Elek Tibor és Bartis Attila
Szil Ágnes
Ha te nem létezel, akkor nem lesz kép
Bartis Attila békéscsabai estjéről
Öt évvel ezelőtt már köszönthettük Bartis Attilát Békéscsabán, most A vége című regény megjelenése okán kérdezte őt eddigi életműve egészéről Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője. Elsőként a Rendezés került az érdeklődés homlokterébe, amelynek nem csak írója, hanem rendezője is Bartis Attila, a darabot nemrégiben mutatták be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. A mű izgalmas, főszereplője egy író, aki a saját darabját rendezi, bonyolult családi viszonyok közepette, így a néző szeme láttára kapcsolódik össze valóság és fikció, hiszen nem mindig a „darabot” látjuk, hanem a „színészeket”, a maguk privát életében is.
Bartis Attila elmondta, hogy a darab megírásakor még föl sem merült, hogy ő fogja rendezni, inkább a képlékeny határra figyelt, amely az önéletrajziság és a személyesség között húzódik. Ha a szövegét más rendezi, akkor az megtermékenyíti a rendező fantáziáját – most azonban módja volt megfigyelni, meg tud-e jelenni a színpadon az a tekintet, az a gesztus, amit ő maga képzelt írás közben. Radu Afrim, szintén Marosvásárhelyen, A nyugalom című regényből és az Anyám, Kleopátra című darabból az egyik legfergetegesebb előadást teremtette meg, a szerző boldog, hogy ő írta a szöveget, de az előadást a rendező szellemi termékének tekinti. A rendezést három kategóriában is jelöltek a romániai színházi szervezet, az UNITER díjára. A színházban a jó szerző a halott szerző – mondta Bartis –, ő már életében megpróbál jó szerző lenni.
Elek Tibor és Bartis Attila
Elek Tibor megállapította, hogy az igazság és a hazugság kettőse végigvonul a korábbi műveken is, igaz ez A vége című regényre is. Bartis Attila megosztotta a nagyszámú közönséggel, hogy a közvélekedéssel ellentétben nem tizenöt évig íródott, hanem A nyugalom megjelenése után egy évvel, 2002-ben kezdte el, rövid részekkel, amelyben nagy szerepe volt az apafigurának. Miután 2006-ban az édesapja elhunyt, nem is volt más választása, mint hogy erről gondolkodjon, de ezután két évig nem dolgozott a szövegen. A regénytest nagy része viszonylag rövid idő, szűk egy év alatt született, 2014-ben. A főszereplője egy fotográfus, aki jegyzeteket ír, így kézenfekvőnek tűnt Elek Tibor kérdése, mely a két művészi tevékenység hasonlóságát firtatta. A szerző elmondta, miben látja az írás és a fotográfia különbségét: az előbbihez nem kellenek eszközök, hiszen a népköltészet papír és toll nélkül is létezett, a szöveg, a tartalom átszűrődik a szerző gondolkodásán, kapcsolódik hozzá a továbbadás vágya – a fotózás ellenben igényli a technikát, így a szerző kiszolgáltatott az eszközöknek. „A te portrédat csak rólad tudom elkészíteni – ha te nem létezel, akkor nem lesz kép” – foglalta össze.
Bartis Attila
Ezután Bartis Attila felolvasott egy emblematikus részt a regényből (Lajka kiképzéséről), így fordult a szó a regény szerkezetére: két fő részre, azon belül fejezetekre tagolódik a hatszáz oldalas szöveg. A szerkesztés utolsó szakaszáig úgy volt, hogy egybefüggő marad a regény, de mivel a szerző is könnyebben tájékozódott a szakaszok segítségével, meg akarta adni ugyanezt a szabadságot az olvasóinak is.
Színház fentről
Elek Tibor úgy fogalmazott, hogy a szavak, mondatok mögöttes terében időnként mély tárnák nyílnak a regényben, elgondolkodtató tanításokként értelmezhetünk egyes szövegrészleteket, az apa, a grófnő vagy maga a fotográfus szájából vagy tollából. A 60-as, 70-es évek hangsúlyosabbak a regényben, a közelebbi múlt kevésbé, újra és újra megoldatlanságok, titkok részesei leszünk. Az apáról kiderül, hogy ügynök volt. Bartis Attila korábban is írt a totális diktatúra alatt áldozattá vált emberekről, ő maga megélte ezt a korszakot Romániában és később Magyarországon is. 2009-ben nyilvánosságra jutott, hogy akár a regénybeli fotográfusé, az ő apja is ügynökként tevékenykedett, a szerző ezen a ponton utalt egy nemrégiben vele készített HVG-interjúra, illetve a Lázár apokrifek egyik szövegére, A vámos és az úristen című rövidprózára. Bartis elmondta, hogy apja romániai ügynöki tevékenységét tartja igazán súlyosnak, de mindenki zsarolható, foglalta össze, és hozzátette, hogy az apját rajta keresztül törték meg. A történteknek persze paradox módon az is a következménye, hogy mi ezen az estén egymással beszélgethettünk.
Az író arra a kérdésre, hogy tudna-e kevésbé személyes, kevésbé egzisztenciálisan őt érintő regényt írni, azt válaszolta, hogy aligha, hiszen a műveiben azokra a kérdésekre tér ki, amelyek izgatják, így a kevésbé érdekes kérdések az olvasó figyelmére sem tarthatnának számot. Írás közben olyan kérdésekhez is eljut, amelyeket a szöveg előtt nem vett tervbe. Az írás mindazonáltal nem terápia, az egyik esetben József Attila-szöveg lesz belőle, a másik esetben pedig semmi.
Közönségrészlet
A beszélgetés összefoglalójában Elek Tibor elmondta, hogy azért szeretjük Bartis Attila szövegeit, mert olyan kérdésekről ír, amelyek minket is foglalkoztatnak. Zárásképp A vége utolsó mondatai hangzottak el: „Boldog vagyok. Ennél több nem történhetett.”
Amellett, hogy Bartis Attilát a középnemzedék egyik legkiválóbb írójaként tarthatjuk számon, személyében a békéscsabai közönség roppant visszafogott, ám szuggesztív előadót ismerhetett meg. Reméljük, nem kell ismét öt évet várnunk a társaságára.
A fotókat Vámos Zoltán készítette.
