Esszék, tanulmányok

 

 27._Csapody_Kinga.jpg

 

Csapody Kinga

 

Szárnyati Gézák

Volt egyszer egy medve,
sose volt jókedve.”
(Mészöly Miklós)

 

Mindegy, hogy óvodás vagy kisiskolás gyerekcsoportot kérdezek meg arról, milyen a jó gyerekkönyv, az első válaszok egyike, hogy „vicces”. Miközben csak látszólag egyszerű definiálni a viccességet, hiszen nemcsak fejlődéslélektani szempontból érdekes, hogy melyik korszakukban mi érdekli a gyerekeket – mi az, ami kuncogósan ciki vagy undi –, de egyénileg is változik ez. Minél kisebbekről beszélünk, annál erősebb a felnőtt ízlés-hatás, épp ezért érdekes azt is megvizsgálni, hogy a már maguknak, önállóan olvasóknál milyen téma, mely stílusok bizonyulnak humorosnak.

 

Miből lesz a… ?

 

Az első magyar, kifejezetten gyerekkönyvig 1836-ba kell visszanyúlnunk, ez Bezerédj Amália Flóri könyve című munkája volt. Tartalma „elmés versek, kedélyes énekek” – egyértelműen nem a szórakoztatás volt a cél, hanem a nevelés: „Hajdanta a török roppant / Nagy hatalmu nép vala, / De nem akar mivelődni, / S el e miatt satnyula.” Ahogy a Flóri könyve egyik kiadása hirdeti: „Csaknem 100 évig a legnépszerűbb magyar gyermekkönyv volt, amely 1927-ig 16 kiadást ért meg.”

Gyulai Pál folklórgyűjtés mellett a népmesék költői feldolgozásával is foglalkozott. A tyúk és a farkasverem című verses mese kéziratát 1861. július 29-én küldte el Aranynak Kolozsvárról: „Itt küldöm a kérdéses népmesét a dajka vagy állatmesék fajából. Mint elso [!] kisérlet e téren talán figyelmet érdemel. A kidolgozás egészen az enyém s a compositioból is egy rész. Lényeges dolgot is változtattam, de a megadott alap szellemében. A rimes forma helyett jobbnak láttam e rimetlen, de elég hangzatost használni, mely szerintem jobban illik az ily népmesék naivitásához. Érjen annyit a mennyit érhet, tégy vele azt, a mit tehetsz.”

Ha már Arany, akkor Petőfi Arany Lacinak című verse talán az egyik első, direkt tanítás nélküli, játékos, gyerek(ek)nek született emlékünk.

A történelem nem segítette a humor megerősödését akkor sem, amikor legnagyobb íróink, költőink kényszerből fordultak a gyerekirodalom felé. Az így született művek legtöbbször áthallásosak. Az 1948 utáni „TTT”-korszak jeles alkotóinak – Nemes Nagy Ágnes, Zelk Zoltán, Tersánszky Józsi Jenő, Weöres Sándor, Csoóri Sándor – tragikus sorsa ott bujkált a gyerekeknek írt művek mögött is. Persze Karinthy Frigyes (és Emília) Micimackó-fordításának bumfordi viccessége megkérdőjelezhetetlen, és a Tanár úr, kérem és az Így írtok ti is megkerülhetetlen, ha humorról beszélünk.

 

Kortárs gyerekirodalom

 

Előadásomra készülve megpróbáltam visszaemlékezni azokra a gyerekkori olvasmányemlékeimre, amelyek úgy maradtak meg, mint kifejezetten viccesek.

Minden háztartásban ott volt a Gőgös Gúnár Gedeon és a Mosó masa mosodája (Varga Katalin kötetei), Szutyejev Vidám mesék című könyve, Kormos István Vackor-történetei, Marék Veronika Kippkoppjának különböző kalandjai. Janikovszky Éva könyvei, Csukás István és Bálint Ágnes hősei (pl. Frakkék), Fodor Sádor Csipikéje, Csukovszkij Doktor Hű De Fáy-a, és a Rémusz bácsi meséi maradtak ilyen szempontból emlékezetesek.

Az egyre sokasodó rajzfilmek hatásairól sem lehet megfeledkezni. A 80-as évek második felétől már nem kérdés, hogy egy gyerekeknek szóló rajzfilm szórakoztató is kell, hogy legyen – akár a helyzetkomikum miatt, szavak nélkül (Bob és Bobek, A kockásfülű nyúl, Tom és Jerry), vagy épp nyelvi poénokra építve, mint a Mézga család, a Dr. Bubó, a Mekk Elek, az ezermester vagy a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki esetében, akiknek kalandjaihoz rengeteget tett hozzá Romhányi József zseniális fordítása.

Ahogy a bevezetőben is említettem, nagyon nehéz objektíven humorosnak ítélni valamit, a humornak nincs SI-mértékegysége. Épp ezért a legnagyobb, legaktívabb magyar könyves Facebook-csoport alapítóját, Czakó Rékát kértem meg, hogy a 30 000 tagot számláló csoportba tegye fel a kérdést, mit találnak most humorosnak a szülők. A Neveljünk olvasókat! kör tagjai közül több mint százan válaszoltak, és ezeket a válaszokat használom innentől sorvezetőnek. A csoport tagjai jellemzően kisgyerekesek, döntő többségben nők, akik főként még közösen olvasós, „felolvasós” műveket említettek. Ezek alapján egyfajta párhuzam kirajzolódása figyelhető meg a külföldi és a magyar trendek közt, természetesen időbeli elcsúszással.

 

Régi kedvenceink

 

Az első csoportba sorolhatnám azokat a könyveket, amelyeket mi is olvastunk gyerekként, és amelyeket szülőként a saját gyermekeinknek is előveszünk. Erich Kästner A két Lottija és Csukovszkij orosz Doctor Dolittle-története, a Doktor Hű de Fáy mellett Joel Chandler Harris kedves figuráit, a Rémusz bácsi meséit írták sokan. Továbbá a picivel nagyobbaknak szóló regényt, René Goscinnytől A kis Nicolas kalandjait.


„– Te voltál oda a legjobban, hogy játszunk már – mondta Alceste-nek –, tessék, most megy a játék.
Ha mondani akarsz valamit, várd meg a félidő végét.

– Miféle félidő végét? – kérdezte Alceste. – Most veszem észre, hogy nincs is labdánk, otthon felejtettem.”

 

Úgy tűnik, töretlen a népszerűsége Astrid Lindgren minden lében kanál hőseinek, Harisnyás Pippinek vagy éppen Juharfalvi Emilnek. Ők sok helyen ajánlott olvasmányok, de a szülők is gyakran mesélnek róluk otthon:

 

„Tudta ugyanis, hogy nemsokára szabadon engedik, mert sosem szokták hosszú időre bezárni az asztalosfészerbe. – Csak amíg alaposan meggondolod, mit csináltál – szokta mondani apja –, hogy még egyszer ne jusson eszedbe ilyesmi. Emilre nem is lehetett panasz e tekintetben, hiszen ugyanazt a csibészséget sose követte el még egyszer, inkább folyton újakat eszelt ki.”

 

A magyar szerzők közül Marék Veronika Laci és az oroszlán című könyve mellett (amely Japánban talán nagyobb kultikus sztár lett, mint itthon) Bálint Ágnes Szeleburdi családja, Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című kötete jutott még többeknek eszébe. Sokan szavaztak Lázár Ervintől A Négyszögletű Kerek Erdőre, Békés Páltól A kétbalkezes varázslóra, Nagy Katalintól pedig A világ legrosszabb gyerekére. Csukás István egész életműve is idesorolható.

Hogy ne csak a prózát emeljem ki: megkerülhetetlen a svéd gyerekversantológia, az Ami a szívedet nyomja.


„A tanító néni azt mondja,
hogy káromkodni csúnya dolog.
De a papám gyakran mondja,
hogy Frászt meg A Keserves Szentségit,
és mama mondja, hogy Egy Nyavalyát,
és a nagypapa, hogy A Rosseb Belé,
százszor is egy nap.
Egyébként láttam,
hogy a tanító néni karamellát eszik,
pedig mindig arról beszél,
hogy az édesség tönkreteszi a fogat,
és hogy a gyümölcs sokkal egészségesebb.”

 

Ennek a fajta látásmódnak jeles hazai képviselője Kiss Ottó:

 

„A vonatsínek
egymás mellett
mennek,
de valahol messze
összeérnek.
Apa szerint
csak a végtelenben.


Apa és anya
is egymás mellett
mennek,
én meg középen,
mert én vagyok a végtelen,
ahol ők összeérnek.” (Csillagszedő Márió)

 

Vagy épp Haász János:

 

„Fanni ma a halmazokról tanult.
Azt mondta, nem fogom érteni,
aztán mégis lerajzolta.
Két karika,
ami középen összeér.
Nagyon nevettem,
hogyne érteném.
Hogy amikor anyával és apával sétálunk,
azért én vagyok középen,
mert én vagyok,
akiben anya és apa összeér.” (Mire felnövünk)

 

Amúgy Kiss Ottó neve nemcsak a gyerekversek kapcsán merült fel, több kötetét említették, többek közt az idén Hubby-díjat nyert A bátyám öccse címűt is, vagy épp a szintén jelölt A piros tengeralattjárót. Persze már csak vicces cím kategóriában is esélyes lehetne a Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután is.

 

Versek

 

Fontos mérföldkő volt a Friss tinta című antológia, amelyben tematikusan csoportosítva találhatók a versek. Talán az egyik legbiztosabb téma, ami a gyerekeket érdekli, az állatvilág. Az ismert cukik és a kevésbé ismert, de annál murisabb nevűek egyaránt. Tóth Krisztinának, Szabó T. Annának és Varró Dánielnek nagy érdeme van abban, hogy jelentős mértékben bővültek a szülők ismeretei is olyan fajokat illetően, mint a vombat vagy a dzseláda.


DZS

Se doboz és se láda: ez bizony egy dzseláda.
Ha nincsen dzsem, sőt csoki sincs, jó neki a saláta.
Tudod, olyan majomféle –
nem tudom, hogy tőled fél-e? (Szabó T. Anna)

 

Vombat

 

Hogyha jő a vombat,
az ember mit mondhat?
A vombat külsején
kevés dolog ronthat.

Egy erszényes patkány,
ráadásul törpe,
jogos, hogy a napját
üregekben töltse…

Hogy az irodalom
a lelkére hogy hat,
nem tudni. Rovaron
éldegél a vombat.

Elég nyugodt állat,
úgy hat kilót nyomhat.
Tilos a vadászat
és rádobni bombat! (Tóth Krisztina)

 

Szép állat a krokodil,
minden este bekakil.
Bepisil, bekakil,
szép állat a krokodil.

Szép állat az oroszlán,
felfal minden korosztályt,
kedvence az orosz lány,
szép állat az oroszlán… (Varró Dániel)

 

Persze Varrónál egy másik örök gyereknevetés-katalizátor is aktiválódik ebben a versben: a kaki–pisi–puki mindig nagy kedvenc. A verset Kárász Eszter és az Eszterlánc együttes is megzenésítette, és a koncerteken a mai napig az egyik legnagyobb kedvenc a dal.

Tóth Krisztina két igazán imádnivaló hősről mesél – Malac és Liba kalandjait szintén nagyon bájos humorú versbetétek törik meg.

Sokan említették a csoportban feltett kérdésre Lackfi János Kisjuli-verseit, és az Apám kakasát is. Ebben a kötetben Lackfi János Vörös Istvánnal együtt a klasszikusokat és a paródiát vegyíti:

 

„Kukorékolsz, mint az ágyú,
az agyunk is belelágyul!
Mint a postás a levelet,
padlónk telepecsételed!

Becsüld meg magad, öregem,
mert hát úszni nem tudsz te sem,
s ha levesben kötsz ki végül,
tarajod is belekékül!” (Lackfi János)

 

Ha már versek, a limerick talán a legnépszerűbb műfaj, ha humorról beszélünk. A gyerekeknek szólók már Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című verses regényének versbetéteiben is bemutatkoztak:

 

„Volt egy úr, lakhelye Mozambik,
fenéken harapták a zombik.
Faggatták: »Nagyon fáj?«
Azt mondta: »Ugyanmár.
Eleve is volt már azon lik.«”

 

Király Levente egy egész kötetet szentelt a kutyás limerickeknek Van egy kutyánk című kötetében:

 

„Van egy kutyánk, Bábolna,
Nincsen neki iPhone-ja.
Tudod, kuvasz,
Elég pimasz…
De legalább skype-olna.”

 

De említhető a gyerekirodalomban egykötetnyi kirándulást (Samunadrág) tevő Kukorelly Endre ikonikus verse is, magáról a limerickről:

 

„Van 1 kisöcsim, neve Samu.
Oda-vissza van érte anyu,
apa is, én is,
minden nagy néni,
családunk szeretet-alapú.

Kész. Ez egy versezet [limerick. A szerző], így kell szavalni:

vanegyki söcsimne veSamu
odavisz szavanér teanyu
apai séni
smindennagy néni
családun xerete talapu.
Pont, kész, vége. Meghajlás, pukedli, taps.”

 

Ami arra is jó példa, hogy mennyire szubjektív dolog az irodalom, mert ahogy Lackfi János néhány verse vagy Varró Dániel Jó játék című verse is évről évre óriási felháborodáshullámokat vet a neten, úgy ebbe is belekötött egy kommentelő: „Ez az iromány szerepel egy általános iskola harmadik osztályában használt olvasókönyvben. Ez elszomorító. Ez részben a tankönyvszerkesztők hibája is, de a fő bűnös, a szerző! Hogy lehet ilyennel szennyezni a társadalmat? Az írásban feltűnően inkompetens Kukorelly Endrét tisztelettel kérem, magam, és embertársaim érdekét szem előtt tartva, hogy többet ilyen kezdetleges formában ne nyilvánítsa meg tehetségét! Ennek a »műnek« soha nem szabadott volna napvilágot látnia! Így hát ezúton is kérek minden olvasót, jelezzék az úriember felé tehetségtelen mivoltát. Üzenetem remélem értő kezekbe kerül és a jövőben egy gyermeknek sem kell ennek az amatőr produktivitásnak a megtanulásával szenvednie, és a fennmaradó időben más híres és méltán elismert írók műveivel ismerkedhetnek majd meg!”

 

Abszurd

 

Ha már abszurd, akkor az abszurd humor jeles képviselőit sem szabad kifelejtenem.

Roald Dahl A barátságos óriása az egyik kedvenc, de az egész Dahl-életmű ide sorolható:

 

„– Orrborka? – kiáltott fel Szofi. – Olyan nincs is!
[…]
– Tegnap – mondta – még az óriásokban sem hittünk, igaz? Ma az orrborkában nem hiszünk. Azt gomboljuk, hogy nem is léteznek. Csupámcsak azért, mert még nem láttuk őket a tulajdon két kis pislogónkkal. Mit szólnánk akkor, mondjuk az ugorász süllyhöz?
– Hogy mondtad? – szólt Szofi.
– Vagy a puppgyürkészhez.
– Az meg mi? – mondta Szofi.
– Vagy a tollmányos fókuszhoz.
– Ezek mind állatok? – kérdezte Szofi.
– Méghozzá nagyon is közönséges állatok – felelte sértődötten a HABÓ. – Én magam sem vagyok egy nagyon mindentudó óriás, de úgy látom, hogy te aztán egy abszuldu semittudó emberbab vagy. Tele van a fejed sanyarú pákosztával!”


„A Csontkrámcsáló Óriás azt mondja, hogy a tatár emberbab sokkal, de sokkal zaftosabb és fincsámcsibb, mint a többi. A Csontkrámcsáló azt is mondja, hogy a tataraknak csudijó a zamatuk. Meg azt is, hogy csak a tatárországi tatárból lehet igazán jó tatárbifszteket csinálni.”

 

Kicsit ezt a hangulatot juttatja eszünkbe Darvasi László Trapiti köteteinek világa:

 

„ – Nem szeretlek! – kiáltotta a menyasszony a vőlegénynek a bizurr-mizurr esküvőn.
– Én se szeretlek téged soha! – kiáltotta a vőlegény, és megcsókolták egymást hosszan, s ettől fogva már nem vőlegény és menyasszony voltak, hanem férj és feleség.”

Vigyázat, a Trapiti olvasása bizurrmizurrul beszélést okoz!

 

Dahl mellett ugyancsak későn fedezte fel magának a magyar olvasóközönség a kalapos macska, Dr. Seuss kalandjait, amelyeket magyarul Szabó T. Anna fordításában ismerhetünk meg, ami minden bizonnyal segít abban, hogy egyre többen ráhangolódjanak a történetekre. Szerencsére mára már komoly rajongótábora van Julia Donaldson műveinek (A boszorkány seprűje, A majom mamája), pedig a Graffalo első kiadására, annak humorára még nem volt akkor felkészülve a magyar piac.

Akik ezeket a lapozókat abszolválták, és készen állnak egy vaskosabb kötetre is, azoknak biztos nagy élmény lesz Varró Dánieltől A szomjas troll, amely alcíme szerint Kis viking legendárium, valójában egy igazi hősi eposz:

 

„Megszomjaztam, tyű, az ördög! Innák egy kis lakkaszörpöt!”
mondta trollunk (mert a trollok nem ragoznak helyesen).
Állt egy ház ott, kocsmaforma, oda rúgott ki a fjordra,
abba ment be Kalle troll egy trollhoz képest sebesen.”

 

Lovász Andrea kritikus, gyerekirodalmi szakember is felhívja a figyelmet egy igen érdekes jelenségre: „Hans-Heino Ewers, a gyerekirodalom-kutatás alapvető nézeteit összefoglaló munkájában a gyerek- és felnőttirodalmat alapvetően egyformának tételezi, hiszen a gyerekirodalom is ugyanolyan szimbólumrendszereket, jeleket és kombinatorikai szabályokat használ, mint a felnőttirodalom. A különbség a kettő között csak a használat módjában van, a gyerekirodalom ugyanis adott normáknak kell megfeleljen. […] egy inverz folyamat is megfigyelhető: a gyerekirodalom »(vissza?)felnőttesedése«. Arról az alig egy évtizedes folyamatról van szó, amely a gyerekirodalmi művek értékmérőjében az általános esztétikai, irodalmi szempontok érvényesítésével megváltoztatta, „felnőttesítette” a gyerekirodalmi szövegeket.”[1]

Napjaink legnagyobb magyar sztárjai, pláne, ha humorról beszélünk, a kuflik. Nemcsak a gyerekek, a felnőttek is rajonganak ezekért a se nem kifli, se nem kavics hősökért, abszurd világuk több generációt beszippant. Már a moziban is. A kuflik esetében olyan ritka együttállásról beszélhetünk, amikor nem csupán a közönség imádja a szerző-illusztrátor Dániel Andrást, de a szakmai zsűri is.

Sokan említették még Tatu és Patut (Havukainen–Toivonen), Pettson és Findusz kalandjait (Nordqvist), Cidrimókust (Watt) és a Csücsök avagy a nagy pudinghajszát is (Keresztesi József).

