A 43. Tokaji Írótáborról

2015. augusztus 12–14.

Véget ért a Nemzeti kultúra és mítosz a globális átalakulás korszakában címet viselő tanácskozás Tokajban. A történeti táj idén negyvenharmadik alkalommal adott otthont a folyóiratok bemutatkozásával, felolvasó esttel, koncerttel, a Parnasszus folyóirat kézirat kiállításával, a Millenniumi Irodalmi Emlékparkban emléktábla-avatással és nem utolsó sorban borkóstolóval gazdagított rendezvénysorozatnak. A Tisza-menti település több pontján zajlottak a programok, emellett a hagyományos tiszaladányi kirándulásra is sor került kisvonattal, ezúttal Németh László halálának a negyvenedik évfordulója alkalmából tartott megemlékezés volt az apropó.

Három éven át Eltiltva és elfejtve cím alatt követték nyomon az előadások az irodalmi változásokat 1945-től a rendszerváltozásig, a témakör tágabb kulturális, történelmi és politikai összefüggésrendszerében. Idén történettudományi, antropológiai, irodalmi, néprajzi aspektusból olyan kérdéseket jártak körül az előadások, mint például, hogy megőrizhetőek-e a hagyományok a mai globalista médiavilágban, mit jelenthet ebben a rendszerben a mítosz, milyen jelentőség társul hozzá?

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke az új témaválasztást a korábbi rendezvényekhez szervesen kapcsolódva úgy indokolta, hogy a közéleti kérdések, a múlt feltárásához és értelmezéséhez elengedhetetlen az, hogy a jelenlegi mítosztalan kor felülbírálható legyen. Szerinte a mítosztalanító tendenciák ugyanolyan veszélyesek és tévesek, mint a naiv és alaptalan legendagyártás. Úgy gondolja, hogy a magyar kulturális gyökerek feltárása az identitás megőrzéséhez is nélkülözhetetlen, azonban tisztázatlan kérdések közé tartozik a hagyományok megújítása, a közös kulturális emlékezet mibenléte, illetve a kulturális emlékezetek egymásmellettisége, valamint a szakralitás szerepköre és relevanciája a fogyasztói társadalomban.

Megnyitó beszédében Szentmártoni azt is elmondta, hogy a tisztújító közgyűlés ebben az évben a szervezeti összetételen is változtatott. Az új egyesületi és civil törvények értelmében az idei tisztújító közgyűlésen módosult a korábbi szervezeti felépítés. A kuratórium megszűnt, huszonöt fő helyett harminckilenc tag évente összehívott közgyűlése lesz a döntéshozó szerv, amely kétévente választja a háromtagú elnökséget és a titkárt. Jelenleg Mezey Katalin, Erős Kinga és Szentmártoni János és Papp-Für János töltik be e tisztségeket.

Az első plenáris ülésen Mezey Katalin rövid, a mítosz fontosságát nyomatékosító bevezetője után Alexa Károly, Hoppál Mihály, Jókai Anna és Szemadám György tartott előadást. A Tokaji Ferenc Gimnázium zsúfolásig megtelt aulájában Jókai Anna a páneurópai gondolat, a nemzeti identitás felől közelítette meg a mítoszvizsgálat véleménye szerint aktuális, veszedelmes és húsbavágó kérdését.

Jókai Anna

Szemadám György „a legendaképződésből kimaradt”, példaértékű magatartásformákkal kapcsolta össze a mítosz kérdését, szerinte a kollektív emlékezetből hiányzó, kivételes és tiszteletreméltó személyiséget kellene (újra)felfedezni.

Hoppál Mihály a magyar mitológia funkcionális jelentősége felől közelítette meg a kérdést, az emlékezetközösség, a nemzeti összetartozás és az eredettudat közös gyökerére mutatva rá. Az eredetkutatások történeti eredményeihez hozzátette, hogy nemcsak komparatív, hanem kontrasztív kutatásokra is szükség volna a mítoszvizsgálatban, hiszen a hiányokat, ellentéteket nehezebb megtalálni, megnevezni, mint a szembetűnő hasonlóságokat. Ettől függetlenül fontosnak tartja a távolkeletre irányuló kutatásokat, amelyek felfedik a magyar eredetmítoszokkal rokonítható motívumokat is. Épp ezért a korábbi sámánisztikus hiedelemvilágokra vonatkozó vizsgálatok fontosságát emelte ki, emellett véleménye szerint a népszokások olyan mély közösségi emlékezetet jelentenek, amelyek akár több ezer évet is felölelhetnek, vagyis a mitológia az egyik legidőállóbb reprezentáció, ugyanakkor a múltat a jövővel összekötő jelenség. Az őt követő Alexa Károly, Hamvas Bélát idézve, a mítoszt „a szellem kollektív missziójaként” határozta meg. Szintén a pogány hitvilágokat vette alapul, s áttekintve ezek továbbélésének lehetőségeit hívta fel a figyelmet a keleti rokon népek nagygyűléseként ismert Kurultaj rendezvényre, amelynek a globalizációval szembeni hagyományőrző jellegét méltatta. Ugyanakkor a hősi toposzok, irreális elméleteket, ellentmondó adatok, a nemzeti ikonográfiát tárgyi tény nélkül alkalmazó tendenciákat is ugyanolyan károsnak tartja, mint az eredetkutató igényt vérbaskírozással elmosó médiatevékenységet. A tanácskozást megemlékezés zárta az elhunyt Antall István kulturális újságíró, szerkesztő, képzőművész, Barabás Zoltán költő, újságíró és Prágai Tamás József Attila-díjas író, költő, szerkesztő tiszteletére.

A Paulay Ede Színház épületében nyílt meg a Hoppál Mihály sámánfotóiból összeállított kiállítás, amelynek megnyitóján Szemadám méltatta a nemzetközileg elismert fotográfust. Hoppál a ma is eleven sámánisztikus szertartások, szokások gyakorlatáról készített fotóinak bemutatását azzal egészítette ki, hogy a mai sámánok megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyeket a XXI. század engedélyez számukra, illetve a helyi KGB.

Szintén a színházban került sor Nagy László születésének 90. évfordulója alkalmából összeállított „Bicskám és szívem kinyitva” című versszínházi műsorra Lázár Balázs és Tallián Mariann előadásában, amelyet a Sebő együttes versfeldolgozásokat és magyar, illetve bolgár népzenei alkotásokat is megszólaltató, nagy sikerű koncertje követetett. Az utolsó program már a Rákóczi Pince belső udvarán zajlott, ahol oldott hangulatban az R25 antológiát és annak szerzőit mutatta be Áfra János. A meghívottak – Juhász Tibor, Nagy Hajnal Csilla, Oláh K. Tamás, Polák Péter – felolvasását zenei improvizáció gazdagította Kovács Zsolt és Rózsa Sándor dob-, illetve basszusgitár témáival.

A második nap plenáris ülésén Pomogáts Béla elnökölt, aki rövid bevezető után Mezey Balázs MTA doktornak adta át a szót. Úgy fogalmazott, hogy a nagy kultúrnemzetek kiemelkedő gondolkodói egy szóval képesek voltak kifejezni nemzetük szellemtörténetének súlyponti fogalmait (a görögök a logosszal, Hegel a szellemmel, Heidegger a léttel stb…) de a magyaroknál ez még hiányzik, és a mai globalista helyzet nehezíti ezt a lényeglátást, ennek okait szellemi, politikai szétszórtságban, ellentétekben látta. Szerinte a történeti tapasztalat értéke devalválódik, a komolyság helyébe a groteszk minőség lép, a tudományos alaposságot pedig a felszínesség váltja fel, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne megteremteni azt a műveltséget, amelyet egységesnek fogadhatna el a társadalom. Igazi színfolt volt Rácz Norbert Zsolt kolozsvári unitárius lelkész előadása, aki naprakész, friss, modern szemléletmódját önkéntelenül is prédikációra emlékeztető retorikával, allegorikus történetekkel vegyítette. A globalizációt hitéleti szempontból közelítette meg, szerinte nemcsak az egyház, hanem a vallás is periférikus helyzetbe szorult. Utóbbinak okát abban látja, hogy ma az egyén nem hithű egyháztag akar lenni, hanem spirituális, szabad lény, aki, mint ahogy a svédasztalról, szabadon megválaszthatja, hogy melyik szertartásból, tanításból, alapvetésből mit fogad el és épít a hitéletébe, így az sem meglepő ma már, ha valaki katolikus bérmálkozó, reformátusoknál hallgat liturgiát és jógaórákat vesz. Szerinte azonban az egyetemes, globalizált világ utópia, mivel nincs minden emberre érvényes, földrajzi-kulturális különbségekre való tekintet nélkül ható, racionális világszemlélet.

