Esszék, tanulmányok

 

Sarusi_Mihaly_meret.jpg 
Sarusi Mihály

 

Oláh András

 

Újraragasztott borítékok nyomában

Sarusi Mihály: Innen a rácson

 

Fiókok rejtekéből előbányászott levelezéseiből – pontosabban négy ismert irodalmi személyiség hozzá írott leveleiből és az azokhoz fűzött kommentárokból – állított össze izgalmas kötetet Sarusi Mihály.

A kiadvány a 70-es évek elejétől 2006-ig keletkezett – néhány kivételtől eltekintve papíralapon, kézzel vagy írógéppel írott – levelezésgyűjteményt nyújt át az érdeklődő olvasónak. A válogatás több szempontból is érdekes: egyrészt bepillantást nyújt a kádári puha diktatúrától a rendszerváltás évein keresztül a közelmúltig tartó több mint három évtized irodalmi mindennapjaiba, szembesülhetünk az irodalomra (és minden másra) rátelepedő ellenőrző rendszerek működési mechanizmusával és ezek továbbélésével, másrészt képet kaphatunk a levelek írói és a címzett közötti kapcsolat alakulásáról, a szereplők egymásról és a világról alkotott véleményéről.

Közös pont, hogy a könyvben szereplő levelek írói már nincsenek közöttünk. S ha más-más világból érkeztek is, mindannyian jelentős nyomot hagytak az irodalmi életben.

A kötet első szereplője Simonyi Imre gyulai költő (és „szellemi ínségmunkás” – mint azt önmagáról írta), az örök ellenzéki, akit ’56-os tevékenysége miatt egy időre száműztek az irodalomból (ő pedig száműzte magát a fővárosból), s akiről Sarusi Mihály már többször is megemlékezett írásaiban (legutóbb a Simonyitól Simonyiig. Három kurta beszély a vég-gyulai költőről című könyvében [2012] – amelynek utolsó fejezetében a levelezésükbe is bepillantást engedett). 

Simonyi a korszak legendás alakja. Lakhelyén, Békés megyében még az enyhülést követően is megfigyelik, és József Attila-díjas alkotóként is éveket kellett várnia arra, hogy a helyi lapban publikálhasson. (Nem csoda, hisz „az akkori megyei napilap szerkesztőinek 90 százaléka volt ávós, vagy pufajkás vagy… besúgó”.) Mindemellett furcsa egyéniség, akarnok természetű, „akitől nem áll távol a másik ugráltatása”. Nem csupán szókimondó, hanem olykor a trágárságot sem kerülő őszinteséggel fogalmaz. Olyan személy, akinek a társaságában megjelenni is kockázatos vállalkozás az adott viszonyok között. Sarusi azonban Békéscsabán és később Veszprémben is felvállalja, hogy közreműködik Simonyi irodalmi estjének a megszervezésében. Kitéve magát a titkosszolgálati megfigyelésnek és a költő rigolyáinak (mindig csinos színésznőt kell beszervezni a költő mellé versmondóként [Gór Nagy Mária, Sunyovszky Sylvia], folyton követeli az estről készült hírlapi beszámolók és fotók elküldését stb.). Mindezekről ízesen fogalmazott levelek és szerzői reakciók számolnak be.

A következő fejezet főszereplője Ördögh Szilveszter író és szerkesztő. A kötet hasábjain leginkább szerkesztőként és meggyőződését vállaló magánemberként találkozunk vele. A legendás Új Írás rovatvezetőjeként és a Magvető Kiadó „Új Termés” sorozatának gondozójaként, továbbá a Tekintet főszerkesztőjeként is kapcsolatba került Sarusi Mihállyal.

A személyes találkozások sem maradtak el. Ezek megörökítése is bekerült a kötetbe. Annál is inkább fontos ez, mert az egyik ilyen találkozás a korszak emlékezetes epizódjához, a Mozgó Világ „lefejezéséhez” nyújt adalékot. Itt derül ki, hogy a hatalom Ördögh Szilvesztert is felkérte, hogy legyen az új szerkesztőség vezetője. Nem vállalta.

S bár a kapcsolatuk nem volt mindig felhőtlen, politikai nézeteik pedig kifejezetten távol álltak egymástól, szakmai szempontból mégis értő módon tudtak kommunikálni. A tisztesség, a korrektség megkérdőjelezhetetlen. Ördögh levelei aprólékos részletességgel indokolják a döntéseket, és világítják meg azok hátterét. Persze ízlés és megítélésbeli különbségek maradnak közöttük, de a viszonyukat ez hosszú ideig nem veszélyezteti, Ördögh Szilveszter rendre kér írásokat Sarusitól a lapja számára. Mígnem egy kézirat politikai felhangja nyomán – a megmerevedett álláspontoknak köszönhetően – olyan helyzet alakult ki, ami a levelezés megszűnéséhez vezetett. Mindezt tetézte egy – a szerző által markáns őszinteséggel leírt – véletlen találkozás a veszprémi színházban, ahol ártatlan szituációból teremtődött a sajgó sebet eredményező baj: az évek múlása mindkettejüket megviselte már, és Sarusi nem ismerte föl első könyvének egykori szerkesztőjét.

A harmadik szakasz a kunsági költőnek, közművelődési mindenesnek, Körmendi Lajosnak állít emléket. Kettejük barátsága egy közös könyvbemutatóval kezdődik, hogy aztán a ma is működő – s immár az alapító nevét viselő – berekfürdői írótáborig jusson. Nyilván nem véletlen, hogy a kötet borítóján egy olyan kép látható, amely egy képeslap hátoldala, és a Sarusi Mihály feleségének küldött üdvözletet a tábor valamennyi akkori lakója aláírja Buda Ferenctől Nagy Gáspárig, Serfőző Simontól Oláh Jánosig.

A Körmendi-levelek kéziratosak. Gyöngybetűsök. Mint azt Sarusi megjegyzi: „Ahogy elnézed betűvetését, arra gondolhatsz: nem véletlen, hogy időnként képkölteményekre ragadtatta magát!”

Nemcsak Körmendi személyes sorsának alakulására derül fény (pl. hogy a helyi kiskirályok éppúgy állástalanná teszik a 80-as években, mint a rendszerváltást követő időszakban; hogy új házasságot köt, kislánya születik [„Csajozok – írja –, van egy irtó fiatal, csinos, kedves, okos pipim, ennyire még senkibe nem voltam beleesve. Nyolc hónapos.”], s hogy könyveit egy idő után saját kiadó alapításával kénytelen megjelentetni), de kettejük közös programjai is terítékre kerülnek (pl. a kazahsztáni kirándulásuk), és persze az a világ, amely alkalmanként mindkettőjüket nyomorítja.

A záró fejezet a Nagy Gáspárral folytatott közel negyedszázados levelezést eleveníti fel. Az ő személye azért is fontos, mert Sarusi Mihály pályájának alakulásában elévülhetetlen érdemeket szerzett. „Gazsinak és néhány társának köszönhetem, hogy pályám kibontakozhatott” – írja a szerző. Támogatta az írószövetségi tagfelvételben csakúgy, mint a későbbi Hitel-publikációkban.

Mindemellett Nagy Gáspár sorsfordítónak bizonyult a magyar közéletben és az irodalomban is. Az 1956-ra és Nagy Imrére emlékező verseivel felkavarta az állóvizet: lapbezúzás, szerkesztők menesztése, írószövetségi titkári tisztéből való eltávolítás lett a következménye – rövidtávon. Hosszútávon pedig: megindult az erjedés, ami egyenes úton vezetett a rendszerváltáshoz. A korszak értékelésénél az ő személye és vállalt szerepe megkerülhetetlen.

Kettejük sorsközösségét és véleményazonosságát támasztják alá Nagy Gáspár 1986-ban papírra vetett sorai: „Azt hiszem, valahol közös az ars poétikánk is: csak fontos dolgokról érdemes szólni” – szögezi le. S bár 1987-ben – épp a Tiszatáj bojkottja miatt – fölmerült közöttük nézetkülönbség, ez sem távolította el őket egymástól („épp hogy összehozott bennünket” – írja Sarusi az esetről).

Érdekes és izgalmas vállalkozás Sarusi Mihályé. A múlt apró mozaikjainak elővarázsolása négy – időközben már elhunyt – alkotó segítségével.

Az egyes fejezetek olykor „összeérnek”, hiszen a levelezésekben olyan pontok is említésre kerülnek, ahol a két levélváltó egy a kötetben szereplő harmadik személyre is utal.

Minden személyessége és egyedisége mellett egyúttal egy korszak tanulságos leképeződése is ez a gyűjtemény. Különösen a rendszerváltást megelőző években írott szövegek izgalmasak. Alighanem izgalmasak voltak a rendszer működtetői számára is, hiszen a szerző több helyütt megjegyzi, hogy az ellenőrzéssel megbízott titkosszolgálatok ügyetlenkedései folytán látható volt, hogy a kézbesítés előtt a leveleket már felbontották, olvasták – s vélhetően véleményezték is a megfigyeltek szempontjából. Ily módon valódi kordokumentumokká váltak.

 

 Corvinka Könyvek, Békéscsaba, 2017.

Megjelent a Bárka 2018/2-es számában.


Főoldal

2018. május 22.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Hűsítő irodalmi est a Hőforrás bárkájábanNemsokára újra írótábor TokajbanA Bárka tanulmány- és esszépályázata FISZ-tábor Királyréten - Olvasni szabad!
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Acsai Roland verseiSzilágyi András verseiJónás Tamás versei Grecsó Krisztián: Emlékdalok
Prózák
Kötter Tamás: Az 51-es körzetMárton László: Vagy inkább miatta...Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái
Kritikák
Uram, a kezedet kerestemA mittelszolipszizmus erőtereibenHalmai Tamás négy líraolvasmányaSötét jóslat
Esszék, tanulmányok
Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjbanMillenniumi ódák Nagy Gáspár költészetébenEgy vonzó költői alkat
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA