Benedek Leila
Van-e valódi haszna
az irodalmárok munkájának?
Dialógus konferencia az ELTE BTK-n
Mit csinálsz pontosan? Mi értelme van annak, amit csinálsz? Mi a gazdasági haszna a tevékenységednek? Hol fogsz egyáltalán elhelyezkedni? Hogyan fogsz ebből megélni? – hangzanak a kérdések, amikor beismerjük, bölcsészettudománnyal, még rosszabb esetben: irodalomtudománnyal foglalkozunk. A gazdasági haszonra fókuszáló, technikailag folyamatosan fejlődő világunkban új kihívások kerültek a bölcsészettudományok elé. Az ELTE-BTK irodalom- és kultúratudományi mesterképzés hallgatói az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének támogatásával nyílt, intézményközi konferenciát hirdettek, melynek fő célkitűzése az volt, hogy ezekre a változásokra reflektáljon, valamint, hogy a bölcsészettudományok definícióit, egymás közti (interdiszciplináris) kapcsolatait, illetve a társadalomban, a gazdasági életben betöltött szerepeit érintő kérdésekben különböző nézőpontok minél színesebb dialógusát tegye lehetővé. A Dialógus konferenciát 2015. március 13-án és 14-én rendezték meg a BTK Kari tanácstermében.
A kétnapos konferenciát Prof. Dr. Kulcsár Szabó Ernő (ELTE BTK Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, MTA): Igazság vagy gyönyörködés? című előadása nyitotta meg. Kulcsár Szabó Ernő elsősorban azt a kérdést tette fel a jelenlévőknek, miért gondolják egyáltalán, hogy a bölcsészetnek vagy magának az irodalomnak jobbítania kellene az életet. Ezzel a kérdésfeltevéssel, szinte kijelentéssel ment szembe a konferencia vitaindító tanulmányát is jegyző Kapelner Zsolt (CEU MA) előadása. A CEU hallgatója meglehetősen sötét képet festett az irodalomtudósokról. Szerinte az irodalomtudomány mára agyonolvassa, agyonpublikálja magát, szaktudományos, mások számára érthetetlen, hozzáférhetetlen nyelven beszél. Kapelner szerint ami még ennél is nagyobb probléma, hogy ezeket a tudományos munkákat senki, még a szakmán belüliek sem olvassák el, így az értekezések csak egymás hegyén-hátán porosodó papírkupaccá lesznek. Kapelner Zsolt szerint az irodalmárok, a bölcsészek tartoznak a világnak (a világnak, amely lehetővé teszi, hogy azzal foglalkozzanak, amivel szeretnének) annyival, hogy fontosabb problémákon gondolkozzanak, mint Deleuze rizóma-elmélete. Az elméletalkotásból a problémamegoldás irányába kellene elmozdulnia a bölcsészettudománynak; azonosítani kell különböző problématerületeket, melyek megoldásába bekapcsolódhatnak a bölcsészek; konzultálni kellene marketingesekkel, orvosokkal, civil szervezetekkel; az irodalomtudományt szerinte a civil aktivitásba is bele lehetne vonni. Víziójával sokan egyetértettek, de volt, aki utópikusnak és kivitelezhetetlennek tartotta az elképzelést. Kapelner előadására a később szereplő előadók is rendre reagáltak. Abban sokan osztották a CEU hallgatójának véleményét, hogy a bölcsészképzésben változtatásokra van szükség, hogy a bölcsészettudományoknak reagálnia kell a világ változásaira, és több tudományközi kommunikációra van szükség.
Kulcsár Szabó Ernő
Több előadás igyekezett összekötni a bölcsészettudomány különböző ágazatait, de a bölcsészettudomány és a természettudományok kapcsolata is több alkalommal kifejtésre került. A bölcsészet és az informatika sajátos összefonódásáról beszélt például Dr. Kerekes Pál (ELTE BTK, Könyvtár- és Információtudományi Intézet) aki az e-bookról, mint új médiumról beszélt, amelyet irodalmi és informatikai szempontból is lehet vizsgálni. Kerekes Pál az e-book-forradalmat az avantgarde művészetek könyvmegújító kísérleteivel hasonlította össze. Az avantgarde új tömegművészetet hirdetett, mely reklámtáblákon, neontáblákon tették minél hozzáférhetőbbé a művészetet, az irodalmat. Az e-book ugyanezt valósította meg – vallja Kerekes, aki az elektronikus könyvek, könyvtárak szerelmese; lelkesen mutogatta saját e-könyv olvasó készülékét. A tanár úr arról is beszélt, hogyan fogja megváltoztatni a könyvkiadást, a könyvalkotást, az olvasási szokásainkat az elektronikus irodalom.
Hasonlóan informatikai szemponból közelítette meg az irodalmárok elhelyezkedési lehetőségeit Fagyas Róbert (ELTE BTK MA), aki előadásában arra hívta fel a figyelmet, mely területeken helyezkedhetnek el az irodalomtudósok, a bölcsészek az egyetemek, a könyvkiadók, szerkesztőségek falain túl. Fagyas Róbert arról beszélt, hogy egyre több olyan területe van az informatikának és a marketingnek, ahol kifejezetten bölcsészek munkájára, nyelvi kreativitására, szövegíró- és szövegértelmező készségére van szükség. A marketing-cégeknek szükségük van szövegírókra, tartalomfejlesztőkre, a jó minőségű szövegek előállítása egyre fontosabb eleme a weboldalfejlesztéseknek.
Fagyas Róbert
Az irodalomtudomány – bármely meglepő – a matematikával is összeköthető. Erre szolgált bizonyítékul Dr. Lénárt István (ELTE TTK, Matematikatanítási és Módszertani Központ): Matematikai fogalmak szépirodalmi szövegek kontextusában című előadása. Lénárt István Shakespeare Othellojának egymást követő és egymásból következő eseményeit magyarázta olyan matematikai fogalmakkal, mint az axióma, vagy a tranzitivitás.
Lénárt István
Gosztonyi Katalin (SZTE TTK PhD, Université Paris Diderot) pedig Péter Rózsa Játék a végtelennel című könyvét értelmezte, mely egy matematika-népszerűsítő könyv nem matematikusoknak. Az irodalmi igényességgel megírt, közérthető könyv elsősorban a matematikai alkotásfolyamatok szépségét magyarázza az olvasónak.
Gosztonyi Katalin
A második nap két előadása is taglalta az irodalomtanítás dilemmáit. Juhász Andrea Mi a baj a sárkányokkal? című előadásában az irodalom oktatásának kortárs válságáról beszélt. A mai gyerekek több időt töltenek a televízió előtt, de még többet internetezéssel, mint olvasással, az olvasás mára a huszadik legnépszerűbb szabadidős tevékenységgé silányodott. Ennek következményeként a gyerekek szövegértési és szövegalkotási képességei folyamatosan romlanak. Arató László a Magyartanárok Egyesületének elnöke már több mint tíz éve kezdeményezte az irodalomtanítás teljes átalakítását. Arató a kronologikus, irodalomtörténeti struktúra helyett amellett emelt szót, hogy a gyermekeket az olvasás szeretetére kellene nevelni. A klasszikusok, a fogalmak tanítása hamar, már a középiskolás évek elején elveszi a gyermekek kedvét az irodalomtól, vallja Arató, így célszerűbb lenne a 20.század és a kortárs irodalom oktatását időben előbbre hozni a tanulóknak.
Juhász Andrea
A kortárs alkotásokon keresztül a diákok könnyebben megérthetik a szépirodalmi szövegek értelmezési lehetőségeit, a mai irodalom témái és nyelvezete közelebb áll a tinik igényeihez. Az is kérdéses, milyen szerzők maradjanak benne a kánonban, kell-e egyáltalán új, bővített irodalmi kánon. Felmerültek már olyan javaslatok is, mely szerint célszerűbb lenne ifjúsági irodalmat vagy populáris, könnyen értelmezhető bestsellereket olvastatni a diákokkal, több szakember szerint hasznos volna nem irodalmi szövegek beemelése az oktatásba. Juhász Andrea szerint azonban a kánon megtanítása megkerülhetetlen, emellett persze szerinte is célszerű fejleszteni a fiatalok értelmezési készségeit. Juhász Andrea szerint célszerű lenne különböző, a kamaszok által is megfogható témák köré szervezni a tananyagokat. Ilyen téma lehetne a pedagógus szerint például a párbaj, amelyet különböző szövegek segítségével lehetne értelmezni: Puskin Anyeginjével, a Hamlettel, de például Krúdyval, vagy más, filozófiai, pszichológiai szövegekkel. Kiss Márton (NyME- Savaria Egyetemi Központ MA) az irodalomtanítás megújulási lehetőségeiről beszélt. Kiemelete, hogy fontos lenne az eszközhasználati frissítés, a digitalizálással, új típusú tankönyvekkel, feladattípusokkal való kísérletezés. Kiss Márton be is mutatott egy a matematika területéről átmentett feladattípust, amely Csokonai Vitéz Mihály életművét halmazokkal tette könyebben értelmezhetővé.
Az irodalom taníthatóságával, megszerettethetőségével összefüggésben is hasznos és érdekes volt Halmi Annamária (ELTE BTK MA): A „menő” irodalom utópiája – irodalom és populáris kultúra című előadása, melyben az ELTE hallgatója olyan popkult kezdeményezéseket szedett össze, amelyek rehabilitálják az irodalmat. Halmi Annamária szerint ezek a kezdeményezések jellemzően a közösségi médiából indulnak, illetve az online médiát használják fel arra, hogy az irodalmat személyesebbé, hozzáférhetőbbé, aktuálisabbá tegyék. Ilyen akció például Csepella Olivér Nyugat+Zombi című képregénye, mely a Nyugat emblematikus szerzőit (Ady, Babits, Móricz stb.) zombivadászokká teszi. A képregény hatalmas népszerűségnek örvend, megjelenése közösségi finanszírozásnak köszönhetően 2015 decemberére várható. Az irodalmat, a verseket népszerűsítő új határműfaj a slam poetry, ami szintén nagy irodalomnépszerűsítő szerepben tetszeleg manapság. A slam poetry-rendezvények általában teltházasak, az estek célközönsége pedig elsősorban a gimnazista-egyetemista korosztály. Hasonlóan fontos kezdeményezés még a Rájátszás címre keresztelt zenész-költő kollektíva, melyben popzenészek zenésítenek meg kortárs irodalmi szövegeket, a költők pedig új szövegeket írnak a zenészek korábbi slágereikre.
Beszámolómban igyekeztem főleg az irodalomtudománnyal, az irodalomoktatással kapcsolatos előadásokat kiemelni. A konferenciát azonban rengeteg más tudományág színesítette. Szó volt, a teljesség igénye nélkül, orvostudományi kérdésekről (Miksó Péter A HIV mint beszédmód című előadásában), szenvedélybetegségről (Marjai Kamilla Kodependencia ábrázolása a szépirodalomban Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című műve alapján), a közgazdaság emberibb oldaláról (Dr. Kiss Károly A közgazdaságtan emberképe) a magyar kultúra értékeinek közvetítéséről Berta Erika beszélt (A hungarológia szerepe a kultúraközvetítésben); hallhattunk előadást továbbá a huszadik század történelmi traumáiról is, melyeket a magyar társadalom a huszonegyedik századra sem tudott kiheverni (Rácz Márk XX. századi sérelmek, megbékélés és párbeszéd a XXI. század eleji Magyarországon).
Az előadók a bölcsészet- és a természettudomány legkülönbözőbb területeiről érkeztek, mégis tudtak közös nyelven, egymásnak és egymással beszélni. Az irodalmár tudott kérdezni a matematikustól, a közgazdász a pedagógustól, a történész a hungarológustól. A kétnapos konferencia legfontosabb tanulsága pedig talán az volt, hogy az egyes tudományterületeknek, látszólag bármely távol állnak is egymástól, érdemes kommunikálnia egymással. Közösen gondolkodva talán Kapelner Zsolt utópiája is megvalósulhat, gyakorlati, kézzel fogható haszna is lehet a bölcsészetnek, az irodalomtudománynak, ha néha kitekint saját magának írt tanulmányai árnyékából.
Horváth Bianka fotói