Cseke Péter az internet térhódításával foglalkozott, elsősorban a virtuális világgal együtt járó fikció felerősödésével, és a láthatatlanság következtében az egyének szabad, de a valóságtól távol eső identitásépítésével. Szerinte a kommunikáció, sajtótörténet, újságírás tanítását és gyakorlását is alapjaiban változtatta meg a kialakult megosztó, sokszor hiteltelen, inkább nézettség-olvasottság orientált szemléletmód, mint amilyen a tájékoztatás igényű hírközlés. Hozzátette, hogy a magyar- magyarországi-román és amerikai-kanadai újságírás vizsgálatából az a következtetés is levonható, hogy az információáramlást elsősorban és inkább gazdasági, mint politikai tényezők határozzák meg. A kanadai magyar tévé működésében annak tulajdonított jelentőséget, hogy az önfinanszírozó jelleg, ami a nézőket is bevonja annak fenntartásába, különösen erős közösségi összetartást jelent. Pomogáts Béla az előadás erdélyi nézőpontját és amerikai-magyar tapasztalatait méltatta.

Voigt Vilmos a konferenciasorozat címének elemzését tartotta szükségesnek, hiszen véleménye szerint kontextustól és szándéktól függően külön-külön és együtt is ezerféle módon értelmezhetőek a megjelölt fogalmak. A globális átalakulás szerinte korábban is ugyanolyan meghatározó történeti jelenség volt, mint napjainkban, hiszen a háborúk, üldöztetések sorozatosak, még ha egymástól eltérőek is voltak. Ugyanígy a nemzetfogalom is különbözik közösségenként, ezt olyan példákkal szemléltette, mint a nemzeti színház, uszoda, múzeum, könyvtár funkciója és jellege más nemzeteknél. A mítoszt pedig nemcsak pozitív konnotációival vizsgálta, hanem olyan mindennapi „gonosz mítoszokat” is számításba vett, mint a nők alacsonyabb rendűségének, vagy az állatok léleknélküliségének mítoszai. Egyfelől igazolhatónak, másfelől tévesnek nevezte a nemzet mítoszát. Szerinte a nemzet két esetben válik mítosszá: amikor még és amikor már nem létezik.

Czakó Gábor távollétében előadását Lázár Balázs olvasta fel, aki a nemzetmítosz kérdéseit nyelvi aspektusból, nyelv-nemzeti sajátosságokból vizsgálta, ahogy a Nyelvészeti munkacsoport is, amelyen Balázs Géza, Mezey Katalin, Parapatics Andrea, Szentgyörgyi Rudolf tartott előadást.

Ezzel egyidejűleg került sor Bertha Zoltán, Fazekas Márta, Pomogáts Béla, Tari István és Vári Fábián László részvételével a Határon túli munkacsoport előadásaira és a filozófiai ülésre is. Utóbbin Végh Attila kifejtette, hogy nem lehet múzeumi tárgyként tekinteni a mítoszra, hiszen épp annak továbbélése jelenti az érvényességét.

Mezei Balázs szerint, ha már reflektálunk a mítoszra, az már túllép a fogalom keretein, ehhez Fenyő Imre úgy csatlakozott, hogy maga a filozófia sem lehet idejétmúlt, hiszen épp az mutatja a jelentőségét, hogy naprakész kapcsolatban van a valósággal. Áttérve a globalizációs kérdésekre, az idegenség fogalmát vizsgálta, elméleti háttérbázis ismertetésével. Különbséget tett a globalizációs tendenciával összefüggő jelenségek, vagyis a zarándok, csavargó és turista néven fémjelzett csoportok között. Zygmunt Baumann fogalmaival élve fejtette ki, hogy egy posztgeográfiai korszakban, amikor a földrajz elveszti az egyén identitását meghatározó aspektusát, az idegenséget az úton levés célja és irányultsága – kényszerűség, egzotikum keresés, céltalanság vagy célorientáltság– határozza meg. Béres Tamás ezzel szemben a globális átalakulással mint politikai igények által is alakított jelenséggel foglalkozott. Szerinte a nemzetdefiníciók különbözősége is egyfajta jele a fogalom létjogosultságának, bár mára inkább állapot- vagy módhatározóként használatos, így szerinte a leghangsúlyosabb felhasználása a nemzeti dohánybolt szókapcsolatban van. Úgy gondolja, hogy a szélsőséges álláspontok jelzik a fogalom tisztázásának szükségességét. Egyik elképzelés szerint a nemzetet olyanok alkotják, akik az adott országnak fizetik az adót, másik elterjedt vélemény pedig egy patetikus, senki számára el nem érhető utópikus nemzetképet jelenít meg – de megjegyezte, hogy ebben az értelemben nemcsak a magyar nemzet-meghatározás mitikus. Ezért szerinte érvényes és sokfelé osztható nemzetfogalomra lenne szükség, amely nem írja elő a nemzettudatot, és senkitől nem szigetelődik el. A fogalmi kérdéshez hozzáfűzte azt is, hogy eredeti jelentésében a mítosz döntést, ígéretet, igazságot, tényt is jelentett, amely jelentésárnyalatait később sem vesztette el.

