Ex libris

 

 szinhazi.jpg

 

Nagy-Laczkó Balázs

 

Egy tenor útja Békésbe(n) száz éve

 

A csepűrágó-színész-élet száz éve se tartozott a legegyszerűbbek közé, melyre remek példával szolgál a megyénkben nem ismeretlen Csáky Antal vezette színtársulat esete.

A társulat különféle bemutatóit sorra hirdeti a korabeli helyi és regionális sajtó, elsősorban a kecskeméti, szolnoki, nagykőrösi, ceglédi, gyulai, szarvasi és békéscsabai szerkesztésű lapok (az 1925/26-os évadban Kecskemét, Gyula, Szolnok, Nagykőrös és Cegléd egy színikerületet alkotott). Ezekből az értesítésekből tudjuk meg, hogy a korra jellemző módon a társulat előadásainak túlnyomó többségét zenés műsorok, leginkább operettek alkotják. Így ismerhette meg többnyire májustól augusztusig a gyulai és környékbeli közönség Victorien Sardou Fédóráját, a Charles-Ferdinand Ramuz és Igor Sztravinszkij által jegyzett Egy katona történetét (A katona története); a Mágnás Miskát, Herczeg Ferenc Fekete lovasát stb.

A társulatot vezető Csáky Antal személyéről keveset tudunk. Az 1929–1931-es, Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon tanúsága szerint Egerben született 1879. november 14-én, és először 17 évesen, 1896 októberében lépett színpadra Tiszay Dezsőné színtársulatánál (érdekesség, hogy Tiszay Dezsőné férje, Tiszay Dezső Gyulai néven is ismert). Kozma György Heves megyei színészeket és színházközeli embereket bemutató tanulmányában további anyakönyvi adatokat is közöl: születési neve Csáki Antal József, római katolikus, szülei Csáki Antal hevesi hajdú és Szikora Anna.

A név mindezeken túl igen megtévesztő lehet, hiszen a magyar színházi élet számos Csákit tart nyilván: gróf kőrösszegi és adorjáni Csáky Gábor (?, 1821–Nizza, 1862), a Nemzeti Színház jeles mecénása; gróf Csáky György a pozsonyi német színház építtetője (1776); gróf Csáky György színműíró, a Sorsjáték szerzője (1917);  gróf Csáky Tivadar (1798–1855) mecénás, 1832–33 között a kassai magyar színésztársaság igazgatója. A korban divatos vérkékítő, nemesítő szándék mellett a szakmában nem ismeretlen y-os Csákik előtti tisztelgés vagy éppen a velük való rokonítás is szerepet játszhatott Antalunk döntésében, amikor az i-t y-ra cserélte.

Mint az rendes színészhez illik, Csáky is járja az országot: 1899-ben Pápán találjuk Dobó Sándor színtársulatánál, ahol „dalával hatást keltett” és „a bárgyú legényt élethűen adta”. 1909-ben Szinérváralja Rácz Dezső színtársulatának tagjaként emlékezik meg róla, hogy „Csáky Antalnak szépen iskolázott tenor hangja van. Ha mint színésznek vannak is fogyatkozásai, mint remek tenorista első helyen áll.” 1911-ben már Ungváron találjuk a színészt, a helyi lap szintén inkább remek énekhangját, mintsem színészi tehetségét dicséri. Az anyagi gondok már ekkor is üldözték a színészt és társait: az Ung egyik számában nyilvánít köszönetet a városi műkedvelők anyagi támogatásáért a társulat nevében. 1912-ben már Neményi társulatában találkozunk vele Nagykárolyban, ahol „a férfiak közül igen sokoldalú, kitűnő színésznek látszik... Ezüstös hangja mellett nagyon feltűnt kitűnő játéka.”

1919-ben lép Csáky „frissen szervezett társulatával”, de „régi ismerősként” a gyulai közönség elé, ahol „az első bemutató előadás a világhírű színműíró, Ibsen Nóra című drámájával történt.”

1920 augusztusában a Békésmegyei Közlöny hasábjairól tudjuk meg, hogy Csáky négy hónapig Gyulán játszó társulata a nehéz anyagi helyzete folytán feloszlik, a direktor új társulatot szervez, miközben a város nem újítja meg vele korábbi szerződését, inkább szegedi társulatot választ a következő évadra. A színészek szétszélednek, többnyire a megyében: Deák Lőrinc „egy kis vállalkozó szellemű társasággal Elekre ment, hogy ott szerezzen híveket a magyar Tháliának,” míg Sarkadi buffo-komikus, aki igen nagy népszerűségnek örvendett Békéscsabán tervezett állandó kabarét nyitni.

Még szintén 1920-ban a Körösvidék kezdő igazgatóként beszél a társulatával Békéscsabára szerződő Csákiról: „Nem volt teljes a zenekar, hiányoztak a díszletek s a művészi gárda sem ütötte meg a mértéket. De megvolt valami Csákyban, a mi mindent kipótlott: az akarat… az intelligens, hivatásos ember erélyével, tapintatával s áldozatkészségével fejlesztette társulatát, pótolva a hiányokat s a szezon utolsó hónapjában már olyan nívóra emelte társulatát, mely a csabai átlagos kultur igényeknek megfelel. Nem azt mondjuk, hogy nem lehetne jobb, hogyne lehetne. De az olyan lépten-nyomon felhangzó kritikára, hogy „én ezt láttam Pesten, milyen más volt”, mindig dühbe gurultunk s szerettük volna oda kiáltani a kritikusnak: persze, hogy más volt, de ha ez is olyan lenne, mint a pesti, nem itt látnád, hanem Pesten. Hát csak hallgasson el a Pesttel összehasonlítgató kritika! Vidéki társulatnak nem lehetnek országos nevű színészei, már csak azért sem, mert nincs meg az az állandó színházi közönség, mely képes volna fizetni is őket. Eléggé fáj ez nekünk, hogy minden nagyobb tehetséget magához szippant a főváros, holott a kultúrára nem a fővárosnak van szüksége, hanem a jó vidéknek.” Szintén a Körösvidékből tudjuk meg, hogy a békéscsabai városi színügyi bizottság elégedett volt a társulat működésével, és 1921-től engedélyezi a társulat számára a gyulai vendégszerepléseket is.

A következő években a társulat hol marad, hol feloszlik. 1924-ben Csákival Kecskemét-Szolnok, Gyula város színigazgatójaként találkozunk, és többek között Gyulára hozta a kor egyik sztárját, Páger Antalt is, aki ekkoriban a kecskeméti színház tagja.

A Csáky-társulat – írja Veresegyháziné Ollé Katalin a szolnoki színészet száz évvel ezelőtti válságát bemutató tanulmányában – olyannyira legyengült anyagilag az 1920-as évekre, hogy a színészek fellázadtak igazgatójuk ellen. 1925. július 12-én a JászNagykunSzolnok megyei Lapok így ír erről: „a gazdasági válság szomorú helyzetbe juttatta a színházakat. Napról-napra hallunk híreket csődbe jutott színházakról… A színház nagyon rosszul megy, a közönség csak akkor jár színházba, ha neves fővárosi vendég szerepel, aki viszont fellépti díja fejében elviszi az egész bevételt. A nagy bajba jutott Csáky direktor nem tudja színészeit rendesen fizetni, akik között állandóan nő az elégedetlenség. Egy-egy gázsinapon rossz időkre emlékeztető módon hosszú sorban állnak a színészek a direktor ajtaja előtt és vágják zsebbe a fizetésükből elmaradt 50-100 ezer koronát. A folyó hónapban még egyetlen színész sem vette fel a fizetését... a szomorú helyzetre jellemző, hogy a színtársulat tagjai közül már ketten kíséreltek meg öngyilkosságot afeletti elkeseredésükben, hogy nincs pénz sem élelemre, sem lakásra.” Az elégedetlen színészek egy bizonyos Somody vezetésével szervezkedni kezdtek, hogy kiveszik az irányítást Csáky kezéből, és azt a színészek konzorciumára bízzák. A fiatal színészek demokratikus lázadása a tapasztalt idősebbek csillapító szavára hamvába holt, Somody egyedül maradt, és ügyét a szokásos módon intézte el a sértett hatalom: „amint Csáky mindezt megtudta, kifizette Somody összes fizetését, elvette tőle a prózai darabok rendezését, amelyeket ezután maga rendezett.”

Egy másik alkalommal, a Nótás kapitány előadása előtt közvetlen, a bonvivánt játszó színész kijelentette, hogy addig át sem öltözik, amíg nem kapja kezébe az elmaradt fizetését. A direktor kénytelen volt fizetni, de az ötleten felbuzdult egy fiatal színésznő is, aki szintén a Nótás kapitány egyik előadása előtt – de nem közvetlen, hanem még délelőtt – bejelentette, hogy ő sem lép színre mindaddig, amíg nem kapja meg a fizetését. „Csáky nem szólt egy szót sem, hanem telefonált Debrecenbe és kölcsönkért egy színésznőt.”

A különféle lapok, beleértve a Gyulán szerkesztett Békés is számos alkalommal beszámol a közönség érdektelenségéről a Csáky-társulat irányába, mely úgy tűnik, a vidéki/hazai társulatok varázstalanságának is betudható, hiszen az idegen, de főleg fővárosi társulatok bemutatóit mindig kellő számú érdeklődő kísérte figyelemmel. A helyi, a Csáky-társulat nehézségeit jól mutatja, hogy a kerülethez tartozó városok támogatására szorult, így 1926-ban Gyula városa is mintegy 15 millió koronával támogatta (összehasonlításképpen Szolnok ugyanebben az évben ugyanennek a társaságnak 140 millió korona támogatást biztosított…). Előző évben, 1925. év végén a Békés megyei olvasók figyelmét is felhívták a lapok, hogy „a kecskeméti városi tanács sürgős ülést hívott össze, melyen a színigazgatónak 20 millió korona segélyt utalt ki és elhatározták, hogy megkeresik Gyula és Szolnok városát, hogy a bajba jutott színigazgatón valamivel segítsenek.” 1925-ben egy derűsebb hír is érkezik a társulatról, a Nyírvidék számol be róla, hogy Nyul Lajos színészt, a társulat egyik legrégibb tagját kormányzói kitüntetésre terjesztették fel. No, nem kiváló színészi tevékenységéért, hanem mert kiváló úszó révén számos embert mentett már ki a Tisza sodrából, csak Szolnokon 1923–1925 között hat embert húzott ki.

A nézetlenséget azonban a különféle városi apanázsok se tudták pótolni: „Csáky Antal pedig színidényének és szerződésének lejártával, szorult anyagi helyzetére való hivatkozással – és mivel nem sikerült elutazási költségfedezetét félreraknia – kénytelen még segélyt kérni a bizottságtól. A tagok, méltányolva a válságba jutott színtársulat anyagi helyzetét, egybehangzóan 15 millió korona segély kiutalásában döntenek, azzal a megkötéssel, hogy az összeg fele kerüljön a színidirektor kezeihez, a másik fele pedig az erre rászoruló kisebb javadalmazású színészek között osztandó ki.”

1926 szeptemberében a változásról a Békés is beszámolt a helyi olvasóknak: „Csáky Antal színtársulata, mely közel négy évig játszott a nyári szezonban Gyulán, ma tartja utolsó előadását. Csáky, mint területi igazgató fog ezentúl kisebb városokban és falvakban működni, talán több szerencsével és művészi készséggel, mint ezelőtt. A távozó társulat első állomáshelye Törökszentmiklós lesz, majd Heves és Gödöllő, tavasszal pedig Lajosmizse, Karczag, Püspökladány. A városi tanács, mint tudvalevő, Sebestyén Mihállyal kötött szerződést a jövőre s igy a jövő év nyarán a Sebestyén társulata fog játszani az Erkel Ferenc színkörben.”

 

Dr. Tóth Tivadar 1927-ben, a Thália papjai és papnői című tanulmányában, így ír Csákiról és társulatáról: „szürke színész, szürke direktor. Egy-két jó színésze, egy-két jó előadása kellemes emlék, a társulat azonban egy pillanatra sem tudta a közönségnek a színházzal szemben fennálló közönyét megtörni – a konjunktúra legalkalmasabb hónapjaiban sem.”

 


Főoldal

2022. június 02.
Egressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Ocsenás Péter: Együtt a sötétbenTörök Ábel: A famardosó
Protestáns barangolás a megyébenBékési kalácsságok
Tompa Gábor verseiZalán Tibor: Dragéi felezőszonettekFűthető kabát – Horváth Viktor Tóth Krisztina-paródiájaGéczi János versei
Oberczián Géza: Egyre többször rossz az időA Negra völgyében – Mersdorf Ilona Bodor Ádám-paródiájaDarvasi László: PlüssTóth László: Lótusz
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png