Ferdinandy György
Könyvheti megnyitó
Gyula, 2019
Kedves Barátaim! Engedjétek meg, hogy az Ünnepi Könyvhét megnyitásán néhány rendhagyó gondolattal járuljak hozzá a magyar Könyv nagy ünnepéhez.
Messziről, több mint tízezer kilométerről érkezik, aki ma itt szól hozzátok. Észak- és Dél-Amerika között, a karibi szigetvilágban éltem le közel fél évszázadot. Földrajzilag távol, de lélekben nagyon is közel. Jelen. Irodalmunknak fordítója, népszerűsítője voltam száműzetésem évei alatt. Tucatnyi könyvem jelent meg hazai kiadóknál, amikor már lehetett.
Fél évszázad tapasztalatából szeretnék most átadni nektek valamit, amit meg kellett tanulnia annak, aki madártávlatból figyelte ezt a mi irodalmunkat egy hosszú életen át.
Egy javaslattal kezdeném. Mit fordítsunk le a nagyvilág olvasóinak? Hát, ne a nyugati mintákat majmoló utánérzéseket! Inkább olyan történeteket, amelyeket csak mi tudunk megírni, itt, a Kárpát-medence alacsony égboltja alatt. Mindazt, amit nekünk kell elmondanunk a nagyvilág népeinek.
Csak két példa. Annak idején, évtizedekkel ezelőtt, fordításra javasoltam Szenttamás történetét, Gion Nándor nagyszerű trilógiáját. Aztán egy García Márquez nevű úr megírta a latin-amerikai Szenttamás, Macondo történetét. A Száz év magányt. Ő Nobel-díjas azóta, a mi Gion Nándorunk pedig még ma sem jelent meg méltó formában világnyelveken.
A másik. Dés Mihály írónk több mint húsz éven át Barcelonában élt. Spanyol nyelvű folyóiratában húsz éven át volt irodalmunk ablaknyitogatója. Volt rálátása, pontosan tudta, hogy mit kellene mai irodalmunkból lefordítani. És senki sem figyelt rá. Amikor hazatért, a Szépírók Társasága még csak fel sem vette tagjai sorába az Esterházy Péter ajánlásával jelentkező Dés Mihályt.
Ne lenne önismeretünk? Nem hinném. Szerintem minden baj oka irodalmunk kettészakadtsága. A szekértáborosdi: mindenki a maga jelöltjét képviseli, és nem vesz figyelembe másokat. Kitűnő írónk van itt is, ott is. Ideje előítéletek nélkül válogatnunk a fordításra legalkalmasabbakat.
Fel kell ismernünk, micsoda felmérhetetlen károkat okoz nekünk irodalmi életünk kettészakadása.
De nem folytatom. Bízom benne, hogy az idén is remekműveket tesz le elénk irodalmunk. Hogy túllépünk a megosztottság meddő korszakán, és a jövőben ismét egymásra fog találni szerelmünk, a magyar irodalom.
Még egy utolsó megjegyzés: aki fél évszázad után hazatér, megdöbbenve tapasztalja, hogy mi még mindig, még ma is valami képzelt „művelt Nyugatot” majmolunk. Egy olyan világot, amely immár sok száz éve elfoglalta és kifosztotta az úgynevezett „harmadik világot”. Tessék utánanézni: az ő kincseikkel vannak máig is megrakodva a párizsi, londoni, az amszterdami múzeumok.
De térjünk vissza jelenünkbe. Ha belelapozok az Ünnepi Könyvhét kínálatába, olyan írásokra találok, mint Száraz Miklós György albuma, a Székelyek. Lám, van a mi házunk táján is fehér folt, felfedeznivaló. Jelen van itt szépirodalmunk színe-java. Nem csak a világhírre vergődött pestiek! Krasznahorkai László, a Bárka írógárdája, nem is sorolom tovább.
Kedves Barátaim! Munkára fel! Íróink, költőink letették elénk új könyveiket. Ránk vár, hogy felfedezzük magunknak termésüket. Bennetek bízom, rám várt a megtisztelő feladat, hogy mindezt figyelmetekbe ajánljam. Ezekkel a gondolatokkal a 2019-es év gyulai könyvhetét ezennel ünnepélyesen megnyitom.
