Kiss László, Kollár Árpád és Orcsik Roland (fotó: Szőke Margit)
Tóth Kata
Szobrot, olcsón
„Az emlékezetemből beszélek, tehát nem hitelesen!" - Orcsik Roland szavai ütöttek; nem lehetek hiteles, hiteltelen sem, valamit írni kell, felidézni. Felidézni, hogy egy bő órára megszűnt az országhatár, amikor két fiatal, kifinomult vajdasági költői hang találkozott a gyulai térben. Kollár Árpád Nem Szarajevóban és Orcsik Roland Mahler letöltve című kötetét Kiss László prezentálta az érdeklődőknek az Ünnepi Könyvhét alkalmából. Langy meleg, interjú a könyvtárudvaron, majd befut Kiss Ottó, s vele együtt a legifjabb irodalomrajongó, Boróka; mindenki a helyén, gyors bemutatás, kezdődhet a vajdasági happening!
Kiss László erős felütéssel indít: a húsz évvel ezelőtti délszláv háború, illetve Ratko Mladić, a néhány napja elfogott háborús bűnös kapcsán igyekszik felfejteni a vajdasági kortárs irodalom mibenlétét, és megtudni, hogy létezik-e vajdasági irodalmi nyelv, valamiféle esszencia, ami átfedést képez a két versnyelv között, összekapcsolja azokat. Kollár egy laza igen-nem-mel felel, Orcsikra bízva a kifejtést; a születési hely eleve determinálja az élményanyagot, amelyből építkezni lehet, valahonnan jövünk, tehát óhatatlanul hozunk magunkkal valamit. Orcsik óbecsei, Kollár pedig zentai és szabadkai töredékeit építi be, a hozott anyagot a Baka István-kultusz fűszerezi kapottként: Szegeden összeérnek a szálak, élményanyagban és élettérben. Kollár Árpád tiltakozik a Baka-kultusz ellen - tulajdonképpen minden ellen, ami kultikus -, inkább a költő hatását emeli ki, semmint az őt körülvevő torzult visszatekintést; a szódásszemüveges szoborcsodát pedig végképp túlzásnak tartja, tudva azt, hogy Baka falloszt emeltetett volna emlékezés gyanánt. Nincs vajdasági esszencia, ebben maradnak, közös alappal is lehet különbözni, mi több: kell.
Hasítunk tovább, a nyelvi tapogatózás után eljutunk az Orcsik-kötethez. Orcsik Roland neve újabban a Tiszatájjal forrt össze, hiszen ő lett a versrovat szerkesztője; Kiss László a nemrégiben megjelent Mahler letöltve című verseskötet kapcsán kérdez, miért pont Mahler? Jól hangzik a név, a dallamvilág lekottázása versek formájában, V. szimfónia. Mahler - összerak és szétszed. Ismét szobor, méghozzá Rodin Mahler-szobra, folytonos visszatérés a kezdethez, rejtett célzás, hogy a két fiatalnak is lehetne már, tud valaki szobrot olcsón, hangzik a félszeg kérdés. Miért Mahler? Véletlenek sorozata: a zene formáló hatása, talán a romantikus boldogságkeresés leképeződése a kortárs lírában, és nem utolsósorban az identifikáció kérdésköre, ami Mahlert Orcsikhoz köti. A szépség megszállottjának szuggesztív szimfónia-világát tükrözi az Orcsik-féle „bolond" nyelvkezelés, megtalálja a nyelvet a zenéhez, a nyelv zenéjét, az azonosulás kérdése pedig végigkövethető a köteten. Mahlert megírni nem lehet, látni is csak Orcsik-szűrőjén keresztül.
Orcsik felolvas a kötetből, Kiss László tematikusan választ, legyen egy nős, olyan bibliai: Alma álma - dallamos cím. Alma Mahler modern nő volt, a családi szerepeket nem kezelte konzervatívan, újító volt, szemben a konzervatív Gustavval. Ez az újítási vágy, az emancipáció jelenik meg kígyó képében a nő újabb bűneként, kiváló lenyomata a kor családmodelljének, női archetípusának. Boróka egyetértőn gőgicsél.
Még egy vers, mert Orcsik ezt szereti, majd ugrunk tovább Kollár Árpádhoz, akinek neve nem ismeretlen az irodalmárok körében, hiszen nemcsak második kötetével dúrja be magát a kánonba, hanem ő a FISZ elnöke is. A Például a madzag verseskötet után újabb versekkel rukkolt elő - Nem Szarajevóban: már a cím is eltávolít a délszláv államoktól, a valaha volt háborútól, miközben nagyon is mozgásba hozza azt. Csodálatos paradoxon, Kollár nehezen ad címet, Lanczkor Gábor segítségével született ez is.
Kettős játék: megtagadni a nyilvánvalót, a felismerhető helyszíneket, a múltat; közeledünk és távolodunk is, hiszen van ebben a kötetben valami nosztalgikus megőrizni vágyás. A lírai én kapaszkodik az emlékezetbe, abba a régi Szarajevóba, ami a háború előtt volt, és ma már nem Szarajevó: eltűnik a régi város és valami más, idegen épül helyette. Kiss László kiemeli a kötet illusztrációját: háború előtti szabadkai tervrajzok ezek. Érdemes figyelni a kép-szöveg kapcsolatot, a tervrajzon szereplő házak még nem épültek fel, csak tervek; a kötetbe kerüléskor pedig már nem állnak, mivel a háború romba döntötte őket, sosem volt-érzést keltve az olvasóban. Szabadka és Szarajevó emlékfoszlányai összecsengenek, a háború nem múlt el nyom nélkül, talán mégis van vajdasági esszencia. Kollár felolvas, magam előtt látom nem Szarajevót, ahol két napig égett a könyvtár. A ciklus az otthontalanság érzetét kelti, a lírai én identitáskeresése a vajdasági líra sajátsága.
Zárásként még mindig a háború, ami talán véget sem ért. 1995-ös felvételek a srebrenicai tömeggyilkosság kapcsán, sokkolnak a képek, halványan derengenek régi híradókból. 8000 muzulmán halt meg, a II. világháború óta nem volt ekkora mészárlás, a teremben néma csend. Múltidézés, megválaszolatlan kérdések, befordulás, politika és politika. Az ember áll, és lassan nem ért semmit. Mladićot elfogták. Nem tudom eldönteni, hogy a taps kinek szól.
Kiss László beszélgetése Orcsik Rolanddal
