„Kufliworld” – megunhatatlanul és felturbózva. Dániel András harmadik kuflikönyvéről Heizinger Anita írt a Papírhajónak.
Heizinger Anita
Szerintem legyen!
Dániel András Szerintem legyen mindenki kufli! című könyve 2015-ben jelent meg, követve az Egy kupac kufli és A kuflik és a nagy eső című könyveket. Na jó, de mi az a kufli?
Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova…
A könyv alaphangját a játékosság jellemzi, a szerkesztése eszterlánc-szerű. Ugyanakkor mindez nagyon alaposan megkonstruált: minden könyv elején található bevezető, a különböző könyvekben megjelenő azonos szereplők a szövegkoherenciát biztosítják, és azt, hogy az egyik könyvet ismerő olvasó már némi biztonsággal barangol a következő könyv világában.
Dániel András saját mitológiát hoz létre, melyben minden szereplőnek megvan a maga helye. A mesei tér, az elhagyott kupac, szinte olimposzi elkülönülési helyként funkcionál. Ezt a mitologizálást a kuflik maguk is szóba hozzák (így a könyv önreflexív módon reagál saját írói eljárásainak automatizmusaira), hogy nem lesz-e unalmas – kérdezik –, ha egymást követő történetekben ugyanaz fog történni. Jogosan tehető fel a kérdés, hogy ez a mitológia meddig gazdagítható, vagy mikor ér el arra a pontra, ahol már újat nem mond, csak önmagát ismétli.
Dániel András szóhasználata mindvégig zseniális. Ez erre a könyvre is jellemző: a két mezei sügér bolhapolkája, a Pocok lépett a lábamra és a Pattog a kufli végig a réten című slágerek, a kacatok titkos vándorlása, mely Bélabá és a fél pár zokni levelezéséből derült ki – mind frissek és különlegesen. És ezt példázzák a növénynevek is, amiket Tutisz szülinapjára (augusztus akárhányadika) szednek: nagy csokor pókliliom, kazal cakkos náspáng, bokornyi macskapertli és néhány tő útszéli rongyika. Ezek a fiktív növénynevek olyan hatást keltenek, mintha valamelyik népmesénkből léptek volna ki: a szöveg úgy integrálja a népmesék nyelvi világát, hogy közben nem is – bókol és fityiszt mutat a hagyományoknak.
A szerző képzőművészként kezdte a pályafutását, és könyvein is látszik a vizuális érzékenység, valamint vizualitás és verbalitás harmonikus együtt-működése. Szereplői rendkívül színesek, egyediek és olykor furcsák, de sosem bántóan diszharmonikusak, mindig megmaradnak rendkívül barátságosnak és nem utolsó sorban, szerethetőnek. (A rajzok gyakran a gyerekek világához közeli dolgokat jelenítenek meg – például a Jakabban felfigyelhetünk egy Angry birds és egy Darth Wader figurára is.) Itt a lapszéli illusztrációival mikrotörténeteket mesél el: a kis képzelt alakok az előző oldalon látott kuflikról beszélnek, egy nyillal jelzi a látóhatárt, vagy egy táblával a rét közepét. Különösen izgalmas a repülőgép, ami az összes kuflikönyvön átrepül, és megjeleníti a könyvben látottakat, gondolatbuborékban egy virágot vagy a vész közeledtét jelzi – mintegy a görög tragédiák kórusának funkciójával ruházza fel a szerző. Egyértelműen a képregényhagyományokat használja, sőt, a rajzfilmes tapasztalatokra is láthatóan épít; a rajzfilm értelemben vett mesével legalább olyan viszonyt ápol, mint a hagyományos mesemondással: a képi megoldások, az olvasó bevonása a történetbe, és az egyszerre több helyről érkező hatások (lapszélén beszélgető figurák) szintén a mozgókép hatását idézik, és az osztott figyelem képességét feltételezik. A történetszövés és illusztráció párhuzamát Dániel András tökéletesre fejlesztette a Mit keresett Jakab az ágy alatt, és mi történt ott vele? című könyvben, ahol játékra hívja az olvasót, párbeszédbe lép vele, és együtt keresik az üveggolyókat és egyéb varázslatos lényeket. Ezt a remek kezdeményezését folytatja a Szerintem legyen mindenki kufli! könyv is, ahol az utolsó oldalt üresen hagyva lehetőséget teremt arra, hogy mindenki megrajzolhassa a saját bárcsakbokrát, majd játékra hív mindenkit: találjuk ki, melyik bokor, melyik kuflié lehet.
S hogy mi kapcsolható még a páratlan történetszövéshez és a remek rajzokhoz? A tanulság. Ez az, ami ebben a könyvben mindkét mesének van. A legkevesebb eszközzel rendelkező kufli nyeri meg a jelmezbált. Mi ez, ha nem a legkisebb királyfi győzedelmeskedése? És a szülinapi ajándékmagból jut mindenkinek – mintha egy kondáslegény jószívűségét látnánk.
Nehéz Dániel András legújabb gyermekirodalmi művét önmagában vizsgálni, mert egységet képez az előző műveivel. A korábbi kép-szöveg összeegyeztetési problémák (Klárika színe a Jakabban) vagy mondatszerkesztési kiforratlanságok (gombászás az első kuflikönyvben) nyomtalanul eltűntek, és az egyéni elemek (játék az olvasóval), a formai, szerkezeti megoldások megmaradtak – „kufliworld”.
Ha megkérdeznék, hogy az iskolai könyvtárakban vagy gyerekeink könyvespolcain legyen-e odatéve egy-egy kufli-könyv, csak annyit mondanék: Szerintem legyen!
Dániel András: Szerintem legyen mindenki kufli! , Pozsonyi Pagony Kft., 2015, 48 oldal, 1990 Ft.
