Bóka B. László, Ferdinandy György, Farkas Tibor
Pethő Anita
Egy írónak a nyelv a hazája
Új program új helyszínen: a Király utcai K11 Művészeti és Kulturális Központ Magyar Napló-estek címmel indult beszélgetéssorozat, melynek első alkalmán Ferdinandy Györggyel beszélgetett kivándorlásról és hazatérésről Bóka B. László kultúrtörténész. Az est szereplőit és az érdeklődő közönséget a K11 nevében Farkas Tibor köszöntötte.
Ferdinandy György 1956 decemberében hagyta el Magyarországot, előbb Franciaországban, majd Puerto Ricóban élt, hogy aztán évtizedekkel később hazatérjen. Párizsba érkeztekor úgy gondolta, csupán néhány évig lesz távol, míg diplomát szerez, aztán visszajöhet, végül nem így alakult. Ugyanakkor szerinte már ebben is eltér az ő és a forradalom leverése után vele együtt emigrálók sorsa a most Európába érkező százezrekhez képest. Bennük annak idején élt a hazatérés vágya, reménye, terve, a mostani migránsok azonban gyakran mindent végleg hátrahagyva teljesen új életet kívánnak itt kezdeni. Más helyzetről volt szó amiatt is, hogy az ötvenes évek hidegháborús viszonyai között a párizsiak szívesen fogadták azokat a fiatalokat, akik a nagy ellenség ellen fellázadtak. Ferdinandy ugyanakkor úgy érzékelte, hogy bár a franciák nyitottak voltak ez irányban is, a jórészt másodgenerációs afrikai bevándorolók mégsem igazán találták helyüket már ebben az időszakban sem.
A visszatérés vágya az anyanyelvhez való viszonyulásban is megmutatkozott. Ferdinandy első publikációi franciául jelentek meg, később írt spanyolul is, miközben mindvégig ragaszkodott a magyar nyelvhez. Dacolni kívánt azzal, amit Márai Sándor fogalmazott meg Halotti beszéd című versében:„s nevedről lehull az ékezet”. Magyar nyelvű könyveket a Szabad Európa Rádión keresztül kért és kapott, ahol aztán felolvasták az ezekről írt recenzióit. Ugyanakkor tudatosan is, mintha nem is az anyanyelvéről, hanem egy idegen, most tanulandó nyelvről lenne szó, igyekezett bővíteni a szókincsét, s a szótárakat mai napig fontos eszköznek tekinti munkájában. Hiszen egy írónak végeredményben a nyelv a hazája. Ferdinandy úgy véli, a magyar nyelv sokkal érdekesebb azért is, mert sokkal inkább változó, alakítható, mint a francia. A magyar a hétköznapokban, az átlagember nyelvhasználatában is alakul, gondoljunk csak a sok szóviccre, nyelvi leleményre.
Bóka B. László és Ferdinandy György
Bár elsőre úgy tűnik, Ferdinandy hangsúlyozottan önéletrajzi jellegű prózát ír, ő maga inkább megfigyelőnek tekinti magát, aki „beszélteti” az embereket. A legtöbb szépíróhoz hasonlóan ő is fontosnak tartja azoknak a hétköznapi érdekes életszituációknak a feljegyzését, amiknek gyakran akaratlanul is tanúi leszünk például egy villamoson utazva. Ferdinandy saját elmondása szerint olyan realista prózát ír, ami átesett egy avantgárd hatáson, de végül visszatért a realizmushoz. Bár esetében egy termékeny, több mint félszáz könyvvel rendelkező alkotóról van szó, mégis azt hallhattuk tőle, hogy nagyon nehezen ír. A hét minden napján, délelőttönként dolgozik, és többször is átírja a szövegeit. A végeredmény azonban mégis sikeresen adja azt az illúziót, mintha a szerzőből csak úgy áradtak volna a könnyed, fesztelen mondatok.
Irodalomtörténészként úgy gondolja, a magyar irodalom nagyon szeretné magát megmutatni a nagyvilágnak, csak mégsem azt mutatja, amiben egyedi, hanem hogy mennyire tudja lemásolni több évtizedes késéssel a nyugati trendeket, módszereket. Ferdinandy szerint sokkal inkább olyan alkotókat kellene megmutatni a nagyvilágnak, mint Gion Nándor vagy Bodor Ádám. Szerinte Gion Nándor lehetett volna már évtizedekkel ezelőtt – ha akkor lefordítják –, a közép-európai válasz Gabriel Garcia Marquez mágikus realizmusára.
Szó esett többször is a hazatérés vágyáról, ugyanakkor Ferdinandy úgy véli, mindez szerencse kérdése is. Kell, hogy valaki(k)hez vagy valamihez érkezzen haza az ember. Az ő testvérei még élnek, ez sokat számított. Másrészről íróként is hazaérkezett valahova, egy közösségbe, ami gyakorta nehéz döntési szituációkat is eredményezhet. „Nem tarozhatok bele egyik szekértáborba sem”- jutott végül elhatározásra, átgondolva ennek előnyeit és hátrányait egyaránt. Közel fél évszázadnyi idegenben töltött idő után ugyanis egy egész országhoz kívánt hazatérni, nem csupán annak egy részéhez.
