás a Moszkva térről szólt – ami „tökéletesen fedésben van a világgal. …Világmodell ez, cseppben a tenger. Akkor is, ha egy napon a ragyogó konstrukció eltűnik. Eltűnik majd innen a szemünk elől.” De ha eltűnik is majdan, lényege velünk marad, „letelepszik a lélekben, ebben az anyagtalan, különös lepkehálóban.” Mészáros Sándor úgy kezdte az estet, hogy Nagy Gergely Hilversum című regényéről fognak beszélni. Ebben persze volt egy kis csalafintaság; annyi igaz, a szerző először ezt akarta könyvcímnek. A regény ötletének a forrása ugyanis a Hilversum névhez kötődik, és mert nem biztos, hogy elsőre mindenki tudja, hogy ez micsoda, némi magyarázattal szolgáltak hozzá. A szerző gyerekkori emléke a nagyszülői házban lévő régi tekerős rádiókészülék, amelyen különböző városnevek voltak fölírva, sok olyan városnév, amivel tudtunk mit kezdeni – London, Moszkva, Budapest –, de volt néhány, amivel nem, a legkülönösebb a Hilversum volt. Akkor azt gondolta, ez a város egy másik bolygón van – a szó kapott egy ezüstös csillogást, a silver szóval tudta kapcsolatba hozni. Kiderült, édesanyja is ugyanezt a rádiókészüléket nézte gyerekkorában, csak más helyzetben, és neki ugyanígy beégett a Hilversum városnév. Nagy Gergely ezen a nyomon kezdett el közös emlékeket keresni, olyan lenyomatokat, amelyek benne és felmenőiben több generációra visszamenőleg lehetnek hívószavak, élmények, vízjelek, és olyan szöveget gondolt el, amelyen ezek a nyomok több generáción keresztül végigmennek.
Mészáros Sándor
Erre jött Mészáros Sándor a kiadó részéről, és azt mondta, hogy nem jó cím a Hilversum, mert az embereknek semmi nem fog eszükbe jutni róla; legyen inkább Simon és Simon, ebben van valami a családtörténetből, meg valaminek az állandó ismétléséből… A szerző megszerette a címet, mert hogy benne van a doppelgänger megkettőződés, erre utal a borítón látható kép, a két pohár, bennük a ferde vízzel. Ez a mű az egyik legjobb hazai kortárs képzőművész, Csörgő Attila munkája, 1995-ből, a címe „Ferde víz”. Nyilvánvalóan nincs ilyen jelenség – magyarázta, de az tetszett neki benne, hogy olyan, mintha a gravitáció kimozdulna. Az életünk arra van berendezve, hogy ami vízszintes, az vízszintes, ami függőleges, az függőleges, ehhez tudjuk tartani magunkat, a művész meg előállított fizikailag egy olyan helyzetet, ahol ez ki van mozdítva. Mészáros Sándor szerint a szövegnek is van egy kimozdítottsága, regény, de egymással többé-kevésbé összefüggő történetekként is olvashatjuk, amelyek közt lyukak vannak. Ellentétben a hagyományos családregényekkel, épp ez teszi szabaddá: az emlékezet nem veszi birtokba a múltat, de fantasztikus sorsok elevenednek meg. Megtudtuk azt is, hogy sokáig készült a szöveg, a szerző regényként kezdte írni, a szobájában egy nagy plakáton próbálta vezetni a családi szálakat, aztán másfél év után az egészet elengedte. Az 1800-as évek végétől 2016-ig, a Moszkva térig (vagy Széll Kálmán térig) egyetlen szubjektum éli végig a sokféle történetet; hol nő, hol férfi, több mindenkit hordoz magában, folyamatos elvágyódás jellemzi. A beszélgetés során itt tettek egy politikai zárójelet, felmerült a menni vagy maradni kérdés, amely a szerző számára 2010 után egyértelműen jelen volt, amennyiben az, hogy az ember mozog a világban, politikai gesztusként is értelmezhető. Számára ez úgy vetődik fel, hogy vállalható-e az, ami itt zajlik, vagy nem, akar-e közreműködni ebben, vagy sem. Természetesen nem akar, de ahogy ebből a Moszkva teres szövegből is látszott, van a szereplőnek (és a szerzőnek is) egy alapvető szeretet viszonya saját lokációja, ha úgy tetszik, saját nemzete iránt – fogalmazott. A Budapest problematika korábbi szövegeiben, az ANGST-ban is visszaköszönt, itt sem tudta elengedni. Miért fontos, hogy a hősei egy része nem humán értelmiség, hanem mérnök? A szerző kifejtette, azért is, mert a saját felmenői között volt mérnök, másrészt, a mérnök valamilyen rendszert keres, még a legkaotikusabb szituációban is feltételezi, van egy rendező elv, és tarthatja magát ehhez. Ha tartjuk magunkat valamilyen rendező elvhez, lásd gravitáció, amit a címlapon lévő poharakkal kapcsolatban is elmondott, akkor nem lehet olyan nagy baj. Persze állandóan kiderül, hogy nincsen rendező elv, és össze-vissza dobálja a sors, a történelem, Közép-Kelet Európában ezeket a figurákat. A 2000-es évek Simonjában az 1800-as évek Simonja tér vissza: az elődök a Monarchiában élték meg ezt a tágasságot, ami az Európai Unióval visszajött nemzedéke életébe újra, ám mégis tapasztalható egyfajta zártság. Ez a bizonyos emigráns figura is a rendezőelvet szeretné megtalálni, miközben a saját felmenői, a további felmenő Simonok, mind egy-egy alternatív múltat képviselnek, és ebben a figurában találkoznak a lehetséges utak. Sokszor a véletlen mozgatja az eseményeket: hogy egy csatamezőn lelőnek valakit, vagy nem; hogy melyik teherautóra száll föl és az hova indul; hogy egy marhavagon ajtaját rácsukják-e vagy sem; vagy az a vonatsín hova fut – ezek fatális ügyek. Sok konkrét családi történet belekeveredik a szövegbe. Elmesélte, hogy a regényírást egészen formális interjúzás is megelőzte családtagokkal, meg dokumentumok, fotók tanulmányozása, az információkat aztán fikcióba fordította át. A moderátor azt tudakolta, hogy a jelenbeli fiú Simon megírásakor nem küzdött-e egyfajta önéletírás gondolatával. Az író azt válaszolta, nyilván van benne belőle valami, de nem keres rendszert a dolgaiban, nem önmagát akarja föltárni, hanem valamit kölcsönadott egy figurának magából.
Nagy Gergely és Mészáros Sándor,
a háttérben Bellus Attila
Elmondta azt is, gyötrelmes volt végigolvasni újra a regényt a kiadás előtt. Mindenki számára ismerős helyzet, hogy amikor befejez valamit, úgy érzi, ha újra kezdené, másképp csinálná. De a könyv annyira azt az időt, állapotot rögzíti, ami alatt született, hogy nem lehet megváltoztatható, és nem is zavarja. Megnyugvás volt számára, hogy hosszú idő után megtalálta a kiadóját a szöveg, köszönetet mondott név szerint néhány embernek. Az ezután felolvasott regényrészlet az emigrációról szólt, ami tulajdonképpen nem is emigráció, hanem elköltözés – miközben az ember a „modus vivendi” és „ars moriendi” pillérei közt egyensúlyozik. A bemutató végén, a közönség vásárolhatott a kötetből, a szerző dedikált. Bios zenéjében pedig felhangzott még néhány regénymondat: „Hogy ez a vonatsín hova fut, ezek fatális ügyek. Nincs mi elől és nincs hova.”
