Ex libris


Új rovatunkban helyi kötődésű, de országos jelentőségű régészeti, történelemtudományi, néprajzi, helytörténeti és levéltári vonatkozású aktualitásokat mutatunk be meghívott, zömmel helyi, Békés megyei kötődésű szerzők tollából.

szkan__l1.jpg

 

Nagy-Laczkó Balázs

 

Öl, butít és…

 

„Krum pedig megkérdezte az avarok közül ejtett hadifoglyokat: »Mit gondoltok, miért pusztult el uralkodótok és egész népetek?« Erre azt válaszolták: »Elszaporodtak az egymás elleni vádaskodások, elpusztították a legderekabb és legértelmesebb férfiakat, az igaztalan úton járók és a tolvajok lettek a bírák szövetségesei, és volt részegeskedés, mert a bor elszaporodtával szinte mindnyájan részegesek lettek, aztán jött a megvesztegethetőség, továbbá az üzletelés, mert mindenki kereskedő lett s egymást csalta. Ezekből támadt a mi vesztünk.«”

 

(a 10. századi bizánci Suda Lexikon Βούλγαροι címszavából – Olajos Teréz fordítása)

 

 

Nemrég a Munkácsy Mihály Múzeum régészeti leltárkönyvében egy szokatlan tételen, „avar bronztűn”, akadt meg a szemem – ugyan a tűk korántsem ritkaságok a Kr. u. 6. században a Kárpát-medencében megtelepedő keleti eredetű avarság leletanyagában, azok többnyire vasból készültek, ráadásul nem csak az anyag mutatott eltérést a megszokottól: a méretadatok szerint az említett bronztű háromszorosan túl találta nőni vasból való rokonságát (talán nem mellékes itt megjegyezni, hogy megyénk egyik legismertebb avarkori lelete is a tűkhöz kötődik: kisebb tűk tartására szolgáló, többnyire hosszú-, madárcsontokból készült tűtartók sorába tartozik az úgynevezett szarvasi tűtartó – ezeket a tűtartókat többnyire geometrikus, körkörös mintákkal díszítették, ám a szarvasi példányon ezzel szemben rovás jegyek láthatók, melyeket sokan és sokféle módon és nyelven próbáltak már értelmezni a hivatásos régészet és nyelvészet képviselői közül és azon túlról is. A női sírokra jellemző „tűkészletek” feltételezhetően nem pusztán a varrásnál, hanem az állatok kezelésénél is szerepet játszhattak).

Kapva kaptam az alkalmon, hogy a régészeti raktárban a múzeum új állandó kiállításának előkészítése címszó alatt a bronztűt is megszemléljem – és lám, a tűről csakhamar kiderült, hogy a becsületes neve nem is az, hogy tű, hanem bizonyos bronz szűrőkanál, ám ez utóbbi elnevezés legalább annyira megtévesztő lehet, mint amennyire engem lépre csalt a tű kifejezés. És e becsapósságával egyben lehetőséget ad a régészeti szakkifejezések egy sajátosságára felhívnom az olvasó figyelmét, mégpedig arra, hogy lehetőség szerint ne vegyük őket készpénznek, ne értsük őket szó szerint, és, hogy ne gondoljuk egy percig se azt, hogy amit az archeológus kanálnak szólított, az mindjárt kapcsolatba is hozható a mai kávés, teás és leveles druszáival. Ezeket az elnevezéseket többnyire a régész is örökségül kapja az adott lelettel elsők között találkozó kutató felmenőitől, akik az általuk vélt funkció, esetleg a kutató korabeli mindennapi tárgyi kultúrában megtalálható formai hasonlóságok alapján élt a felfedezők névadó jogával. Jó példa erre egy másik avar lelet elnevezése: az avar övveretek egy jellegzetes darabja, a mellékszíj vagy késtok rögzítését az övön szolgáló propeller veret, mely alapján remélhetőleg senki képzeletét sem árasztják el népvándorláskori, kaftános, Bizánc falait ostromló helikopteres hadak.

Visszatérve a szűrőkanalakra, esetükben a legelfogadottabb meghatározás szerint az avarkori „piperekészlet” egy jellegzetes darabjáról van szó. Más kutatók ellenben úgy vélik, hogy orvosi funkciót tölthettek be; megint mások liturgikus, míg – az elnevezés szellemében – egyesek a fűszeres bort szűrő eszközöket látnak bennük. Ez utóbbi feltevés – és egyben népszerűsége is – kapcsolatba hozható a fenti forrásidézetből ismert képpel, mely szerint a züllés (és annak meghatározó részeként a túlzott borfogyasztás) az Avar kaganátus 8-9. századi pusztulásában is komoly szerepet játszhatott. Az antik birodalmak bukásának az Emberi színjáték Római színe közvetítésével is jól ismert erkölcsi megokolásával kapcsolatos párhuzam a tárgy alapján feltételezett borfogyasztási szokásban is tetten érhető: a szűrőkanál funkció hívei eleve feltételezik, hogy a régi görögökhöz és rómaiakhoz hasonlóan kevert, különféle fűszerekkel ízesített italként fogyaszthatták az avarok is a szőlőnedűt, mely efféle, a lebegő részek eltávolítását szolgáló eszközök használatát tette szükségessé.

Tekintettel arra, hogy ezek a holmik többnyire koraközépkori női sírok pipereeszközeivel együtt kerülnek elő, meglehet, hogy a végleges megoldás egy, a kozmetikában jártas személynél keresendő.

 

(Az avar szűrőkanál hamarosan megtekinthető lesz a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum idén újonnan megnyíló állandó kiállításának régészeti tárában.)

 


Főoldal

 

2021. február 03.
Karácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcái
Erdész Ádám: Kassától KošicéigErdész Ádám: Édesek és mostohák
A múzeumok új barátja? (I.)Farsang Német-Gyulán
Károly Dorina: 21 grammAlexandrov Anna: 2021 látnoka leszólítNagy Milán László: 2121 – Nagy Lea: Huszonegy voltam
Kötter Tamás: Fair játék Légrádi Gergely novelláiDöme Barbara: Angyal a pincébőlOláh András: Mulasztásaink
Márton László: Nibelungok, I. felvonásMaruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik szín
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA