Sáfár Gyula

 

Az 1956 utáni megtorlás Békés megyében

 

A forradalom 1956. november 4-e után Békés megyében sem ért véget. A katonai túlerő leverte ugyan a forradalmat, de a szovjet segítséggel hatalomra jutatott Kádár-kormány elfogadottsága novemberben még elenyésző volt. A tényleges hatalom a továbbra is működő népi szerveké, a forradalmi bizottságoké, illetve a munkástanácsoké volt. A kádári hatalomnak egyelőre még nem volt elég ereje a társadalom megtörésére, de már novemberben megkezdődött a karhatalom, majd a politikai rendőrség megszervezése. Jól mutatja a helyzetet egy, „az ellenforradalom felszámolására tett intézkedések” tárgyú rendőrségi feljegyzés, amely szerint a rendőrség a honvédelmi karhatalommal közösen 1956. november 4-e és 1957. május 15-e között 1946 személyt vett őrizetbe.[1] 1956 novemberében őrizetbevétel még nem történt, decemberben viszont már megkezdődtek a letartóztatások. A legtöbb őrizetbevétel (784) 1957 márciusában történt. Ugyanakkor 1956 decemberétől 1957 májusáig a rendőri szervek a karhatalommal közösen 1291 házkutatást és 181 „nagyobb razziát” hajtottak végre, valamint 673 lőfegyvert foglaltak le. A feljegyzés szerint „a fenti akcióban a rendőri szervek szorosan együttműködtek a honvédségi karhatalommal, mely együttműködés jónak mondható. Hibaként említhető meg, hogy a honvédségi karhatalom egyes beosztottai részéről súlyos törvénysértések voltak tapasztalhatók, azonban ez az együttműködést és a két szerv közötti jó viszonyt nem rombolta”.[2] A karhatalom létszáma Békés megyében 1956 decemberében már 120 fő volt, ez a létszám 1957. február 15-ig 450 főre emelkedett. A karhatalom erősödését Békés megyében is erőszakos cselekmények követték. A karhatalmisták terrorja több halálos áldozatot is követelt. Az egész országban több mint 80 ember vesztette életét a karhatalom 1956 decemberi sortüzei következtében.

2006-ban egy országos kutatás nyomán összeállították Magyarország 1956-os emberveszteségét.[3] A kutatást főként az állami halotti anyakönyvek adataira támaszkodva végezték el. Békés megye vonatkozásában is vizsgálat alá kerültek a halotti anyakönyvek. Elsősorban a lövések következtében elhunytak esetében lehetett 56-os összefüggést megállapítani. Ha 1956 Békés megyei emberveszteségét vizsgáljuk, kiderül, hogy 1956 november 4-e előtt nem volt halálos áldozat. A forradalom napjaiban kevés kivételtől eltekintve nem történtek atrocitások, sehol nem adtak teret a bosszúnak, önbíráskodásnak. Ebben nagy szerepük volt a forradalom kiemelkedő személyiségeinek, vezetőinek, akik józanságra intettek, és akikre hallgattak a többiek. Ilyen volt például Nagy Lajos Orosházán és Nádházi János Gyulán. Az 1956 novemberében visszatérő tanácsi- és pártvezetők akkor még mindkettőjüknek megköszönték a forradalom békés levezénylését.[4]

1956. november 4-én megváltozott a helyzet, szovjet fegyverhasználat következtében ketten is meghaltak Békéscsabán ezen a napon, Kovács Zoltán hivatásos honvédtiszt és Harmati Imre rendőr szakaszvezető.

1956 decemberében és 1957 elején történtek a karhatalmistákhoz köthető halálesetek. Békés megyében Mák András kevermesi parasztembert lőtték agyon a karhatalmisták 1956. december 11-én. 1957 januárjában pedig Andó Márton mezőmegyeri kovácsmester lőtte le egy volt ÁVH-s.[5] A halotti anyakönyv szerint Mák András esetében lövési sérülés, elvérzés, Andó Márton esetében pedig haslövés szerepel a halál oka rovatban. Farkas Mihályt és Mány Erzsébetet is a karhatalmisták ellen tervezett, de végre nem hajtott ellenállás – lőállást foglaltak el a gyulavári hídnál – miatt ítélte halálra a statáriális katonai bíróság. Az ítéletet is karhatalmisták hajtották végre 1957. február 2-án Békéscsabán. Szendi Horváth József kenyérgyári rakodómunkást 1957. január 4-én lőtték agyon egy igazoltatás során, feltehetően karhatalmisták. Az anyakönyv szerint gyilkosság, lövés folytán elvérzés, jobb kulcscsont alatti verőér sérülése volt a halál oka.[6] Az olyan esetekben ahol a karhatalom nem lőfegyvert használt az anyakönyvek adatai önmagukban nem mindig használhatóak. A csanádapácai forradalmi bizottság elnökét Horváth Lajost 1957. február 21-én verték agyon a karhatalmisták. A halotti anyakönyvben a halál okaként agybénulást jegyeztek be. Ebből még nem derül ki, hogy erőszakos cselekmény áldozata lett. Ugyanakkor a halálesetet majdnem egy évvel később anyakönyvezték csak, mert az anyakönyvvezető későn kapta meg a boncolási jegyzőkönyvet a katonai bíróságtól.[7] Ugyanezek a karhatalmisták Gerendáson olyan súlyosan megverték Hajduk Mátyást, hogy ő is belehalt sérüléseibe, majd Csorváson is bántalmaztak embereket. Az elkövetőket ugyan a Szegedi Katonai Bíróság elé állították, de csak felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.[8]

Az áldozatok számbavételekor nem lehet figyelmen kívül hagyni a Kádár-rendszer által hősi halottnak nyilvánítottakat. Horváth Miklós rámutatott, hogy összefüggés van a forradalomban való részvételért kivégzettek és a kádári hősi halottak száma között, körülbelül annyi embert végeztek ki, amennyit hősi halottá nyilvánítottak, tehát a megtorlás egyik célja ezek megbosszulása volt. Ugyanakkor a kádári értékelés szerinti hősi halottak egy része nem a felkelők elleni harcban, hanem egyéb körülmények között vesztette életét.[9] Békés megyében több hasonló esettel is találkozunk. Kancsár Gyula csabacsűdi körzeti megbízott 1956. október 29-én öngyilkos lett, mert állítólag korábbi szolgálati helyéről, Dévaványáról Csabacsűdre érkezett egy fegyveres csoport és ki akarta végezni, ezért ő a halába menekült.[10] 1957-ben hősi halottá nyilvánították, rendőr alhadnaggyá léptették elő és posztumusz Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem kitüntetést kapott. 1957-ben nyomozást rendeltek el az ügyben gyilkosság vádjával ismeretlen tettes ellen, azonban a nyomozás során megállapították, hogy valóban öngyilkos lett, a fegyveresek kilétét sem tudták tisztázni, a nyomozást végül bűncselekmény hiányában megszűntették.[11]

Karhatalmistákat is nyilvánítottak hősi halottá. Bihari Sándor Battonyán vesztette életét 1956. december 13-án. Társaival riasztólövéseket adtak le, amelyek következtében a vezeték leszakadt és áramütés következtében meghalt.[12] Keve Mihály szintén karhatalmista 1957. február 12-én hazautazott Kondorosra, ahol gyilkosság áldozata lett. Keve Kondoroson ittas állapotban több embert megfenyegetett, azt akarta megtudni, hogy ki jelentette fel a forradalom idején fegyverrejtegetésért? Gyilkosság vádjával letartóztattak egy házaspárt, de végül őket felmentették, az igazi tetteseket 1961-ben fogták el. A három vádlott közül kettőt a Szegedi Katonai Bíróság halálra ítélt. A valószínűsíthetően személyes okokra visszavezethető bűncselekmény ellenére a vádlottak elleni első vádpont a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntette volt. A másodfokú bíróság ítéletének indoklása szerint „a csoportosulás akkor vette fel a szervezkedés fogalmának megfelelő ismérveket, amikor a vádlottak Keve hdgy. megölésében megállapodtak”.[13] Az igaz, hogy a tettesek magukhoz vették Keve szolgálati pisztolyát, de az állítás hogy, Keve Mihály „ellenforradalmi szervezkedés” áldozatává vált igen erős csúsztatás, manipuláció eredménye.

Ha a halotti anyakönyvek adatait és a Fekete Pál által leírtakat egybevetjük, valamint beszámítjuk a kádári értékelés szerinti hősi halottakat 1956 következtében Békés megyében, mintegy 20 személy vesztette életét.

Visszatérve 1956 decemberéhez, ekkorra már a karhatalmat megerősítették annyira, hogy támadást indítson a kialakult kettős hatalom felszámolására és a társadalom megtörésére. Békés megyében 1956 december elején számos helyen tüntettek a forradalom mellett és a Kádár-kormány ellen. December 8-án Battonyán háromezres tömegtüntetés zajlott, a tüntetők lefegyverezték a rendőrséget és határőrséget, délután megérkeztek a szovjet tankok, másnap már letartóztatták a forradalom helyi vezetőit. December 10-én Dobozon Nagy Lajos forradalmi bizottsági tag rálőtt a karhatalmistákra, ketten könnyebben megsérültek. December 11-én esett áldozatul Mák András Kevermesen. December 17-én a gyulai rendőrséget vették körül a karhatalmisták. A rendőrök védelmére jelentős tömeg gyűlt össze, ellenük a karhatalom könnygázt vetett be, majd fegyverhasználatra is sor került, minek következtében két könnyebb és egy súlyos sérülés történt.[14] Ekkor történt, hogy Mány Erzsébet és Farkas Mihály Gyulaváriba mentek és csatlakoztak az ottani csoportosuláshoz. Ezután a csoport a határőrségnél fegyvereket szerzett, majd a gyulavári hídhoz ment, hogy megakadályozza a karhatalom Gyulaváriba vonulását, azonban a karhatalmisták nem mentek ki Váriba, a fiatalok hamarosan leadták a fegyvereiket. Ezután került sor a statáriális eljárásra, melynek következtében kivégezték Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt.

A statárium 1956. december 11-i bevezetése vízválasztónak bizonyult. Ekkor jelent meg a Magyar Közlönyben az 1956. évi 28. sz. törvényerejű rendelet a rögtönbíráskodásról. A statáriális bíráskodás hatálya alá tartozott a gyilkosság, szándékos emberölés, gyújtogatás, rablás (fosztogatás), közérdekű üzemek szándékos megrongálásával elkövetett bűntett, továbbá a lőfegyver, lőszer, robbanószer, illetőleg robbanóanyag engedély nélküli tartása által elkövetett bűntett. A törvényerejű rendelet bűntetté nyilvánította a hatóságnak való bejelentés elmulasztását arról, ha más személy lőfegyvert engedély nélkül tart birtokában. A rendeletet másnap kiegészítették azzal a bekezdéssel, hogy „a rögtönítélő bíróság, ha terheltet a rögtönítélő eljárás alá tartozó valamely bűncselekményben bűnösnek nyilvánítja, ítéletében egyúttal halálbüntetést szab ki”.[15] E kiegészítés alapján szabta ki a halálos ítéleteket a katonai bíróság Mány Erzsébet és Farkas Mihály ügyében. Nagy Lajos, aki még a statárium kihirdetése előtt lőtt a karhatalmistákra 1957-ben a későbbi bírósági eljárás során megúszta börtönbüntetéssel. Igaz, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott 4 év 6 hónapi börtönbüntetést, a másodfokú bíróság 10 évi börtönre súlyosbította. A Mány Erzsébetre és Farkas Mihályra kiszabott halálbüntetés, majd az azt követő brutális kivégzés a társadalom megfélemlítését, megtörését szolgálta.

Amint láttuk a letartóztatások már 1956 decemberében megkezdődtek, 1957 elejétől pedig tovább fokozódtak, a megye területén februárban 415, márciusban 784 személyt vett őrizetbe a rendőrség. A megyei ügyészség 1957-es lajstroma szerint már januártól megindultak az eljárások a forradalomhoz köthető ügyekben. A feljelentés tárgya szerint ilyen ügyek fordultak elő: izgatás, fegyverrejtegetés, tiltott határátlépés, szervezkedés, szovjet vagy hősi emlékmű ledöntése, megrongálása. Csak 1957-ben több mint 400 politikai ügyben indult eljárás, ez az összes ügynek mintegy 70%-át tette ki.[16]

1956 végétől megindultak a jogi felelősségre vonások is, kialakították a megtorlás jogi intézményrendszerét. A már említett rendeletek szerint a statáriális eljárás szabályai szerint működtek a katonai bíróságok 1956. december 15. és 1957. november 3. között. A katonai rögtönítélő bíráskodást egészített ki a megyei és fővárosi bíróságokon létrehozott gyorsított eljárást lefolytató különtanácsok, amelyek 1957. január 15. és június 15. között működtek. Az 1957. évi 25. sz. tvr. alapján állították fel a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát. A Legfelsőbb Bíróság elnöke első fokon bármely ügyet a tanács elé utalhatott, valamint eljárt azokban az ügyekben, amikor a legfőbb ügyész itt emelt vádat. Másodfokon bármely bíróság ítélete elleni fellebbezés elbírálását a tanács elé utalhatták. Fellebbezés esetén a tanácsot nem kötötte a súlyosbítás tilalma, súlyosabb, akár halálos ítéleteket is hozhatott. Az 1957. évi 34. sz. tvr. alapján hozták létre a megyei (fővárosi) népbírósági tanácsokat.[17] Népbírósági tanácsot a Fővárosi Bíróságon kívül öt megyében hoztak létre, Békés megyében népbírósági tanács nem működött. A legfelsőbb pártvezetés határozatai alapján kialakított intézményrendszer a minél hatékonyabb megtorlást szolgálta. 1956 után a bírói karban is történtek változások, számos megyei bírósági elnököt leváltottak vagy más munkakörbe helyeztek. Klaukó Mátyás, az MSZMP megyei intézőbizottságának elnöke 1957 februárjában a megyei bíróság elnökének, Guidi Bélának és a megyei ügyészség vezetőjének a leváltását kérte a pártközponttól. Guidi Béla esetében az egyik kifogása az volt, hogy a párttól és kormánytól független „osztályfeletti bíróság” jelszavát terjeszti a bíróságon. „Az ellenforradalmárokkal való együttérzését bizonyítja az, hogy azok terrorcselekményei felett nem háborodott fel sohasem, ugyanakkor nagy hangon háborgott az egyes karhatalmisták kisebb túlkapásai felett.”[18] A megyei ügyésztől is nagyobb szigorúságot várt volna el a pártvezetés. Klaukó kifogásolta, hogy bár „igen sok politikai őrizetes adtak át az ügyészségnek a vádemelés igen lassan megy, illetve nem született még egyetlen ítélet sem”. A megyei bíróság elnökének Oláh Lászlót javasolták, a megyei ügyészség vezetőjének pedig Pálfi Ferencet. Oláh László végül a megyei ügyészség vezetője lett, Guidi Béla pedig a megyei bíróság elnöke maradt.[19]

1957-ben a megyében is megindultak a bírósági eljárások. Erdmann Gyula számításai szerint Békés megyében 688 bírósági ítélet született 1956-al kapcsolatban. Az elítéltek zöme munkás, iparos, földműves, kisparaszt, valamint értelmiségi volt. Kulák, horthysta katonatiszt, egykori csendőr mindössze 42 elítélt volt.[20] Azonban a hatalom nemcsak a régi ellenségre csapott le, hanem az újabbakra is, akik a pártot „elárulták”. Egy 1957-es bírósági tájékoztató szerint „a bíróságok nem eléggé következetesen alkalmazzák a kormánynak azt a politikáját, hogy az ellenforradalmi bűncselekményt elkövető osztályidegen és huligán elemeket a törvény teljes szigorával kell büntetni, de ugyanígy kell eljárni azokkal a dolgozó osztályhelyzetű személyekkel szemben is, akik osztályukat tudatosan elárulva, főbenjáró bűncselekményt követtek el”.[21] Ezen az elven gyakorlatilag minden társadalmi helyzetű egyént szigorú megtorlás alá lehetet venni. Ugyanakkor létezett a megtévesztett vagy megtévedt dolgozó fogalma is, aki hatalom szerint nem azonos a „tudatos ellenforradalmár bűnözővel”. A büntetés mértékének kiszabásakor a bíróságok nem is voltak következetesek. Előfordult, hogy valaki pusztán verbális vétségért két év börtönre ítélték, más pedig aktív forradalmi tevékenységért néhány hónap börtönt kapott. A fellebbezési ügyekben számos esetben súlyosbítottak az első fokon kiszabott büntetésen. Szarvasi Györgyöt a szarvasi forradalmi bizottság elnökét a megyei bíróság tíz év börtönbüntetésre ítélte, társai, Csicsely Mihály és Lászlóffy István nyolc–nyolc, Lustyik János négy, Kiszely Mihály pedig három évet kapott. Még Guidi Béla, a megyei bíróság elnöke is túlzóan súlyosnak érezte az ítéletet. Jelentésében leírta, hogy „a vádlottak nem fejtettek ki olyan mérvű irányító tevékenységet, hogy legalább Békés megyében befolyásolták volna az ellenforradalmi hangulat kialakulását, sem pedig semmilyen erőszakos cselekmény elkövetése nem esik a terhükre, úgyhogy az osztályidegen vádlottakkal szemben is szerintem kevésbé súlyos büntetések is megfelelők lettek volna”. Különösen súlyosnak tartotta Kiszely Mihály dolgozó paraszt három évi börtönbüntetését, mert ő hivatkozhatott volna arra, hogy Szarvasi, Csicsely és Lászlóffy megtévesztette és kihasználta.[22] Ennek ellenére a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági tanácsa a fellebbezési tárgyaláson súlyosabb ítéletet hozott. Szarvasi György 15 évet, Csicsely és Lászlóffy 10–10 évet, Lustyik 6 évet kapott, csak Kiszely büntetése nem változott. Nyilvánvaló, hogy a vádlottak „osztályhelyzete” volt a súlyosbítás oka.

1958 végére a büntetőperek zömében lezajlottak, az ítéleteket végrehajtották. Az elítéltek 1960-ban, majd 1963-ban szabadultak, de a bűnhődésnek ezzel nem volt vége, sokan eredeti szakmájukhoz nem térhettek vissza, csak segédmunkásként tudtak elhelyezkedni. Ráadásul a börtönévek alatt a megtorlás az elítéltek családját is elérte, házastársukat elküldték a munkahelyükről, gyermekeik iskoláztatása megnehezült. Az 1956 után megtorlás évtizedekig súlyos árnyéként vetült nemcsak a volt elítéltekre, hanem az egész társadalomra.