Kiss László
Irodalmi humor és játék
(a Gyulai Várszínházban)
Különféle indíttatásokból megpróbáltunk nem-felületes fülelői lenni az immáron negyedik gyulai Irodalmi humor fesztiválnak - úgy tűnik, itt és ekkor fordulóponthoz érkezett kétévente megrendezett fesztivál. Nemcsak azért, mert a műsorvezető Tarján Tamás bevezetője, lezárása és összekötő kis színesei már-már a fellépők közé avanzsálták a moderátort, s nem is csak azért, mert ami a „kísérő" zenét illeti, bár jó néhány nagy néven túl van már a várszínházban futó programsorozat, humorfesztiválon edződött értelmezői mikéntünknek Szakcsi Lakatos Béla zseniális, a látottakkal-hallottakkal minden ízében együtt élő produkciója lesz mostantól az etalon. Hanem: soha ennyire interaktív (a helyes kifejezés keresése folyamatban) nem volt még a Gyulai Várszínház irodalmi rendezvénye: volt szerzői kiszólás, a nézőtér irányába tett gesztusok (Podmaniczky Szilárd), belefutottunk egy stand up comedy jellegű bevezetőbe (Lackfi János), teli szájjal röhögtünk egy igazi székely viccprológuson (Fekete Vince) és először, de gyanúsan nem utoljára fordult elő, hogy egy szöveget ketten vigyenek színre, ahogy ez Tóth Krisztina „örkényénél" történt, amiben Lackfi János volt a segítségére. A lazán kezelt szövegek működtethetőségéről, élőszó és írás termékeny kölcsönhatásáról is szólt ez az est, hiszen egy ilyen felolvasás alkalmával a „jól" sikerült írások ugyanúgy megcsúszhatnak, ahogy „rosszul" megírt anyagok is arathatnak viharos tapsot, sokszor tényleg kirobbanó sikert - a gyulai irodalmi humorfesztiválnak igencsak a szerző a tétje. Azt persze nem tudni, hogyan alakul a program sorsa, milyen alapvető módosítások előtt áll. A jövő kapcsán: a díszleten valószínűleg érdemes lesz valamit változtatni, s talán kevesebb szereplő, több beszélgetés vagy szerzői megnyilvánulás is izgalmas irányt jelenthet - ugyanakkor meglehet, nincs szükség semmiféle „külső beavatkozásra", hiszen ez az író-olvasó találkozó (a helyes kifejezés keresése folyamatban) láthatóan tulajdon kedve szerint módosítja magát. Tegyünk úgy, mintha fel volna adva a lecke a következő két évre.
Erdős Virágtól Erdős Virág Tatjána levelét hallottuk, melyet Gyulához intézett a szerzőgyanús elbeszélői én. Bájos entrée-t kaptunk, iróniával - nomen est omen: - humorral és húskombináttal (szomorú aktualitások sora kezdődött ez utóbbival). Az üdvrivalgokat hallva, az első pillanattól világos volt, hogy nagyon hálás, nagyon lelkes közönséget fogott ki a tizenegy meghívott. Általában megfigyelhető ezeken az esteken, hogy nagyon „adja" a felütés, nem nagyon lehet hibázni - Erdős Virág ráadásul a rendezvény egyik legjobb szövegével tisztességesen „fölülszólta" az ebben esetleg még kételkedők hangját.
Szőcs Géza, a (többek között) Simonyi-díjas költő megelőző este már megmérettetett a várszínház kamaratermében, önálló esten - akkor Shakespeare-hez fűződő viszonyáról beszélgetett Elek Tiborral, az irodalmi humorfesztivál szervezőjével és szerkesztőjével. Ezúttal költészetének másik arcát mutatta, mi több: arcait, melyek közül különösen az erdélyi írók nevével folytatott játékot éreztük a leginkább foghatónak.
Podmaniczky Szilárd mostanság olvasható novelláinak hangütésével vitte tovább a műsort. Feledhetetlen, a 2003-as humorfeszten elhangzott Üvegfenék című leacockiádája óta kimondva-kimondatlanul ő a gyulai közönség kedvence: most a tűzbab vehemens és nagyadagos fogyasztása nyomán előállott kellemetlenségekről szóló humoreszkjét jól tálalt gesztusokkal fűszerezte. Pukkadozós percek voltak, mintegy természetesen.
Az egyáltalán nem „vicces" költőnek ismert Tóth Krisztina gátlástalan, sorról sorra őrültebb humoreszkje a bakkecskefejésről kiválóan előkészítette az Örkény-parafrázisokat, melyek - bizonyítva az örkényi szemlélet kétségbevonhatatlan időtállóságát - igazi kortárs szövegként szóltak. Jóllehet eleinte hang volt adva kételynek, hamar elpárolgott a bizalmatlanság: Lackfi János korai színpadra lépése, teátrális játéka jelentős mértékben hozzájárult a szövegbeli párbeszédek sikeréhez.
Nádasdy Ádám a különlegesen titokzatos magyar falu, Bivalyförösztő fellendítésének potenciális metódusait tematizálta, az idegenforgalomtól (a gémeskút mint wellnes) a kultúráig (legyenek valamilyen „napok"). A Shakespeare-en (is) pallérozott nyelv és humorérzék gátlástalanul ontotta a poénokat, s jó volt látni, hogy ezek a kissé meghűlt, köhögőrohamtól gyötört szerzőt is jókedvre derítették.
