Molnár Zsófia
Kolozsvári Magyar Napok, hatodszorra
Mikor uralkodtak el középkori állapotok Kolozsvár belvárosában? Mikor indult Mátyás király lopni? Mikor lehetett mindezt meglesni a Szent Mihály templomtornyának madártávlatából? Mikor tanítottak teqballt? Mikor verselték meg a felemedvét? Mikor válaszoltak arra, mi előnye származna a kolozsvári magyaroknak a székely autonómiából? Mikor vacsorált József Attila? Mikor szerveztek családi focibajnokságot? Mikor lehetett végre újra orgonamuzsikát hallgatni a másfél éve felújítás alatt álló Farkas utcai református templomban? Minderre a 2015. augusztus 16–23. között megrendezett 6. Kolozsvári Magyar Napokkor, tehát egyetlen óriási megmozdulás keretein belül került sor. A szervező Kincses Kolozsvár Egyesület a Minden (t)rendben „hitből fakadó, pozitív” mottójával, és a gyerekközönség számára sem mellékesen Oszkár, a fekete tollas, számtalan alakváltozatban feltűnő kabalafigura védő szárnyai (no meg a hét elejének mostohább, ám kedvet alig szegő időjárása miatt számtalan esernyő) alatt indította útjára a rendezvényt, mely az elmúlt héten az erdélyi város központjának arculatát és helyiek, vendégek ezreinek napjait meghatározta.
Gyerekek a forgatagban
A rendezők explicit szándéka értelmében az értékek felmutatásának, a közösségépítésnek, illetve az államalapító Szent István királyról és a Kolozsvár városi rangra emeléséről való megemlékezésnek a jegyében zajlott a számtalan önkéntes munkája nyomán létrejött, mintegy 500 program. Embert próbáló, mindenképpen hiányérzettel hagyó feladatot jelentett a kínálatból egy, a teljesség illúziójával kecsegtető program összeállítása még azok számára is, akik, mint cikkíró, csak a hét második felében kapcsolódtak be az eseményekbe. Találkozni lehetett olyanokkal, akik estefelé nevetve vallották be, idő hiányában aznap még semmit sem ettek, és szaladnak is tovább egy következő történést elérni. „Velünk párhuzamosan zajlik...” – hangzott gyakran az akár tabutémákat feszegető előadások, kerekasztalok, műhelymunkák során. Akik a Farkas vagy a Fogoly utca forgatagában jártak, azok saját szemükkel tapasztalhatták az események csábító, szédítő egyidejűségét. A mégiscsak elkerülhetetlen mulasztásokat a rendezvény folyamatosan frissített honlapjának (http://magyarnapok.ro/) tudósításai, gazdag kép-, zene- és videogalériája, illetve például a Magyar Napok idején éppen négyéves, az ügyfelek anyanyelvű kiszolgálását bátorító Igen, tessék! mozgalom ez időszakra napilappá alakított újságja kísérelte meg orvosolni.
Árnyalataira bontva a gazdag palettát (melyet nyilván nem csak a Tapasztalt Ecsetek festettek koncertjükkel), közel másfél tucat, különböző színű jellel ellátott programtípust (például néptánc, gasztronómia, hangverseny, sport vagy afterparty) találtak az érdeklődők, melyek révén a szervezők tényleg minden generáció és érdeklődési kör, mi több: a nem magyar anyanyelvűek „kegyeit” is megnyerhették. A „gyerekparkoló” és a Kolozsvár ipratörténete elnevezésű sorozat, mint két, szélsőnek is nevezhető pont között megragadható kínálat, igyekezett a fiatal korosztályhoz is szólni, szinkronban azzal, hogy 2015-ben a város az Európa Ifjúsági Fővárosa címet is viseli. Ez az aktivizáló vagy „katalizátor-szerep” összhangban állt az esemény Horváth Anna alpolgármester asszony szerinti egyik fontos hozadékával – a kolozsvári magyar közösség „megmutatkozásával”, „helyzetbe hozásával” a rendezvénytermek falain kívül is, az emberek, családok találkozásával. Ilyenként működhet ez a hét mindenkor egyfajta „kötőszövetként”, akár a teljes erdélyi magyarság életében is, lévén a város számtalan intézmény központja, melyek által a régió egészére ráhatással bír. Idekapcsolódik az a jelentős szempont, hogy a program, befogadó jellegénél fogva, alkalmas az interkulturális kommunikáció előmozdítására, nemcsak a tematikusan kötődő (például a Kincses többnyelvűség címet viselő kiállítás) részei, hanem a román nyelvű város- és múzeumlátogatások, programfüzet és internetes oldal, román szerzők könyvbemutatói által (hogy említés se essék olyan epizódokról, mint amikor például a még románul is selypítve beszélő kisfiú, toronylátogatásra készülve a Szent Mihály templomban, nemcsak anyanyelvén, hanem atyai biztatásra angolul is megszámolta a lefelé igyekvő nene-kat, értsd: bácsikat).