 

Ifjúsági irodalom

 

Mint említettem, a válaszadók inkább a közösen olvasós könyvekre koncentráltak, így nem esett szó a nagyobbaknak szóló, úgynevezett „middle grade” olvasmányokról. Geronimo Stilton vicces nyelvezetének és izgalmas nyomozásainak köszönhetően pedig sok olvasni tanuló kapcsolt sokkal magasabb olvasási sebességre.

Bosnyák Viktóriának az oktatásban is gyakran használt Sirály a király című kötete is ilyen (miközben az ly-os és j-s szavak helyesírását tanítja meg), ahogy Berg Judit Két kis dínó-sorozata is. (Bár a Rumini népszerűsége töretlen, ezt a kalandosságának köszönheti, nem a humor a fő jellemzője.) Humorban Dóka Péter Szupermalac és Űrpatkánya olyan a magyar piacon, mint amennyire az Alsógatyás kapitányt (Pilkey) vagy Malac (elhihetetlenül) nagyontitkos naplóját (Stamp) és A 13 emeletes lombtoronyházat (Griffiths) szerették az alsós olvasók.

Külföldön igazi sztárnak számítanak azok a szerzők, akiknél a humor kissé fanyar, akár undi, mint Nesbø Doktor proktor pukiporában vagy David Walliams Gengszter nagyijában.

David Baddiel regényei sokszor a gyerek szemszögéből mutatják meg a világot (Tökéletes szülő kerestetik, Szupererő kattintásra), ahogy a nagy sikerű Tom Gates-sorozat is – amihez az is sokat adott, hogy az akkor még (kis)kamasz Dragomán Gábor fordításában jelent meg magyarul.

És akármilyen fura, de egyszer sem hangzott el az a kötet, amelyből többet adtak el, mint az eddig felsoroltakból összesen, hiszen az egész világot meghódította (filmben is). A sorozat, amelyet mi, felnőttek nem értünk, tele van altesti poénnal, gusztustalan viccekkel, grafikája egy egyszerű pálcikaember, mégis milliók olvassák: az Egy ropi naplóját. Jeff Kinney olyat tud, amit minden szerző szeretne: a célközönség hangján szólal meg. Az ő viccességében csak annyi a szomorú, hogy a legtöbb fiú olvasót ezután elveszítjük (régebben A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója még fontos és vicces olvasmánynak számított – Sue Townsend a szerző), és csak reménykedünk, hogy a borongós kamaszévek után felnőttként visszatérnek a könyvhöz, az olvasáshoz.

Szerencsére a kamasz lányok továbbra is olvasnak, és bár a kamasz irodalom egy újabb, hosszabb előadás témája lehetne, annyit mindenképp fontos kiemelni, hogy napjaink legnagyobb YA irodalmi sztárját, Leiner Laurát is a humora tette ennyire népszerűvé, a rajongói szerint.

Ahogy a nyelvben a szleng, az irodalomban a gyerek- és ifjúsági irodalom az egyik leggyorsabban változó rendszer, amelyet nem csak szülőként érdemes követni. Hogy miért? Mert érzékeny, okos, és nagyon sokszor pozitívabban humoros, mint a „felnőtteké”.

 



[1] https://bit.ly/3ysvRgZ; utolsó megnyitás: 2021. augusztus 31.

 

Megjelent a Bárka 2021/5-ös számában.


Főoldal

2021. november 17.
Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Mohai Aletta: VérpacaMagyar Dániel új rövidprózái
Ha sok a meggy, akkor kevés a búza?Mi baja Medárdnak a kólóval, és mit keres az özönvíz Eleken?
Csillag Tamás verseiDebreceni Balázs: Börtönversek / KarantényekBánki Éva verseiSzálinger Balázs: A rózsaablak
Márton László: Apa a túlvilágonDarvasi László: Tóth elvtársNagy-Laczkó Balázs novellái Mesterházy Balázs: Mediterráneum-jegyzetek
Márton László: Nibelungok. Kriemhild bosszújaZalán Tibor: MiskaGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: A gyulai vérfürdőMárton László: Nibelungok – Ötödik felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png