A gyulai Szabó Tibor Benjámin prózája egy őrsvezető titkos naplójából szemezgetett: a pokoltól a Paradicsomig (amit elbeszélő szereplője mennyeknek hívott), az általános sulis menő csajtól a környékbeli macskák farkának lefejszézéséig. A sok pillanatában magunkra ismertető szöveg a rendszerváltásnak hívott diákcsíny hőskorába kalauzolta el hallgatóságát, nem kevés urban legend-et felvonultatva.
Lackfi János mindjárt a második „felvonás" kezdetén sokaknál kiérdemelte az est győztese címet - bravúros, sokszínű költői kelléktárat sorakoztatott fel, s már szóltunk az olvasást megelőző könnyed bevezetőjéről, ami a költő pedagógiai képességéről is árulkodott. Kedvező fogadtatásának másik oka az lehet, hogy irodalom és valóság talán nála talált a leginkább egymásra.
Fekete Vince folytatta a jó székely hagyományokat, amelyekből korábban már kaphatott ízelítőt a várszínház közönsége, Orbán János Dénes szíves útmutatásával. Fekete Vince, megállapítottuk, igazi góbé: három viccel körítette a rövidprózát, amivel készült, de olyan ügyesen csúsztatta egybe a szövegeket, hogy valósággal elmosódtak a műfaji határok, s - mivel úgyis Csehy Zoltán következik, élhetünk a kifejezéssel: nota bene - az írott anyagot is „mondta".
Csehy Zoltán legjobb tudomásunk szerint korábban egyszer járt Gyulán. Akkor Janus Pannoniusról és a reneszánsz irodalomról tartott versértelmezéssel egybekötött pazar előadást a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A kontextus - tőle elvárható módon - ez alkalomra is megmaradt, de a reneszánszon túl a rokokó és a középkori irodalom bizonyos elemei is fölvillantak. Enyhe túlzás volna az állítani, hogy csacska játékosságban részeltetett bennünket a szerző: visszafogott, szerény brutáliák a testről. Ilyen volt.
Egressy Zoltán (legjobb tudomásunk szerint még nem járt Gyulán) nyelvjátékokkal bolondított Halál Hotel című írása valóságos hitchcocki utazásra invitálta a hallgatóságot. Orfikus, dantei és egyéb pillanatokat élhettünk meg. Rejtett, és érezhetően írásban nagyobbat szóló poénjai, fekete humora helyenként a Monty Python csoport filmjének, Az élet értelmének avantgárd abszurditását idézhette a kétségbe ejtőn művelt nézőben.
Háy János kegyetlen szarkazmussal, már-már humortalan indulattal, irgalmat nem ismerve csépelte a honi politikai (él)mezőnyt, rajta keresztül pedig a hazánkfiát. Akiknek ajka a Tiborc-repp első poénjainál mosolyra húzódott, gyaníthatóan lefagytak a hip-hop artikulációjával élő felolvasás tíz perce alatt. Nem mindegy, hogyan, de amiről tudunk beszélni, arról nem hallgatni kell. Ezt is üzente a Tiborc utáni rém-mese Erős Pistáról.
Ha fentebb azt írtuk, tizenegy résztvevője volt az estnek, meg kell kövessük a lectort, ugyanis - hoppá - tizenhárman voltak. Ahogy szóltunk róla, Tarján Tamás, akit egyszer egy hízelgő helyszíni beszámoló nem átallott moderator moderatissimusnak nevezni, ezúttal is oldott hangulatot teremtett, az első pillanattól fogva. Összekötő szövegei maguk kiadnák a helyszíni struktúráját; amellett, hogy folyamatosan és értelmezőn reflektált az elhangzottakra, karinthys poénokkal (ami egy friss paródiakötet esetében érthető is) fűzte egybe a tizenegy - és több - író, valamint a már szintén említett Szakcsi Lakatos Béla produkcióját, amelyre tényleg, még pár nappal a különös eset után is nehéz szavakat találni. A zongorista finoman szólva hanyag eleganciája félelmetes összhangba került azzal a bravúros játékkal, mellyel a fellépőket kísérte. Minthogy nem értünk hozzá, nem beszéljük a zene nyelvét, ciki volna azt írni, hogy virtuóz játékot hallottunk. Annyit viszont tudunk, bár a hogyanjára magyarázatot adni nem, hogy csupa-csupa humor és játék volt ez a játék, ironikus és abszurd, fegyelmezett és felszabadult, feldolgozásos és „eredeti" - éppen, mint az a (szünettel együtt) három óra, amennyit Elek Tibor szerkesztői akarata a 2009-es IV. Irodalmi humor fesztiválra szánt. Az estről lemaradók, a hagyományoknak megfelelően, ezúttal is a Bárka 5. számából próbálhatják majd igazán elképzelni, milyen is lehetett élőben ez a játék.
A lapon található fotókat Kiss zoltán és Rusznyák Csaba készítette.
Szakcsi Lakatos Béla, Szőcs Géza, Podmaniczky Szilárd, Tóth Krisztina, Nádasdy Ádám, Szabó Tibor Benjámin, Tarján Tamás
Lackfi János, Fekete Vince, Csehy Zoltán, Egressy Zoltán, Háy János, Tarján Tamás
