Esszék, tanulmányok

 

Sarusi_Mihaly_meret.jpg 
Sarusi Mihály

 

Oláh András

 

Újraragasztott borítékok nyomában

Sarusi Mihály: Innen a rácson

 

Fiókok rejtekéből előbányászott levelezéseiből – pontosabban négy ismert irodalmi személyiség hozzá írott leveleiből és az azokhoz fűzött kommentárokból – állított össze izgalmas kötetet Sarusi Mihály.

A kiadvány a 70-es évek elejétől 2006-ig keletkezett – néhány kivételtől eltekintve papíralapon, kézzel vagy írógéppel írott – levelezésgyűjteményt nyújt át az érdeklődő olvasónak. A válogatás több szempontból is érdekes: egyrészt bepillantást nyújt a kádári puha diktatúrától a rendszerváltás évein keresztül a közelmúltig tartó több mint három évtized irodalmi mindennapjaiba, szembesülhetünk az irodalomra (és minden másra) rátelepedő ellenőrző rendszerek működési mechanizmusával és ezek továbbélésével, másrészt képet kaphatunk a levelek írói és a címzett közötti kapcsolat alakulásáról, a szereplők egymásról és a világról alkotott véleményéről.

Közös pont, hogy a könyvben szereplő levelek írói már nincsenek közöttünk. S ha más-más világból érkeztek is, mindannyian jelentős nyomot hagytak az irodalmi életben.

A kötet első szereplője Simonyi Imre gyulai költő (és „szellemi ínségmunkás” – mint azt önmagáról írta), az örök ellenzéki, akit ’56-os tevékenysége miatt egy időre száműztek az irodalomból (ő pedig száműzte magát a fővárosból), s akiről Sarusi Mihály már többször is megemlékezett írásaiban (legutóbb a Simonyitól Simonyiig. Három kurta beszély a vég-gyulai költőről című könyvében [2012] – amelynek utolsó fejezetében a levelezésükbe is bepillantást engedett). 

Simonyi a korszak legendás alakja. Lakhelyén, Békés megyében még az enyhülést követően is megfigyelik, és József Attila-díjas alkotóként is éveket kellett várnia arra, hogy a helyi lapban publikálhasson. (Nem csoda, hisz „az akkori megyei napilap szerkesztőinek 90 százaléka volt ávós, vagy pufajkás vagy… besúgó”.) Mindemellett furcsa egyéniség, akarnok természetű, „akitől nem áll távol a másik ugráltatása”. Nem csupán szókimondó, hanem olykor a trágárságot sem kerülő őszinteséggel fogalmaz. Olyan személy, akinek a társaságában megjelenni is kockázatos vállalkozás az adott viszonyok között. Sarusi azonban Békéscsabán és később Veszprémben is felvállalja, hogy közreműködik Simonyi irodalmi estjének a megszervezésében. Kitéve magát a titkosszolgálati megfigyelésnek és a költő rigolyáinak (mindig csinos színésznőt kell beszervezni a költő mellé versmondóként [Gór Nagy Mária, Sunyovszky Sylvia], folyton követeli az estről készült hírlapi beszámolók és fotók elküldését stb.). Mindezekről ízesen fogalmazott levelek és szerzői reakciók számolnak be.

A következő fejezet főszereplője Ördögh Szilveszter író és szerkesztő. A kötet hasábjain leginkább szerkesztőként és meggyőződését vállaló magánemberként találkozunk vele. A legendás Új Írás rovatvezetőjeként és a Magvető Kiadó „Új Termés” sorozatának gondozójaként, továbbá a Tekintet főszerkesztőjeként is kapcsolatba került Sarusi Mihállyal.

A személyes találkozások sem maradtak el. Ezek megörökítése is bekerült a kötetbe. Annál is inkább fontos ez, mert az egyik ilyen találkozás a korszak emlékezetes epizódjához, a Mozgó Világ „lefejezéséhez” nyújt adalékot. Itt derül ki, hogy a hatalom Ördögh Szilvesztert is felkérte, hogy legyen az új szerkesztőség vezetője. Nem vállalta.

S bár a kapcsolatuk nem volt mindig felhőtlen, politikai nézeteik pedig kifejezetten távol álltak egymástól, szakmai szempontból mégis értő módon tudtak kommunikálni. A tisztesség, a korrektség megkérdőjelezhetetlen. Ördögh levelei aprólékos részletességgel indokolják a döntéseket, és világítják meg azok hátterét. Persze ízlés és megítélésbeli különbségek maradnak közöttük, de a viszonyukat ez hosszú ideig nem veszélyezteti, Ördögh Szilveszter rendre kér írásokat Sarusitól a lapja számára. Mígnem egy kézirat politikai felhangja nyomán – a megmerevedett álláspontoknak köszönhetően – olyan helyzet alakult ki, ami a levelezés megszűnéséhez vezetett. Mindezt tetézte egy – a szerző által markáns őszinteséggel leírt – véletlen találkozás a veszprémi színházban, ahol ártatlan szituációból teremtődött a sajgó sebet eredményező baj: az évek múlása mindkettejüket megviselte már, és Sarusi nem ismerte föl első könyvének egykori szerkesztőjét.

A harmadik szakasz a kunsági költőnek, közművelődési mindenesnek, Körmendi Lajosnak állít emléket. Kettejük barátsága egy közös könyvbemutatóval kezdődik, hogy aztán a ma is működő – s immár az alapító nevét viselő – berekfürdői írótáborig jusson. Nyilván nem véletlen, hogy a kötet borítóján egy olyan kép látható, amely egy képeslap hátoldala, és a Sarusi Mihály feleségének küldött üdvözletet a tábor valamennyi akkori lakója aláírja Buda Ferenctől Nagy Gáspárig, Serfőző Simontól Oláh Jánosig.

A Körmendi-levelek kéziratosak. Gyöngybetűsök. Mint azt Sarusi megjegyzi: „Ahogy elnézed betűvetését, arra gondolhatsz: nem véletlen, hogy időnként képkölteményekre ragadtatta magát!”

Nemcsak Körmendi személyes sorsának alakulására derül fény (pl. hogy a helyi kiskirályok éppúgy állástalanná teszik a 80-as években, mint a rendszerváltást követő időszakban; hogy új házasságot köt, kislánya születik [„Csajozok – írja –, van egy irtó fiatal, csinos, kedves, okos pipim, ennyire még senkibe nem voltam beleesve. Nyolc hónapos.”], s hogy könyveit egy idő után saját kiadó alapításával kénytelen megjelentetni), de kettejük közös programjai is terítékre kerülnek (pl. a kazahsztáni kirándulásuk), és persze az a világ, amely alkalmanként mindkettőjüket nyomorítja.

A záró fejezet a Nagy Gáspárral folytatott közel negyedszázados levelezést eleveníti fel. Az ő személye azért is fontos, mert Sarusi Mihály pályájának alakulásában elévülhetetlen érdemeket szerzett. „Gazsinak és néhány társának köszönhetem, hogy pályám kibontakozhatott” – írja a szerző. Támogatta az írószövetségi tagfelvételben csakúgy, mint a későbbi Hitel-publikációkban.

Mindemellett Nagy Gáspár sorsfordítónak bizonyult a magyar közéletben és az irodalomban is. Az 1956-ra és Nagy Imrére emlékező verseivel felkavarta az állóvizet: lapbezúzás, szerkesztők menesztése, írószövetségi titkári tisztéből való eltávolítás lett a következménye – rövidtávon. Hosszútávon pedig: megindult az erjedés, ami egyenes úton vezetett a rendszerváltáshoz. A korszak értékelésénél az ő személye és vállalt szerepe megkerülhetetlen.

Kettejük sorsközösségét és véleményazonosságát támasztják alá Nagy Gáspár 1986-ban papírra vetett sorai: „Azt hiszem, valahol közös az ars poétikánk is: csak fontos dolgokról érdemes szólni” – szögezi le. S bár 1987-ben – épp a Tiszatáj bojkottja miatt – fölmerült közöttük nézetkülönbség, ez sem távolította el őket egymástól („épp hogy összehozott bennünket” – írja Sarusi az esetről).

Érdekes és izgalmas vállalkozás Sarusi Mihályé. A múlt apró mozaikjainak elővarázsolása négy – időközben már elhunyt – alkotó segítségével.

Az egyes fejezetek olykor „összeérnek”, hiszen a levelezésekben olyan pontok is említésre kerülnek, ahol a két levélváltó egy a kötetben szereplő harmadik személyre is utal.

Minden személyessége és egyedisége mellett egyúttal egy korszak tanulságos leképeződése is ez a gyűjtemény. Különösen a rendszerváltást megelőző években írott szövegek izgalmasak. Alighanem izgalmasak voltak a rendszer működtetői számára is, hiszen a szerző több helyütt megjegyzi, hogy az ellenőrzéssel megbízott titkosszolgálatok ügyetlenkedései folytán látható volt, hogy a kézbesítés előtt a leveleket már felbontották, olvasták – s vélhetően véleményezték is a megfigyeltek szempontjából. Ily módon valódi kordokumentumokká váltak.

 

 Corvinka Könyvek, Békéscsaba, 2017.

Megjelent a Bárka 2018/2-es számában.


Főoldal

2018. május 22.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Új szerelmes regényt mutatott be Temesi Ferenc BudapestenÁtadták az idei Déry Tibor-díjakatÚj kültéri kiállítás nyílt a Magyar Írószövetség székházánálA Szépírók Társasága XIV. Fesztiválja
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Bertók László versei Csobánka Zsuzsa verseEgressy Zoltán verseiGrecsó Krisztián: Józan ima
Prózák
Sándor Zoltán: Jelenetek egy kivándorló életébőlLackfi János: Beatles ledarálvaRhédey Gábor novelláiMagyariné szeretője
Kritikák
Történetek háború után - Horváth László Imre könyvéről Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezete
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA