„Táruljatok fel, hatalmas kapuk...”
Molnár Zsófia
Nyitva van a könyves kapu
– csak bújjatok rajta
A kapu… mond valamit. Történetről mesél, mi több, drámáról, ami benne, e mozdulatlan építmény ürességében zajlik. A híg tér a kapuban megsűrűsödik: ott történik valami lényeges, talán sorsdöntő.
(Czakó Gábor)
Három kapu hova visz? A vitézeket például Tündérországba. A könyvvásárt szombaton is felkeresők (analógiásan: a tudósításokat rendszeresen olvasók) a harmadnapi kapun belépve valóban lényeges és sűrű történések részesei lehettek. Azaz valójában a kapuban állva is tapasztalhatták annak eredeti értelmében vett tündéri – változékony – voltát: a megfiazott kedvenc idézetes cetlik sajátosan terjeszkedő médiumként látogatói párbeszéddé, a szervezők felé pedig üzenőfallá váltak.
Feedback
Az olvasók ismeretségi köre újabb olvasnivalókkal bővült – szombaton sem volt hiány könyvbemutatókban. Vida Gábor, Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című kötetének szerkesztője úgy pontosított, voltaképpen „arról fognak beszélgetni, amiről tudnak”. A kérdezés joviális nehézségeit („Te mit kérdeznél magadtól?”) is felvillantó találkozó a közönség szerint mindenesetre releváns témákat járt körül. Ilyen volt a kódolás vs. „ráismerhetőség” dilemmája, a földrajzi tér belakhatósága – érzelmekkel és szöveggel –, az egy baráti társaság cseperedését leíró könyv címválasztása a „kétéltűség” mentén. Végül a szerző olvasott fel a lokális koordinátáit, szereplőválasztását tekintve egyként egzotikumot is ígérő regényből.
A Szalamandrák éjszakáinak bemutatóján a szerző,
szerkesztőjével, Vida Gáborral
A Káli Király István szerint örvendetesen „újjáteremtett” Mentor Kiadó újabb szépirodalmi megjelenéssel ünnepelhetett Murvai Béla Szövevényének alakjában, melyről a szerkesztő, Láng Zsolt beszélgetett a szerzővel. Az esemény azzal a „bizalmas” közléssel kezdődött, hogy az eszmét cserélők valójában a Látó egyik szerkesztője és idei debüt-díjasa: az illetékesek a folyóiratban a regényből megjelent részletekért alkotóját ezzel az elismeréssel tüntetik ki 2015 decemberében. A nyelvéért, szerkezetéért, a benne ábrázolt gyermeki identitásért melegen méltatott és Tamási Ábeléhez hasonlított, az oly „jól fogó” bizalmat tápláló könyv bemutatója a „nem muszáj mindent elmondani” jegyében sok felolvasást és visszafogott szerzői válaszokat tartalmazott. „Majd idővel megtudja, mit kell mondani” ilyenkor, fogalmazott folytatást ígérve Murvai Béla, aki magyartanár is. Az esemény, ha részének tekintjük a kezdetén felmerült rövid, azonnal orvosolt technikai mozzanatot is, a (durván elnagyolt felsorolásban) pedagógusoknak, önkénteseknek, sőt műszakiaknak a Nemzetközi Könyvvásár életre hívásában, fenntartásában, benépesítésében játszott óriási, kevés figyelemre méltatott szerepére világított rá.
Káli Király István és a szerkesztő Láng Zsolt fogják közre
Murvai Bélát és friss regényét, a Szövevényt
A hangosítók a rendezvény egyik kiemelt programján, Halász Judit gyerekkoncertjén is derekasan dolgoztak. Alulmaradtak azonban a „kezdődjön!”-t és „visszá!”-t skandáló gyerekrengeteggel szemben – a színház nagyterméből kiszűrődő, a beszélgetések hátterét adó Csiribirit „nem lehetett überelni”.
Színház az egész vásár – mondhatni tulajdonképpen ezen a harmadik napon, hiszen a rendezvény minden este a teátrumban ünnepelt. Míg csütörtökön a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának vendégelőadásában Georg Büchner Leonce és Lenája (rendező: Tompa Gábor) került a nagyérdemű elé, pénteken felolvasóestet tartottak: Garaczi László Ovibrader című darabját a helyi Tompa Miklós Társulat művészei „hangosították fel”. Mivel a szemle a marosvásárhelyi alkotók megismertetését is célul tűzte ki, az idén elhunyt Jánosházy György költő–műfordító–kritikus emléke előtt a szombati esten hajtottak fejet.
Spektákulum volt azonban Székely Csaba Ezek állatok című szövegének felolvasása is, melyre Látó Irodalmi Játékok 69. avagy a Havi Dráma sorozat 13. kiadásának első alkalma néven került sor. A teljes lehető beleéléssel és – saját esztétikai minőségükkel legyen mondva – puritán, de annál sokatmondóbb díszletek előtt játszó személyek maguk a Látó szerkesztői voltak. Részeként annak a csapatnak, mely egyébként a színház, a Művészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Rádió köreiből kerül ki, és a következőkben havi rendszerességgel szólaltat majd meg egy-egy drámát: kortársakat, helyieket, többnyelvűt.
A Látó szerkesztői az elsivatagosodott G. Caféban olvasnak fel
– a H(avi) D(ráma): Székely Csaba: Ezek állatok
Szombaton társadalmi életet is élnek a könyvvásároló marosvásárhelyiek. Ez egyben családi nap a rendezvényen: „Anya, kérhetek öt lejt?” (kap); „Veszünk egy könyvet, aztán megyünk haza” – biztatja kis lány még kisebb testvérét. „Egy könyv” (akár társasjáték) – ez a leitmotívuma a szemlének, melynek a költöztetők, a konvergáló, majd szétszóródó forgalom révén körgyűrűi is megfigyelhetők a színházi csomóponton túl. S melyet valaki azon két alkalom egyikének nevezett a város életében, amikor az emberek asztalok fölött hajlonganak, határozottan próbálva helyzeti előnyhöz jutni, a becses, míves, de antikvár portékáért is (a másik, sértés ne essék, az ócskapiac – árnyalás kívántatik). Mindez összességében az interakció, élet jele, ténye.
Ha nem tekintjük a könyvet sem „súlyos, tompa tárgy” mint krimikelléknek, -eszköznek, sem luxuscikknek azokban a napokban, amikor főleg híreket olvas, sőt hallgat az állampolgár, akár azon gondolkodva, hogyan csökkentse ingóságai számát és térfogatát az egyre kívánatosabb mobilitás érdekében, akkor tere és létjogosultsága van, a többihez hasonlóan, ennek a vásárnak is.
A PIM Rejtő-kiállítása a könyvvásáron
Ne tekintsük se ennek, se annak – a lélek elmaradhatatlan. Legyen kapuja is az. A 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár jövőig még holnap – vasár/vásárnap – is kinyitja kapuit.
2. nap
A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár második napja az „aki bújt, bújt, aki nem, nem” fordulattal írható le: gyerekek déli, a bábterembe vivő ajtó előtti türelmetlen toporgásától a fontos téttel bíró, nemritkán éles kategóriákkal operáló irodalmi vitákon át az esti kapuzárást élő/ülő oszlopokként elegánsan jelző önkéntesekig. Azzal a kiegészítéssel, hogy nagyobb volt a hajlandóság bújni, mint nem.
Így kerültek a tegnapi kérdezők mára a – vállaltan nehezebb – faggatott-szerepbe. Károlyi Csaba, az ÉS főszerkesztő-helyettese is, aki Kós Annának, a helyi Művészeti Egyetem dékánjának mesélt Mindig más történik. 25 irodalmi beszélgetés című friss interjúkötetéről. Az eszmecsere a műfajában megszokottnál kihívóbb volt. Hiszen, a keletkezési körülmények tisztázása után – a lapban korábban már publikált korpusz; portrék a megelőzően kritika tárgyát képező művek alkotóinak releváns élettényeivel; a potenciális olvasók körüli „kerítői pozíció” –, komoly megfontolásra érett problémák merültek fel. Ilyen Kós Anna szavajárása szerint a „kerestem a jobb felét, és nem találtam” jelensége, tágabban a politikai elkötelezettség hatása a poétikai jegyekre. Hasonlóan akut, hogy „nem állnak meg a villamosok a körúton”, ha irodalmi téren valami kimondatik. Károlyi Csaba vállalta elfogultságát, és a tévé, rádió lehetőségeiben, ismert médiaszemélyiségekben nevezte meg a kortárs literatúra népszerűsítésének kulcsát a saját interjúalanyait is soraiban tudó hallgatóság előtt.
Kós Anna és Károlyi Csaba a Mindig más történik. 25
irodalmi beszélgetés rendezgetése közben, a Székely János teremben
Anekdotázva, de határozottan nevezte magát erdélyi írónak Fekete Vince, a Székelyföld folyóirat szerkesztője, akinek verseit és költészetét, legújabb kötetére (Vak visszhang) is reflektálva méltatója, pályatársa, földije, Markó Béla megkerülhetetlenként aposztrofálta – a mai magyar lírában. A részben az eddigi munkásságot összegző, részben új lírai darabokat is tartalmazó gyűjteményről (a szerző esetében finom, kellemes ízzel) szólva a beszélgetőtársak a regionalitás gazdagító lehetőségeit, a Balla Zsófia-i „ahogyan élek, az a hazám” definíciót felülíró habitust, a költészet halálvíziójának egyértelmű tagadását, a doctus költészet fontos elődök – Dsida, Babits – által képviselt irányának megújítását említették. Gáspárik Attila színművész néhány verset olvasott fel értőn, értetőn.
Markó Béla és a szerző Fekete Vince,
illetve Gáspárik Attila a Vak visszhang bemutatóján
„Itt mindenki főszerkesztő (volt/lesz)” – indult, folytatódott és zárult igen kedélyesen az a kerekasztal-beszélgetés, melyet az erdélyi magyar irodalmi folyóiratok jelenéről és jövőjéről hirdettek meg. A két levitáló, vándorló mikrofon Balázs Imre József, a kolozsvári Helikon „nyugalmazott” főszerkesztője, Bege Magdolna, az aradi Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese, illetve a szintén kolozsvári Helikontól Karácsonyi Zsolt, a Székelyföld képviseletében Lövétei Lázár László, a Várad színeiben a frissen, irodalmi szerkesztővé, kinevezett („új seprű”) Tasnádi-Sáhy Péter és a marosvásárhelyi házigazda Látótól a moderátori tisztet is betöltő Kovács András Ferenc kezében járt körbe. A hallgatóság soraiban a még csak szépreményűeken kívül ültek ugyanakkor egyéb valódi főszerkesztők, akik a felmerülő elméleti és gyakorlati kérdésekben, ki- és beszólásokban ismerhettek magukra. Elhallgatott (például a terjesztői nehézségek) és annál alaposabban megtárgyalt aspektusok merültek fel abban a kétsíkú beszélgetésben, melyben a társalgók láthatóan igen összeszokott részének sziporkái jelentették a mellék(?)szólamot. Érintettek „felköltözéseket” és „visszatéréseket” (internetre, illetve a papíralaphoz), a „nyakkendős, vasalt galléros” beállítódás és a kísérletibb, fiatalos, műhely-jellegű megnyilvánulások viszonyíthatóságát, a tematikus számok veszélyeit és előnyeit, a skype-on vagy kocsmaasztalnál lebonyolított szerkesztőségi ülést is. Ahogy felmerült a példány- vagy közönségszám mint mérce alkalmazásá(nak értelmetlensége) – egy ilyen jelenet Ábrahámnak az Úrral Szodomáért folytatott alkudozására emlékeztetne. Jellemzőek voltak a sommás, humoros és komolyabban megfontolandó, alapozó kijelentések: „a pdf maga a halál” vagy a „magyar kultúra folyóirat-alapú”. A jövőről gondolkodva a formátum helyett a – szelektáló, értékszűrő – funkcióban ragadták meg azt a láthatóan élő lapok élénk (fő)szerkesztői.
Főszerkesztői kerekasztal
Hangvételében a fentihez közelített Az ellopott tragédia. Rejtő Jenő-emlékkötet című PIM-kiadvány ismertetése is, melyet Thuróczy Gergely alias Izzad Greg Piszkos Fred-es „nyilatkozóruhájában” méltatott. Az 1,4 kg-os kötet célját abban jelölte meg, hogy a Jókai népszerűségét közelítő, de mindmáig feltáratlan életútú, a szépirodalom és ponyva határán tételezett Rejtő körüli mítoszokat a róla közölt kismonográfia, eddig publikálatlan szövegek, periratok, bibliográfiák révén eloszlassa, a szerzői életmű lehető teljességét és sokműfajúságát felmutassa. Ezt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban a vásár idejére felállított Rejtő-kiállítás is előmozdíthatja.
Jeney Zoltán és a „nyilatkozóruhás” Thuróczy Gergely
a Rejtő Jenő-kiadványról beszélget
A nap egyik zárópontja volt a szép kivitelű könyveiről ismert Koinónia Kiadó csoportos kiadványbemutatója, mely gyerekkönyvektől történelemig sok mindent átfogott. A közönség az illusztrációk ihlető erejéről vagy egy „rendelést felvevő” élő költőismerős áldásairól hallhatott. Meg zenét, Balázs Imre József gitárjából – neki köszönhető a „címlapadó vers” vagy a „szomorúpark” fogalma, Magyari Tivadarnak az „olvasóként írásé”.
A könyvvásár „gyakorlata”, zsivaja beszűrődik az „elméletelők” gyakran csak egy-egy elkerített folyosósarokban zajló beszélgetéseibe. Még mindig nehéz, tudósító a tanú rá, úgy bóklászni, hogy az ember csak a vásárosi habitust próbálja figyelni – a főszereplők a szép, illatos, ingerlő, szemrevaló, odaadást követelő könyvek. Még a gyerekkuckóban is, ahová az elszánt látogató talán a színházi labirintus átbolyongásával, jó néhány idegen kapu átlépésével érkezik győztesen: a Mátyás király lopni megy című bábjátékban Corvinák forognak, hát, közkézen.
Bábjáték a humanizmusról és a Corvinákról,
könyvdíszletek között
Aki nem bújt a második napon és kapun, majd bújik holnap.
1. nap
Kétségtelenül jelentős esemény a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, és nem csak szervezői számára, akik a Kapu a lélekhez mottóval nyitották ma tágra a rendezvénynek idén is teret adó Nemzeti Színház – mondjuk most – ajtóit. Az ez évben rendhagyó módon immár négy napig látogatható szemle első napja a több mint ötven jelen lévő kiadó részéről a végső simítások eszközlésének, a látogatók, hozzászólók esetén pedig a tempó felvételének és az elgondolkodtató, szórakoztató asszociációknak a jegyében zajlott.
Az alapos megnyitó a hallgatóságot arról győzhette meg, a rendezők igazán tisztán látják a könyvvásár és portékái szerepét, státusát, szűkebb és tágabb kontextusban egyaránt. Az önkormányzat magyar és (magyar nevekkel helyenként hadilábon álló, vigaszdíjként szépen alliteráló) román képviselői összefüggést teremtettek jelen esemény és aközött, hogy november 13. az idéntől a Magyar Nyelv Napja lesz Romániában. A kulturális fórumok vezetői a könyv lehetőségeiről gondolkodtak. Gáspárik Attila színházigazgató ennek fokozatosan szép, de polcra utalt/szorult tárggyá válásáról, az internetes források és az e-book előtérbe kerüléséről, a szemlének pedig találkozó- és nosztalgiázó hellyé alakulásáról szólt, kiemelve: az intézményt ezekben a napoban mint egyfajta „kulturális nagyáruházat” képzeli el, mely a különböző médiumok együttes megjelenését teszi lehetővé. Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke beszámolt a vásárt kísérő, közel háromszáz iskolást megmozgató, ígéretes olvasásnépszerűsítő vetélkedőről, majd egy ehhez kötődő paradoxonnal élve (legyen annál fiatalosabb a rendezvény, minél idősebb) fejezte ki azon reményét, hogy Marosvásárhely erre a néhány napra valóban Erdély kulturális fővárosává lép elő.
Apraja
A Maros Megyei Múzeum elnöke, Soós Zoltán gyakorlati szempontot kapcsolt a fentiekhez: azt a szórakoztató, de ízig-vérig valós tapasztalatot említette ugyanis, hogy az itteniek karácsonyi vásárlásukat hozzáigazítják a szemléhez, hiszen – meglátása szerint – a könyv illata, a grafikai élmények még mindig pótolhatatlanok.
Az öt éve bevezetett szellemi védnöki tisztet idén a Prima Primissima Díjra jelölt budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vállalta. Az ennek képviseletében megszólaló Gulyás Gabriella igazgatóhelyettes tömören összefoglalta a mintegy hat évtizede fennálló intézménynek a magyar irodalmi örökség gyűjtésében, feltárásában, a kortárs szellemi értékek bemutatásában kifejtett tevékenységét. Igen fontos szempontként kiemelte a művészetek széleskörű társadalmi beágyazottságának előmozdítását is. Ennek egyik fóruma, szavai értelmében, a mostani vásár, mely amellett, hogy a magyar fővárossal napi kapcsolatban nem álló Marosvásárhely és a PIM megismerkedését segíti, kiválóan bizonyítja: a múzeum raktározás helyett hozzáférhetőségre törekszik, és nem tárgyakat, hanem interakciókat gyűjt.
Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke a maga csendes, mindenütt jelen lévő módján adott jelt a két „ajtónálló”, a még meg nem nyitott útszakaszon zajló forgalmat eddig derekasan bonyolító középiskolás fiúnak a színház-, vásár-, könyvkapuk szélesre tárására. A fenti megszólalások hallgatósága, a téren felsorakozott főleg líceumi diákok így juthattak be a szintén kíváncsi tanárok által jóváhagyott, akár félnapi bóklászásra, mégpedig az általuk kivitelezett színes ötlet, a felállított verskapuoszlopok között. A cetlikkel teletűzdelt táblákra, melyek számtalan megosztó kedvenc idézetét tartalmazzák, Yodától (csillagkapuról -háborúra asszociálva igen aktuális is lehet) Arany Jánosig mindenki felkerülhetett már a nyitó napon is. (Noha, igazi fesztiválhoz méltóan, a november 11-i „nulladik nap” már sor került Szávai Géza regénye, a Kivégezzük nagyapádat hangoskönyvváltozatának bemutatására.)
Kapuszárny
A közeli falvakból idelátogató, izgatott gyerekcsoporton át az esperesig a közönség aprajának-nagyjának örömet szerezhettek a mai nap programjai, melyek tényleg „szem-szájnak ingerét” csillapították (szó szerint is, például a kolozsvári, kihelyezett Koffer könyves kávézónak köszönhetően). Nemritkán pedig a szívét is – mint az akár a szakmabeli, tehát most éppen „dolgozók” összemosolygásából is kiderülhetett. A reggeltől estig, több helyszínen szinkrón zajló könyvbemutatókból, dedikálási akciókból, író-olvasó találkozókból és gyerekprogramokból álljon itt rövid mazsolázás.
Vásári pillanatok
A könyves mesterség és a gyereknevelés csínját-bínját egyként tematizáló, Kádár Annamária pszichológus és Szávai Ilona, a PONT Kiadó vezetője, a Fordulópont folyóirat főszerkesztője között zajló beszélgetés igen triviálisan így foglalható össze: mit tegyünk, hogy húsz év múlva is legyen közönsége a könyvvásárnak? A mély személyes tapasztalatokkal hitelesített, érdeklődő szülői kérdésekkel zárt eszmecsere az ezúttal a gyermekeknek, gyermekekről, gyermekekért oldalát bemutató kiadó és folyóirat közös lehetőségeiről, a két orgánum egymáshoz való viszonyáról, hangsúlyosan pedig a mese minden életkorra kiható hídszerepéről, sokoldalú megközelíthetőségéről (attól függ, az elefánt melyik testrészét tapogatod ki...), a jelenkor pedagógiai tendenciáiról, a ma leküzdendő sárkányairól folyt.
Varázsigék és mesék. Ami nem maradhat ki egy nap se.
Beszélgetőtársak: Szávai Ilona és Kádár Annamária
Felnőttnek is igen kemény témát érint a PIM legújabb kiadványa. Az első világháború idejéből, irodalomközeli személyek tollából származó öt naplót tartalmazó „...az irodalmat megette a fene” gyűjteményt szakmai lektora, Varga Katalin kézirattáros ismertette, az idő egy részében közvetlenül a közönség soraiból. Mint kiemelte, a múzeumban 2016 januárjáig látogatható kiállításhoz kötődő korpusz, mely elsősorban az érintettek személyes perspektíváját, morális dilemmáit helyezi előtérbe, máig feldolgozatlan; jelen kutatásuk is komoly eredményhez, az ekkoriban kibontakozó, sötét színezetű utópiairodalom felfedezéséhez vezetett.
Varga Katalin „...az irodalmat megette a fene”
című PIM-kiadvány bemutatóján
A Magyar Írók Estjéből saját címét szubvertáló, az irodalom működésmódját és terminológiáját felülvizsgáló másfél óra kerekedett, melyet Károlyi Csaba, az ÉS főszerkesztő-helyettese dinamikusan moderált. Új és legújabb könyveikből felolvasó vendégei, Györe Balázs (Halálom után eltüzelni!), Krusovszky Dénes (Elégiazaj), Papp Sándor Zsigmond (Semmi kis életek) és Tompa Andrea (Fejtől s lábtól) a származási helyüknek műveikre gyakorolt hatásáról, a személyesség tétjéről, az erdélyi magyar irodalom és a magyar literatúrára köszöntő vaskor fikcionalitásáról (?) beszélgettek. Néhány következtetés lehet: a „magyar irodalom” terminus által jelölt korpusz újradefiniálásának szükségessége (akár visszatérve annak régebbi korokban bevett értelméhez, például nem magyar nyelven született művek esetén) vagy a tulajdonítás helyett a saját alkotói identitás („erdélyiség” vs. „hajdúnánásiság”) meghatározásának jogossága. A hanyatlás kérdésének körüljárásakor voltak talán leginkább elemükben a szerzők; szemelgetve válaszaikból: „hülyeség”, „sokrétű”, „Eugenia-effektus” (N. B. az Eugenia gyenge minőségéről ismert, népszerű romániai kekszféleség), „ha ez a hanyatlás, akkor OK”.
Tompa Andreát, Györe Balázst, Krusovszky Dénest
és Papp Sándor Zsigmondot
a középen ülő Károlyi Csaba kérdezi
A több nyelv–több világ elv jegyében jelentett érdekes színfoltot az a közönségtalálkozó, melyen az érdeklődők az angolul faggatott Kerstin Hack-kal, a Koinóniánál megjelent Egy szingli vallomásai – némileg megtévesztő – című könyv szerzőjével jöhettek össze. Az életvezetési tanácsadóként ismert kiadóvezető a német irodalmi közeg néhány habitusát is megismertette a közönséggel, amellett, hogy transzcendens tapasztalatairól szóló művének keletkezési körülményeiről szólva izgalmasan asszociált – a wifiről Istenre, a „tükör által, homályosan” élményéről pedig ismét csak a korábban említett elefántra.
Kerstin Hack mesél
„Felírva minden a világon, / nyilván ezen nem múlik már, / hanem csupán az olvasáson… / Ki mit talál, mit nem talál.” Lászlóffy Aladár sorai buzdítsák a könyvvásár első napi kapuin belépő látogatókat a továbbkeresésre.