A város madár/Oszkártávlatból. Fogas kérdés, a központtól távolodva,
a tömbháznegyedekben érezteti-e még hatását a rendezvény.
(Fotó: magyarnapok.ro)
Hogy pedig a Kolozsvári Magyar Napoknak az összmagyarság számára is van üzenete (vagy talán fordítva), arról a kárpátaljai gyerekek számára rendezett, elég nagyarányú gyűjtési akció, az eseménnyel egyidőben, azt „metszve” megtartott 17. Szent István-napi néptánctalálkozó vajdasági résztvevői, felvidéki lapszerkesztők vagy az a számtalan magyarországi vendég tanúskodhat, akik mesterszakácsként, múzeumi standok munkatársaként vagy „középkori kézművesként” tulajdonképpen a programkínálat jelentős hányadát ajándékozzák az ittenieknek.
Érdemes a nagy rendezvénynek szintén sejtjeként megszervezett Kolozsvári Magyar Filmnapok vagy a KaravanAct utazó színházi fesztivál „kültéri megnyilvánulásai” közti további tallózás helyett egy kiemelt programsorozatra, mégpedig a hét eleji Helikon-délutánokat csütörtöktől „váltó”, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának krémszín alapon kis i-betűvel jelzett rendezvényeire koncentrálni, melyeknek három napon át a Bulgakov Kávéház adott otthont.
Debrecenből érkeztek a kulter.hu irodalmi portál munkatársai, Áfra János, Herczeg Ákos, Papp Sándor és Vigh Levente. Karácsonyi Zsolttal az online felületek és a nyomtatott médiumok elsősorban reakcióidejükben mérhető különbségeiről, a műhelymunka és a pályakezdőknek adott szöveges visszajelzés, az „offline jelenlét” fontosságáról, az általános iskolás honoráriumért, de annál nagyobb elhivatottsággal végzett szerkesztésről beszélgettek. Elárulták azt is, a kulturális osztály tájékoztatására és főleg nem csak: a jövőben a debreceni Víztoronyban kulturális sorozatot indítanak.
Karácsonyi Zsolt a kulter.hu munkatársaival, Áfra Jánossal,
Vigh Leventével, Herczeg Ákossal és Papp Sándorral beszélget
Fiatal(os)ságában, hangulatában a csütörtökinek volt rokona az a pénteki beszélgetés, melyet immár Balázs Imre József moderált; vendégei a pozsonyi Irodalmi szemle főszerkesztője és a vizuális aspektusokért felelős munkatársa, Szalay Zoltán és Gyenes Gábor voltak. A sajátos helyzetből (városuknak nincs magyar könyvesboltja, a lapnak nincsen szerkesztőségi irodája) természetszerűleg kibomló kérdések a patinás múltra (az alapítás éve 1958) és innovatív jelenre, a tematikus lapszámok koncepcionális problémáira, az intermedialitás mai lehetőségeire vonatkoztak. A két „faggatott” a lapszámbemutatókra „egyesével összekapkodott emberekről”, készülő, Kovász című rovatukról szólva meggyőzhette a hallgatóságot elszántságáról.
Balázs Imre József a pozsonyi Irodalmi szemle szerkesztőit,
Szalay Zoltánt és Gyenes Gábort kérdezi
(Nagyon) új könyvek bemutatójára is sor került ezekben a napokban. Varga Melinda, Horváth Előd Benjámin és Láng Orsolya együttes meghívását a velük beszélgető László Noémi (vissza)számlálva indokolta, hiszen az alkotók (ebben a sorrendben) harmadik (Űrezüst), második (Beatcore) és első (Tejszobor) kötetüket hozták most az érdeklődők elé. A költőnő első alanyát a megjelenés óta eltelt idő során benne lezajlott, illetve egy esetleges újraírás esetén végrehajtandó változ(tat)ásokról kérdezte. Szintén az időtapasztalatai nyomán módosuló alkotói eljárásairól beszélt Horváth Benjivel is – vallomásaik rokoníthatók abban, hogy letisztultabb, sajátabb, esetenként ugyanakkor rövidebb terjedelmű költői művet hozott és hozna a múló idő. A kötetcím magyarázatát kérte László Noémi mind a Beatcore, mind az Tejszobor kapcsán. Láng Orsolyával ezen kívül a vers vs. próza dilemmáról, illetve a saját illusztrációkról beszélgetett, majd mindhárom szerzőt arról a „negyvennyolcról” faggatta, amelyből nem engednek az írás során.
Az Orpheusz kiadónál publikáló alkotók közül Ughy Szabina és Király Farkas Vincze Ferenccel ült asztalhoz, szorosan vett irodalmi kérdéseken túl nagyon személyesen, nagyon szimpatikusan beszélgetni emberi töprenkedésekről, megoldatlan (társadalmi) gondokról, a költészet mezsgyéjén feltűnő „ifjú bikákról”, a megszólalás nehézségéről és egyáltalán esélyéről. A „felelgetős” felolvasással záruló találkozás intenzív, gondolkodtató élményt jelenthetett a közönségnek is.
Vincze Ferenc az egymásban rokon lélekre találó
Ughy Szabinával és Király Farkassal
A rendezvénytermet egészen megtöltő hallgatóság körül, illetve előtt zajlott szombat délután az a kiállításmegnyitót (Nosztalgia és életöröm a 20. századi magyar festészetben a tárlat címe) követő Bárka-est, melyen Mile Lajos főkonzul és házigazda mellett Szőcs Géza költő, Magyarország miniszterelnökének kulturális főtanácsadója, illetve Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője, irodalomtörténész, kritikus és Farkas Wellmann Éva, online szerkesztő, költő vettek részt. Az eseményt Elek Tibor a Bárkának mint „nyitott, befogadókész”, „tudatosan kánontörő”, „termékenyen eklektikus” lapnak a bemutatásával, a 2015-ös eddigi három lapszámnak a rövid ismertetésével indította. Farkas Wellmann Éva ezután az internethiány ellenére is példásan megbirkózott az online felület – a gyors reakciókészség záloga – beosztásának, koncepciójának vázolásával. Az estét egyrészt a felolvasások tették igazán tartalmassá: Farkas Wellmann Éva verseiből, például Tízparancsolat-ciklusából, Elek Tibor Szavak, a magasban című írásából, míg Szőcs Géza – a „ritkán elért” kolozsvári publikum előtt – nemrég elkészült, a 2015/3-as Bárkában olvasható Péntek Kolozsvárott című, a „bennszülöttség” kérdését tematizáló ciklusából és Raszputyin küldetése elnevezésű drámájából szólaltatott meg részleteket. Másrészt az a beszélgetés adta meg a rendezvény tétjét, mely az utolsó szövegrészlet kapcsán, az irodalom köreit átlépve, politikai- és sorskérdéseket érintve bontakozott ki tényleges érdeklődés és immár bor mellett.
Farkas Wellmann Éva és Elek Tibor (is)
Szőcs Gézát hallgatja
Íme, a 6. Kolozsvári Magyar Napok néhány válasza a mi hír az irodalom háza táján? kérdésre. Gyors áttekintésként elmondható, az egyhetes rendezvény számtalan ismerőst és ismeretlent hozott össze a tér–esemény koordinátarendszerek szeszélyes játékában (lásd színháztörténeti bemutató a New York kávéházban; börtönélményekről szóló beszámoló ugyanott; könyvbemutató ugyanott, könyvbemutató a Koffer könyves kávézóban; kávékóstolgatás ugyanott stb.). Bizonyára mindenkinek mást jelentett a fesztivál; egyeseket teljes újszerűségével, másokat pont azáltal ragadott meg, hogy egy-egy orgonatúra vagy tematikus városnézés során naponta bejárt helyszínekre biztosított szokatlan rálátást.
És hogy minden rendben van-e? Nem került például betűjel a rendezvényt nyitó hálaadó- vagy azt záró ifjúsági istentisztelet mellé, néhány egyéb programponttal együtt. Ez csupán egy egyszerű tény. Még mindig nincsenek azonban Kolozsváron kétnyelvű utcatáblák vagy magyar felirat a közszállítási vállalat most felállított automatáin; nemrégiben pedig peregni kezdett a vakolat a Szent Mihály templomban egy, a Főtéren megtartott fesztivál hangereje miatt. Ilyen keretekbe illeszkednek a Magyar Napok. Hadd álljon itt zárásként egy Makovecz Imre-idézet, a fesztivál ideje alatt látogatható Megtörtént és megtörténhetett volna című kiállítás anyagából (ha már ez a valós-feltételes játék szerepelt a zárókoncerten Bródy János egyik viccében is): „És ha mindez nem több, mint szórakoztatni a teremtő Istent a megalázott Európa közepén, akkor is megérte.”
Mi áll azonban ez előtt? „Belül kell megerősödnünk... helyettünk nem teheti senki más”. Hogy a 365-ből ne 8 napon át látszódjon a közösségünk ereje.