Ugyanitt, a kollégiumi kertben látta vendégül az Írótábor a Bécsi Napló és a huszonöt éves Helikon szerkesztőit, szerzőit. Deák Ernő és Schmidt János a bécsi magyar örökség továbbélését, továbbvitelét a financiális és egyéb problémák ellenére eredményesnek nevezte. A Helikon bemutatásakor Karácsonyi Zsolt a folyamatosan frissülő szerkesztőgárdát és a társművészetek prezentálását emelte ki. A folyóirat-est záróakkordjaként pedig a hallgatóság kiváló tokaji borokat kóstolhatott az Ászok Borház jóvoltából, miközben az eseménysorozat alkalmával több ízben fellépő Bezerédi Zoltán olvasott fel.

Másnap délelőtt a gimnázium kertjében a már hagyománynak tekinthető emléktábla-avatás sem maradt el, idén Nagy László tiszteletére állított emléket Győrfi Lajos szobrászművész munkája. Az utolsó tanácskozáson a globalizáció előnyös felhasználásáról, a digitalizálás, a nemzetközösség termékeny egymásra hatását szemléltette gazdag példatárral Horkay Hörcher Ferenc, Karácsonyi Zsolt pedig az irodalom lehetőségeit vette számba a média keretein belül. A média szerepkörét a kultúra széleskörű eljuttatásában, megőrzésben, a távolsági kommunikációban, üzenetváltásban és a kulturális-politikai értékek reaktualizálásában látta. Szerinte az egyik megkerülhetetlen kérdés az, hogy képes-e eszközként tekinteni az irodalom a globalizáció dinamikájára, hiszen ezáltal is térhez jut az irodalom számára fontos láthatóság, retorika, előadás és terjesztés lehetősége. Ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy sok esetben nem a hasznos információra koncentrálnak a médiaorgánumok, hanem az elhangzott előadások tartalma helyett inkább az írók közti, verbalitáson túli interakciókra irányul a figyelmük. Következőleg Oláh János a mítosz kérdéskörét boncolgatta, kifejtve, hogy komolyabb jelentőséget kellene tulajdonítani, az eredettörténetin túl, a történeti kutatásoknak is, hiszen, mint mondta, sokáig Trója létezését is fikciónak tartották.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere

A legnagyobb médiaérdeklődés Balogh Zoltán beszédére összegződött. Az emberi erőforrások minisztere felszólalását az Írótáborról alkotott véleményében való pozitív csalódással kezdte, majd az írók mai szerepéről értekezett. Szerinte az egyén magáról és a világról való, meglévő és hiányzó tudását is el kell elmondania az irodalomnak, a maga sajátos nyelvén, de hangsúlyozta, hogy ezt olvasóként inkább a rádöbbenés kíváncsiságaként képzeli el, nem pedig elvárásként. A nemzetek létezésének hasznát és értelmét teológiai aspektusból közelítette meg. Bibliai példákkal érvelt amellett, hogy az identitás szorosan összefügg a lokalitással. A művészet kérdése véleménye szerint az, hogy milyen az általunk ismert világ, és milyenné válhatna. Hangsúlyozta, hogy az irodalmároknak nem kell egyfajta politikai szerepkört betölteni művészetükkel, ettől függetlenül azonban a közös identitást a kultúra tudja megmutatni. Fekete György, MMA-elnök a kultúra fogalmának hármas tagolódására emlékeztetett ezután, külön-külön csoportosítva a tudomány, az oktatás, és a művészet területeit. Utóbbit úgy határozta meg, mint olyan produktum, ami múlt és jelen problémáival a jövőre vonatkozó, előremutató módon foglalkozik. Végül Szentmártoni zárszavát állófogadás követte, ahol köszöntötte Németh László lányát, Manyi Roland országgyűlési képviselőt, Nagy László fiát, Nagy András grafikusművészt és Papp-Für Jánossal kiosztotta az ez évi Tokaji Írótábor-díjat Karácsonyi Zsolt, a Nagy Hordó-díjat Szörényi László és Sáray László számára.

Sáray László és Szentmártoni János