Balogh Gyula
A hallgató olvasó
A próbák palotája alcímmel jelent meg az Időfutár ifjúsági regénysorozat harmadik kötete. A tér és az idő különböző síkjain játszódó történetekkel operáló Időfutár megelőző része a főszereplő, Hanna naplójának kétségbeesett üzenetével engedte el olvasója kezét: „Jönnek. Hallom a kiáltásokat! Jönnek értem… Istenem… csak ne félnék ennyire…”
A folytatásos történetet kissé abszurddá teszi, hogy a főhős múltból küldött üzenetsorát – mintegy regényként – eddig időrendben olvasó barátai csak ekkor, a szövegek végére érve teszik fel a kérdést, s hozzák meg az elhatározást: „– És?” „– Itt van a vége.”, és számolnak a lehetőséggel: „– Maradt még egy csomó oldal! Lapozzunk előre!”. Az ezzel a döntéssel útnak induló „lehetetlen, izgalmas, vicces” kötet fontos kohézióját (az előzőekhez hasonlóan szintén) egy kommunikációs csatorna, egy olyan féreglyuktelefonon tartja fenn, mely segítségével könnyen kapcsolat teremthető az idősíkok közt, függetlenül attól, hogy a szereplők a 2058-ra kiszáradt Balaton medréből, a 18. század végi Bécsből vagy éppen napjaink Genfjéből tárcsáznak.
A történet szereplőinek csoportja – a már ismert Zsófi, Hanna, Edina és az állandóan civakodó fiúnégyes – bővül, ám itt a szövegekre inkább a már fennálló viszonyrendszerek bonyolódása, a hierarchiájuk átalakulása a jellemző. Az egyik ilyen tendencia – a saját halálának esedékességéről a Wikipédiáról értesülő – Mozart alakjának mellékágról központba kerülése, mely nem a cselekményszövésnek, mint inkább a folytonosan előadott narrátori laudációknak köszönhetően valósul meg. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy a szereplői viszonyokat az elbeszélés sokszor sekélyesnek tűnő módon, szappanopera jellegű szerelmi konfliktusok rutinszerű előidézésével alakítja ki, melyeket a szöveg humorral fűszerezve igyekszik előadni. („A kis mogorva uborka! Mondjad, húsom”, békül a lánya barátjával a bugyuta milliomos nő, akinek csókja után saját kiszemeltje „hisztérikusan súrolta a száját, és közben néha köpött egyet”.)
A regény a történeti referencialitással is bíró szereplők mellett (Schrödinger, Martinovics Ignác vagy éppen Mary Shelley a gyermeki fantázia szárnyalásának is szabad teret ad. A Népszínház idomított, koffeinfüggő oroszlánja például (ahogy a Mozarthoz fűződő viszonyából értesülünk) nagyon bírja a zseniket.
Jellemző, hogy a szerző-kvartett eredeti szándékát követve az Időfutár e kötetét is áthatja az „ismeretterjesztő hevület”. E célkitűzés megvalósításának módja például az olyan helyszínek kiválasztása, mint a genfi CERN, vagy éppen a gót novellák születésének helyt adó Villa Diodati, de az éppen már említettek mellett a Galvani, Volta, Einstein szereplőgárda felvonultatása is. A szövegekben felbukkanó szólások, utalások, („nem egy Houdini”, „gyöngyöt a disznók elé”), esetenként a mitológia bevonása is tovább szélesíti a kötet ismeretterjesztő horizontját.
Az Időfutár sorozat kedvelt fogása korunk fiataljainak a világhálótól, technicizáltságtól való meghatározottságán humorizálva tükröt tartani az olvasó elé. A korábbi kötetek e szándékra, a hivatkozott felületek (skype, facebook) tipológiai megidézésével is rájátszva ábrázolták a párbeszédeket. A próbák palotájának szöveguniverzumában – talán, mert a legtöbbször használatra kerülő kommunikációs csatorna, a telefonvonal, egy vizualitáson kívüli cyber teret jelöl ki –, a dialógusok ábrázolásának formai elkülönítése elmarad. A szöveg a korábbiakhoz hasonlóan sorkihagyásokkal cezúrázza a beszélgetések, színterek váltakozásait.
Az elsietett munka nemcsak itt, a tördelésben elkövetett hibák, elütések miatt tevődik fel, és ez az érzés nem pusztán az Időfutár kötetek gyors egymásutánban való szalagra kerülése miatt környékezi meg az olvasót. A Tudás tiszteletének és elutasításának („az egész életemet rátettem. Hogy helyrehozzam Prométheusz hibáját”) alapkonfliktusából kiinduló és a madáchi („az emberiség nem érdemel meg még egy esélyt”) paradoxonba kifutó történet párhuzamosan futó szálai olykor igen nehézkesen kapcsolnak egymásba. Szükséges például, hogy a CERN egy genfi kutatóprofesszora figyelemmel kísérje a Szegeden rendezett általános iskolai fizikaverseny résztvevőinek pályáját? Hiába, hogy a Varázsfuvola ősbemutatóján az Éjkirálynő áriáját playbackről éneklő Hanna múltbéli hányattatásai, vagy a „nagy baromütköztető” (Hadron) segítségével a háború pusztította, kietlen jövőbe utazó fiatalság megcsalatásainak történetei (az idétlen szófordulatok ellenére is) kétségtelenül izgalmasnak ígérkeznek. A kötet mégis kidolgozatlan ötletelésként jelenik meg olvasó előtt, s ez talán a nem kellően körültekintő szövegre-fordításnak köszönhető. A rádiójátékokra jellemző élőbeszédszerűség, a felvonultatott retorikai eszközök, ismétlések általi előre- és visszautalások alkalmasak voltak a rádióműsor koherenssé tételére. Hogy sikerült-e a népszerű rádióműsor epizódjainak komplex szöveganyaggá való összefésülése, arról árulkodjon inkább a könyvkiadást követő kritikai csönd, a félmillió rendszeres hallgató után, a hallgató olvasó.
Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István, Vészits Andrea: Időfutár 3. A próbák palotája, Tilos az Á Könyvek, 2014, 342 oldal, 2990 Ft.
