Térey János, Darvasi Ferenc
és az estet megnyitó Elek Tibor
Fodor György
Jégzajlás
Térey János-est
„A Legkisebb Jégkorszak legelső telén
Budapest lakossága ámokfutva élt;
S hétvégén diszkotékákat látogatott,
Őrjöngeni. Nem félni. És felejteni.”
(A Legkisebb Jégkorszak, IV. fejezet, 521. o.)
Mindig azt hangsúlyozom a tanítványaimnak, hogy szerencsések, mert Békéscsabán élőben találkozhatnak a kortárs irodalom nagyjaival. Idén a sorozatban az első Térey János volt, akivel Darvasi Ferenc beszélgetett január 18-án, a színházi Jókai Szalonban. Új könyve, A Legkisebb Jégkorszak Elek Tibor szerint is monumentális mű, az est elején két kötet összeütésével jelezte a jégzajlás kezdetét. Szokatlan, hogy valaki a kortársak közül a verses regény műfajában nyilvánítson véleményt. A választott téma körbejárása azonban megkívánta a hosszabb, nagyobb terjedelmet.
Térey János és Darvasi Ferenc
A XXI. század elejének klímaváltozása világszerte, de szűkítve különösen hazánkra, felerősítette a „klímapesszimizmust” (a szó a szerző saját kreálmánya), amely végül társadalmi változásokhoz vezetett el. 2019-ben járunk, a Duna jege befagyva, közéleti szappanoperák víziói bontakoznak ki és erősödnek fel. A Svábhegy – az egykori társadalmi elit színtere, a szebb napokat megélt vörösbort fakasztó tőkemező lankái – mára Magyarország elfojtott tudatalattijává vált (a belső borítón A Gyűrűk Ura regényfolyamhoz hasonlóan térkép jelzi a kérdéses területet, amely minden titkok forrása, mint egy Új Magyar Mordor).
Térey János
A mű nem jóslat, nem politikai visszhang, hanem egy lehetséges egzisztenciabomlás, jövőbe kivetített kultúrgyilkosság modellje, ha úgy tetszik, egy disztópia. Elkerülendő kérdés volna, hogy Európa egy halott kontinens? Nem jelenthető ki kategorikusan, de megfigyelhető, hogy bizonyos szegmenseiben „a fehérek közt az európai” abbahagyta a teremtést (szolgáljon példának a magyar opera elismertségének világméretű hiánya, amely Erkel korában még evidencia volt). A szociokultúra vergődik, a szellemi kondíciók még működnek ugyan, de a fizikális megmaradás lehetőségei vészesen redukálódnak, ahogyan minden jéggé válik körülöttünk, az eljegesedés, elszigetelődés, kontaktfagyások elkerülhetetlenek. Ennek az alternatív realitásnak a túlélése csak összefogással lehetséges, amelyre nemhogy 2019-ben, jelenleg, 2015-ben (de a regényírás idejében: 2011-2014) sem láthattunk sok esélyt a szavak szintjén túl. Az ember megszűnik társas lénnyé lenni, az egyéni érdekek felülírják a szociális koherenciát.
Többen az állóhelyeket is kihasználták
Bőrünkön tapasztalható, hogy a kultúra mesterséges megosztási szándéka egyre mélyebb ellentéteket teremt, a kultúra égisze alatt támadó, mételyként, olykor észrevétlenül beáramló politikai akarat igazságtalanságokat szül. Mindegy, hogy botránybaloldalról vagy nemzeti keresztény úttévesztésről szól a fáma, a végeredmény ugyanaz: posztrealista illúzióvesztés. Másképpen megragadva: kataklizma. Nem maradnak alternatívák, a jövőben felhalmozott ellentétek és keserűség csak robbanásszerű változással orvosolható. Amikor természetessé válik az arrogancia, bekövetkezik a teljes szétszóratás, amikor megváltozik a tulajdonosi szemlélet, amikor a feszültségtől ellehetetlenül és kínossá válik az átkelés Budapesten – amely visszavedlik egykori romos önmagába –, helyrehozhatatlan károkat szenved, végső magányba taszíttatik a náció. Erre már voltak példák: 1848/49, 1956 (Térey maga is emléket állított e drámai időszaknak az éppen 2006-ban megjelenő Kazamaták c. drámájával). Kérdés, hogy 2019 is ilyen aurabomlást hoz?
Az az est folyamán is kiderült, hogy előre definiálható társadalomváltozást nem okozhatnak természeti változások, ergo egy vulkánkitörés nem feltétlenül vezet az emberiség egészére kiható, gyökeres és végleges tragédiához. Az azonban igen elgondolkodtató, hogy egy tényleges, izlandi tektonikus tevékenység – amelyet a szerző személyesen ellenőrzött 2011-ben – befolyásolta Európa légi közlekedését, és eltakarta az éltető Napot, elintézte, hogy az európai nyár abban az évben kimaradjon. Ennek reális veszélye inspirálta a regény futurizmusba hajló megnyilvánulásait és az izlandi szálat. Térey mindig felkészült, alaposan utána olvas a tényeknek, és híve a racionalizmusnak. Ha általa nem végzett tevékenységekről ír (autóvezetés, síelés), akkor is hibátlan precizitással alkotja meg háttérmondatait. Írói érdem, hogy valaki kezelni tudja empirikus hiányosságait, akár Jókai a Senki szigetének botanikai pontossággal való leírásakor. Jelen kötet megalkotásakor a Jelenkor szerkesztője, Nagy Boglárka segített abban, hogy a történetben, szövegrészekben nem maradtak logikai következetlenségek. Ezt felolvasással is bizonyította a szerző (V. fejezet: 530-539. o.).
Térey dedikál - állnak: Darvasi Ferenc és Fodor György
Térey kíméletlenül arcunkba fújja a jövő hidegét, de szívet melengető gondolata: „az egyetlen igazi szolidaritásom, hogy magát az embert ábrázolom”. Alakjai hús-vér szereplők, akik közel évtizedes múlttal rendelkező, kiforrott karakterek, visszatérő alakok, nem kell meg-, csak újraalkotni őket. Szerepeltek már az Asztalizene (2008), a Protokoll (2010) és az Átkelés Budapesten (2014) kötetekben. Győző, aki „aurás migrénben” szenved, teremti meg a tér-időugrás lehetőségét Budapest történelmi létezésében – látjuk pl. a Széll Kálmán teret II. világháborús alakjában. A szellemi erő másik oldalát képviseli Tompa Henrik, aki vegetatív életmódja mellett megtartotta mentális képességeit, átlát mindent, rezonőrként szolgálhat. Ő lesz a maradék magyarság hatodik érzéke, ő válik afféle madeleine-hanghatássá, serkentő erővé, a nosztalgikus, túlélést szolgáló hangok elementáris forrásává, akár egy Bartók-zenemű vagy bármely más klasszikus, akár popallúzió, amely egyfajta menekülési útvonalat jelent a hétköznapok dermesztő sivárságából.
Ugyanilyen céllal tekintettünk a jövőbe, amikor jövőbeli Térey-tervekről hallottunk. Készül az összegyűjtött versek kötet, amelyet majd egy pesti művészregény megírása koronáz meg (hommage Bulgakov: Töredék, Mándy Iván: Mélyvíz, Márton László: Ne bánts, Virág!). Reményeink szerint tehát idén is zajlik a jég…
„Hölgyem és uram, jó éjszakát! Boldog új évet önöknek!” (hátsó borító)
A fotókat Rácz Katalin készítette.
